2008
2009
2010
2011
2012
2013
2014


Eredmény nélkül folytatódtak a tárgyalások Ferihegyen

2008. december 29.

Hétfőn délelőtt ismét eredménytelenül folytatódtak a tárgyalások a Budapest Airport (BA) vezetése és a két sztrájkoló ferihegyi szakszervezet között. A megbeszélés napirendjén a Fővárosi Munkaügyi Bíróság december 23-i döntése is szerepelt, amelyben a bíróság kimondta, hogy a szakszervezetek 12 sztrájkkövetelésből 8 jogellenes - közölte Szollár Domokos a BA szóvivője hétfőn az MTI-vel.
A hétfői tárgyaláson ismételten bebizonyosodott, hogy a munkáltató nem kívánja egy újabb szerződés aláírásáig meghosszabbítani a korábbi kollektív szerződést - mondta Kovács Zoltán, a Repülőtéri Dolgozók és Szolgáltatók Szakszervezete (RDSZSZ) elnöke az MTI-nek. A szakszervezeti vezető kifogásolta, hogy a tárgyalásokon a munkáltatói oldalról nem hangzott el konstruktívnak nevezhető ajánlat, ráadásul a BA részéről egyetlen "érdemi döntések meghozatalára képes ember" sem vett részt a tárgyalásokon. Hozzátette: a munkaügyi bíróság jogosnak találta a sztrájkot, a szakszervezeti követeléseket korábban szintén jogosnak tartó BA pedig "úriemberhez nem méltó" módon használja fel az ítélet részleteit. Szollár Domokos hangsúlyozta: a BA által 2008. december 18-án egyoldalúan aláírt megállapodás megnyugtatóan rendezi valamennyi, a munkavállalók számára fontos és lényeges kérdést.
A ferihegyi repülőtér üzemeltetője továbbra is kötelezőnek tartja magára nézve a dokumentumban szereplő valamennyi vállalást, amelyek nemcsak a négy jogszerű kérésre, hanem valamennyi, a bíróság által jogellenesnek ítélt követelésekre is válaszokat kínálnak a dolgozóknak - olvasható a közleményben. A BA képviselője emlékeztetett: a munkáltató által aláírt szerződésben a társaság vállalta, hogy a munkarendekről rendelkező kollektív szerződés hatályát 2009. április 30-ig kitolja, és 2009. január 5-től intenzív tárgyalásokat kezdeményez egy új szerződésről. A cég ígéretet tett továbbá egyebek mellett arra is, hogy változatlanul megtartja a jelenlegi cafeteria-rendszert, nem vezeti be az osztott munkaidőt, fenntartja a jelenlegi végkielégítés és a rendkívüli munkavégzésre járó pótlék mértékét, valamint egy éven belül megszünteti az azonos munkakörök közötti bérfeszültséget. A Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet (LESZ) és az RDSZSZ közös közleményében ultimátumnak nevezte a "BA által lobogtatott dokumentumot". A munkáltató ajánlata a kollektív szerződés egyoldalú felmondásán túl többek között 30 százalékos bércsökkenést és kiszámíthatatlan munkarendet jelent a legnehezebb feladatokat ellátó dolgozóknak - olvasható a szakszervezetek közleményében.
Az érdekképviselők kiemelik: a reptéri munkavállalók a hétfői tárgyaláson is kérték a görög sztrájktörők elküldését, valamint az általuk javasolt két munkaügyi közvetítő bevonását a tárgyalásokba. A munkáltató félrevezető fogásai miatt a szakszervezetek kezdeményezik az egyeztetések jegyzőkönyvben történő rögzítését, valamint szorgalmazzák a sajtó képviselőinek beengedését a tárgyalásokra - fűzték hozzá. A ferihegyi repülőtér forgalma szombat hajnaltól teljesen zavartalan, a 2A- és a 2B terminál után ugyanis december 27-én az 1-es terminál is megnyitotta a kapuit.

- Híradó.hu -


Ferihegy: hétfőre tolták a tárgyalást

2008. december 27.

Nem ült tárgyalóasztalhoz a Budapest Airport vezetése a szakszervezetekkel, hiába függesztették fel a sztrájkot kedden. A repülőteret üzemeltető cég hétfőre tolta a megbeszélést. Ferihegyen nincs fennakadás, hajnalban megnyitották az 1-es terminált is.
A Ferihegy 1 ismét a régi. Újra innen indulnak a fapados járatok. Az utasok többsége a sztrájk miatt nem tartott attól, hogy előre megváltott jegyét át kell majd íratni egy későbbi járatra.
A 2-es terminálon sincs fennakadás, itt is menetrend szerint indulnak a gépek. A több mint két hétig tartó sztrájkot kedden függesztették fel a szakszervezetek az ünnepek miatt, de a tárgyalások folytatódnak. Bár a szombati egyeztetést lemondta a Budapest Airport, az újabb fordulót december 29-ére tűzték ki.
A szakszervezet szerint hiába vették fel a munkát, a hangulat nem javult a reptéren. A sztrájkbizottság képviselői szerint bizalmi válság alakult ki. Eredetileg azt tervezték, hogy január 6-ig megegyeznek a felek, ám az érdekképviseletek nem bíznak ebben, hisz azzal, hogy hétfőre halasztotta a tárgyalást a Budapest Airport, újabb két napot veszítettek. A munkavállalók azt is állítják, hogy a Budapest Airport által alkalmazott 42 görög sztrájktörő még most is dolgozik. Az üzemeltető cég viszont csak annyit ismer el, hogy nem küldték haza őket, és addig készenlétben vannak, amíg végérvényesen nem fújják le a sztrájkot a szakszervezetek.

- hírTV -


Karácsonyi sztrájk-szünet Ferihegyen


2008. december 23.

A mai nappal a LESZ és az RDSZSZ átmenetileg megszakítja a sztrájkot, 2008. december 23-án, 22 órától. Egyrészt az ünnepekre való tekintettel, az utasok kényelmét és biztonságát szeretnék szavatolni – a korábban megismert színvonalon. Másrészt ezzel is ösztönözni kívánják a menedzsmentet, hogy általánosságok helyett konkrétumokról nyilatkozzon, ultimátumok és mellébeszélés helyett kompromisszumra törekvő, egyenes párbeszédet folytasson.
A tárgyalások felgyorsítását kezdeményezik a szakszervezetek. December 27-től minden egyes nap tárgyalóasztalhoz szeretnének ülni, amíg mindkét oldal számára elfogadható megállapodás nem születik. Az egyeztetéseken ragaszkodnak az írásos jegyzőkönyv vezetéséhez, illetve lehetőség szerint a sajtó képviselőit is be kell engedni a tárgyalásokra. Ezt a cégnek is támogatnia kell, ha komolyan gondolja fennen hangoztatott megegyezési szándékát.
A dolgozók továbbra is követelik, hogy a görög „zsoldosokat” és az AS Kft. sztrájktörőit a menedzsment küldje haza. Felvették a kapcsolatot a többi reptéri cég szakszervezeteivel, munkavállalóival. Készen állnak összehangolt, közös fellépésre az elkövetkező hetekben, amennyiben ez nem változik. Miután a cég ma első fokon pert vesztett a munkavállalókkal szemben, azok a további törvénytelenségek, szabálytalanságok miatt indított pereket folytatják. Az érdekképviseletek bíznak benne, hogy a példátlanul egységes fellépés, a napról napra dagadó nemzetközi felháborodás, és a józan ész ráébresztik a munkaadót: Ferihegy akkor lesz sikeres, ha a munkahelyi békét és a bizalom légkörét sikerül visszaállítani.
Amennyiben a menedzsment nem partner az intenzív tárgyalásokban, illetve, ha a szakszervezetek január 6-ig nem tapasztalnak érdemi változást a Hochtief - Budapest Airport vezetősége részéről, a munkabeszüntetést a korábbiaknál is kiterjedtebb – törvényes – keretek között folytatni fogják.

- Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet -


A Budapest Airport fellebbez a bírósági határozat ellen

2008. december 23.

A Budapest Airport fellebbez a Fővárosi Munkaügyi Bíróság határozata ellen, amelyben jogszerűnek minősítette a ferihegyi munkabeszüntetést.
Szollár Domokos, a BA szóvivője az MTI-nek elmondta: a bíróságtól a munkáltató valóban a sztrájk jogszerűségének megállapítását kérte, a bíróság azonban a szakszervezetek 12 pontos követeléséből csak négyet tartott jogszerűnek, ezek között pedig nincsenek a legfontosabb kérdések, például a kollektív szerződés, az átalakítás és a kiszervezés. Hozzátette: a bíróság jogszerűnek tartja a sztrájkot például az üdülő visszaszerzése és a munkakörülmények javítása ügyében, de nem ezek azok a pontok, amelyek hátráltatják a megegyezést.
A BA közleménye szerint a tárgyalásokba a szakszervezetek mellett bevonná a dolgozókat is, és szakmai munkacsoportokat is létrehozna annak érdekében, hogy minden szakterület számára a saját tevékenységéhez igazodó munkarendeket és egyéb garanciákat dolgozzanak ki.
A keddi egyeztetésen a BA ismét hangsúlyozta, hogy az általa egyoldalúan, már csütörtökön aláírt megállapodást hosszú és alapos egyeztetést követően a két fél együtt alakította ki. Éppen ezért az egyszer már megállapodott és közösen lezárt kérdéseket a BA nem tudja és nem is kívánja újra megnyitni, és előröl kezdeni az amúgy is rendkívül bonyolult egyeztetést - áll a közleményben. Úgy vélik, hogy a megállapodás a Budapest Airport dolgozói számára minden valóban fontos kérdésre megnyugtató választ ad, és a jelen helyzetben adható maximális garanciát nyújtja.

- Híradó.hu -


A német nagykövetségnél tüntettek a reptéri dolgozók

2008. december 22.

A budapesti német nagykövetségnél demonstráltak a Ferihegyi repülőtér dolgozói családtagjaikkal hétfőn délelőtt. A békés tüntetésen körülbelül 50-en vettek részt. A Ferihegyen december 10. óta sztrájkoló szakszervezetek vezetői petíciót adtak át a német nagykövet képviselőjének, kérve, hogy ösztönözze a Budapest Airport (BA) német menedzsmentjét az európai munkajogi szabályok betartására és a tárgyalásra. A tüntetésen megjelent Gaskó István, a VDSZSZ elnöke és a Liga Szakszervezetek képviselői is.

- Index -


Sztrájk, 13. nap: minden gép rendben felszállt Ferihegyen

2008. december 22.

Gördülékeny és zökkenőmentes volt a forgalom hétfőn délelőtt a ferihegyi repülőtéren. Négy utasbiztonsági csatornát üzemeltetett a Budapest Airport. Délután húsz perces várakozási időre lehetett számítani az utasbiztonsági ellenőrzésnél. A járatok menetrend szerint indultak és az érkező forgalmat is teljesen zökkenőmentesen szolgálta ki a BA.

- Index -


Folytatódnak a fejlesztések Ferihegyen


2008. december 22.

A Budapest Airport (BA) a mai napon szerződést írt alá a szegedi Kész Építő Zrt.-vel a 2A és 2B terminál bővítéséről és felújításáról. A 200 millió eurós (52 milliárd forintos) beruházással kezdetét veszi a ferihegyi repülőtér fejlesztési programjának leglátványosabb része, a BUD SkyCourt (Égi Udvar) nevű új, központi terminál felépítése, amely összekapcsolja a mai 2A és 2B terminált. A BA azt az ígéretet tette a magyar államnak, amikor átvette a légikikötő üzemeltetését, hogy a BUD Future program keretében 2011-ig 65 milliárd forintot fordít Ferihegy infrastruktúrájának fejlesztésére. A bontási, majd építési munkálatok januárban kezdődnek.
A Budapest Airport idén februárban közbeszerzési tendert írt ki az elmúlt tizenöt év legjelentősebb repülőtér fejlesztési terv végrehajtására. Hat pályázat érkezett a BA-hoz, közülük az 1982-ben családi vállalkozásként alapított szegedi központú KÉSZ Építő és Szerelő Zrt. ajánlata bizonyult a legjobbnak. A beruházás része 12 ezer négyzetméter jelenlegi épületrész elbontása, valamint 50 ezer négyzetméter új utasforgalmi terület megépítése. A KÉSZ Zrt. feladata lesz 35 ezer négyzetméternyi jelenlegi terminál terület átépítése is. A szerződés szerint 42 hónap áll az építők rendelkezésére.
Az utasok azonban 2009 végén birtokba vehetik az új terminál egyes részeit, 2010 nyara pedig a BUD SkyCourt nevű új központi terminál épület tervezett átadási határideje, amely a 2A és a 2B terminálokat köti össze. A SkyCourt a 2-es terminál új szíve lesz, ahová az utasok a becsekkolást és a biztonsági ellenőrzéseket követően jutnak el.
SkyCourtban központi helyre kerülnek a biztonsági ellenőrzések, így azokat gyorsan és kényelmesen lehet elvégezni. Az indulási emeleten boltok, a félemeleten pedig bárok és éttermek épülnek. A terminálhoz egy új móló és számos utashíd is csatlakozik majd.
A 2-es terminál teljes körű felújítására azért van szükség, mert a jelenlegi létesítmények csak nehézkesen teszik lehetővé a schengeni és nem schengeni területek elválasztását.
A terminál kapacitásának bővítésével a Budapest Airport kényelmesebbé teszi az utazást, a repülőteret pedig Magyarország egyik jelképévé kívánja alakítani, amelyre mindenki büszke lehet. A BUD Future program segít abban, hogy a repülőtér a régió, sőt a magyar gazdaság egyik motorja legyen. (A BUD Future program további elemeiről a közlemény végén, a Szerkesztők figyelmébe részben olvashat.) Jost Lammers, a BA vezérigazgatója az ünnepélyes aláírási ceremónián elmondta: „Talán az idei év legjelentősebb eseménye a T2 fejlesztési szerződés aláírása, hiszen olyan munka veszi a kezdetét, amely évtizedekre meghatározza Ferihegy életét. Az új terminált tízmilliók használják majd – remélem örömmel. A szerződés egyben azt is bizonyítja, hogy a Budapest Airportot nem lehet letéríteni a helyes útról, világgazdasági válság és minden más nehézség ellenére is teljesítjük, amit vállaltunk és véghezvisszük Ferihegy fejlesztését.”

- Budapest Airport -


Aranyvasárnap Ferihegyen: késések a sztrájk miatt


2008. december 21.

Az egyik legforgalmasabb napon, aranyvasárnap 30-40 perces sorban állásra és kisebb járatkésésekvoltak, járatot azonban a folytatódó sztrájk ellenére sem kellett törölni.
Külföldi közvetítő bevonását kezdeményezik a Ferihegyi repülőtéren 12. napja sztrájkoló szakszervezetek, ám a Budapest Airport vezérigazgatója várhatóan csak hétfőn reagál a javaslatra. Az érdekképviseletek bármikor készek folytatni a tárgyalást a repülőteret üzemetető cég menedzsmentjével. Az Európai Közlekedési Dolgozók Szövetségének titkára vállalta, hogy közvetít a repülőtéri szakszervezetek és a Budapest Airport (BA) vezetősége között - mondta a Független Hírügynökségnek vasárnap délelőtt a Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet alelnöke. Terebesi Péter döbbenetesnek nevezte, hogy a BA vezérigazgatója eddig nem válaszolt a javaslatra és a telefonját sem vette fel. A szakszervezetek eltökéltek, ám bíznak a mihamarabbi megegyezésben. Az esetleges karácsonyi munkabeszüntetésről csak a több mint 1000 érdekképviseleti tag megkérdezése után döntenek. A szakszervezetek hétfő délelőttre demonstrációt szerveznek a budapesti német nagykövetség elé.
Szollár Domokos, a Budapest Airport szóvivője közölte: várhatóan hétfőn válaszolnak a külföldi közvetítő bevonására tett szakszervezeti ajánlatra. A várakozások szerint 25 ezer utas fordul meg aranyvasárnap a reptéren. A 242 munkavállaló közül 99-en sztrájkolnak, ám a létszám mintegy 80 százaléka így is dolgozik. Az utasbiztonsági területen ugyanis a 40 görög szakemberen kívül 38, a szabadságát megszakító magyar alkalmazott is beállt az utasbiztonsági ellenőrző kapukba.
Ennek köszönhetően a 2B terminál valamennyi utasbiztonsági csatornája üzemel, a nagyobb forgalom miatt azonban a csúcsidőszakokban 30-40 perces sorban állásra kell számítani. Járatot nem törölnek, de a az indulásnál kisebb késések lehetnek. A ferihegyi sztrájk december 10-e óta tart, a munkabeszüntetést a Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet (LESZ) és a Repülőtéri Dolgozók és Szolgáltatók Szakszervezete (RDSZSZ) hirdette meg, miután nem tudtak megállapodni a munkáltatóval a kollektív szerződésről, a létszámról, a munkarendről, a pótlékokról és a BA átalakításáról. Az álláspontok ugyan a héten közeledtek egymáshoz, ám végül a megállapodástervezetet csak a munkaadó írta alá, az érdekképviseletek saját tervezetet dolgoztak ki. Az egyeztetések várhatóan hétfőn folytatódnak, a szakszervezetek külföldi közvetítő bevonását javasolták. A Budapest Airport (BA) nem lát okot arra, hogy a szakszervezetek és a menedzsment közötti tárgyalásokba nemzetközi közvetítőt vonjanak be - mondta Hardy Mihály, a Budapest Airport vállalati kapcsolatainak igazgatója. Kovács Zoltán, az RDSZSZ elnöke elmondta, hogy álláspontjuk szerint a BA félretájékoztatja a közvéleményt. A szakszervezetek és a repülőtéri dolgozók hétfőn 11 órakor a budapesti Német Nagykövetség elé demonstrációt szerveznek.

- Index -


Külföldi közvetítőt vonnának be a repülőtéri szakszervezetek

2008. december 20.

A Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet (LESZ) és a Repülőtéri Dolgozók és Szolgáltatók Szakszervezete (RDSZSZ) a Budapest Airport vezérigazgatójának és az MTI-nek szombaton eljuttatott levelében azt javasolja, hogy vonják be az egyeztetésbe Francois Ballestero belga állampolgárságú szakértőt, az Európai Közlekedési Dolgozók Szövetsége titkárát.

Tisztelt Jost Lammers Vezérigazgató úr!

A mai napon tárgyalást kezdeményeztünk a Hochtief-BA vezetőivel, hogy a 11 napja húzódó munkabeszüntetést mielőbb lezárjuk, a reptéren kialakult konfliktust mielőbb megoldjuk, megszüntetve az utasoknak, és reptéri munkavállalóknak és családtagjaiknak okozott kellemetlenséget. A megbeszélésen igyekeztünk teljes körűen tolmácsolni szakszervezeti tagjaink, a dolgozók aggodalmait és a hónapok óta megoldatlan, súlyos munkahelyi problémákat.
A mai napon az Önök által javasolt közös kommüniké kiadásának felvetéséből arra következtettünk, hogy nyitottak a tárgyalásokra. Ezt mindenképpen örömtelinek, és a jövőre nézvést reménytelinek tartjuk. Egyúttal javasoljuk, hogy fogadják el a felek közti közvetítőnek Francois Ballesterot belga állampolgárságú szakértő, az Európai Közlekedési Dolgozók Szövetsége titkárának bevonását. Ballestero úr közel harminc éves tapasztalattal rendelkezik a legsúlyosabb munkaügyi és társadalmi konfliktusok feloldásában, megoldásában. Európa-szerte számtalan országban vett már részt hasonló konfliktusok megoldásában, és jól ismeri a Ferihegyen kialakult helyzetet is.
Meggyőződésünk, hogy a rutinos, és többször bizonyított szakértő bevonása elő tudja mozdítani a felek közti egyeztetéseket.
Kedvező, mielőbbi válaszukban bízva, tisztelettel,
Csorba Attila Kovács Zoltán
LESZ RDSZSZ

- Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet -


Szombaton kevesebben vették fel a munkát Ferihegyen


2008. december 20.

A szombat reggeli műszakban a Budapest Airport (BA) dolgozóinak 64 százaléka vette fel a munkát a ferihegyi repülőtéren, ami elmarad a pénteken munkába állók 72 százalékos arányától. A szombaton reggel 7 órakor kezdődő 12 órás műszakban 287 dolgozó közül 185 vette fel a munkát, 58 dolgozó sztrájkol, 44 pedig betegszabadságon van - mondta Szollár Domokos, a társaság szóvivője szombaton az MTI-nek.
Hozzátette: szombaton reggel az utasbiztonsági ellenőrök mintegy harmada, 20 dolgozó jelentkezett munkára, az üzemeltetési osztályon az alkalmazottak közel 50 százaléka, vagyis szintén 20 munkavállaló dolgozik. Megjegyezte: a munkába állt görög utasbiztonsági ellenőrök száma meghaladja a 20 főt. Pénteken a reggeli műszakba érkező 268 munkavállaló 72 százaléka, 192 alkalmazott vette fel a munkát. Szinte teljes létszámban dolgoztak az üzemeltetési területen, a Fegyveres Biztonsági Őrség őrei beosztás szerint mindannyian felvették a munkát, sőt többen önként bejöttek dolgozni a szabadnapjukon - mások helyett - közölte korábban Szollár Domokos. Az utasbiztonsági ellenőrök 50 százaléka dolgozott pénteken, nekik segített 23 görög ellenőr. A 32 biztonsági ellenőrből azonban mindösszesen négyen dolgoztak.

- Híradó.hu -


Európa-szerte elítélik a Hochtief-BA módszereit


2008. december 20.

Naponta legalább egymillió forintot költ a görög sztrájktörők szállására a Hochtief-Budapest Airport, amely nem is reagált a szakszervezetek megállapodás-tervezetére. A cég eljárását a magyar, görög és európai uniós szakszervezeti szövetségek után a lengyel Szolidaritás is éles hangon ítélte el. Az illegális, külföldi sztrájktörők alkalmazása nem csak a magyar alkotmányt és törvényeket sérti, de Európa-szerte megbotránkozást váltott ki. A megszólaló munkavállalói szervezetek egyöntetűen elítélték a Hochtief-csoport durva lépését, valamint azt, hogy nem hajlandó tárgyalni sem a megélhetésükért küzdő dolgozókkal. A sztrájkoló szakszervezetekkel a cégvezetés nem is hajlandó tárgyalóasztalhoz ülni, ehelyett a nyilvánosságon keresztül üzeni meg újabb és újabb ultimátumát. Európában nem értik: hogyan lehetséges mindez egy uniós tagállamban.
Kiderült, az Airport Hotelben elszállásolt illegális görög sztrájktörőknek csak a szállása legalább napi egymillió forintba kerül. A saját dolgozóitól a túlóra-pótlékokat is sajnáló Hochtief-repülőtér bőkezű, ha a munkavállalók megtörésére kell költenie. Eközben a dolgozók manipulációjával sem állt le a Hochtief-BA: támogató aláírásokat próbált gyűjteni, saját ultimátumához. Azonban nem járt sikerrel, a dolgozók keresetlen szavakkal utasították vissza a próbálkozást, ami egyébként a kollektív érdekérvényesítéshez fűződő jogot, és a jóhiszeműség elvét egyaránt súlyosan sérti.
A ferihegyi sztrájk már nem csak a reptéren dolgozókról szól. Az a kérdés, vajon egy multicég – a rendszeresen állami milliárdokat nyerő Hochtief – megteheti-e, hogy látványosan semmibe vegye a magyar dolgozók jogait, külföldi sztrájktörőkkel verje le a törvényes munkabeszüntetést. Ha a Hochtief megúszhatja ezt következmények nélkül, más külföldi tulajdonú cégek is követni fogják a példáját, és Magyarországon a dolgozói jogok a fejlődő országok szintjére esnek vissza.
A Hochtief egyébként saját hazájában a munkahelyi béke bajnokának szerepében tetszeleg. 2000. március 15-én írta alá azt a nyilatkozatot, amelyben egy etikai kódex követését vállalja. Így többek között az alábbiak mellett kötelezte el magát:
* A cég elismeri, hogy nem csak saját, de szerződéses partnereinek dolgozóiért is felelősséggel tartozik.
* Elismeri a jogot a szabad munkavállalói szerveződésre, a kollektív érdekérvényesítésre.
* Kijelenti, hogy méltó bért kell fizetni, ésszerű munkaidő mellett, és tisztességes munkakörülményeket kell biztosítania.
A LESZ és az RDSZSZ ezért a jelen helyzetben nem teheti meg sem saját tagjaival, sem a magyar munkavállalókkal, hogy felhagy munkabeszüntetésével. Ugyanakkor a nap bármely órájában kész folytatni a tárgyalásokat. A vállalat megtévesztő nyilatkozatai után azonban ragaszkodik ahhoz, hogy az egyes fordulókról hangfelvétel és/vagy írott jegyzőkönyv készüljön, illetve támogatja újságírók meghívását is az egyeztetésekre.

- Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet -


Gyanús elszámolások a Budapest Airportnál

2008. december 20.

A HavariaPress úgy tudja: több esetben is előfordult, hogy a Ferihegyi repülőteret üzemeltető Budapest Airport járműosztálya el nem végzett járműjavításokat, komplett fődarabcseréket számolt el a társaság felé. Információik szerint hókotrók, üzemanyag- és csomagszállító, valamint egyéb kiszolgáló járművek esetében könyveltek el jelentős összegeket olyan javításokkal kapcsolatban, melyekről kiderült, hogy senki sem végezte el azokat, sem a belső műhelyekben, sem külső vállalkozásoknál.
A repülőtér üzemeltetéséhez nélkülözhetetlen járművekért felelős osztály vezetője a valóságban el sem végzett javításokon túl teljesen felesleges, méregdrága gyomirtást is rendelt a cégnek - tudta meg a hírügynökség. Állítólag a közel 10 millióba került permetezés megkezdése előtt a repülőtér kertészei ugyan jelezték, hogy teljesen szükségtelen a gyomirtás, hiszen a következő napon úgy is lekaszálják a füvet, mégis elvégezték azt.
A HavariaPress hírügynökség birtokába jutott dokumentumok szerint a repülőteret üzemeltető cég felügyelőbizottsága vizsgálatot rendelt el a járműosztálynál felfedezett visszaélések miatt, azt azonban egyelőre nem tudni, rendőrségi feljelentést szándékoznak-e a vizsgálat által feltárt tények tükrében tenni.

- HavariaPress -


Tűzszünet helyett békét akarnak a szakszervezetek

2008. december 19.

A szakszervezetek tanulmányozták a munkaadó legújabb javaslatát, és néhány jogi kiskapu kiküszöbölése után elfogadhatónak találják azt, amennyiben a munkaadó vállalja, hogy megfelelő garanciákat is ad a megállapodás végrehajtására. Azt szeretnék, ha a megállapodás nem csak néhány hónapra szólna.
A munkabeszüntetést kezdeményező szakszervezetek szerint a Budapest Airport legutóbbi javaslata kisebb módosításokkal elfogadható. Az érdekképviseletek jogászokkal konzultálva eltávolítottak néhány jogi „aknát” a szövegből. Így elválasztották egymástól a kollektív szerződés és a mostani, jogi szakkifejezéssel „kollektív szerződés értékű megállapodás” időbeni hatályát, hogy az egyik esetleges felmondása ne érintse a másikat. Egyúttal a kollektív szerződés hatályát határozottról határozatlan idejűre módosították a szövegben, mert az érdekképviseletek meggyőződése, hogy egy ilyen horderejű megállapodásnak a felek alapvető törekvéseit és vállalásait kell tükröznie, így nem korlátozódhat pusztán néhány hónapra, ahogy a BA előterjesztésében szerepelt – legalább három évre el kell köteleznie magát a feleknek.
Az így módosított javaslatot a dolgozók eljuttatták a menedzsmenthez, és várják a cégvezetés válaszát. A Budapest Airport vezetősége egyelőre hallani sem akar a tárgyalásos megoldásról, a szakszervezetek azonban remélik, hogy ez csak kommunikációs félreértésnek bizonyul, mert a cég is a szolgáltatás biztonságát, és a munkahelyi béke fenntartását tartja szem előtt. A legutóbbi tárgyaláson a szakszervezetek oldalán szakértőként részt vett a Brüsszelből érkezett Francois Ballestero az ETF, az Európai Közlekedési Dolgozók Szövetségének politikai titkára is.
Eközben egyre nagyobb visszhangot vált ki az importált sztrájktörők ügye. A görög zsoldosok alkalmazását immár az OSPA görög szakszervezet is elítélte, levélben fordulva hazájában az Általános Munkás Konföderációhoz, hogy az csatlakozzon az akciót elítélő szervezetekhez.
A szakszervezetek ajánlatának elfogadása további presztízsveszteségtől óvhatja meg a Budapest Airport német tulajdonosát, a Hochtief-konszernt, amely az athéni repülőteret is irányítja. Efelé mutat az is, hogy a tegnapi után várhatóan további szolidaritási sztrájkokra kerül sor a következő napokban Ferihegyen.

- Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet -


A Budapest Airport visszalépésnek tekinti a szakszervezetek újabb követeléseit

2008. december 19.

A Budapest Airport megkapta és tanulmányozta a szakszervezetek tegnapi, „átdolgozott” megállapodás tervezetét. A múlt hét péntektől szerdáig tartó tárgyalássorozat alatt közös erővel összeállított megállapodáshoz képest a legújabb szakszervezeti ajánlat jelentős visszalépés. Egy olyan „új” tervezet, amely számos ponton visszatér a sztrájkbizottság kezdeti, irreális követeléseihez, több esetben ellentétes a magyar és az uniós jogszabályokkal is, több olyan pontot is meg kíván változtatni, amelyről már korábban közös megállapodás született, és számos korábban fel sem merülő javaslatot is tartalmaz.
A követelést a BA visszalépésként értékeli, és nem tudja elfogadni. Ha a BA elfogadná a szakszervezet követeléseit, törvényt sértene, rossz irányba kormányozná a vállalatot és munkahelyek százait veszélyeztetné. A BA egyoldalúan meghosszabbította a jelenleg is érvényes Kollektív Szerződés hatályát 2009. április 30-ig és vállalta, hogy január 5-től intenzív tárgyalásokat kezdeményez az új KSZ-ről. A szakszervezetek azonban ragaszkodnak az idejétmúlt KSZ 3 éves meghosszabbításához. Tíz nappal ezelőtt is ugyanezt a követelést terjesztették a munkáltató elé.
A BA a munkavállalók nyugalma érdekében garantálta, hogy 2010. szeptember 31-ig nem hajt végre kiszervezést a biztonsági területeken. Válaszukban a szakszervezetek megjelenítettek egy új pontot a követeléseik között. Feltételül szabják meg, hogy a BA kizárólag magyar munkavállalókat alkalmazzon a biztonsági területen. Ilyen döntést a BA nem hozhat, hiszen ezzel megsértené az Európai Unió és Magyarország törvényeit a szabad munkavállalásról. Ugyancsak új pont a tervezetben, hogy a BA a jövőben nem vehetne igénybe kölcsönzött munkaerőt, szolgáltatást és a szakszervezetek tiltanák az idényjellegű foglalkoztatást is. Ez utóbbi megoldhatatlan feladat elé állítana a vállalatot egy szezonális forgalomnak kitett iparágban, mint amilyen a légiközlekedés. A szakszervezetek „régi-új” tervezetében szereplő követelések olyan pontokat is meg kívánnak változtatni, amelyről már közös megállapodás született. Ilyen például a röntgengépeket kezelő munkatársak rendkívüli szabadságáról, vagy a határozott idejű szerződésekről szóló rész.
Újabb elemek is kerültek a megállapodás-tervezetbe. A szakszervezetek nem kívánnak minimális szolgáltatási színvonalat biztosítani egy esetleges újabb sztrájk esetére, munkahelyi garanciát kérnek a sztrájkban résztvevő, szervező munkavállalókra több évre előre.
A BA megoldási tervezete számos garanciát tartalmaz a takarítási, illetve létesítmény fenntartási területen dolgozók számára. Ezeket az érdekképviseletek elfogadták, ám a takarítás esetében ragaszkodnak a régi KSZ egy éves alkalmazásához az új munkaadónál is.

- Budapest Airport -


Folyamatos a pénteki csúcsforgalom kiszolgálása a ferihegyi repülőtéren


2008. december 19.

A péntek amúgy is forgalmas nap a repülőtéren, de karácsony közeledtével a szokásosnál is többen kelnek útra, hogy a hétvégét már szeretteikkel tölthessék. A repülőtér 2 B terminálján az összes utasbiztonsági csatorna folyamatosan működik, ám a megnövekedett forgalom miatt 20-40 perces sorban állásra kell számítani. A sztrájk miatt pénteken egyetlen járatot sem kellett törölni, az induló és az érkező gépek kisebb késésekkel ugyan, de közlekednek. A Budapest Airport nem számít komoly fennakadásokra a nap folyamán.
A reggeli műszakba érkező 268 fő 72 százaléka, 192 kolléga vette fel a munkát. Szinte teljes létszámban dolgoznak az üzemeltetési területen, a Fegyveres Biztonsági Őrség őrei beosztás szerint mindannyian felvették a munkát, sőt többen önként bejöttek dolgozni a szabadnapjukon – mások helyett. Az utasbiztonsági ellenőrök 50 százaléka dolgozik, nekik segít 23 görög ellenőr. A 32 biztonsági ellenőrből azonban mindösszesen négyen dolgoznak (ők biztosítják a bejutást dolgozóknak a repülőtér védett zónájába).
Továbbra is a 2B terminálon keresztül bonyolódik a forgalom, amely teljes kapacitással üzemel. Itt történik az utasok biztonsági átvilágítása is. Bizonyos, a schengen-i övezetbe közlekedő nem diszkont járatok jegykezelése a 2A terminálon zajlik. Az 1-es terminált még a múlt héten ideiglenesen bezárta a BA.

- Budapest Airport -


A Közgyűlés később folytatja munkáját


2008. december 19.

A Malév Zrt. Igazgatósága a 2008. november 28-ai ülésén határozott a légitársaság rendkívüli Közgyűlésének december 19-re történő összehívásáról a Malév tőkehelyzetének rendezése céljából.
A Közgyűlésen a Malév 99,95%-os tulajdonosának képviselői az AirBridge Zrt. Igazgatósága döntésének megfelelően a Gazdasági Törvény 234§3. bekezdése, illetve a Malév Alapszabályának 5.17. pontja alapján a Közgyűlés munkájának felfüggesztését indítványozták. A Közgyűlés munkáját 30 napon belül folytatni fogja.
Németh Krisztina, a légitársaság szóvivője elmondta: a Malév - hasonlóan a légiközlekedési iparág többi szereplőjéhez - az idén számos nehézséggel szembesült, az első félévben a kerozin "hihetetlen mértékű" drágulásával, a második félévben az egyre erősödő világgazdasági recesszióval, majd december 10-től a Budapest Airport munkavállalóinak sztrájkjával. Mindezek ellenére a légitársaság működik, a péntekre összehívott és 30 napon belül újra összeülő közgyűlés pedig rendezni fogja a Malév tőkehelyzetét - hangsúlyozta. A sajtóban megjelent, a tulajdonosi szerkezettel kapcsolatos találgatásokkal a Malév nem kíván foglalkozni.
Lapértesülések szerint a magyar légitársaságot birtokló Airbridge Zrt-ben 49 százalékos részesedéssel rendelkező Borisz Abramovics részvénycsomagja a vezető orosz légitársasághoz, az Aeroflothoz kerül és arról is szó van, hogy az Airbridge 51 százalékát birtokló magyar magánszemélyek is kiszállnak a vállakozásból. Ahhoz, hogy a Malév nemzeti légitársasági státusza fennmaradjon, a többségi tulajdonnak magyar kézben kell maradnia. Az tehát nem valószínű, hogy Kiss Kálmán és Költő Magdolna részesdését is az Aeroflot venné át.

- Malév/Híradó.hu -


Sztrájkba léptek a forgalmi és rampatisztek


2008. december 18.

Határozatlan idejű munkabeszüntetést, szolidaritási sztrájkot hirdetett csütörtökön délután 5 órától a Forgalmi és Rampatisztek Szakmai Szervezete (FORTISZ) a ferihegyi repülőtéren.
A munkáltató Celebi Kft. a csütörtöki sztrájk ideje alatt török munkaerőt alkalmazott a FORTISZ szerint. A szakszervezet nincs tisztában azzal, hogy a külföldi munkaerő rendelkezik-e a munkához szükséges jogosítványokkal. A FORTISZ csütörtök esti közleménye szerint a sztrájkot hirdetett LESZ és RDSZSZ által megfogalmazott követelések teljesen indokoltak, azok a munkavállalók munkahelyhez való biztonságát, a nyugodtabb, kiszámíthatóbb munkahelyi légkör kialakítását biztosítanák, amelynek az elérése, megtartása érdekében a legerőteljesebb fellépés, a sztrájk eszközének alkalmazása is indokolt. "A magunk részéről elítéljük azt a munkáltatói magatartást, amelyet a sztrájk során tanúsít a BA Zrt." - fogalmaz a FORTISZ.
Szollár Domokos, a BA szóvivője az MTI-nek azt mondta: a forgalmi és rampatisztek munkabeszüntetése a csütörtöki forgalmat nem akadályozta.

- Híradó.hu -


A Budapest Airport aláírta a sztrájkmegállapodást – a szakszervezetek nem

2008. december 18.

A Budapest Airport vezetése a maga részéről önmagára nézve kötelezőnek tekinti a szakszervezetekkel közösen kidolgozott sztrájkmegállapodást. Bár a dokumentumot még a szakszervezetek képviselői nem látták el kézjegyükkel, a Budapest Airport nevében Jost Lammers vezérigazgató és Zahorán Zsuzsa humánerőforrás igazgató aláírta a megállapodás szövegét. A megállapodás egy sor, a Budapest Airport dolgozóit érintő munkaügyi kérdésre kínál megnyugtató megoldást, mint például a még érvényben lévő Kollektív Szerződés hatályának meghosszabbítása, az új munkarendekről történő kötelező egyeztetés illetve a kiszervezésekkel kapcsolatos garanciavállalás. A szakszervezetek a közösen kidolgozott megállapodást nem írták alá. A dokumentum aláírt példányait a Budapest Airport vezérigazgatói titkárságán helyzetük letétbe, hogy bármikor rendelkezésre álljon az érdekképviseletek számára az aláírásra.

MEGÁLLAPODÁS TERVEZET:

Megállapodás, amely létrejött egyrészről a Munkáltató (képv.: Jost Lammers vezérigazgató, Zahorán Zsuzsa, humánerőforrás igazgató), másrészről a LESZ (képv: Csorba Attila) RDSZSZ (képv.: Kovács Zoltán) RÜDSZ (képv.: Molnár Mátyás) mint Szakszervezetek – a továbbiakban a Munkáltató és a Szakszervezetek együtt a Felek –között, a 2008. december 10. napján kezdődött sztrájk kapcsán kialakult helyzet megoldására, az alulírott helyen és időpontban, az alábbiak szerint:
I. PREAMBULUM
A Felek tisztában vannak a sztrájk okozta negatív gazdasági és kereskedelmi következményekkel, ennek tudatában alakították ki álláspontjukat a konfliktus megoldására, és a Munka Törvénykönyve ( Mt.) 194.§-a szerint az alábbi Megállapodást kötik.
II. A FELEK MEGÁLLAPODÁSA
II.1.) Kollektív Szerződés (KSZ)
A/ A Felek megállapodnak abban, hogy a Budapest Airport Zrt.-nél (BA) jelenleg hatályos Kollektív Szerződés (KSZ) időbeli hatályát határozott idejűvé módosítják akként, hogy a határozott idő lejártának és a KSZ megszűnésének napja 2009. április 30.
B/ A Felek megállapodnak, hogy 2009. január 5-től intenzív tárgyalásokat kezdenek az új KSZ-ről. A Felek kiemelt prioritásként kezelik a munkarendekre és a munkaidő beosztásra vonatkozó kérdéséket.
A Munkáltató az új KSZ kapcsán az alábbi pontokat már most garantálja:
o változatlan cafeteria rendszer,
o változatlanul nem lesz osztott munkaidő,
o változatlan marad a jelenlegi KSZ szerinti végkielégítés és felmondás,
o változatlan marad a jelenlegi KSZ szerinti „rendkívüli munkavégzésre járó” pótlék mértéke.
II.2.) Kiszervezések
Definíció: A Felek rögzítik, hogy kiszervezés alatt a BA munkavállalók adott csoportjának másik gazdasági társaság munkáltatóhoz végleges jelleggel történő, a Munkáltató által kezdeményezett átkerülését értik, munkajogi jogutódlással vagy anélkül (Kiszervezés).
II.2.1) Biztonság
A Munkáltató vállalja, hogy 2010. szeptember 30. napjáig a biztonsági területen nem hajt végre Kiszervezést.
II.2.2) Létesítmény Karbantartás (FM)
A/ A Felek megállapodnak és tudomásul veszik, hogy a Létesítmény Karbantartás 100%-os tulajdonú BA leányvállalatba történő Kiszervezése folytatódik az eredeti terveknek megfelelően. A Felek rögzítik, hogy a folyamat elsődleges célja a terület működtetésének magas szakmai színvonalon történő áttekintése, a folyamatok optimalizálása, a személyi és tárgyi feltételek megfelelő kialakítása és a terület működési költségeinek valamint potenciális bevételeinek átláthatóvá tétele.
B/ A fenti alapelveknek megfelelően a Felek az alábbiakban állapodnak meg:
a.) A Felek megállapodnak és tudomásul veszik, hogy a Munkáltató létrehoz egy 100%-os tulajdonú saját Kft.-t, ahová a Létesítmény Karbantartás területen dolgozó munkavállalók 2009. február 1-jei határnappal jogutódlással átkerülnek, és a Munkáltató garantálja, hogy a társaságot (FM Kft.) 2010. március 31. napjáig sem részben sem egészben nem értékesíti.
b.) A Munkáltató vállalja, hogy a fenti szempontok alapján felülvizsgálja az FM Kft. optimális működését leginkább biztosító tulajdonosi struktúrát (értékesítés részben vagy egészben, BA leányvállalatként történő működtetés, visszaintegrálás), ezt követően körültekintően hozza meg döntését.
c.) A Munkáltató garantálja továbbá egy 5 éves határozott idejű szerződés megkötését az FM Kft. és a BA között, a BA létesítményeinek általános karbantartására.
d.) A Munkáltató garantálja, hogy 100%-os tulajdonosként – mindaddig, amíg az FM Kft. 100%-os BA tulajdonban marad - a létrejövő FM Kft.-t mint munkáltatót felhatalmazza, illetve a jogszabályi rendelkezésekkel összhangban kötelezi arra, hogy a BA-nál mindenkor hatályos KSZ-nek megfelelő szövegű Kollektív Szerződés az FM Kft.-nél is aláírásra kerüljön (feltéve, hogy kizárólag a jogutódlásra vonatkozó jogszabályi rendelkezések alkalmazásával az ismert körülményekre tekintettel fentiek nem lennének maradéktalanul elérhetőek). A Szakszervezetek kijelentik, hogy jelen pontban lévő KSZ-kötési kötelezettség az FM Kft.-vel mint leendő jogi személlyel és munkáltatóval szemben is köti őket.
e.) A Felek rögzítik, hogy a BA a jogutódlásról szóló megállapodásban kifejezetten rögzíti, hogy a 2009. évi, BA-nál kötött bérmegállapodásnak, illetve megállapodás hiányában a BA-nál végrehajtott bérfejlesztésnek megfelelő mértékű béremelést köteles az FM Kft. is, mint munkáltató végrehajtani.
f.) A Felek rögzítik, hogy amennyiben a BA az a.) pontban rögzített határidőt követően az FM Kft. – részben vagy egészben történő – értékesítéséről dönt, úgy az FM Kft., mint munkáltató az értékesítés megtörténte előtt köteles felajánlani a munkavállalóknak, hogy:
• Azon munkavállalók, akik nem kívánnak az értékesítést követően a FM Kft.-nél tovább dolgozni, önkéntesen távozhatnak a társaságtól, és részükre a mindenkor hatályos KSZ alapján, munkáltatói rendes felmondás esetén járó végkielégítésnek és felmondási időnek megfelelő járandóság megfizetésre kerül (Járandóság).
• A Felek rögzítik, hogy a Járandóság nem lehet kevesebb, mint a jelen Megállapodás aláírásakor hatályban lévő KSZ alapján irányadó Járandóság mértéke. • Jelen f) pontban foglaltakat a BA és az FM Kft., mint az FM Kft.-t terhelő kötelezettséget megjeleníti a jogutódlásról szóló megállapodásban.
C/ A Felek rögzítik, hogy a jelen pont rendelkezései az FM Kft.-vel kapcsolatosan a Munkáltató által a jogutódlás kapcsán kezdeményezendő konzultáció során is irányadóak.
II.2.3 Takarítás
A/ A Felek megállapodnak és tudomásul veszik, hogy a takarítás kiszervezése folytatódik az eredeti terveknek megfelelően. A Munkáltató a takarítási terület dolgozóinak – választásuk szerint – az alábbi lehetőségeket ajánlja fel:
• Azon munkavállalók, akik nem kívánnak a kiszervezést követően az új munkáltatónál tovább dolgozni, önkéntesen távozhatnak a BA-tól, és részükre a jelenleg hatályos KSZ alapján, munkáltatói rendes felmondás esetén járó végkielégítésnek és felmondási időnek megfelelő járandóság megfizetésre kerül (Járandóság).
• Azon munkavállalók, akik a feltételeknek megfelelnek – a betöltetlen pozíciók erejéig – a BA-nál UB ellenőrként továbbfoglalkoztatásra kerülnek.
• Azon munkavállalók, akik átkerülnek az új munkáltatóhoz, 1 havi alapbérnek megfelelő juttatásban részesülnek a BA-tól.
B/ A Felek rögzítik, hogy a jelen pont rendelkezései a takarítási terület kiszervezésének tárgyában a munkáltató által kezdeményezendő tárgyalások során is irányadóak. Rögzítik továbbá, hogy az eljárással és/vagy a pályáztatással kapcsolatos jogvitát nem kezdeményeznek. A Felek mindent megtesznek annak érdekében, hogy a takarítási terület kiszervezése legkésőbb 2009. március 31. napjáig megtörténjen.
II. 3.) Különleges körülmények ösztönző
A Munkáltató vállalja, hogy a jövőben a „Különleges Körülmények Ösztönző” a mindenkori rendkívüli munkavégzésre vonatkozó mértékben kerül kifizetésre. Felek jelen megállapodásukat az esetlegesen e körben kezdeményezett, avagy a jövőben kezdeményezendő egyéni jogvitákra is kiterjedő hatállyal kötik meg, és egyben kizárják a visszamenőleges igényérvényesítést a jelen pont alapján.
II.4.) Azonos elvek a biztonsági területen
A Munkáltató vállalja, hogy azoknál a biztonsági ellenőri munkaköröknél, amelyek ugyanolyan követelményeket támasztanak, mint az UB munkakör, az egyenlő elbánás elve szerint jár el, illetve kidolgoz egy tervet, és ez alapján mindent megtesz annak érdekében, hogy a munkakörök közötti bérfeszültséget 2009. december 31. napjáig megszüntesse. A Felek rögzítik, hogy a bérfeszültség megszüntetése nem a 2009-es bérmegállapodásban foglaltak terhére fog megvalósulni.
II.5.) Röntgen gépet kezelő munkavállalók rendkívüli szabadsága
A BA tudomásul veszi a Szakszervezetek tájékoztatását, hogy ebben a körben egyéni jogviták kerültek kezdeményezésre. A Felek rögzítik, hogy a helyzet mielőbbi tisztázása közös érdekük, így a BA vállalja, hogy haladéktalanul a bíróság részére megküldi álláspontját, és kérvényezi az eljárás soron kívüli lefolytatását. A Felek rögzítik, hogy a bíróság perorvoslattal nem támadható ítéleteit magukra nézve kötelezőnek fogadják el.
II.6.) Üdülő
A Munkáltató az aláírást követő napon átadja a Szakszervezeteknek a levelet, amelyben a BA már kérte az MNV Zrt.-től a jogerős bírósági ítélet alapján az üdülőnek a BA vagyonkezelésébe történő visszaadását. Egyben a Munkáltató vállalja, hogy amennyiben az üdülő a vagyonkezelésébe visszakerül, azt nem hasznosítja más célra. A Felek rögzítik, hogy az Üzemi Tanácsot az Mt. 65§ (1) bekezdés b.) pontja alapján együttdöntési jog illeti meg a jóléti célú intézmények és ingatlanok hasznosítása vonatkozásában.
II.7.) Tájékoztatás a BA gazdasági helyzetéről
A Munkáltató legalább félévente tájékoztatja a Szakszervezetek képviselőit a munkáltató gazdasági helyzetét befolyásoló alapvető tényezőkről a Munka Törvénykönyvének 65 (4) a.) bekezdése szerinti tartalommal.
II.8.) Flotta Menedzsment - Jármű Osztály
A Szakszervezetek kérésének megfelelően a Flotta Menedzsment és a Jármű Osztály összevonásra kerül Flotta Menedzsment elnevezéssel. A Munkáltató figyelembe veszi és megvizsgálja a burkolatlan felületek (fűnyírás) karbantartásának lehetséges vállalaton belüli megoldását és a Szakszervezetek javaslatairól 2009. március 15-ig nyílt tárgyalásokat folytat. A Munkáltató csak a Szakszervezetekkel folytatott tárgyalásokat követően hozza meg végleges döntését.
II.9.) Határozott idejű munkaszerződések és szezonális munkaerő
II.9.1 Határozott idejű munkaszerződések
A Felek megállapodnak, hogy a munkarendek új rendszere 2009. március 31-ig kidolgozásra kerül. Az új munkarendek alapján a Munkáltató vállalja az utas -biztonsági területen határozott és a határozatlan idejű szerződésekkel kapcsolatos végső döntés meghozatalát.
II.9.2. Szezonális munkaerő
A Felek elfogadják, hogy 2009. április 01. napjától kezdődően a szezonális munkaerő határozott idejű munkaszerződései kapcsán a 120. napot követően a Munkáltató írásban nyilatkozik arról az egyéni munkavállaló felé, hogy vele a 180. napot követően – avagy a határozott idejű szerződésének lejártakor – határozatlan idejű munkaszerződést kíván-e kötni. A Felek rögzítik, hogy a szezonális munkavállalók határozott idejű munkaszerződései az 1 éves tartamot nem haladhatják meg.
III. VEGYES RENDELKEZÉSEK
III.1.) A megállapodás aláírását követően haladéktalanul a sztrájkbizottság(ok) valamint a sztrájk megszüntetésre kerül.
III.2.) A Felek mindent megtesznek annak érdekében, hogy általános sztrájk megállapodás jöjjön létre a Szakszervezetek és a Munkáltató között az ügyfeleinkre és munkavállalóinkra gyakorolt negatív hatások minimalizálása érdekében A Munkáltató és a Szakszervezetek megállapodnak, hogy az általános sztrájkmegállapodás többek között tartalmazni fogja a minimum szolgáltatási szint meghatározását és garanciáját. A Szakszervezetek a jelen Megállapodás aláírásának napjától kezdődő hatállyal vállalják, hogy a Munkáltatót 72 órás előzetes értesítési időszak betartásával értesítik bármilyen sztrájkot megelőzően.
III.3.) A Felek azonnali hatállyal felhagynak mindennemű negatív kommunikációval, és a jóhiszeműség jegyében járnak el. A Szakszervezetek vállalják, hogy azonnali hatállyal felhagynak a BA-val, a HOCHTIEF-el, a HTA-val vagy a BA bármely más részvényesével kapcsolatos bármilyen negatív kommunikációval / híreszteléssel.
III.4.) Semmilyen hátrányos következmény nem érheti a sztrájkban résztvevő, szervező és lebonyolító munkavállalókat a fentiek miatt.
III.5.) A jelen Megállapodás a Felek általi aláírásának napján lép hatályba.
Budapest, 2008. december 17.

- Budapest Airport -


Aláírásra kész a repülőtéri megállapodás – csak a szakszervezetek „igenje” hiányzik

2008. december 17.

Ma a koraesti órákra sikerült aláírásra kész megállapodás tervezetet kidolgozni a Budapest Airport és a sztrájkoló szakszervezetek képviselői között a délelőtt óta tartó hivatalos tárgyalásokon. A megállapodás minden vitatott kérdésben megnyugtató megoldást kínál – így elfogadása után nincs akadálya az egy hete tartó repülőtéri sztrájk megszüntetésének. Jost Lammers vezérigazgató, 2008. december 18-án 10.00 órára a megállapodás aláírására várja a sztrájkoló szakszervezetek képviselőit.

- Budapest Airport -


Gördülékeny a forgalom a ferihegyi repülőtéren


2008. december 17.

Gördülékeny és zökkenőmentes a forgalom szerda délután a ferihegyi repülőtéren. A forgalomtól függően három, illetve négy utasbiztonsági csatornát üzemeltet a Budapest Airport. Gyakorlatilag nincsenek sorok, az utasok pár perc alatt beérnek a tranzit váróba.
Egészen minimális, átlagosan 5-10 perces késésekkel indulnak el a járatok. Az érkező forgalmat is teljesen zökkenőmentesen szolgálja ki a BA. Az immár nyolcadik napja tartó sztrájk miatt a mai napon egyetlen járatot sem kellett törölni. A BA a nap hátralevő részében sem számít törlésekre, a járatok várhatóan tudják tartani menetrendjüket. Immár elég két órával a járat indulása előtt kiérni Ferihegyre.
Egyelőre még mindig a 2B terminálon keresztül bonyolódik a forgalom, ott történik az utasbiztonsági ellenőrzés is. Bizonyos, a schengen-i övezetbe közlekedő nem diszkont járatok jegykezelése a 2A terminálon zajlik. Az 1-es terminált még a múlt héten időlegesen bezárta a BA.

- Budapest Airport -


Egyre többen veszik fel a munkát Ferihegyen – tovább javul a helyzet a repülőtéren

2008. december 17.

Szerda reggel egyre többen vették fel a munkát a ferihegyi repülőtéren, a 299 szolgálati helyből kétszázan jelentkeztek munkára ma reggel. Ennek köszönhetően lényegesen javult a forgalmi helyzet a repülőtéren, bár egyelőre még mindig a 2B terminálon keresztül bonyolódik a forgalom, de nagyobb késések nélkül. A műszaki irányító központban például, amely különösen fontos a repülőtér üzemeltetésében a dolgozók 100 %-a felvette a munkát. Más területeken olyanok is munkára jelentkeztek, akiknek egyébként szabadnapjuk lett volna. Ennek köszönhetően a korábbinál lényegesen több ellenőrző-áteresztő pontot sikerült megnyitni, amelyeken keresztül a repülőtér szigorúan ellenőrzött biztonsági zónájába léphetnek be az ott dolgozók. Az utasbiztonsági területen tegnap óta sikeresen dolgoznak együtt a görög és a magyar munkavállalók, tevékenységük ellen a helyszíni ellenőrzés után nem emelt kifogást az Országos Munkaügyi Felügyelőség. A görög repülőtéri szakemberek vegyes csoportokban, magyar kollégáik felügyelete mellett folytatják a munkát.

- Budapest Airport -


Éjszakába nyúló egyeztetés - nincs megállapodás a szakszervezetekkel Ferihegyen

2008. december 16.

Éjfélig tartó egyeztetés után konkrét eredmény nélkül ért véget a Budapest Airport hivatalos sztrájktárgyalása a szakszervezetekkel. A vállalat vezetése átfogó, aláírásra kész megállapodás tervezetet juttat el a szakszervezetekhez, még az éjszaka folyamán. A tárgyalások, amelyek délelőtt fél tíz óta szinte megszakítás nélkül folytak, röviddel éjfél előtt értek véget, miután a szakszervezetek fáradtságra hivatkozva kérték az egyeztetések felfüggesztését. A vezérigazgató 2008. december 17. szerdán 10:00 órára, újabb hivatalos tárgyalásra hívta a sztrájkbizottság vezetőit a BA elnöki tárgyalójába.

- Budapest Airport -


A hatóság eddig nem talált szabálytalanságot Ferihegyen


2008. december 16.

A Nemzeti Közlekedési Hatóság Légiközlekedési Igazgatósága a ferihegyi sztrájk kezdete óta folyamatosan ellenőrzi a szabályszerű munkavégzést. A beérkező bejelentéseket a közlekedési hatóság megvizsgálta, a repülést, illetőleg az utasok biztonságát veszélyeztető szabálytalanságot a hatóság ezidáig nem tapasztalt.

- Híradó.hu -


Ferihegyen helyreállt a forgalom - Kedd - 14:00

2008. december 16.

Immár teljesen zavartalanul, fennakadások nélkül halad a forgalom a ferihegyi repülőtéren. Ugyan továbbra is csak a 2B terminálon történik az utasok beléptetése, de a sorok gyakorlatilag teljesen megszűntek. A Malév reggel bejelentett négy járatán kívül további törlések nem lesznek és már számottevő késésekkel sem kell számolni a mai nap folyamán. A jelenlegi helyzetre való tekintettel már nem szükséges három órával az indulás előtt megjelenni a repülőtéren, elegendő 2 órával a tervezett felszállási időpontot megelőzően jelentkezni a check in pultoknál.

- Budapest Airport -


Helyzetkép Ferihegyről - Kedd 11:00


2008. december 16.

Nyugalom van Ferihegyen kedden kora reggel, a két repülőtéri szakszervezet sztrájkjának hetedik napján egyelőre nem alakultak ki hosszú sorok a 2/B terminálon, folyamatos az utasfelvétel és a biztonsági ellenőrzés. A korábbi napoknál lényegesen több magyar utasbiztonsági ellenőr vette fel a munkát a ferihegyi repülőtéren, így a reggeli csúcsban a forgalom zavartalan volt, a Malév már korábban bejelentett három járattörlésén kívül valamennyi gép rendben elindult. A Budapest Airport tájékoztatása szerint kedden délelőtt 31 magyar és 23 görög utasbiztonsági ellenőr állt munkába, a külföldi szakemberek magyar felügyelettel végzik a munkát. A december 10. óta sztrájkoló Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet (LESZ) és a Repülőtéri Dolgozók és Szolgáltatók Szakszervezete (RDSZSZ) legutóbb hétfőn egyeztetett a Budapest Airporttal (BA). A BA és a szakszervezetek kedden délelőtt folytatják a tárgyalásokat.

- Budapest Airport -


A szakszervezetek ma is elmennek a tárgyalásra

2008. december 16.

Az érdemi párbeszéd legelső feltétele a görög sztrájktörők elküldése A Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet és a Repülőtéri Dolgozók és Szolgáltatók Szakszervezete közleménye – 2008. december 16. Nem igazak „közeledésről” szóló kiszivárogtatások: tegnap a két fél a cég hibájából egyáltalán nem is egyeztetett. A külföldiek munkába állítása törvénysértő, egyben olyan biztonsági kockázat is, ami miatt lefokozhatják Ferihegyet – ez a német tulajdonos Hochtief szándéka? A tegnap délután a Budapest Airport által kiszivárogtatott „közeledés” és „kompromisszum-lehetőség” az első jele annak – hat nap sztrájk után –, hogy a menedzsment érdemben reagál a dolgozók jogos követeléseire. A kerülő úton tett ajánlat a szakszervezetek 12 pontos követeléseinek csak töredékére válasz, mégsem ez a legnagyobb gond vele. A BA „neve elhallgatását kérő tisztségviselője” ugyanis hazudott, amikor bármiféle tárgyalásra hivatkozott. Tegnap a szakszervezet és a cég vezetői ugyanis egyáltalán nem találkoztak, hiszen a menedzsment nem jelent meg az egyeztetett időpontban – ezt a jelenléti ív is bizonyítja. A tárgyalások ideje alatt illegális, Görögországból importált sztrájktörőiknek tartottak gyorstalpaló tanfolyamot. Ennek ellenére a kiszivárogatott engedmények a helyes irányba tett első lépésekként értékelhetőek, így az érdekképviselők részt vesznek a mai tárgyaláson. Azonban előrebocsátják: bármiféle egyeztetés legelső feltétele, hogy az importált, illegális sztrájktörők hagyják el a repülőtér területét. Az immár százötven főre duzzadt görög kontingens csatasorba állításával a BA a magyar munka- és sztrájkjog példátlan megsértését valósította meg, emiatt a szakszervezetek feljelentést tettek a Munkaügyi Felügyeletnél. Szomorú, hogy a vállalat a hazai bérek többszöröséért felfogadott külföldiek utaztatására és rendkívüli foglalkoztatására költi azt a pénzt, amit a magyar munkavállalóktól sajnál, és amelyeket eddig is fájdalmas megszorításokkal teremtett elő. Óriási felelőtlenségről tanúskodik, hogy míg egy évtizedes munkatapasztalattal rendelkező magyar munkavállalónak hónapokig tartó átvilágítási procedúrán kell átesnie, hogy engedélyt kapjon a belépésre a reptéri vörös zónába, addig BA néhány órás gyorstalpaló felkészítés után hadrendbe állította görögöket. Mivel a külföldi sztrájktörők értelemszerűen nem rendelkezhetnek a szükséges magyar szakvizsgákkal, és magyarul sem beszélnek, ez egy biztonsági auditálás során a reptér visszaminősítését, lefokozását is magával hozhatja. Ez – a bevételek komoly visszaesése – volna a német tulajdonos Hochtief szándéka Feriheggyel? A szakszervezeti képviselők természetesen elmennek a ma délelőtt 9 órára meghirdetett egyeztetésre, mert a kiszivárogtatott javaslatok egyfajta félszeg tárgyalókészséget jelenthetnek a cégvezetés részéről. De bármiféle érdemi egyeztetés legelső feltétele a külföldi, illegális sztrájktörők távoltartása a magyar munkahelyektől, a szándékos törvénysértés befejezése, a biztonsági kockázatok felszámolása.

- Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet -


Munkába álltak az EU-s utasbiztonsági ellenőrök


2008. december 16.

Ma reggeltől lényegesen javult a forgalmi helyzet Ferihegyen, miután szolgálatba állnak a Budapest Airport frissen szerződtetett új utasbiztonsági ellenőrei. Az Európai Uniós országból származó repülőtéri szakemberek rendelkeznek az EU-ban általánosan kötelező szakmai háttérrel, elméleti és gyakorlati felkészültséggel. Az új utasbiztonsági ellenőrök a szükséges egészségügyi vizsgálaton is átestek és magyar kollégáik felügyelete mellett megkezdték a munkát. Ezzel elhárult az akadály annak útjából, hogy a 38 új utasbiztonsági ellenőr megkezdje a gyakorlatot, mint a Budapest Airport alkalmazottai. Az Európai Unión belüli szabad munkavállalás szabályai rájuk is egyformán érvényesek, addig folytatják munkájukat Ferihegyen, amíg azt a repülőtéren kialakult helyzet indokolttá teszi. Ráadásul a légiközlekedésben évtizedek óta nemzetközi szabványok vonatkoznak a szakmai képesítések megszerzésére a pilóták szakszolgálati engedélyétől kezdve a légiirányítókon át egészen a repülőgép szerelők minősítéséig. Minden olyan állítás, hogy a Budapest Airport „sztrájktörőket” alkalmazna alaptalan. A magyar törvények nem tiltják, hogy a munkáltató újabb dolgozókat vegyen fel – ez egyébként egyike a sztrájkolók követelésének. A ferihegyi repülőtér működőképességének megőrzése nyilvánvaló felelőssége a Budapest Airportnak. Mind az utasok, mind a légitársaságok érdekei azt indokolják, hogy tovább ne maradhasson fenn Ferihegyen a jelenlegi, Magyarországhoz méltatlan állapot. Az elhúzódó sztrájk súlyos károkat okoz nemcsak az utasoknak, a légitársaságoknak és a repülőtér üzemeltetőjének, hanem az egész magyar idegenforgalomnak. Ezért a Budapest Airport mindent megtesz a repülőtér működésének helyreállítása érdekében, az utasok gyors és biztonságos kiszolgálásáért.

- Budapest Airport -


Tájékoztatás a Malév keddi járatairól


2008. december 15.

A Ferihegyi Repülőtéren zajló sztrájk miatt a Malév vezetése 3 keddi (december 16.) járatának törléséről kényszerült dönteni.

A törlésre került járatok a következők:
MA 564/565 Zürich (ZRH)
MA 670/671 Berlin (TXL)
MA 820/821 Prága (PRG)

Mindhárom városba, azaz Zürichbe, Berlinbe és Prágába is kínál a Malév a keddi menetrendjében más alternatív járatokat. A törölt (és csak a törölt) járatokra szóló jegyeket a légitársaság térítésmentesen átírja egy másik, ugyanarra a célállomásra közlekedő Malév vagy más, a oneworld szövetség taglégitársaságának járatára, vagy térítésmentesen visszatéríti a jegy árát. A Malév továbbra is azt kéri utasaitól, hogy a járatok indulása előtt legalább két órával érkezzenek ki a repülőtérre, tekintettel arra, hogy az utasbiztonsági ellenőrzőpontok szűk keresztmetszete miatt a tranzitba való bejutás várhatóan holnap is a megszokottnál hosszabb időt vesz majd is igénybe. Késésekkel a továbbiakban is számolni kell. Amennyiben a helyzet a repülőtéren normalizálódik, a Malév menetrend szerint fogja indítani járatait. Az utasok további információt a Malév Call Center-től, a 06-40-212121-es számon kaphatnak, illetve a légitársaság www.malev.hu honlapján olvashatnak. A Malév továbbra is köszöni utasai megértését és türelmét.

- Malév -


A sztrájk végét, és olcsóbb repteret szeretne a Wizz Air

2008. december 15.

A néhány nap múlva beköszönő karácsonyi csúcs áldatlan állapotokat okozhat Ferihegyen, ezért záros határidőn belül meg kellene állapodniuk a feleknek - mondta Váradi József, a Wizz Air, légitársaság vezérigazgatója. A lagnagyobb Budapestre üzemelő fapados, légítársaság első embere szerint ugyanakkor támogatható a Budapest Airport vezetésének elképzelése, miszerint hatékonyabban üzemeltethető repülőtérré terveznék átalakítani Freihegyet. A fapados légitársaságnál vasárnap szakadt el a cérna, miután a BA 12 órától 18 óráig felfüggesztette az eredetileg az 1-es terminálról induló, diszkont járatok jegykezelését. Emiatt az easyJet berlini, a Wizz Air pedig brüsszeli járatát törölte. Váradi József a döntést diszkriminatívnak tartja, és reméli, hogy ilyen a jövőben nem fog előfordulni.

- Wizz Air -


A Hochtief szégyene: a BA tárgyalás helyett a görög sztrájktörőket képzi

2008. december 15.

Tárgyalás helyett az állóháborút választotta a Budapest Airport vezetése. A meghirdetett egyeztetésen ígéretük ellenére sem vettek részt, miközben gyorstalpaló felkészítést tartanak az importált sztrájktörőknek. A reptér német tulajdonosát, a Magyarországon is rendszeresen állami pénzekre pályázó Hochtiefet saját hazájában ezért pellengérre állítanák. A példátlan törvénysértésnek beláthatatlan következményei lehetnek. Nehezen gondolhatta bárki, hogy a tegnapi látszategyeztetésnél is eredménytelenebb lesz a mai tárgyalás a sztrájkoló ferihegyi szakszervezetek és a BA menedzsmentje között. Azonban a vállalat vezetői korábbi határozott ígéretük ellenére sem jelentek meg a ma 11 órára meghirdetett találkozón. Az előzetesen egyeztetett kezdési időpontban egy óra haladékot kértek, a szakszervezeti képviselők végül 13 órakor elégelték meg a várakozást. Feltehetően azért nem tudott részt venni az egyeztetésen a cég vezetése, mert idejüket a magyar munkajog korábban sosem tapasztalt megsértésének előkészítése köti le. Ezekben a percekben képzik ki a Görögországból idevezényelt sztrájktörőket az erre kijelölt felkészítő helyiségben. Amennyiben a BA a magyar sztrájktörők illegális alkalmazását külföldiek bevetésével tetézi, annak beláthatatlan következményei lehetnek, amellyel a vállalat vezetésének számolnia kell. A szakszervezetek jelezték a magyar jog durva megsértésének előkészületeit a Munkaügyi Felügyelet felé, és várják a hatóság lépéseit. A LESZ és az RDSZSZ meggyőződése, hogy az elmúlt hat nap eseményei a repülőtér többségi tulajdonosának, a német Hochtief csoportnak a szégyenét jelentik, de a kisebbségi tulajdonos Magyar Állam felelőssége is felvethető, ha nem akadályozza meg a hazai munkajog és repülésbiztonság szabályainak semmibevételét.

- Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet -


A Budapest Airport EU-s utasbiztonsági ellenőröket alkalmaz, hogy csökkentse a légitársaságok kárait és javítson az utasok nehéz helyzetén

2008. december 15.

A Budapest Airport azonnali hatállyal biztonsági ellenőröket alkalmaz az Európai Unió más országaiból, hogy csökkentse a repülőtér és a légitársaságok további kárait és javítson az utasok rendkívül nehéz helyzetén. A döntés négy nappal a sztrájk megkezdése után, a közelgő karácsonyi ünnepek hatására született meg. Az uniós ellenőrök rendelkeznek minden EU-s és magyar jogosítvánnyal. Az utasbiztonsági ellenőrök várhatóan holnap, december 16-án állnak munkába, feltéve, hogy a sztrájk folytatódik. A Budapest Airport az ellenőröket határozott idejű munkaszerződéssel alkalmazza egészen addig, amíg azt a forgalmi helyzet megköveteli. Ezzel a lépéssel a BA minimalizálni kívánja a légitársaságokat és utasokat, valamint a magyar gazdaságot ért károkat.

- Budapest Airport -


Elfogyott a türelem a Wizz Air-nél


2008. december 14.

A Wizz Air diszkont légitársaság felháborítónak tartja a Budapest Airport menedzsmentjének inkompetenciáját, hangsúlyozzák, hogy a reptéri kaotikus helyzet fenntarthatatlan, és azt tervezik, hogy még vasárnap benyújtják a számlát a reptér üzemeltetőjének. A Wizz Air vasárnap kénytelen volt törölni egy brüsszeli járatát, a többi 5 pedig késésekkel fog elindulni. A sztrájk négy napja alatt a Wizz Air összesen hármat törölt az 56 induló és érkező járatából. Ez emberfeletti erőfeszítéseket követelt a Wizz Air egész csapatától, és természetesen mindent megtettünk annak érdekében, hogy az utasainkat minél kisebb mértékben érintse a Budapest Airporton fennálló káosz - fogalmaz a légitársaság, majd hozzáteszi: a kialakult helyzet azonban nem fenntartható, súlyosan sérti a Wizz Air és utasai érdekeit. A négy napja tartó káosz arra utal, hogy a BA menedzsmentje egyáltalán nem ura a helyzetnek, és teljes mértékben figyelmen kívül hagyja az utasok érdekeit, illetve azt a tényt, hogy a légitársaságok a repülőtér ügyfelei, és a repülőtérnek szolgáltatási kötelezettsége van feléjük mondta Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója. A BA menedzsmentjének viselkedése ellentétes az EU szabad versenyszellemével, és a Wizz Air meg fogja tenni a szükséges lépéseket, hogy orvosolja a helyzetet. Kázmér Natasa, a légitársaság szóvivője elmondta, hogy tárgyalást kezdeményeztek a BA vezetőségével, jogi lépéseket fontolgatnak, és benyújtják kártérítési igényüket. A sztrájk miatti kár mértékét még kalkulálják a légitársaságnál.

- Wizz Air -


Tájékoztatás a Malév hétfői járatairól


2008. december 14.

A Ferihegyi Repülőtéren zajló sztrájk miatt a Malév vezetése 12 hétfői (december 15.) járatának törléséről kényszerült dönteni.

A törlésre került járatok a következők:
MA560 Genf (GVA)
MA850 Bukarest (OTP)
MA486 Ljubljana (LJU)
MA470 Zágráb (ZAG)
MA836 Várna (VAR)
MA890 Marosvásárhely (TGM)
MA880 Temesvár (TSR)
MA844 Varsó (WAW)
MA516 Stuttgart (STR)
MA854 Bukarest (OTP)
MA488 Ljubljana (LJU)
MA442 Szkopje (SKP)

Genfbe, Bukarestbe, Varsóba, Stuttgartba a Malév hétfőn kínál más alternatív járatokat, Bukarestbe például üzemelünk kora délután és éjszaka. Ljubljanába, Zágrábba, Várnára, Marosvásárhelyre, Temesvárra és Szkopjéba viszont nem szerepel további járat a Malév hétfői menetrendjében. A törölt (és csak a törölt) járatokra szóló jegyeket a légitársaság térítésmentesen átírja egy másik, ugyanarra a célállomásra közlekedő Malév vagy más, a oneworld szövetség taglégitársaságának járatára, vagy térítésmentesen visszatéríti a jegy árát. A Malév továbbra is azt kéri utasaitól, hogy a járatok indulása előtt legalább két órával érkezzenek ki a repülőtérre, tekintettel arra, hogy az utasbiztonsági ellenőrzőpontok szűk keresztmetszete miatt a tranzitba való bejutás várhatóan holnap is a megszokottnál hosszabb időt vesz majd is igénybe. Késésekkel a továbbiakban is számolni kell. Amennyiben a helyzet a repülőtéren normalizálódik, a Malév menetrend szerint fogja indítani járatait. Az utasok további információt a Malév Call Center-től, a 06-40-212121-es számon kaphatnak, illetve a légitársaság www.malev.hu honlapján olvashatnak. A Malév továbbra is köszöni utasai megértését és türelmét.

- Malév -


Helyzetjelentés Ferihegyről – Vasárnap 17:30 perc


2008. december 14.

A délutáni órákban a BA négy utasbiztonsági csatornát üzemeltet folyamatosan. Ennek eredményeként folyamatos az induló utasforgalom a repülőtéren. A BA 12 órától 18 óráig felfüggesztette az eredetileg az 1-es terminálról induló járatok jegykezelését. A vasárnap délután a legforgalmasabb időszak a 2-es terminálon, az 1-es terminál forgalmát nem bírná el. Emiatt az easyJet berlini, a Wizz Air brüsszeli járatát törölte. A Wizz Air londoni járata 2 órás, a Germanwings stuttgarti járata várhatóan 2 és fél órás, a Jet2 manchesteri járat várhatóan 1 órás késéssel indul. Ezeken és a már korábban bejelentett tőrléseken kívül több járatot nem tőröltek a légitársaságok. Az esti forgalomban késésekre és átlagosan 30-40 perces sorbanállásra kell felkészülni Ferihegyen. A BA a mai napon is arra kéri utasait, hogy az indulás három órával érkezzenek ki a repülőtérre és az indulás előtt feltétlenül vegyék fel a kapcsolatot a légitársasággal.

- Budapest Airport -


Budapest Airport álláspont a sztrájktárgyalásokon

2008. december 14.

A Budapest Airport a mai sztrájktárgyaláson ismertette álláspontját a szakszervezetek követeléseivel kapcsolatban. Mindezt írásban is átadta a sztrájkoló szakszervezeteknek és egyben kérte, hogy ezt az információt osszák meg a dolgozókkal is. A Budapest Airport a sztrájk miatt az utasoknak és a légitársaságoknak okozott károk minden eszközzel történő enyhítésére törekszik. A vállalat átérzi felelősségét a ferihegyi nemzetközi repülőtér működőképességének biztosításában és igyekszik konstruktív magatartásával hozzájárulni a jelenlegi sztrájk gyors befejezéséhez és a repülőtéri szolgáltatások garantálásához. A felek megállapodtak, hogy a sztrájktárgyalások folytatódnak december 15-én hétfőn 11.00 órától a Budapest Airport tárgyalójában a vezérigazgató részvételével. A Budapest Airport reméli, hogy a sztrájkoló dolgozók is megértik: egy elhúzódó munkabeszüntetés nemcsak a saját, hanem a repülőtéren mellettük dolgozó légitársaságok és földi kiszolgáló szervezetek alkalmazottainak munkahelyeit is veszélybe sodorhatja. A Budapest Airport egyúttal felszólítja a sztrájkot szervező szakszervezetek képviselőit, hogy hagyjanak fel a munkába állni szándékozó dolgozók törvénytelen zaklatásával, az értelmetlen lejárató sajtókampánnyal. Saját szavahihetőségüket ássák alá az olyan ostoba hírek terjesztésével, minthogy a „ Malév tönkretétele a Budapest Airport igazi célja”. Mint annyi más szakszervezeti állításnak, ennek is az ellenkezője igaz: a Budapest Airport hosszú ideje minden tőle telhetőt megtesz legfontosabb ferihegyi partnere, a Malév működőképességének megőrzése érdekében.

A Budapest Airport javaslata a 12 pontra

Szakszervezeti követelés:

1. Az állítólagos létszámleépítések leállítása. A BA hozza nyilvánosságra, milyen, munkaerőt érintő tervei vannak a következő időszakra.
2. A vállalat hagyjon fel az állítólagos létszámleépítésekkel, a munkarendek kiszámíthatatlansága a magánéletet is tervezhetetlenné teszi.
3. Az elmúlt három évben állítólag elmaradt pótlékokat a Munka Törvénykönyve rendelkezéseinek értelmében fizessék ki. Ugyanez a különleges körülmények ösztönző esetében is.
4. A határozott idejű munkaszerződéseket váltsák fel határozatlan idejűekkel.
5. A pihenő- és mellékhelyiségek állapota továbbra is méltatlan egy európai repülőtérhez. Ezekben biztosítsák az alapvető higiéniát és felszereltséget.
6. Új KSZ aláírása esetén vállalja, hogy amellett három évig kitart. Ellenkező esetben nem vehetőek komolyan a cég tárgyalási szándékai.
7. Hagyjanak fel a szakszervezeti tagok, tisztségviselők zaklatásával. Tegyék lehetővé, hogy a szakszervezeti vezetők szabadon mozogjanak a repülőtér területén.
8. A BA Zrt. állítsa le a kiszervezéseket és három évre fagyassza be azokat.
9. A vállalat ismerje el, hogy a röntgengépek kezelői ionizáló sugárzásnak vannak kitéve, és biztosítsa a Munka Törvénykönyve értelmében az ezért járó évi öt nap pótszabadságot.
10.A megszületett jogerős bírósági ítélet alapján szerezze vissza a Magyar Államtól a BA Zrt. üdülőjét, azt kizárólag eredeti rendeltetése szerint hasznosítsa, és biztosítsa a munkavállalók számára a kedvezményes üdülés lehetőségét.
11.A szakszervezetek részére adja át az idén elbocsátott munkavállalók létszámát és munkakörét tartalmazó kimutatást, valamint vállalja, hogy 2010-ig nem bocsát el munkavállalókat.
12.A meglévő bérfeszültségek rendezése.

A Budapest Airport javaslata:

1. Az olyan nagyvállalatoknál, mint a BA, a létszám folyamatosan változik a természetes fluktuáció miatt is. 122 munkavállaló távozott a vállalattól rendes felmondással vagy közös megegyezéssel. Ezek közül 21 a munkavállalók által kért korengedményes nyugdíjazás volt. Idén 172 új munkavállaló dolgozik velünk. A munkaügyi központ vizsgálata megerősítette, hogy a BA mindig a jogszabályok szerint jár el.
2. A munkarendek jelenleg a KSZ -ben vannak szabályozva, ami január közepéig még érvényben van. A KSZ-ről hónapok óta tárgyalunk, a munkáltató vállalta, hogy az eredeti 4 órás helyett minimum 6 órás beosztást garantál. A munkarendek nem lesznek kiszámíthatatlanok, hiszen azt mindenkor a Munka Törvénykönyve szerint előre közöljük. A munkáltató még jóval a KSZ felmondása előtt megkezdte a tárgyalásokat a módosításról, a tárgyalások 5 hónapig folytak a szakszervezetek bevonásával. Többek között a BA a KSZ bármilyen módosításától függetlenül már felajánlotta a cafeteria rendszer biztosítását minden munkavállaló számára. Részletes információk jelentek meg erről a Heti Hírekben. A BA-nak biztosítania kell versenyképességét, termelékenységét, és a munkaidő jobb kihasználását, vagyis a forgalomhoz való fokozottabb igazítását. A munkarendek ilyen jellegű módosítása érdekében a tárgyalások során a BA már felajánlotta, hogy 5%-al magasabb műszakpótlékokat fizet, mint ami a Munka Törvénykönyve alapján járna.
3. Amennyiben bebizonyosodik, hogy létezik bármilyen munkajogi jogszabály, ami alapján a BA nem megfelelően teljesített volna kifizetéseket e tekintetben az elmúlt 3 évben, a vállalat kifizeti ezeket az összegeket. A BA a szakszervezetekkel közösen kiválaszt egy független munkajogi szakértői irodát, amely ismételten megvizsgálja, hogy valóban vannak-e elmaradt kifizetések.
4. Az Utasbiztonsági Osztályon jelenleg 309 főből 74 határozott idejű szerződéssel rendelkező munkavállaló van. Az összes biztonsági ellenőr munkaszerződését határozatlan idejűre alakítottuk. Az új munkarend kialakítása után végleges döntés születik a határozatlan idejű szerződésekről az utasbiztonsági területen is.
5. A BA vezetése osztja ezeket az aggodalmakt. A sürgős teendőkről korábban megállapodtunk, akcióterv készült. Ennek ellenére egy független szakértővel, a BA és a szakszervezetek képviselőivel közösen a sztrájk után haladéktalanul végiglátogatják a kérdéses létesítményeket, és listát készítenek a teendőkről, amelyet mindkét fél képviselői aláírnak. A BA vállalja, hogy az összes intézkedést határidőre megvalósítja. A periódus végén ismételt közös bejárás keretében a felek ellenőrzik, hogy minden intézkedés megtörtént-e.
6. A BA vezetése tárgyalásokat kezdeményezett az új Kollektív Szerződés megkötéséről, ezek júniusban kezdődtek. Heti rendszerességgel tárgyaltunk a szakszervezetekkel. A - jelenleg csak felfüggesztett - tárgyalások sikere, és az új KSZ aláírása esetén a BA vezetése vállalja annak fenntartását legalább 1 évig "vis major" felmondási lehetőség beépítése esetén (pl. szeptember 11-i terrortámadásokhoz hasonló esemény, SARS, drámai forgalomcsökkenés, stb.). Fontos tudni, hogy a KSZ-szel kapcsolatos sztrájk akár jogellenes is lehet, és azt is, hogy a KSZ -ről a sztrájkbizottsággal nem, hanem csak a szakeszervezetekkel lehet érvényesen megállapodni.
7. A BA eddig is mindig betartott minden, a szakszervezeti képviselőkre és tagokra vonatkozó jogszabályt, és ez a jövőben sem lesz másképp. A biztonsági előírásokat és a repülőtérrendet azonban a szakszervezeti vezetőknek is be kell tartaniuk.
8. Egy vállalat vezetése sohasem mondhat le arről a jogról (és kötelezettségről), hogy a céget a szabad piac és a szabad piaci versenynek megfelelően irányítsa, vezesse. A szervezet időről-időre ezen igényekhez való igazítása a menedzsment (és nem a szakszervezetek) egyik legfontosabb feladata és felelősségi köre annak biztosítására, hogy a társaság a változó üzleti körülmények közepette is fenn tudjon maradni, ügyfeleit (a mi esetünkben az utasokat és légitársaságokat - ők fizetik a bérünket!) jól ki tudja szolgálni, és hosszú távon is garantálni tudja a munkahelyek biztonaságát. Az átalakítások nem mindig kiszervezést jelentenek, pl. a létesítmény-üzemeltetés esetében egy, a BA 100%-os tulajdonában lévő leányvállalat alapítását tervezzük, amelyet a BA egy meghatározandó ideig (amiről meg kell állapodni) nem értékesít.
9. A BA mindig betartja a Munka Türvénykönyvének előírásait. A sugárzással kapcsolatos aggályt az ÁNTSZ kivizsgálta, és egyértelműen megállapította, hogy a gépek nem okoznak és nem okozhatnak pótszabadságra jogalapot adó sugárzást. Az ÁNTSZ hivatlos véleményét hétfőn hozzáférhetővé tesszük az intranetenés igény szerint írásban is.
10.A BA már felkérte az MNV Zrt.-t, hogy tegye meg a szükséges lépéseket a bírósági ítéletnek megfelelően.
11.A kért adatokat már korábban átadtuk a szakszervezeteknek. A 2010-ig tartó, illetve az azután következő időszak tekintetében a BA több mint 65 milliárd forintot fektet be a repülőtér fejlesztésébe (az építkezések már elkezdődtek, láthatóak). Ha a vállalat fejlődik, növekszik, a munkahelyek száma is növekedhet, de azt nem tudjuk garantálni, hogy 2010-ig egyetlen munkavállalót sem bocsájtunk el.
12.A közelmúltban két fázisban már jelentős lépéseket tettünk a bérfeszültségek csökkentésére, miközben az idén átlag 9 %-os béremelés volt a vállalatnál. Nyitottak vagyunk a további lépések egyeztetésére a bértárgyalások keretében.

- Budapest Airport -


Tárgyalóasztalhoz ültek a szakszervezetek és a Budapest Airport képviselői

2008. december 14.

A ferihegyi sztrájkot hirdető szakszervezetek vezetői elmentek a repteret üzemeltető Budapest Airport vezérigazgatója által kezdeményezett találkozóra - mondta el Szollár Domokos, a BA szóvivője. A felek valamivel 10 óra után ültek le, a találkozón a két szakszervezet vezetője, Csorba Attila, a Légiforgalmi Egyesült Szakszervezet és Kovács Zoltán, a Repülőtéri Dolgozók és Szolgáltatók Szakszervezete sztrájkbizottságának elnöke, valamint a BA vezérigazgatója, Jost Lammers is részt vesz. Az érdekképviseletek és a menedzsment utoljára pénteken ültek tárgyalóasztalhoz, akkor azonban eredménytelenül.

- Budapest Airport -


Lassú, de folyamatos a forgalom Ferihegyen


2008. december 14.

Lassan, de folyamatosan halad a forgalom Ferihegyen, a Malév korábban törölt járatain kívül valamennyi gép elindult, legfeljebb 20-25 perces késésekkel. A Budapest Airport tájékoztatása szerint vasárnap 13 óráig várhatóan 4 utasbiztonsági csatornát tudnak folyamatosan működtetni, 13 órától 15 óráig ebből két csatorna szünetel, majd ismét mind a 4 áteresztő pont működni fog. A délutáni csúcs idején komolyabb késésekre és hosszú várakozási időre azonban továbbra is fel kell készülni. A BA arra kéri utasait, hogy az indulás előtt három órával érkezzenek ki a repülőtérre és az indulás előtt feltétlenül vegyék fel a kapcsolatot a légitársasággal.

- Budapest Airport -


Tájékoztatás a Malév vasárnapi járatairól


2008. december 13.

A Ferihegyi Repülőtéren zajló sztrájk miatt a Malév vezetése 10 vasárnapi (december 14.) járatának törléséről kényszerült dönteni.

A törlésre került járatok a következők:

MA564 Zürich (ZRH)
MA840 Varsó (WAW)
MA110 Kijev (KBP)
MA462 Pristina (PRN)
MA130 Odessza (ODS)
MA494 Podgorica (TGD)
MA450 Szarajevó (SJJ)
MA880 Temesvár (TSR)
MA824 Prága (PRG)
MA854 Bukarest (OTP)

Zürichbe és Varsóba a Malév vasárnap folyamán a délutáni órákban kínál alternatív járatot, Bukarestbe üzemel kora délután és éjszaka. Kijevbe, Pristinába, Odesszába, Podgoricába, Szarajevóba, Temesvárra és Prágába viszont nem szerepel további járat a Malév menetrendjében. A törölt (és csak a törölt) járatokra szóló jegyeket a légitársaság térítésmentesen átírja egy másik, ugyanarra a célállomásra közlekedő Malév vagy más, a oneworld szövetség taglégitársaságának járatára, vagy térítésmentesen visszatéríti a jegy árát. A Malév továbbra is azt kéri utasaitól, hogy a járatok indulása előtt legalább két órával érkezzenek ki a repülőtérre, tekintettel arra, hogy az utasbiztonsági ellenőrzőpontok szűk keresztmetszete miatt a tranzitba való bejutás várhatóan holnap is a megszokottnál hosszabb időt vesz majd is igénybe. Késésekkel a továbbiakban is számolni kell. Amennyiben a helyzet a repülőtéren normalizálódik, a Malév menetrend szerint fogja indítani járatait. Az utasok további információt a Malév Call Center-től, a 06-40-212121-es számon kaphatnak, illetve a légitársaság www.malev.hu honlapján olvashatnak. A Malév továbbra is köszöni utasai megértését és türelmét.

- Malév -


Párbeszéd kezdődött Ferihegyen

2008. december 13.

Informális megbeszélés keretében találkozott egymással a Budapest Airport, illetve a két sztrájkoló repülőtéri szakszervezet vezetője. Az egyeztetést Jost Lammers, a BA Zrt. vezérigazgatója, illetve Kovács Zoltán az RDSZSZ, és Csorba Attila, a LESZ elnöke vezette. A BA Zrt. részéről a jogi és a humánerőforrás igazgató, a szakszervezetek részéről pedig egy-egy alelnök is részt vett a konstruktívnak nevezhető megbeszélésen. Mindkét fél egyetértett abban, hogy az egyeztetésnek nem célja eldönteni, ki kerül ki győztesen, és ki vesztesen a mostani konfliktusból, hanem sokkal inkább a repülőtéren kialakult tarthatatlan helyzet megoldása. A BA vezetése közölte, hogy azonnal és jelentős mértékben javítani kell az utasoknak és a légitársaságoknak nyújtott szolgáltatások színvonalát a repülőtéren. A Budapest Airport elvárja, hogy a szakszervezetek tegyenek meg minden tőlük telhetőt a 2A és 2B terminál valamint az egyéb szükséges területek működőképességének garantálására. Feltéve, hogy a fent említett javulás megvalósul a Budapest Airport Zrt. vezérigazgatója tárgyalásokra hívta meg a jelenlévő szakszervezeti vezetőket 2008. december 15.-én hétfőn 10.00 órára. A szakszervezetek képviselői meghívták a Budapest Airport vezérigazgatóját 2008. december 13.-án szombaton 10.00 órára. A meghívást a vezérigazgató azzal a feltétellel fogadta el, hogy a ferihegyi 2A és 2B terminál üzemképessé válik.

- Budapest Airport -


A szakszervezetek szerint a munkáltató nem hajlandó tárgyalni

2008. december 13.

A ferihegyi repülőtér dolgozóinak szakszervezete szerint a Budapest Airport (BA) az érdekképviseletek megtörését és a Malév csődbe juttatását tűzte ki céljául azzal, hogy "folyamatosan és arrogánsan" visszautasít minden tárgyalási felhívást. A Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet (LESZ) és a Repülőtéri Dolgozók és Szolgáltatók Szakszervezete (RDSZSZ) vezetői szerint a ferihegyi repülőtér munkabeszüntetést folytató két szakszervezete maradéktalanul eleget tesz a sztrájktörvényben foglalt egyeztetetési kötelezettségének, és határozottan visszautasítja a BA vezetőinek korábban megfogalmazott ellentétes tartalmú vádjait. Kovács Zoltán, az RDSZSZ sztrájkbizottsági elnöke sajtótájékoztatón elmondta: a munkáltató nem volt jelen az érdekképviselők által felajánlott helyen szombaton 10 órakor. A BA folyamatosan a munkavállalók "nyomás alá helyezésével, vegzálásával" van elfoglalva a párbeszéd megkezdése helyett - tette hozzá. A szakszervezetek megismételték: a repülőteret üzemeltető társaság csak abban az esetben hajlandó egy asztalhoz ülni velük, amennyiben biztosítják a 2-es terminál "zavartalan" működését. Az érdekképviseletek ezt az "ultimátumot" törvénytelennek és etikátlannak tartják - emelte ki Kovács Zoltán. A BA arrogáns fellépésének indoka a dolgozói érdekképviseletek megtörése mellett a Malév tönkretétele, amely után a német tulajdonú társaság kibújhatna a privatizációs szerződésben vállalt, Malévvel szembeni 46,5 millió eurós tartozása alól - állítják az érdekképviselők. A szakszervezetek szerint a tárgyalások elmaradásának "logikus indoka" az lehet, hogy a munkáltató társaságnak jól jönne a Malév ellehetetlenülése, mert erre hivatkozva mentesülhetne a privatizációs szerződés "eddig is gondot okozó" pontjai alól. A légiközlekedési ágazat többi szereplője, légitársaságok, földi kiszolgáló cégek egyaránt megdöbbenéssel szemlélik, hogy a magyar sztrájkjoggal ellentétesen a cégvezetés meg sem próbál megállapodni a munkavállalókkal. Hasonlóan az is elképesztő, hogy a cég változatlan illetéket szed be a légitársaságoktól, miközben az eredeti szolgáltatásnak csupán a töredékét tudja biztosítani - olvasható a LESZ és az RDSZSZ közleményében. A szakszervezetek szombat délutáni sajtótájékoztatójukon szombaton 16 órára "ad hoc" tárgyalásra hívták a BA vezetőit, párbeszédre való nyitottságuk bizonyítása érdekében. A munkáltató társaság képviselői délután öt óráig nem jelentek meg a tárgyalás színhelyéül kijelölt 2B terminálban található helyiségben. Kovács Zoltán megjegyezte: a határidő lejárta után is hajlandók fogadni a BA vezetőit. Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke az MTI-nek elmondta: hétfőn a munkaügyi bírósághoz fordulnak, mivel a repülőteret működtető társaság nem tett eleget a sztrájktörvényben előírt egyeztetési kötelezettségének.

- Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet -


Helyzetjelentés Ferihegyről


2008. december 13.

- Szombat 20:15 Zökkenőmentes forgalmat hozott az este a ferihegyi repülőtéren. A Budapest Airport egyszerre három utasbiztonsági csatornát tud folyamatosan üzemeltetni, ennek köszönhetően az induló utasforgalom "csont nélkül" halad előre. Időben indultak el az easyJet és a Britishh Airways londoni járatai. A Malév berlini és az Alitalia római járat szinte a menetrendben meghirdetett időpontban tudott felszállni. A tervezett szerint indult el az Air France párizsi és a Lufthansa frankfurti járata is. Az este és az éjszaka hátralevő részében is hasonló, folyamatos forgalmat vár a BA.
- Szombat 17:20 Csendesen telt a délután Ferihegyen, hiszen egyetlen újabb járatot sem kellett törölni, az utasbiztonsági vizsgálatra váró sorok pedig szinte teljesen eltűntek. Az utasok percek alatt bejutottak a tranzitba. A Budapest Airport hasonló állapotokra számít kora este is, bár a hatkor induló csúcsidőszakban előfordulhatnak még torlódások. Délután öt óráig 62 érkező járatból 56 landolt Ferihegyen, 67 indulóból pedig 49 tudott felszállni. A Malév este határozza meg, hogy vasárnap mely járatait törli a menetrendből. A többi légitársaság nem jelezte törlési szándékát. A Budapest Airport felhívja utasai figyelmét, hogy a sztrájk alatt kizárólag a 2-es terminál indít és fogad járatokat. A BA továbbá arra kéri utasait, hogy szombaton és vasárnap is az indulás három órával érkezzenek ki a repülőtérre. Budapest Airport továbbra is arra kéri minden utasát, hogy indulás előtt feltétlenül vegye fel a kapcsolatot a légitársaságával.

- Budapest Airport -


Friss tájékoztatás a Malév szombati járatairól


2008. december 13.

Tekintettel arra, hogy a repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. vezetése olyan hivatalos információt adott ki, mely szerint jegykezelő pultokat csak időszakosan, a terminálok utasbiztonsági ellenőrző pontjainak áteresztő képességéhez mérten nyitják meg, a Malév a szombaton eddig törölt hat járaton túl, további induló járatainak törlésére kényszerült. A Malév tegnap a következő 6 szombati járatának törléséről adott tájékoztatást: MA560 Genf, MA670 Berlin, MA470Zágráb, MA130 Odessza, MA880 Temesvár, MA868 Kolozsvár. A ma délelőtt folyamán a Malév további 7, szombati napközbeni (12:50 és 17.45 közötti indulási időpontok közötti) induló járatát törölte:

MA430 – Tirana
MA836 – Várna
MA450 – Szarajevó
MA890 – Marosvásárhely
MA666 – Amszterdam
MA602 – Brüsszel
MA522 – Frankfurt

A reggeli órákban a légitársaság még menetrend szerint tudott üzemelni, így 13 budapesti induló járatát el tudta indítani. Az esti járatokról a légitársaság vezetése később dönt a repülőtér üzemeltető Budapest Airport Zrt-nél kialakult sztrájkhelyzettől függően. A törölt járatokra szóló jegyeket a légitársaság térítésmentesen átírja egy másik, ugyanarra a célállomásra közlekedő Malév vagy más, a oneworld szövetség taglégitársaságának járatára, vagy térítésmentesen visszatéríti a jegy árát. Az utasok további információt a Malév Call Center-től, a 06-40-212121-es számon kaphatnak, illetve a légitársaság www.malev.hu honlapján olvashatnak.

- Malév -


Tárgyalást színlelnek – blokádot készítenek elő / Helyzetjelentés Ferihegyről


2008. december 13.

- Szombat 07:00 A repülőtér utasbiztonsági ellenőrei közül csupán ketten vették fel a munkát a szombat reggel induló három műszakban. Így a BA így nem tudja garantálni az utasok átvizsgálását a légitársaságoknak, amelyek "saját felelősségükben" döntenek arról, hogy késleltetik vagy törlik szombati Budapestről induló járataikat.
- Szombat 09:00 Tárgyalás helyett – teljes blokád. Ez a repülőtéri szakszervezetek válasza a tegnapi tárgyalási kísérletet követően. A sztrájkoló szakszervezetek még a Munkaügyi Közvetítői és Döntőbírói Szolgálat mediátorának bevonását sem fogadták el. Az elmúlt 48 órában a sztrájkoló szakszervezetek egy sor olyan lépést tettek, amelyből világosan látszik: céljuk nem a megállapodás, nem a dolgozók érdekeinek érvényesítése, hanem a repülőtér életének teljes megbénítása – bármi áron. Ebben még olyan törvénytelen eszközöktől sem riadtak vissza, mint a munkát felvevő dolgozók megfélemlítése, az alaptalan rágalmazás és az alaptalan feljelentések sorozata. A repülőtér életének megbénításával súlyos károkat okoznak az utasoknak, a légitársaságoknak és Magyarország egészének. Mindez – hosszabb távon – munkahelyek százait, ezreit sodorja veszélybe nemcsak a repülőtéren, hanem a magyarországi idegenforgalomban is. A Budapest Airport vezetése őszinte elismeréssel adózik azoknak a dolgozóknak, akik minden nehézség, zaklatás és munkahelyi nyomás ellenére, hihetetlenül nehéz körülmények között is példásan helytállnak – a repülőtér becsületének megőrzésre érdekében. A Budapest Airport minden tőle telhetőt megtesz a repülőtér szabályos és törvényes működésének biztosítása érdekében. A karácsony előtti időszakban egyszerűen nem tehetjük tönkre családok ezreinek ünnepét azzal, hogy szeretteik tőlük kényszerűen távol maradjanak, napokra méltatlan körülmények közé kerüljenek – mások önös érdekeinek áldozataként. A Budapest Airport ezúton is köszönetét fejezi ki az utasoknak megértésükért és türelmükért. A repülőtér vezetése elismeréssel adózik, amiért valamennyi érintett hatóság, de különösen a rendőrség minden tőle telhetőt megtett a repülőtér működőképességének megőrzése érdekében és az utasok biztonságának garantálására. A Budapest Airport kész a párbeszédre, de csakis becsületes és tiszta alapon!
- Szombat 10:30 A Budapest Airport vezetése - a másik fél tárgyalási szándéka híján - nem tudja folytatni a párbeszédet. Nincs kivel - egyedül nem megy. A sztrájkoló szakszervezetektől jelzést vártunk a megállapodási készségre - megkaptuk az ellenkezőjét. Tegnap este óta további erőfeszítéseket tettek a sztrájk kiszélesítésére, a repülőtér teljes megbénítására. Az ellenkezőjéről volt szó: a repülőtéri szolgáltatásoknak látványosan javulniuk kell ahhoz, hogy egyáltalán lehessen tárgyalni. Ez eddig nem történt meg. A Budapest Airport vezérigazgatójának meghívása továbbra is érvényes, vagyis ha működőképessé válik a ferihegyi 2A és 2B terminál a hétvégén, akkor december 15.-én hétfőn 10.00 órakor lehet folytatni a párbeszédet. Addig, ilyen körülmények között nincs miről.
- Szombat 11:40 Fél tizenkettőkor ismét elindult a jegyek kezelése a 2-es terminálon, amit korábban a Budapest Airport a torlódás mielőbbi enyhítése érdekében felfüggesztett. Jelenleg négy biztonsági csatorna üzemel, amely folyamatosan fogadja az utasokat. 13:35-től a diszkont légitársaságok járataira a 2A terminálon történik a jegyek kezelése, ez elsőként a Wizz Air Párizsba tartó járatának utasait érinti. Az érkező járatok kisebb csúszásokkal ugyan, de folyamatosan érkeznek Ferihegyre. Az induló járatok esetében késések előfordulhatnak, de újabb törlést egy légitársaság sem jelentett be. Délután várhatóan minden járat elindul.

- Budapest Airport -


Tájékoztatás a Malév szombati járatairól


2008. december 12.

A Ferihegyi Repülőtéren zajló sztrájk miatt a Malév vezetése hat szombati (2008. december 13.) járatának törléséről kényszerült dönteni.

A törlésre került járatok a következők:

MA560 Genf (GVA)
MA670 Berlin (TXL)
MA470 Zágráb (ZAG)
MA130 Odessza (ODS)
MA880 Temesvár (TSR)
MA868 Kolozsvár (CLJ)

A törölt (és csak a törölt) járatokra szóló jegyeket a légitársaság térítésmentesen átírja egy másik, ugyanarra a célállomásra közlekedő Malév vagy más, a oneworld szövetség taglégitársaságának járatára, vagy térítésmentesen visszatéríti a jegy árát. A Malév továbbra is azt kéri utasaitól, hogy a járatok indulása előtt legalább két órával érkezzenek ki a repülőtérre, tekintettel arra, hogy az utasbiztonsági ellenőrzőpontok szűk keresztmetszete miatt a tranzitba való bejutás várhatóan holnap is a megszokottnál hosszabb időt vesz majd is igénybe. Késésekkel a továbbiakban is számolni kell. Amennyiben a helyzet a repülőtéren normalizálódik, a Malév menetrend szerint fogja indítani járatait. Az utasok további információt a Malév Call Center-től, a 06-40-212121-es számon kaphatnak, illetve a légitársaság www.malev.hu honlapján olvashatnak. A Malév továbbra is köszöni utasai megértését és türelmét.

- Malév -


Helyzetjelentés Ferihegyről


2008. december 12.


- Péntek 08:30

A péntek reggeli csúcsforgalomban jelentősen lelassult Ferihegy forgalma, de a repülőtér a sztrájk ellenére is működőképes maradt és a járatok késésekkel ugyan, de közlekedtek. Az utasbiztonsági vizsgálatokra hosszú sorokban, de igen fegyelmezetten várakoztak az utasok. Az öt áteresztő csatornából kettő működött. A Lufthansa frankfurti, a Wizz Air londoni és milánói, valamint a Malév brüsszeli járata kora reggel rendben elindult úti célja felé. Délig egyedül a Lufthansa düsseldorfi járatát törölték. A mai napon a Malév összesen 12 járatát törölte. Az érkező járatok fennakadás nélkül szállították az utasokat Ferihegyre.

- Péntek 11:30

Pénteken késő délelőttre némileg javult a forgalmi helyzet a repülőtéren. A járatok a sztrájk ellenére is elindultak, a késések nem voltak jelentősek, ritkán haladták meg a hatvan percet. A 2B terminálon az öt utasbiztonsági csatornából négy üzemelt, a reggeli állapothoz képes a várakozási idő valamelyest csökkent.

- Péntek 13:30

Kora délután a biztonsági vizsgálatokat végző kollégák megkapták kötelező pihenőidejüket, így az utasbiztonsági csatornák száma négyről egyre csökkent. A torlódások elkerülése érdekében a Budapest Airport délután 14:30-ig felfüggesztette a jegyek kezelését. A kötelező pihenőidő 14:00 órakor járt le, ezt követően ismét négy biztonsági csatornát használhattak az utasok.

- Péntek 15:40

A sorok továbbra is hosszúak voltak, de a Budapest Airport kiépített egy új szalagkorlát rendszert, amely segített a zsúfoltság enyhítésében. A terminálon önkéntesek, a BA irodai dolgozói segítettek az utasoknak a tájékozódásban, vizet és csokoládét osztogattak. A gyerekes családok, illetve az idősek és mozgássérültek soron kívül estek át a biztonsági vizsgálaton.

– Péntek 17:40

Átlagosan fél-, egy óra késéssel, de elindultak a gépek Ferihegyről, új járatot pedig egyáltalán nem kellett törölni. Este hatkor a Budapest Airport egy órára felfüggesztette a jegykezelést, hogy rövidüljenek a biztonsági ellenőrzésre váró sorok. Kora este átlagosan harminc-negyven percet kellett várni a kézipoggyászok és a ruházat átvizsgálására. Az utasok továbbra is megértően viselik a sztrájkkal járó kellemetlenségeket, a Budapest Airport önkéntesei pedig igyekeztek frissítőkkel, csokoládéval, illetve tanácsokkal könnyebbé tenni a várakozást. A járatok a körülményekhez képest pontosan indultak. Az Egyptair kairói, a Malév párizsi és londoni járata is elhagyta Ferihegyet. A tengerentúli járatok utasai sem rekedtek Budapesten, hiszen Peking felé elindult a Hainan légitársaság B-767-es gépe.

- Budapest Airport -


Újra indult a „Cipősdobozjárat”


2008. december 12.

A Malév és a Baptista Szeretetszolgálat immáron harmadik alkalommal indította útjára Cipősdobozjáratát, amely 1000 cipősdobozba csomagolt ajándékot szállított erdélyi árva gyermekek részére. A Szeretetszolgálat a „Tízezer gyermek karácsonya – Cipősdoboz akció” elnevezésű segélyakciója keretében összegyűjtött ajándékokat a magyar nemzeti légitársaság december 12-én MA 890-es számú marosvásárhelyi járatával repítette el a gyerekekhez. Az ajándékok egy részét, melyek készítésében a Malév dolgozói is részt vállaltak, a légitársaság és a Baptista Szeretetszolgálat vezetői közvetlenül a „Cipősdobozjárat” indulása előtt, a sajtó jelenlétében adták át Orbán Leventének, az erdélyi gyerekek képviselőjének és a járat személyzetének a Ferihegyi Repülőtér utascsarnokában. A két szervezet karácsony előtti közös segítségnyújtása a „Cipősdobozjárat”, amellyel már harmadik éve szállított több száz „cipősdobozba csomagolt szeretetet” az erdélyi árváknak. A Malév természetesen, ahogyan tavaly, idén is díjmentesen szállította az ajándékokat. A magyar nemzeti légitársaság helyzetéből adódóan nem adakozhat úgy, mint más nagyvállalat, de a maléves csapat, ha szükség van rá, mindig szívesen segít.

- FWM -


A Malévnál pillanatnyilag nincs sztrájkfenyegetettség


2008. december 12.

Fehérváry Géza, a Malév üzemeltetési vezérigazgató-helyettese Ferihegyen, délben a sajtó képviselőinek elmondta: A Malévnál pillanatnyilag nincs sztrájkfenyegetettség. A sajtóban megjelent, a Malév pilóták sztrájkjáról szóló hírek miatt megkereste a szakszervezet vezetőit, akiktől azt a tájékoztatást kapta, hogy az érdekképviselet pénteken egyezteti álláspontját és dönt arról, hogy milyen lépéseket tegyen. Fehérváry Géza hozzátette azt is, hogy a Munka törvénykönyve és a sztrájktörvény szerint a tárgyalási szándékot írásban kell közölni a munkaadóval, és ezt követően legalább hét napig kell egyeztetni a feleknek. Eredménytelen tárgyalások után van lehetősége az érdekképviseletnek arra, hogy meghirdessen egy sztrájkot, melynek 48 óra a bejelentési kötelezettsége. Tehát a Malév pilóták a következő kilenc napban "rendes" sztrájkot nem tartanak - mondta a vezérigazgató-helyettes. Hozzátette azonban, hogy figyelmeztető sztrájkra a pilótáknak a tárgyalások alatt is van lehetősége, ennek is van előzetes bejelentési kötelezettsége, ami 24 óra. Ugyanakkor a Malév menedzsmentje kész a bejelentést követően a tárgyalások tetszőleges időpontban történő megkezdésére.

- FWM -


Tájékoztatás a Malév pénteki járatairól


2008. december 11.

A Ferihegyi Repülőtéren zajló sztrájk miatt a Malév vezetése a 2008. december 12. péntek 06.20 – 17.50 óra között időszak alatt 6 járat törléséről kényszerült dönteni.

A törlésre került járatok a következők:

MA840 Varsó (WAW)
MA850 Bukarest (OTP)
MA486 Ljubljana (LJU)
MA820 Prága (PRG)
MA470 Zágráb (ZAG)
MA550 Párizs (CDG)

A Malév továbbra is azt kéri utasaitól, hogy a járatok indulása előtt legalább két órával érkezzenek ki a repülőtérre, tekintettel arra, hogy az utasbiztonsági ellenőrzőpontok szűk keresztmetszete miatt a tranzitba való bejutás várhatóan holnap is a megszokottnál hosszabb időt vesz majd is igénybe. Késésekkel a továbbiakban is számolni kell. Amennyiben a helyzet a repülőtéren normalizálódik, a Malév menetrend szerint fogja indítani járatait. A Malév csütörtökön, december 11-én összesen 13 járatát törölte. Az utasok további információt a Malév Call Center-től, a 06-40-212121-es számon kaphatnak, illetve a légitársaság www.malev.hu honlapján olvashatnak. A Malév továbbra is köszöni utasai megértését és türelmét.

- Malév -


Folyamatos forgalmat vár a BA péntekre


2008. december 11.

Néhány munkavállaló erőn felüli munkájának köszönhetően a ferihegyi repülőtér folyamatosan üzemelt az esti órákban is. A mai nap folyamán a Budapest Airport mintegy 10 ezer utast szolgált ki a 2B terminálon. A 139 érkező járatból 17-et, 125 induló járatból összesen 15-öt kellett törölni. A repülőtér működését folyamatosan figyelemmel kisérték a megfelelő hatóságok, akik nem találtak semmilyen okot arra, hogy korlátozzák a Budapest Airport-ot az utasok kiszolgálásában és a repülőtér üzemeltetésében. A BA vezetősége kitart álláspontja mellett: 24 órán belül kész a tárgyalásokra az érdekképviseleti vezetőkkel, amennyiben felfüggesztik a sztrájkot. A Budapest Airport arra számít, hogy a ferihegyi repülőtér pénteken is, a csütörtökihez hasonló szolgáltatási színvonalon, folyamatosan üzemelni fog. A BA állandó kapcsolatban van a légitársaságokkal, hogy megtalálja a jelen körülmények közötti lehető legjobb megoldást az utasok számára. A munkabeszüntetésnek nincs általános támogatottsága a BA-n belül. Több dolgozó önkéntes aláírásgyűjtésbe kezdett, hogy a sztrájk ellen emelik fel a hangjukat. Eddig közel 100-an írták alá a nyilatkozatot, melyben kijelentik, hogy a munkabeszüntetés veszélyezteti a Budapest Airport és ferihegyi repülőtér többi vállalatának munkahelyeit. Ferihegyen közel 13 ezer embernek ad munkát. A Budapest Airport ismét felhívja minden kedves utasa figyelmét, hogy a sztrájk miatt járatok kizárólag a 2-es terminálról indulnak. Kérjük, hogy indulás előtt további információért, útmutatásért feltétlenül vegyék fel a kapcsolatot a légitársaságukkal. Kérjük, hogy a gép indulása előtt három órával érkezzenek meg a repülőtérre.

- Budapest Airport -


Lelassult Ferihegy: a járatok késve ugyan, de indulnak

2008. december 11.

Lassult a forgalom délutánra a ferihegyi repülőtéren: hosszú sorok alakultak ki, a járatok késve ugyan, de indulnak. A Maléven kívül más légitársaság eddig nem törölte járatát csütörtökön. A Budapest Airport szóvivője elmondta, hogy a délutáni csúcsidőszakban lassult a forgalom, három utasbiztonsági kapu üzemela 2B terminálon. Szollár Domokos hozzátette: 5 órára újabb műszak érkezik, tőlük függ, hogy estére gyorsulhat-e újra a forgalom. Szerdán, a sztrájk első napján a 250 menetrend szerinti járatból 50-et töröltek. Csütörtökön 139 érkező és 125 induló járat közlekedik a reptérről a menetrend szerint, ezek közül 17 érkezőt és 13 indulót töröltek, többségük Malév járat. A magyar nemzeti légitársaság még szerdán döntött a járattörlésekről. Biztonságos a repülőtér működése A sztrájk ideje alatt a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) kiemelt figyelmet fordít a ferihegyi repülőtér biztonságának ellenőrzésére. A helyszínen dolgozó szakemberek nem tapasztaltak a biztonságot veszélyeztető körülményt - mondta az NKH légügyi igazgatója. Vágó József kiemelte: a légügyi hatóság szerda hajnal óta nem tapasztalt vizsgálatra szoruló esetet. Az NKH ugyanakkor kész azonnali intézkedéseket tenni egy esetleges szabálysértés esetén - hangsúlyozta. Megjegyezte: a ferihegyi repülőtér területén jelenleg négy hatósági ellenőr tartózkodik, míg "normál esetben" nem a helyszínen, hanem az "iparági szereplők" bevonásával történik a felügyelet. A határozatlan idejű munkabeszüntetést szerda reggel 6 órától hirdette meg a BA két szakszervezete, a Légiforgalmi Egyesült Szakszervezet (LESZ) és a Repülőtéri Dolgozók és Szolgáltatók Szakszervezete (RDSZSZ), miután eredménytelenül zárultak a munkáltatóval, egyebek mellett a BA átalakításának leállítása és a létszám megtartása érdekében kezdeményezett egyeztetések.

- Hiradó.hu -


Nyugodt délelőtt Ferihegyen – javult a forgalmi helyzet

2008. december 11.

Kisebb fennakadásokkal ugyan, de olajozottan működött csütörtökön délelőtt a ferihegyi repülőtér. Tizenegy óráig 28 járatból 23 sikeresen elindult, maximum 5-10 percet késnek gépek és az utasbiztonsági ellenőrzésre sem kell fél óránál többet várni. A Budapest Airport a nap nagy részében olajozott, kiegyensúlyozott működésre számít. A sztrájk miatt ma egyedül a Malév döntött egyes járatainak törlése mellett: 29 járat felszáll, 13 azonban nem indul el.

A törlésre került járatok a következők (13):

MA560 Genf (GVA)
MA840 Varsó (WAW)
MA512 Stuttgart (STR)
MA520 Frankfurt (FRA)
MA486 Ljubljana (LJU)
MA470 Zágráb (ZAG)
MA210 TelAviv (TLV)
MA742 Helsinki (HEL)
MA130 Odessza (ODS)
MA440 Skopje (SKP)
MA450 Szarajevó (SJJ)
MA880 Temesvár (TSR)
MA666 Amsterdam (AMS)

Jelentősen javult a forgalmi helyzet Ferihegyen, bár a két érdekképviselet sztrájkja miatt kizárólag a 2B terminálon történik az utasok beléptetése a tranzitba. A Budapest Airport továbbra is arra kéri minden utasát, hogy indulás előtt érdeklődjön a légitársaságánál és két órával indulás előtt jelenjen meg a repülőtéren. A kora reggeli gépek kis késésekkel ugyan, de útnak indultak, a hét órai műszakváltás után pedig még gördülékenyebbé vált az utasok és járatok kiszolgálása. A Malév reggeli berlini, milánói, bukaresti, moszkvai és velencei járata alig pár perces késéssel indult, a British Airways londoni gépe pedig időben szállt fel. Elment a Lufthansa zürichi, frankfurti, a Wizz Air malmői és az easyjet párizsi járata is. A késő délutáni órákig a BA biztosítottnak látja a légikikötő szinte normálisnak mondható működését. A ferihegyi repülőtéren zavartalan az üzemanyag ellátás. A repülőtér üzemeltetője fenntartja álláspontját, hogy nem enged a zsarolásnak, a szakszervezeti vezetők önös érdekeit szolgáló irreális követeléseknek.

- Budapest Airport/Malév -


Folytatódik a sztrájk Ferihegyen

2008. december 10.

A ferihegyi repülőtéren kialakult sztrájkhelyzet továbbra is fennakadásokat okoz és a csütörtöki forgalomról semmi bizonyosat nem lehet kijelenteni. A Budapest Airport mindent megtesz, hogy biztosítsa a forgalmat és lehetőségeihez mérten minimális szolgáltatást nyújtson. December 11-én, csütörtökön kizárólag a 2A és a 2B terminál fogad járatokat. Az utasok beléptetése a tranzitba a 2B terminálon történik. Az 1-es terminálon nem lesz forgalom, azok a légitársaságok is a 2-es terminált használják, amelyek normális esetben az 1-esről indulnának. Arra kérjük minden utasunkat, hogy a 2-es terminált használja. Kérjük továbbá, hogy indulás előtt érdeklődjenek a légitársaságuknál. A kellemetlenségek miatt elnézésüket, megértésüket és türelmüket kérjük!

- Budapest Airport -


Tájékoztatás a Malév csütörtöki járatairól


2008. december 10.

A Malév értékelte a repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. és a szakszervezetek közötti vita kapcsán kialakult forgalmi helyzetet. Azzal a feltételezéssel élve, hogy a repülőtér által biztosított forgalmi körülmények és lehetőségek a szerdai szinten maradnak, döntött a 2008. december 11. csütörtök 06.20 – 17.35 óra közötti időszakban biztosan induló járatokról és egyes járatok törléséről.

Induló járatok (29):

MA 600 Brüsszel (BRU)
MA 660 Amsterdam (AMS)
MA 750 Koppenhága (CPH)
MA 612 London Gattwick (LGW)
MA 400 Róma (FCO)
MA 564 Zürich (ZRH)
MA 410 Milánó (MXP)
MA 850 Bukarest (OTP)
MA 670 Berlin (TXL)
MA 420 Velence (VCE)
MA 104 Moszkva (DME)
MA 662 Amsterdam (AMS)
MA 550 Párizs (CDG)
MA 664 Amsterdam (AMS)
MA 200 Isztanbul (IST)
MA 232 Athén (ATH)
MA 110 Kijev (KBP)
MA 462 Pristina (PRN)
MA 262 Theszaloniki (SKG)
MA 430 Tirana (TIA)
MA 830 Szófia (SOF)
MA 852 Bukarest (OTP)
MA 890 Marosvásárhely (TGM)
MA 864 Kolozsvár (CLJ)
MA 554 Párizs (CDG)
MA 614 London Gattwick (LGW)
MA 766 Stockholm (ARN)
MA 668 Amsterdam (AMS)
MA 602 Brüsszel (BRU)

A törlésre került járatok a következők (13):

MA560 Genf (GVA)
MA840 Varsó (WAW)
MA512 Stuttgart (STR)
MA520 Frankfurt (FRA)
MA486 Ljubljana (LJU)
MA470 Zágráb (ZAG)
MA210 TelAviv (TLV)
MA742 Helsinki (HEL)
MA130 Odessza (ODS)
MA440 Skopje (SKP)
MA450 Szarajevó (SJJ)
MA880 Temesvár (TSR)
MA666 Amsterdam (AMS)

A Malév mindemellett továbbra is azt kéri utasaitól, hogy a járatok indulása előtt két órával érkezzenek ki a repülőtérre, tekintettel arra, hogy az utasbiztonsági ellenőrzőpontok szűk keresztmetszete miatt a tranzitba való bejutás várhatóan holnap is a megszokottnál hosszabb időt vesz majd is igénybe. Késésekkel a továbbiakban is számolni kell. Amennyiben a helyzet a repülőtéren normalizálódik, a Malév menetrend szerint fogja indítani járatait. A Malév szerda, december 10-ei esti valamennyi tervezett járatát (15) el tudta indítani, 11 járatot viszont törölni kényszerült. Az utasok további információt a Malév Call Center-től, a 06-40-212121-es számon kaphatnak, illetve a légitársaság www.malev.hu honlapján olvashatnak. A Malév továbbra is köszöni utasai megértését és türelmét.

- Malév -


Tovább dagad a ferihegyi sztrájkhullám

2008. december 10.

A Budapest Airport nyilatkozataival ellentétben a sztrájk támogatottsága a délutáni és esti műszakban is 90% körül van Ferihegyen. A sztrájkhoz csatlakoztak a világítást végző munkatársak is, így bármiféle repülőforgalom komoly kockázatokat hordozna magában. További érdekképviseletek is jelezték, hamarosan sztrájkba lépnek Ferihegyen. Korábban sosem látott, csaknem teljes támogatottsággal folytatódik a munkabeszüntetés a Ferihegyi Repülőtéren. A munkabeszüntetéshez csatlakoztak a repülőtéri világításért felelős dolgozók is. A légiforgalom megállt. A MALÉV összesen két járatot tudott elindítani a nap folyamán, a szakszervezetek tagjai pedig segítettek felszállni egy fogyatékkal élő gyermekeket szállító gépet. A LESZ értesülései szerint más reptéri cégeknél, több szakszervezet is munkabeszüntetést tervez. A dolgozókat joggal háborítják fel a vállalat arrogáns, őket semmibe vevő nyilatkozatai. A LESZ és az RDSZSZ kezdeményezte sztrájkot támogatásáról biztosította a LIGA szakszervezeti szövetség, és a VDSZSZ is. A szakszervezetek továbbra is bármikor készek érdemi tárgyalásokat kezdeni a cégvezetéssel, amennyiben az felhagy a „három M” – megfélemlítés, mellébeszélés, megalázás – stratégiájával. Ha a BA továbbra is csak látszat-egyeztetéseket szeretne, miközben a szakszervezeteket sértegeti, és csúsztatásokkal, trükkökkel igyekszik kibújni munkaadói felelőssége alól, akkor viszont elhúzódó sztrájkra kell felkészülni Ferihegyen.

- Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet -


A Malév 15 esti járatának indítását tervezi


2008. december 10.

A Malév az esti menetrendi hullámában 15 járatának indítását tervezi. A tervezett járatok: Amszterdam (MA668), Brüsszel (MA602), Zágráb (MA472), Zürich-Genf összevonva (MA566), Velence (MA422), Varsó (MA844), Milánó (MA416), Bukarest (MA866), Stockholm (MA764), Hamburg (MA548), Madrid (MA582), Dublin (MA622), Párizs (MA556), Szófia (MA834) és Tel Aviv (MA214). A járatok 17.30 óra és 23.30 óra között indulnak. Az újabb gépek indításával a Malév forgalma az esti időszakban javulhat a délelőtti helyzethez képest. A légitársaság eddig 16 járatát tudta elindítani és 24 járata rendben megérkezett. A légitársaság vezetése bízik benne, hogy hamarosan teljesen helyreáll a forgalom és az érintett járatok utasai is minél hamarabb megkezdhetik utazásukat. A törölt járatok utasainak jegyét a Malév térítésmentesen átírja egy későbbi Malév, oneworld légitársaság vagy más partnerlégitársaság által üzemeltetett járatra, a forgalom helyreállását követően. A kialakult sztrájkhelyzet miatt utasaink megértését, türelmét kérjük és köszönjük! Az utasok további információt a Malév Call Center-től, a 06-40-212121-es számon kaphatnak, illetve a légitársaság www.malev.hu honlapján olvashatnak.

A tervezett indulási időpontok:

MA668 17:35 Amszterdam (AMS)
MA602 17:35 Brüsszel (BRU)
MA472 17:35 Zágráb (ZAG)
MA566 17:50 Zürich (ZRH) / MA562 Genf (GVA) ÖSSZEVONT!!!
MA422 17:55 Velence (VCE)
MA844 17:55 Varsó (WAW)
MA416 18:00 Milánó (MXP)
MA764 18:20 Stockholm (ARN)
MA548 18:55 Hamburg (HAM)
MA582 19:10 Madrid (MAD)
MA622 19:15 Dublin (DUB)
MA556 19:25 Párizs (CDG)
MA856 23:10 Bukarest (OTP)
MA834 23:20 Szófia (SOF)
MA214 23:40 Tel Aviv (TLV)

Fenti járatokon túl a Malév a mai este folyamán 11 további járatot (MA868 Kolozsvár; MA752 Koppenhága; MA522 Frankfurt; MA516 Stuttgart; MA838 Várna; MA744 Helsinki; MA442 Szkopje; MA854 Bukarest; MA824 Prága; MA488 Ljubljana és MA672 Berlin) törölni kényszerült.

- Malév -


Helyzetjelentés Ferihegyről


2008. december 10.

A sztrájk következményeként eddig 22 érkező és 25 induló járatot kellett törölni. Több gép azonban sikeresen elindult, így a Malév párizsi, a cseh légitársaság prágai, valamint a TAP lisszaboni járata is. Útban van New York felé a Delta légitársaság Boeing-767-es gépe is. Az Easyjet utasai eljuthatnak Berlinbe, a British Airways fél ötkor indul Londonba. A Germanwings is ugyanekkor száll fel Stuttgart felé. A 2B terminálon lassan ugyan, de folyamatosan jutnak át az utasok a biztonsági ellenőrzésen. Az Orangeways buszos vállalat Ferihegyről olcsó jegyárak mellett szállítja az utasokat Pozsonyba, Prágába, Münchenbe. Bécsbe és Kolozsvárra.

A Budapest Airport nem enged a zsarolásnak

Nem enged a zsarolásnak a Budapest Airport. A ferihegyi repülőtér üzemeltetője felháborítónak tartja, hogy miközben a vállalat célja a légikikötő biztonságos üzemeltetése, a két szakszervezet kizárólag azon munkálkodik, hogy önös céljaik elérésére használják fel Ferihegyet és az itt megforduló utasok tízezreit. Olyan követelések miatt próbálják megbénítani a repülőteret, mint a takarítás kiszervezésének megakadályozása, vagy a Kollektív Szerződés aláírása, amelyről folyamatosan tárgyalt a BA. A Budapest Airport elfogadhatatlannak tartja, hogy a szakszervezetek csak azért sztrájkoljanak, mert megtehetik. Megtehetik, hiszen olyan területen dolgoznak, ahol a munkabeszüntetés utasok ezreinek okoz kellemetlenséget. A szakszervezeti vezetők néhány órára élvezhetik a nyilvánosság figyelmét, a repülőtérnek, a dolgozóknak és az utasoknak azonban mérhetetlen károkat okoznak. Miközben a Gatwick repülőterén hétfőn jelentették be száz alkalmazott elbocsátását és a légiipar soha nem látott válságban van, a BA két szakszervezete azt tekinti a legfontosabb feladatának, hogy akadályozza az ország légi közlekedését. Ma Magyarországon naponta százak veszítik el állásukat. A BA megértené a sztrájkolók dühét, ha tömeges elbocsátásokról érkeznének hírek. Ilyesmiről azonban szó sincs: nincs leépítés Ferihegyen. A BA 2006-óta tervezi a takarítás kiszervezését. Akkor valamennyi érdekképviselet egyetértett ezzel. A kiszervezés célja, hogy ez a terület profi szolgáltató kezébe kerüljön. A vállalat másik terve a Létesítmény fenntartás bizonyos - nem speciális repülőtéri tevékenységeket végző - részlegeinek átadása saját leányvállalatának, amely a BA tulajdonában maradna. Ez az, ami ellen a két szakszervezet tiltakozik. Mindkét átalakításról hosszú heteken át tárgyalt a vállalat az érdekképviseletekkel. Minden lépésről és tervről tudnak az érdekképviselők és a dolgozók. A BA azért nem kényszerül drasztikus lépésekre, mert sikeresen hajtotta végre 2 és fél éve a vállalat átalakítást. Folytatni kell a megkezdett munkát. Aki az átalakításra nemet mond, saját és kollégái munkahelyét veszélyezteti. A BA ezúttal is kész tárgyalni: Jost Lammers vezérigazgató már a mai napon is fogadta azt a delegációt, amely az öt hónapja tartó Kollektív Szerződés tárgyalásának újabb fordulójára érkezett. A dátumban még a sztrájk előtt megegyeztek. A vezérigazgató egyetlen feltétele a sztrájk azonnali felfüggesztése volt. A szakszervezetek nem éltek ezzel a lehetőséggel. A sztrájk napi több tíz millió forintos kárt okoz a BA-nak és rendkívül nehéz helyzetbe hozza légitársaságainkat – köztük a Malévet. Mindez azért, hogy a takarítás kiszervezése álljon meg.

- Budapest Airport -


SZTRÁJK Ferihegyen - megbukott a „három M” stratégiája

2008. december 10.

A LESZ és az RDSZSZ által ma reggel indított munkabeszüntetésnek rá kellene ébresztenie a Budapest Airport (BA) Zrt-t, hogy a hónapokon át követett „három M” – megfélemlítés, mellébeszélés, megalázás – stratégiája vezetett a jelenlegi helyzethez. A cég legutóbbi vagdalkozásainak fényében azonban ez a felismerés még várat magára.
- Pattanásig feszült a helyzet: listát készítenek a sztrájkolókról A ma reggel hat órától meghirdetett munkabeszüntetés fegyelmezetten elkezdődött. A szakszervezetek által képviselt dolgozók a terveknek megfelelően nem vették fel a munkát. A helyzet ugyanakkor pattanásig feszült Ferihegyen. A BA vezetőségének tagjai – korábban sosem tapasztalt módon – felkeresték a dolgozókat munkahelyeiken. Azonban most sem a megértés és a párbeszéd szándékával érkeztek: magukból kikelve üvöltöznek, és a sztrájkoló dolgozók neveit írják fel papírcetlikre. Úgy tűnik, még mindig nem értették meg, hogy az állandó létbizonytalanság, a dolgozók folyamatos megfélemlítése és megalázása vezetett a sztrájkhoz, így ezek nem szolgálhatják annak megoldását sem.
- Tárgyalás helyett ultimátumot kaptak a szakszervezetek A BA Zrt. vezérigazgatója a hivatalos út helyett (tárgyalás a kollektív szerződésről) ultimátumok elé állítja a munkavállalókat: példátlan módon kijelentette, hogy ha december 10-én 11 óráig nem függesztik fel a sztrájkot, nem tárgyal. Nincs leépítési terv, nincs kollektív szerződés – csak túlmunka és bizonytalanság Szintén aggasztó, hogy a menedzsment agresszív, csúsztatásokban és konkrét ténybeli „tévedésekben” bővelkedő nyilatkozataival csak nehezíti a megegyezést.
- Nem lehet ötszáz embert folyamatos rettegésben tartani. Nem lehet tagadással meg nem történtté tenni, hogy a „lopakodó leépítésekkel”, százhúsz embernek mondtak fel egyesével vagy kis csoportokban, leépítési terv nélkül, kijátszva a Munka Törvénykönyvének rendelkezéseit.
- Nem lehet huzamosabb ideig elvárni, hogy a túlmunkára és a munkaidő-rendelkezésre vonatkozó rendelkezések megsértésével, a biztonságot veszélyeztetve, és a munkavállalók magánéletét is tervezhetetlenné téve kelljen pótolni a hiányzó munkaerőt.
- Nem lehet bizalmat kérni a dolgozóktól, ha tíz-húszéves munkaviszony után postai úton mondanak fel munkavállalóknak, azonnali hatállyal kitiltva őket a reptér teljes területéről.
- Nem lehet következmények nélkül a reménykeltő egyeztetések közepén, egyoldalúan felmondani a kollektív szerződést.
- Nem vehetőek komolyan a cég egyeztetési szándékai, ha a sztrájktárgyalásokon olyan személyek képviselik, akik bevallottan nincsenek felhatalmazva bármiféle megállapodás megkötésére.
- Nem keresi a párbeszédet az a cég, amelyik szakszervezeti képviselőket üldöz el a repülőtérről, megrendezett fegyelmi tárgyalásokkal.
- Nem vehető komolyan, ha egy egyoldalas dokumentumra, az „Útitervre” hivatkoznak, amikor a szakszervezetek a vállalat dolgozókat érintő terveiről érdeklődnek.
- A szakszervezetek továbbra is a megegyezést keresik A LESZ és az RDSZSZ az elmúlt hónapok során is a megegyezést kereste, mert tisztában vannak vele, hogy a stabil, kiszámítható viszonyok szolgálják hosszú távon a menedzsment és a dolgozók érdekét is. A sztrájkot a végső elkeseredés szülte, a német menedzsment ugyanis az Európai Unióban elfogadhatatlan módon sérti meg naponta a munkajogi normákat, zaklatja és rettegésben tartja dolgozóit. A két szakszervezet továbbra is egyeztetni szeretne, azonban ehhez legelőször is őszinte, kompetens tárgyalópartnerre volna szükség, amelyik nem sértegetni, hanem megérteni próbálja a dolgozókat. Arra kérik a cég vezetését, vizsgálja felül a „három M” stratégiáját, és a józan ész parancsát követve, tekintse valódi partnernek a munkavállalókat, akiken végső soron Ferihegy sikere múlik.

- Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet -


Számos járatát törölte a Malév a repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. munkavállalóinak sztrájkja miatt

2008. december 10.

Tekintettel arra, hogy a repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. vezetése olyan hivatalos, kötelező érvényű információt adott ki, hogy a budapesti indulásokat a továbbiakban határozatlan ideig nem képes garantálni, a Malév számos Budapestről induló járatának törléséről döntött. Ennek értelmében a légitársaság 22 Budapestről a délelőtti és kora délutáni időszakban induló járatát törölte. A Malév elindítja két délutáni járatát, a moszkvai 106-os és a London Gatwick repülőtérre közlekedő 614-es járatokat. A légitársaság további járatok indítását is tervezi a délután és este folyamán a repülőtéri helyzet függvényében. Ezekről a járatokról a légitársaság a későbbiekben tájékoztatást ad. Kérjük, hogy minden utas, akinek a mai napra szól a jegye rendszeresen ellenőrizze a Malév honlapját. A törölt járatok utasainak jegyét a Malév térítésmentesen átírja egy későbbi Malév, oneworld légitársaság vagy más partnerlégitársaság által üzemeltetett járatra, a járatok újraindítását követően. A kialakult sztrájkhelyzet miatt utasaink megértését, türelmét kérjük és köszönjük! További információt a Malév Call Center-től, a 06-40-212121-es számon kapnak, illetve a légitársaság www.malev.hu honlapján olvashatnak. A Malév valamennyi szolgálatának munkavállalója készen áll arra, hogy a tőlük megszokott pontossággal és színvonalon jegykezelje és elszállítsa az utasokat. A reggeli órákban a légitársaság még menetrend szerint tudott üzemelni, így 13 budapesti induló és 6 érkező járata pontosan üzemelt.

- Malév -


Sztrájk Ferihegyen!


2008. december 9.

A Repülőtéri Dolgozók és Szolgáltatók Szakszervezete (RDSZSZ) és a Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet (LESZ) 2008. december 10-én, szerda reggel 6 órától általános és határozatlan idejű sztrájkot hirdet Ferihegyen. Egyelőre nem lehet tudni, hogy a munkabeszüntetéshez mely területek és hány dolgozó csatlakozik. A sztrájkhoz valószínűleg csatlakozik az Repülőtéri Üzemanyagkiszolgálási Kft is, így a Budapest Airport azt tanácsolta a légitársaságoknak, hogy a szükséges üzemanyagot más repülőtéren vegyék magukhoz. A munkabeszüntetés alatt járatok késésére, bizonyos járatok törlésére lehet számítani. A Budapest Airport mindent megtesz annak érdekében, hogy utasait a lehető legkevesebb kellemetlenség érje, és pontos tájékoztatást kapjanak a fejleményekről. A BA arra kéri az utasokat, hogy a járatokat érintő bővebb információért forduljanak a légitársaságukhoz. További járatinformáció a www.bud.hu honlapon található. A Budapest Airport az utasok megértését és türelmét kéri.
A sztrájk bejelentésre azt követően került sor, hogy a mai nap megállapodás nélkül ért véget a tárgyalássorozat a ferihegyi repülőtéren a Budapest Airport és a két érdekvédelmi szervezet, a LESZ és az RDSZSZ között. Az RDSZSZ a repülőteret üzemeltető Budapest Airport átalakításának teljes felfüggesztését és egy új Kollektív Szerződés aláírását követelte. Utóbbival kapcsolatban a Budapest Airport hangsúlyozta: a sztrájktárgyalás nem alkalmas fórum a Kollektív Szerződés (KSZ) módosításáról folytatott tárgyalásra. A megfelelő fórum a június 24-én kezdett tárgyalássorozat folytatása, melyen a Budapest Airport valamennyi reprezentatív érdekképviselete jelen van. A BA közel öt hónapja kezdett tárgyalásokat a KSZ módosításáról, mert a vállalatnak korszerű működési alapdokumentumra van szüksége, amellyel képes reagálni a változó piaci igényekre és állja a versenyt a konkurens repülőterekkel. A módosítással a BA újra kívánja gondolni a repülőtéri munkaszervezés egészét, beleértve a munkarendeket és a munkaidőkereteket. A módosítandó KSZ megkötötte a munkáltató kezét, nehézkesé és pazarlóvá tette a ferihegyi repülőtér üzemeltetését. Az RDSZSZ másik követelése, az átalakítási program felfüggesztése a Budapest Airport számára elfogadhatatlan. A szerkezeti átalakítás 2006-ban kezdődött azzal a céllal, hogy a BA a XXI. század elvárásainak megfelelő vállalattá váljon, képes legyen gyorsan és hatékonyan reagálni a kihívásokra.
A már megkezdett modernizálásnak köszönhető, hogy számos nagy hazai vállalattal ellentétben a Budapest Airport nincs kitéve a jelenlegi gazdasági világválságnak és nincs szükség radikális létszámcsökkentésre. A BA a nehéz gazdasági helyzet ellenére is megfelelően működik. A BA tovább folytatja az üzemeltetési részleg átalakítását. Tovább viszi a takarítás kiszervezését, amiről már 2006 februárjában megállapodott valamennyi reprezentatív szakszervezettel. Jost Lammers vezérigazgató elmondta: „Az átalakításokkal a BA hosszú távú stabilitását teremtjük meg, annak érdekében, hogy a legtöbb munkahelyet tudjuk hosszú távon megőrizni. A magyar főváros repülőterének eredményessége csak a régi struktúrák megváltoztatásával lehetséges. Rugalmasabb, a mai piaci viszonyokhoz alkalmazkodó keretrendszert kell létrehozni. Nehéz helyzetben van a légiközlekedési iparág és a Budapest Airport is nagyon erős versenyben van Prágával, Béccsel. Ha nem lépünk most, lemaradhatunk, és a légitársaságok Budapest helyett más repülőteret választanak. Ez pedig hosszú távon valamennyi munkahely, sőt a magyar gazdaság egészét is veszélyeztetheti.” A BA minden átalakításról a jogszabályoknak megfelelően, folyamatosan konzultált az érdekképviseletekkel. Az átalakítás nem jár csoportos létszámleépítéssel.

- Budapest Airport -


Tájékoztató a Malév 2008. december 10-i járataival kapcsolatban

2008. december 9.

A Malév mindent megtesz, hogy járatait a repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt.-nél kialakult helyzet ellenére üzemeltetni tudja. Jóllehet a légitársaság rendelkezik saját műszaki és földi kiszolgálással, ugyanakkor a repülőtér utasbiztonsági szolgálatát és üzemanyag ellátását érintő munkabeszüntetés a Malév számára is kritikus lehet a sztrájk támogatottságától függően.
A Malév vezetése jelenleg úgy ítéli meg, hogy a reggeli órákban az üzemeltetést biztosítani tudja. Ez helyi idő szerint 10.00 óráig összesen 20 induló járatot jelent.
A légitársaság vezetősége a reggeli műszakváltásokat követően – reggel 06.00-07.00 óra között - tudja értékelni a kialakult helyzetet és annak alapján meghozni az üzemelést érintő döntéseket. Utasainkat folyamatosan tájékoztatni fogjuk a kialakult helyzetről. A sztrájk a Budapest Airport Zrt. bejelentése szerint 2008. december 10-én, 06.00 órától kezdődik, ezért kérjük a reggel 6.20 óra után induló járatok utasait, hogy a megszokottnál előbb, 1 órával korábbra tervezzék a repülőtérre történő kiérkezésüket. A várható fennakadások miatt utasaink megértését, türelmét kérjük és köszönjük! További információt a Malév Call Center –től, a 06-40-212121-es számon kapnak, illetve a légitársaság www.malev.hu honlapján olvashatnak.

- Malév -


Világbajnok Malév-pilóta elismerése a Polgári Repülés Világnapja alkalmából

2008. december 9.

A Polgári Repülés Világnapja alkalmából rendezett ünnepségen ez évben is kiosztották a Magyar Polgári Repülés Érdemérmeket, szám szerint négyet. Gulyás György, a Malév B737-es elsőtisztje, vitorlázó világbajnok kapta idén a hazai repülősök legrangosabb elismerésének egyikét. A díjakat Csepi Lajos, a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium közlekedési szakállamtitkára ünnepélyes keretek között adta át december 5-én az Airport Hotel Budapest konferencia termében. Gulyás György a magyar sporttörténetben egyedülálló teljesítményével érdemelte ki a megtisztelő kitüntetést. Gulyás György a Lüssében rendezett 30. vitorlázórepülő-világbajnokságon 2008. augusztus 15-én aranyérmet szerzett. A Malév Repülőklub versenyzőjének Ventus 2a típusú géppel elért eredménye egyedülálló a magyar vitorlázórepülés történetében. A teljesítmény értékét tovább emeli, hogy a világbajnokságok történetében az idei volt a legnépesebb, Németországban ugyanis összesen 34 ország 130 pilótája állt rajthoz az augusztusi világversenyen. Gulyás György tizenhat évesen kezdte a vitorlázórepülést a Dunakeszi repülőtéren, a Malév Repülőklub égisze alatt. 1987-ben nyerte meg az első hazai vitorlázórepülő nemzeti bajnokságot, 1987 és 2007 között tizenöt Nemzeti Bajnokságból tíz győzelmet, négy dobogós és egy ötödik helyet szerzett. 2006-ban a Svédországban megrendezett VB-ről ezüstéremmel tért haza. 2008-ban pedig a magyar vitorlázórepülés történetében először a Lüssében rendezett világversenyen, 15 méteres szárnyfesztávolságú gépek kategóriájában megszerezte a világbajnoki címet. Motoros repülő pályafutását 1994-ben kezdte, 2002-től a Malév B737-es elsőtisztjeként repül. A munkája és a vitorlázó repülés mellett, a Malév Repülőklubban vitorlázórepülő és motoros növendékeket oktat. Gulyás György eddig vitorlázó repülőgéppel 4900 órát, míg Boeing 737-es típusú géppel 5200 órát repült.

- Malév -


Malév járattörlés a görögországi sztrájk miatt

2008. december 8.

A Malév szerdán kénytelen törölni az athéni járatait, miután a Görögországban szerdára meghirdetett általános sztrájkhoz csatlakoztak a légiforgalmi irányítók is. Szerdán az athéni repülőtér gyakorlatilag zárva lesz, ezért a Malév már hétfőn törölte a szerdai járatokat. Így a Malév utasai vagy a keddi, vagy a csütörtöki járattal juthatnak el a görög fővárosba.

- Index -


Keddtől leállhat Ferihegy

2008. december 6.

Keddtől teljesen leállhat az üzemeltetés a Ferihegyi Repülőtéren, ha a hétfőre meghirdetett tárgyaláson a dolgozók nem jutnak dűlőre a Budapest Airport vezetőségével, mondta Kovács Zoltán, a Repülőtéri Dolgozók és Szolgáltatók Szakszervezetének (RDSZSZ) általános alelnöke. A hétfői tárgyalás elsődleges célja, hogy újra megkössék a kollektív szerződést, a jelenlegi ugyanis január 10-én lejár. Ezen felül az RDSZSZ azt akarja, hogy ne szervezzenek ki bizonyos üzletágakat valamint, hogy elbocsátásokra se kerüljön sor. Kovács Zoltán elmondta, hogy múlt hétfőn átadták a BA-nak sztrájkköveteléseiket, és ha hét napon belül nem sikerül megegyezni, általános sztrájkot hirdethetnek.
A Budapest Airport szerint a kérések egy része törvénybe ütközik, a kollektív szerződésről például már júniusban elkezdődtek a tárgyalások, így ebben a témában nem lehetne sztrájkot hirdetni. Szollár Domokos azt is elmondta, hogy irracionális az a követelés, hogy ne alakítsanak át bizonyos üzletágakat, ez ugyanis a menedzsment hatásköre. Szollár Domokos szerint a jelenlegi helyzetben, amikor mindenhonnan elbocsátásokról hallani, felelőtlenség és irreális három évre visszamenőleg 120 százalékos béremelést kérni. Szollár Domokos szerint közösen kell megoldást találni a problémákra, tárgyalni kell és nem fenyegetni. A BA reméli, hogy sikeres lesz a hétfői tárgyalás, és nem tartanak sztrájkot a dolgozók.

- Index -


„Égi szánon” érkezett Joulupukki



2008. december 05.

Joulupukki, a finn mikulás a Malév MA745-ös helsinki járatának segítségével érkezett ma délelőtt Budapestre. A Mikulás illő fogadásához, a Malév az idén a Fővárosi Gyermekvédelmi Szolgálat gondozásában lévő gyerekeket és vecsési óvodásokat hívott meg a repülőtérre, hogy már a HA-LOS lajstromjelű Boeing érkezésénél énekkel és verssel köszöntsék a repülőgépből kilépő Mikulást. Hagyományosan a Malév szállítja a finn Mikulást Lappföldről, Rovaniemi városából Budapestre. Joulupukkit szokás szerint a megérkezésétől számított első pillanattól gyerekek veszik körül, ezúttal a Fővárosi Gyermekvédelmi Szolgálattól, valamint a vecsési Tündérkert Óvodából érkező mintegy nyolcvan gyermek várta a repülőtéren. A fogadást követően az ajándékok kiosztására már az Airport Hotel Budapest szállóban került sor. Joulupukkit Janina Vilén, a finn nagykövet felesége és a Finnagora, finn kulturális és tudományos központ munkatársai is köszöntötték. A Mikulás magyarországi programjában számos állomás szerepel, többek között a Kossuth téri Adventi Mesevárost is ő fogja megnyitni, de találkozhatnak vele a miskolci, veszprémi, ajkai és nyíregyházi gyerekek is. A Mikulás magyarországi tartózkodását a Finnagora, Rovaniemi városa, a Finnair és a Malév támogatja.

- FWM -


Elsőbbségi utasbiztonsági ellenőrzést vezet be és 12 db új jegykezelő automatát állít üzembe a Budapest Airport

2008. december 04.

Priority Lane – elsőbbség a prémium utasoknak A Budapest Airport a 2A és 2B terminált használó törzsutas kártyával, illetve business class jeggyel rendelkezők utasok számára is megnyitja a Priority Lane – elsőbbségi csatorna – szolgáltatást , amellyel az érintett utasok elsőbbséget élveznek az utasbiztonsági ellenőrzésnél. Ezt a szolgáltatást eddig idős illetve kisgyermekkel utazó utasok vehették igénybe. Az érintett utasok egy külön folyosón keresztül közlekedhetnek, így nem kell beállniuk az utasbiztonsági ellenőrzésre várakozó sorba. A Priority Lane igénybevételéhez elegendő egy matrica, amit a check-in pultnál ragasztanak a prémium utasok beszállókártyájára. A matrica felmutatásával a BA beszállókártya ellenőrei kinyitják azt az átjárót, amely egyenesen a röntgengépekhez vezet, vagyis a Priority Lane-t igénybe vevő utasoknak egyáltalán nem kell sorba állniuk a vizsgálatok előtt. A Priority Lane kellemesebbé teszi az utazás kezdetét, segítségével további értékes perceket is megtakaríthatnak a kiemelt utasok, akiknek így nem kell számolniuk a biztonsági átvilágítás előtti sorbanállás okozta időkieséssel. Új automata check-in pultok – a gyorsabb jegykezelésért 2009 első negyedévében 12 darab automata check-in pultot állít üzembe a BA, hogy a jegykezelés még rövidebb időt vegyen igénybe. Jövő év elejétől a 2A terminálon nyolc, a 2B terminálon pedig négy új berendezés gondoskodik az utasok kényelemről. A check-in automaták segítségével az utasok sorban állás nélkül kezelhetik jegyüket, sőt - más szolgáltatások mellett - az üléseiket is kiválaszthatják. A kézipoggyásszal rendelkező utasok ezt követően rögtön az utasbiztonsági ellenőrzéshez indulhatnak, így hosszú perceket tudnak megspórolni. A nagyobb poggyásszal indulók egy külön check-in pultban adhatják fel csomagjukat. A 12 darab új check-in automatát közösen használják a légitársaságok, hiszen a berendezések képesek több tucat foglalási rendszer felismerésére. A ferihegyi repülőtéren jelenleg működő, egy-egy légitársasághoz tartozó automatákat ezzel párhuzamosan a BA kivonja a forgalomból. Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója ezzel kapcsolatban elmondta: „Tovább szeretnénk csökkenteni a sorokat Ferihegyen. Ezt a célt szolgálta utasbiztonsági rendszerünk közel egymilliárd forintos teljes cseréje, és ezért döntöttünk a mostani két új intézkedésről is. Az új jegykezelő kioszkok használatával a nemzetközi trendet követjük, a Priority Lane programmal pedig a törzsvendégeink kedvében kívánunk járni. Nagyszerű szolgáltatást szeretnénk nyújtani utasainknak, hogy az utazásra felkészülés percei kellemesen teljenek.”

- Budapest Airport -


Közvetlen légi összeköttetést nyit Magyarország és Grúzia között a Sky Georgia


2008. december 04.

Újabb, eddig felfedezetlen régióval gazdagodik Ferihegy kínálata – jelentette be a Budapest Airport. December 15-től a Sky Georgia heti három járatot üzemeltet Budapest és Tbiliszi között. A grúz légitársaság számára Budapest az első és egyetlen európai uniós célállomás, vagyis a grúz utasoknak Ferihegy jelenti a kaput az unió többi városába is. A Sky Georgia december közepétől száz férőhelyes DC9-es gépekkel szállítja az utasokat minden hétfőn, szerdán és pénteken. A repülőgép korán reggel érkezik és délután indul vissza, hogy bevárja Európa és a világ különböző pontjairól érkező grúziai utasokat. A Sky Georgia új jövevény Ferihegyen, a Budapest Airport téli menetrendjének 36. légitársasága. Új desztináció Tbiliszi is, a 85., ezért a légitársaság élvezi a BA ösztönző rendszerének előnyeit. Több tízezer grúz – elsősorban külföldön tanuló diák – él az Európai Unió országaiban. Jelentős részük mostantól Budapest érintésével látogathat haza. A magyar utasok számára is rendkívül kényelmessé válik a kaukázusi régió felkeresése, hiszen az eddigi legalább két átszállás helyett két óra alatt eljuthatnak a régióba. A Kaukázust eddig egyetlen járat sem kötötte össze Magyarországgal. Az unióba igyekvő, illetve onnan hazatérő grúz utazóközönség mellett a járat nagyszerűen szolgálhatja majd a térség befektetési lehetőségeit kereső magyar és nemzetközi üzletembereket is. Sági Gábor, a Magyar Köztársaság grúziai nagykövete elmondta: „A térség jelentőségét jól mutatja, hogy Magyarország éppen egy hónapja nyitotta meg nagykövetségét Grúziában, amelyet most a közvetlen járat bejelentése követ. Ez az esemény rendkívül fontos az európai országokban élő grúz ingázók tízezreinek, és jó hír az országban aktív magyar vállalatok számára is. Ezek a cégek eddig csak közúton vagy tengeren tudták eljuttatni áruikat Tbiliszibe, most azonban állandó repülőjárat is a rendelkezésükre áll.” Dimitrios Gatsonis, a Budapest Airport üzletfejlesztési igazgatója elmondta: „Üdvözöljük a Sky Georgia-t Ferihegyen, annak pedig külön örülünk, hogy a grúz légitársasággal együttműködve egy teljesen új régió felé sikerült kaput nyitnunk. Nagy lehetőséget látunk a kelet-európai piacokban. Ezért járatfejlesztési stratégiánk kiemelt része, hogy kelet felé terjeszkedve bővítsük Ferihegy kapcsolatrendszerét, és a BA-t Közép-Kelet-Európa egyik legfontosabb elosztó-központjává alakítsuk.”

- Budapest Airport -


Forgalomba állt a Malév Q400-asa


2008. december 01.

Menetrend szerinti forgalomba állt a Malév első Q400-as típusú repülőgépe a hétvégén. A légitársaság flottájának új tagja első járatát november 29-én MAH852/3-as járatszámmal Bukarestbe teljesítette Horváth Zoltán típusfőpilóta vezetésével. A HA-LQA lajstromjelű repülőgép azóta már Varsóba, Tiranába és Genfbe is szállított utasokat. A gyors, csendes, költséghatékony, környezetbarát és jó repülési tulajdonságokkal rendelkező repülőgépet a Malév regionális járatain állította forgalomba, olyan útvonalakon melyek repülési ideje maximum 1 óra 15 perc. A 667 km/óra végsebességű Q400-asokkal a járatok menetideje csak néhány perccel hosszabb az eddig megszokottnál, hiszen a rövid távolságokon a sugárhajtású gépek gyorsasága nem tud érvényesülni. A típus ugyanakkor költséghatékony és környezetbarát üzemelést tesz lehetővé, hiszen 30%-kal kevesebb üzemanyagot használ, mint a hasonló kategóriájú sugárhajtású gépek. Az utasok zavartalan utazását pedig egy kifejezetten erre a típusra kifejlesztett speciális zaj és rezgéscsökkentő rendszer, az ún. ANVS (Active Noise and Vibration Suppression) biztosítja.

- Malév -


Megérkezett a Malév első Q400-asa


2008. november 27.

A Malév első, HA-LQA lajstromjelű DHC-8-402-es (c/n4054) típusú repülőgépe a műszaki és hatósági átvételt, valamint a műszaki átrepülést követően november 27-én 00 óra 22 perckor landolt MAH5751-es járatszámmal Ferihegyen. A repülőgépet a légitársaság a szükséges dokumentációs és repülésbiztonsági eljárások és gyakorlatok után fogja forgalomba állítani regionális útvonalain. A rövid és középtávú útvonalakra optimalizált, maximum 2.400 km hatótávolságú Q400-as gépek tökéletes egyensúlyt biztosítanak az utaskényelem, a gazdaságos üzemelés és a lehető legalacsonyabb környezeti terhelés között. A 667 km/óra végsebességű, jó repülési tulajdonságokkal rendelkező Q400-asokkal a járatok menetideje csak néhány perccel lesz hosszabb az eddig megszokottnál. A kategóriájában legjobb típusként számon tartott Q400-as olyan egyedi technikai ún. ANVS (Active Noise and Vibration Suppression) zaj és rezgéscsökkentő rendszerrel van felszerelve, amely utaskényelmi szempontból különösen előnyös. A jelentősen alacsonyabb üzemanyag felhasználásnak köszönhetően a Q400-as repülőgépek egy székre számolt üzemeltetési költségei a legkedvezőbbek a regionális repülőgépek piacán, 30%-kal kevesebb üzemanyagot fogyasztanak, mint a légitársaság regionális flottájába tartozó F70-es vagy a jelenleg kivonás alatt álló CRJ-200-as repülőgépek. „A Malév a légiközlekedési iparág legújabb kihívásaira válaszul döntött a Q400-as típus bevezetése mellett regionális útvonalain. A Q400-as repülőgépek kulcsfontosságú szerepet kapnak a Malév flotta-átalakítási programjában. A rövid- és középtávú forgalomra ideális csendes, gyors, költséghatékony, valamint környezetbarát Q400-as légcsavaros repülőgépek a Malév utasainak kényelmét és a légitársaság hatékony működését fogják a jövőben szolgálni.” – jelentette ki Leonov Péter vezérigazgató a repülőgép érkezését követően Ferihegyen. Ahogyan arról a légitársaság már nyár elején beszámolt, első lépcsőben, a téli menetrendi időszakban fokozatosan négy használt Q400-as áll forgalomba a Malévnél. Ezt követően, a tervek szerint 2012-től négy új modell érkezik a flottába. A légitársaság regionális – F70-es és CRJ-200-as típusokból álló - gépparkját cseréli le a Q400-as repülőgépekre. A Malév a világon a 25. légitársaságként üzemelteti ezt a típust.

- Malév -


December elsejétől változnak a vámszabályok

2008. november 25.

Ez év december 1-jétől megváltoznak az Európai Unión kívüli országokból belépő utasok személyi poggyászában lévő áruk vám- és nemzeti adómentességére vonatkozó szabályok - közölte a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága (VPOP) hétfőn. A fő szabály december elejétől, hogy elválik egymástól a légi úton, illetve a más módon utazók köre. Ennek megfelelően a jelenlegi 175 eurós - mintegy 45 ezer forintos - értékhatár is megváltozik. A légi utas esetén a vámmentes értékhatár 430 euró lesz, amely december 1-től 31-ig 108.000 forintos, míg jövő év január 1-től december 31-ig 104 000 forintos limitet jelent. A nem légi utas, azaz ettől eltérő utas esetén a vámmentes értékhatár 300 euróra módosul. Ez 2008. december 1-31. között 75 000 forintban, míg 2009. január 1-től december 31-ig 72 000 forintban maximálja az országba behozni kívánt termékek értékét. A 15 év alatti utasok esetén a vámmentes értékhatár 150 euróra változik. Ez 2008. december 1-től 31-ig legfeljebb 38 000 forint, míg 2009. január 1-től december 31-ig legfeljebb 36 000 forint értéket jelent. A 17. életévüket betöltött személyek az alábbi mennyiségekig hozhatják be a dohánytermékeket vámmentesen: a légi utasok 200 darab cigarettát, vagy 100 darab szivarkát - darabonként 3 grammnál nem nagyobb tömegűt -, vagy 50 darab szivart, vagy 250 gramm fogyasztási dohányt. A légi utasoktól eltérő utasok esetén a dohányárunál a vámmentesség 40 darab cigarettára, vagy 20 darab szivarkára - darabonként 3 grammnál nem nagyobb tömegűre -, vagy 10 darab szivarra, vagy 50 gramm fogyasztási dohányra vonatkozik. Ez év december 1-31. között a légi utasoktól eltérő utasokra is a légi utasokra vonatkozó szabályok érvényesek. Az alkoholtartalmú italok esetében vámmentesen hozható az országba: 1 liter 22 térfogatszázaléknál nagyobb alkoholtartalmú ital, vagy 2 liter 22 térfogatszázaléknál nem nagyobb alkoholtartalmú ital, ide nem értve a szőlőbort és sört, valamint 4 liter szőlőbor, 16 liter sör.

- Index -


Szelektív hulladékgyűjtést vezet be Ferihegyen a Budapest Airport

2008. november 21.

A Budapest Airport az Avermann Kft.-vel szerződést kötött a Ferihegyi nemzetközi repülőtér hulladékgazdálkodási rendszerének környezetbarát működtetésére. A szerződés értelmében a BA 2009. január 1-től Ferihegy egész területére bevezeti a szelektív hulladékgyűjtést. A bevezetés részeként az Avermann Kft. 250 szelektív hulladékgyűjtőt helyez el a repülőtér utas termináljain és irodahelyiségeiben. Az utasok és a dolgozók három - papír, üveg és vegyes - konténer-részbe helyezhetik el a hulladékokat. A kft a reülőtéren egy kézi előválogató állomást is üzembe állít, ahol a vegyes hulladékokból további újrahasznosítható részeket különítenek el. A válogatás után a cég bálákba tömöríti a hulladékot, majd továbbszállítja azt megfelelő hulladékhasznosító és kezelő létesítményekbe. Az Avermann Kft. három évre kapott jogot az újrahasznosítással kapcsolatos feladatok elvégzésére. A Ferihegyi repülőtéren keletkező szemét nagy része papír (40 százalék), konyhai hulladék (32 százalék), illetve műanyag (18 százalék). A BA hamarosan kommunikációs kampányt indít, hogy a Ferihegyen dolgozók is megbarátkozzanak a környezetbarát szemétgyűjtési módszerekkel. A szelektív hulladékgyűjtés eredményeként hatalmas mennyiségű kommunális szemét újrafeldolgozása válik lehetővé Ferihegyen. A repülőtéren évi 8,6 millió utas és 10 millió látogató után kell takarítani, és naponta termelnek hulladékot a légikikötő területén működő cégek is. Több mint hatvan cég kb. 13 ezer munkatársa dolgozik nap mint nap a repülőtéren, ami megegyezik Balatonfüred lakosságával. Ferihegy egy önálló kisváros, amely saját hőerőművel, víztisztítóval, belső buszjárattal és fogorvosi rendelővel rendelkezik. Éppen ezért nem meglepő, hogy a harminc Margitsziget területű légikikötő jelenleg napi 7 tonna szemetet termel. A jövő évtől ennek a mennyiségnek a 60 százaléka újrahasznosításra kerül, vagyis napi négy tonnával kevesebb hulladék terheli a környezetet. Az újrahasznosítás aránya Magyarországon átlagosan 5%. A Budapest Airport 75 millió forintot takarít meg azzal, hogy újrahasznosításra adja a kommunális hulladékot. Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója elmondta: "A repülőtér fejlesztése, bővítése és modernizálása nemcsak új terminálépületek létrehozását, nemcsak az utasok nyújtott szolgáltatások színvonalának emelését jelenti, hanem egyben a legkorszerűbb környezetvédelmi technikák és szemléletmódok alkalmazását is. A privatizációt követően ugyanis nemcsak a repülőtér üzemeltetési jogát, hanem annak felelősségét is megszereztük. A repülőtér működtetését és fejlesztését pedig csak úgy tudjuk elképzelni, hogy eközben a lehető legkisebb ökológiai lábnyomot hagyjuk magunk után a földön. A szelektív hulladékgyűjtés bevezetése is ezt a célt szolgálja, és így Ferihegy végre a zöld repülőterek közé kerül."

- Budapest Airport -


Ünnepi árakat kínál a Malév


2008. november 18.

A „Repüljön ünnepi árakon!” néven futó akció keretében a légitársaság az év végi ünnepek előtt, egészen 2008. december 20-ig kínál kedvezményes áru repülőjegyeket, melyek 2009. január 14. és 2009. március 28. közötti utazási időszakra foglalhatók. A Malév csaknem valamennyi téli célállomása elérhető az ünnepi akcióban. A légitársaság több százezer repülőjegyet kínál a marketing kampány keretében. Az utazási szokásokhoz jól igazodó, főként a Malév honlapján és egyéb online csatornákon meghirdetett kampány az ősz eleji „Nyerő városok!” és a jelenleg is, egészen november végéig tartó „Vigyázz, kész, utazás!” akciókhoz hasonlóan, hozzájárulnak a légitársaság téli forgalmának növeléséhez. A „Repüljön ünnepi árakon!” kampány keretében például Rómába a jövő év elején már bruttó 29.200 Ft-tól, Marosvásárhelyre pedig 30.000 Ft-tól lehet eljutni (az ár oda-vissza útra értendő, adókkal, illetékekkel együtt). Részletes információ a desztinációkról és az árakról: http://www.malev.hu/promohu.

- Malév -


A Budapest Airport felkészült a télre


2008. november 17.

Évtizedek óta a hó és jégeltakarító járművek látványos szemléjével jelzi a Ferihegyi repülőtér, hogy készen áll az előtte álló téli időszakra. A hagyomány idén sem szakadt meg: hétfőn a Budapest Airport 36 darab, kivételesen nagy teljesítményű munkagépe vonult fel az 1-es terminál előtt. A BA "havas flottája" nagyobb mennyiségű hó eltakarítására képes, mint a legtöbb magyar megye gépparkja. Bár a speciális járművek az év nagy részében a garázsban pihennek, ha lehull az első hó, akkor azonnali és hatékony munkájuk egy egész régió biztonságos légiközlekedését garantálja. A gépeknek 30 perc alatt kell megtisztítaniuk a két - 3010 méter, illetve 3707 méter hosszú - futópálya valamelyikét, a gurulóutakat, illetve a repülőgépek állóhelyeként szolgáló előtereket is. Szükség esetén a Budapest Airport közel két millió négyzetméter terület hó mentesítését végzi el, ez nagyjából 400 kilométer közútnak felel meg. A gigászi feladat gigászi gépeket követel meg. A nyolc darab seprűs vontatmányok egyenként 24 méter hosszúak és hat méter szélesek. Méreteik miatt ezek a járművek közúton egyáltalán nem közlekedhetnek. A hét darab hómaró gép óránként háromezer tonna havat képes harminc-negyven méterre elfújni. A flottához tartozik még tíz darab úgynevezett kombinált gép, ezeket a 2000-es évek elején egyenként százmillió forintért vásárolta a repülőtér-üzemeltető. A "gyűjtemény" legerősebb darabja a 736 lóerős Hómaró 4-es, amelynek ereje kevéssel marad el egy Forma-1-es gép teljesítményétől, igaz, a végsebességük és tömegük sem hasonlítható egymáshoz. A téli időszakban a Budapest Airport jármű osztályának munkatársai és külsős szakemberek közel 200 fős csapata a nap 24 órájában várják a riasztást. Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója elmondta: "Minden időben biztosítanunk kell Ferihegy biztonságos működését. Az évi néhány havas nap miatt is szükséges fenntartani a hatalmas hó-gyilkos flottát, hiszen emberek tízezreinek utazási terveit tenné tönkre, és légitársaságok, áruszállítók szenvednének károkat, ha nem birkóznánk meg a hóval. Világszínvonalú flottánkkal és azzal a szerencsés adottsággal, hogy két, egymással párhuzamos futópályával rendelkezünk, garantálni tudjuk, hogy Ferihegy akkor is nyitva van, amikor a régió összes repülőtere, és városa a hó fogságába esik."

- Budapest Airport -


Nem akarnak repülni a Malév pilótái


2008. november 14.

A 95 százalékban a Malév pilótáit tömörítő Magyar Közforgalmi Pilóták Szövetsége (Hunalpa) tagjai a Malév irodái előtt demonstráltak pénteken Budapesten, tiltakozva a szerintük szabálytalan elbocsátások miatt. A Malév azt mondja: kompromisszumot ajánlott, de a pilóták nem akarnak havi 80-100 ezer forinttal alacsonyabb fizetést kapni. Kiss Kálmán, a Hunalpa alelnöke elmondta, hogy az akció célja rákényszeríteni a Malév felsővezetését, hogy a törvények és a kollektív szerződés betartásával működtesse a vállalatot, és ezek szerint hajtsa végre a csoportos létszámleépítést is. Ezzel a demonstrációval arra is szeretnék felhívni a közvélemény figyelmét, hogy a Malév név állami tulajdon, így a légitársaság magántulajdonosai nem csinálhatnak azt a céggel, amit akarnak, fűzte hozzá az alelnök. A demonstráción részt vettek, és támogatásukról biztosították a Hunalpa akcióját a oneworld pilótáinak szakmai szövetsége Budapesten tanácskozó konferenciájának résztvevői, akik a magyar kormány felelősségére hívták fel a figyelmet. A Malév 2007 tavasza óta tagja a világ legnagyobb légi szövetségének, a oneworldnek. Kiss Kálmán szerint a magyar légitársaság sikertelen privatizációjának következménye az, hogy a magas utasforgalom ellenére a Malévnak pénzügyi gondjai vannak, vagy "a napi költségeket nem akarja kifizetni". A Hunalpa nem látja a szeptemberben beígért, 60 millió euró, friss tőke hatását, mert szerintük kísértetiesen hasonló jelek mutatkoznak, mint a KrasAir orosz légitársaság csődbe menetele előtt. (A KrasAir a Malév közvetett tulajdonosának, Borisz Abramovicsnak az érdekeltsége volt.) A Malév sajtóosztályán azt közölték, hogy az augusztus 4-én bejelentett csoportos létszámleépítés során a pilótákkal kötött megállapodás szerint járnak el. A hatályos kollektív szerződés pilótákra vonatkozó függeléke alapján, közösen alakított bizottságban állapodtak meg a pilótákat érintő létszámleépítés szabályairól. Ebben több lehetőséget is felkínáltak, hogy az elbocsátandók számát csökkentsék. Így időközben többen éltek a külföldi munkavállalás, és a korkedvezményes nyugdíjazás lehetőségével. A tárgyalásokat a Malév és az érdekképviselet a megállapodást követően is intenzíven folytatta: a légitársaság menedzsmentje többek között azt is felajánlotta a szakszervezetnek, hogy a pilóták jövedelmének 4-6 százalékos csökkentése mellett valamennyi aktív pilóta megtarthatja állását. Ezt azonban az érdekképviselet nem fogadta el. A légitársaság közölte, hogy ez a jövedelemcsökkentés a beosztástól és a tapasztalattól függően, átlagosan, bruttó havi 80-100 ezer forint körüli összeget jelentett volna. Kiss Kálmán a jövedelemcsökkentéssel kapcsolatos felvetésre röviden visszakérdezett: "miért kell elbocsátani pilótákat, ha mindre szükség van".

- Index -


Befejeződött a 30 millió eurós radarfejlesztés


2008. november 12.

2008. november 11-én felavatásra került a HungaroControl Zrt. radarmodernizációs programjának utolsó eleme. Dr. Csepi Lajos Közlekedési Hírközlési és Energiaügyi Minisztériumi szakállamtitkár avató beszédében kiemelte: „A légiforgalmi irányítási rendszer fejlesztésével Magyarország hozzájárul az Egységes Európai Légtér-koncepció megteremtéséhez. A hazai légtérben működő, és az európai légiforgalmi irányítási hálózat elválaszthatatlan részét képező infrastruktúra fejlesztése, fontos stratégiai feladat. A légiforgalmi irányítás fejlesztésének középtávú célja a légiforgalom biztonságának megfelelő szinten tartása, a konfliktushelyzetek kialakulásának megelőzése, a késések minimalizálása és a megfelelő kapacitás kiépítése. A projekt megvalósulásával a polgári légiközlekedés biztonsága is növekszik és legalább 15 évre biztosítható a követelményeknek megfelelő, modern légtér-ellenőrzés.” A Ferihegyi új Közelkörzeti Radarállomás (TAR) és a Földi Mozgásellenőrző rendszer (A-SMGCS) korszerűsítése a radarrendszer-fejlesztési program keretén belül valósult meg, melyet az Európai Unió Kohéziós Alapja költségek 50%-át finanszírozva, 15 millió euró támogatásban részesített. Gratulálok a program megvalósításában résztvevőknek ahhoz, hogy a munkát határidőre, a Kohéziós Alap által támasztott szigorú követelményeknek mindvégig megfelelve sikerült elvégezniük.” – húzta alá köszöntőjében dr. Lotz Károly a HungaroControl Zrt. igazgatóságának elnöke. „A repülés világa, – bár a fejlődés a műholdas léginavigáció irányában megállíthatatlan, – ma még elképzelhetetlen a földi radar­berendezések nélkül. Ezek az eszközök felderítik és megjelenítik kezelőjük számára a levegőben tartózkodó légijárművek helyzetét. A légiforgalmi irányító rendszer legfontosabb alapadatait a radarállomások biztosítják, melyek a polgári légijárművek mindenkori helyzetét nagy pontossággal képesek megjeleníteni a radarképernyőn, hozzárendelve a legfontosabb paramétereket: távolság, oldalszög, illetve, a fedélzeti válaszjel-adó berendezéssel (transponderrel) felszerelt légijármű esetén: magasság, sebesség és azonosító kód.” – mondta beszédében dr. Kiss László vezérigazgató. Magyarországon három helyen működik polgári légtér­ellenőrző radar. Kőrishegyen és Püspökladány mellett egy-egy nagy hatótávolságú radarberendezés található. A kőrishegyi radarállomás felújítása 2006. második felében kezdődött, éles üzembe állítására 2007. február 27-én került sor. 2007. márciustól a fejlesztés második szakasza a püspökladányi helyszínen folytatódott és az átvételi tesztek sikeres befejezése után 2007. október 30-án a megújult radarállomás ünnepélyes keretek között került átadásra. A harmadik fázisban, a Budapest-Ferihegyen található közelkörzeti radar (TAR) és Földi Mozgásellenőrző Rendszer esetében viszont teljesen új berendezések épültek, ezek mai napon történt felavatásával a program lezárult. A Ferihegyi Repülőtér kapacitásigényének biztosítására egy Földi Mozgásellenőrző Rendszer (Advanced Surface Movement and Guidance System) kiépítése jelenti a megoldást. A repülőtéren mozgó légi-, és földi járművek fedélzeti transzponderei által sugárzott jeleket a területen több helyen telepített vevők veszik és ez alapján a rendszer meghatározza a jelforrás (jármű) pozícióját és mozgását. Ez a rendszer olyan helyzetképet állít elő a légiforgalmi irányítás számára, amelynek nagyfokú pontossága és integritása elősegíti a repülőtér biztonságos üzemeltetését, különösen rossz időjárási körülmények között. A radarok mellett az azok infromációit felhasználó szoftvert is fejleszteni kellett, a MATIAS (ejtsd: matiasz) integrált irányítási rendszer képes arra, hogy a megújított radarállomások által szolgáltatott többlet adatokat feldolgozza és a légiforgalmi irányítók számára megjelenítse. A korszerű eszközökkel való munka eredményeképpen a légiforgalmi irányítók kevésbé lesznek leterheltek, így tovább nő a légiközlekedés biztonsága. A légtér áteresztő képességének növekedésével kisebb lesz a zsúfoltság, pontosabbak lesznek a járatok és nem utolsó sorban biztonságosabban utazhatunk.

- HungaroControl -


Kényszerleszállás Ferihegyen


2008. november 11.

Egy működő hajtóművel, kényszerleszállást hajtott végre a 13R futópályára kedden délután nem sokkal négy óra előtt az Austrian Airlines OS640-es járatszámmal az ukrajnai Donyeck és Bécs között közlekedő OE-LCF lajstromjelű repülőgépe. A CRJ-200-as repülőgép személyzete még a magyar-ukrán határ fölött jelentette, hogy problémájuk van az egyik hajtóművel, majd azt biztonsági okokból leállították és az útjuk megszakítása mellett döntöttek. A repülőgép végül 23 utassal és 4 fős személyzettel a fedélzetén rendben földet ért.

- FWM -


Víz árasztotta el pénteken a 2A Terminált

2008. november 08.

Egy orosz férfi pénteken este nyolc óra körül megnyomta a tűzjelző gombot a Ferihegyi repülőtér 2/A terminálján, ezzel pedig működésbe hozta a berendezést. Víz árasztotta el a területet, sok elektromos berendezés is víz alá került. Amíg a helyreállításon dolgoztak, az utasokat átirányították a 2/B terminálra - mondta el a Független Hírügynökségnek Horváth Katalin Fanni, a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság szóvivője. Hozzátette: a külföldit elfogták a rendőrök, és még éjjel őrizetbe is vették. Jelenleg is tart a kihallgatása, így egyelőre még nem tudni, hogy miért is nyomta meg a tűzjelző gombot. A férfi ellen büntetőeljárás indult - közérdekű üzem működésének megzavarása miatt. A rend még késő este helyreállt a reptéren. A rendőrségi szóvivő információi szerint az orosz férfi a tűzvédelmi rendszer működésbe léptetésével 2-2,5 millió forintos kárt okozott.

- hirado.hu/FH -


Késve fizet a Malév

2008. november 06.

A Malév földi kiszolgálószemélyzetének ötödikéig kellett volna megkapnia a fizetését, a bérek azonban nem érkeztek meg. A Magyar Polgári Légiszállítási Szövetség (Maplész) nyílt levelet írt Leonov Péter Malév-vezérigazgatónak, Kiss Kálmán és Költő Magdolna magyar, valamint Borisz Abramovics orosz tulajdonosnak. Eben azt kérdezték a vezetőktől, hogy miért késnek a kifizetésekkel, mikorra várható megnyugtató megoldás és hogy kit terhel a felelősség a történtekért. A vállalat elismerte a csúszást, de megígérte, hogy tizedikéig minden alkalmazott kamatostul hozzájut a fizetéséhez.

- Index -


Megkezdődött a ferihegyi repülőtér új előterének betonozása

2008. november 05.

A Budapest Airport (BA) megkezdte a betonozási munkákat Ferihegy észak-nyugati előterén, vagyis azon a 76 ezer négyzetméteres területen, ahol a repülőtér bővítési programjának keretében új, összesen nyolc db repülőgép állóhelyeket alakít ki a Budapest Airport. A betonozást olyan különleges berendezéssel végzik a kivitelezők, amelyből egyetlen darab van az országban. A közel 140 millió forint értékű úgynevezett "finisher" először tömöríti az elé öntött bazaltbetont, majd a tizenhét darab "fogból" álló óriási, rezgő fésűvel elsimítja az alapanyagot. A bazaltbeton rétegnek egyenletesen 35 cm vastagságúnak kell lennie. A Wirtgen SP500 típusú gép olyannyira egyedi, hogy jelenleg Magyarországon kizárólag Ferihegyen alkalmazzák. Kormánya nincs, a lánctalpas munkagép automatikusan követi a kifüggesztett navigációs huzalok vonalát. A finisher percenként egy köbméter betont tömörít össze és terít el az előtéren, ezalatt fél métert halad előre. A tíz futballpálya nagyságú új előtérbe közel 30 ezer köbméter betont önt a Budapest Airport. Az első napokban két, egyenként 120 méter hosszú csíkot betonoznak le a szakemberek, amelyekből mintát vesznek és szigorú laboratóriumi vizsgálatoknak vetnek alá. A repülőtéri előtérnek óriási nyomást kell elbírnia, így kizárólag a legjobb minőségű anyagból készülhet. Egy feltankolt repülőgép akár 300 tonnát is nyomhat. Bár a beton amúgy is kopásállóbb az aszfaltnál, a ferihegyi építkezéshez használt anyagot rendkívül kemény bazalt zúzalékkal is megerősítik, hogy növeljék az előtér teherbírását, kopásállóságát és élettartamát. A kivitelezőknek nemcsak a betonfelületet kell megépíteniük, hiszen az előtéren speciális fénytechnikákra és csatornarendszerre is szükség van. Az új előtéren több mint két kilométer hosszú csatornarendszer biztosítja a csapadék biztonságos és környezetbarát elvezetését. Külön esővíztározó is épül, ahol a lehullott csapadékot a BA megtisztítja, és csak azt követően engedi be a csatornarendszerbe. Az előterek bővítése része a Budapest Airport BUD Future fejlesztési programjának. A repülőtér üzemeltetője a következő négy évben 65 milliárd forintot költ Ferihegy modernizálására. Az munkálatok első szakaszában a BA 76 ezer négyzetméter területű előteret ad át a forgalomnak. A beruházásnak ez a fázisa 4,2 milliárd forintba kerül.

- Budapest Airport -


Kényszerleszállást hajtott végre a Jet Airways egyik repülőgépe Ferihegyen

2008. október 29.

13:25 perckor kényszerleszállást hajtott végre a Jet Airways VT-JEB lajstromjelű Boeing 777-300-as repülőgépe Ferihegyen, a 13L pályára. A repülőgép jobb oldali hajtóművében leesett az olajnyomás, ezért döntött a személyzet a leszállás mellett. A járat Brüsszelből Delhibe közlekedett és Ukrajna felett fordult vissza, majd az üzemanyag kiengedését követően biztonságosan leszállt Ferihegyen és begurult a 84-es állóhelyre. A gépen 232 utas és 14 főnyi személyzet tartózkodott. A Boeing 777-es a hajtómű megjavítását követően pénteken 00:42 perckor JAI1229-es járatszámmal repült el Budapestről. Az utasok a VT-JWN lajstromjelű Airbus A-330-as tapusú repülőgéppel utaztak tovább csütörtökön Delhibe.

- www.airportal.hu -


Megérkezett az első litván járat Ferihegyre

2008. október 28.

Néhány perccel 13 óra után landolt Ferihegy betonján a flyLAL LY-SBQ lajstromjelű Saab 2000 típusú repülőgépe. Ez volt az első alkalom, hogy a litván légitársaság gépe Budapesten szállt le, mostantól azonban visszatérő vendég lesz a Saab 2000-es, hiszen a járat heti három alkalommal - kedden, csütörtökön és szombaton - szállít utasokat a magyar főváros és Vilnius között. A ferihegyi tűzoltók vízsugár boltívvel köszöntötték a gépet. Vilnius Ferihegy vadonatúj célállomása, így nem „fehér folt” többé a Baltikum, hiszen az új járat segítségével két óra alatt lehet elérni a legnagyobb és legnépesebb balti állam fővárosát, ahonnan könnyedén továbbutazhatnak a 7,2 milliós térség bármelyik részébe. A célállomás mellett az azt üzemeltető légitársaság, a flyLAL is új Ferihegyen. A litván nemzeti légitársaság 36. menetrendszerinti fuvarozó a BA palettáján. Mivel a flyLAL új célállomással gazdagította a repülőtér kínálatát, így a légitársaság élvezheti a Budapest Airport ösztönző rendszerének előnyeit. Ennek részeként a flyLAL az üzemelés első öt évében jelentős kedvezményben részesül a leszállási díjakból. Az első évben egyáltalán nem kell fizetnie a légitársaságnak a leszállásokért.

- Budapest Airport -


Leszállt a Malév utolsó New York-i járata


2008. október 27.

2008. október 26-án néhány perccel 8 óra előtt landolt Ferihegy betonján a Malév HA-LHB lajstromjelű Boeing 767-200 típusú repülőgépe. Ez volt a légitársaság utolsó New Yorkból hazatérő repülőgépe 091-es járatszámmal, mivel a Malév a téli menetrend bevezetésével megszűntette hosszútávú járatait.

- FWM -


800 millió forintért újítja fel Ferihegy futópályáit a Budapest Airport


2008. október 27.

Mindkét ferihegyi futópálya teljes felújítását magába foglaló rekonstrukciós munkába kezdett a repülőtér üzemeltetője, a Budapest Airport. A karbantartás október 27-én kezdődik, s előre láthatóan már november második hetében be is fejeződik. Ebben az időszakban a repülőtérrel szomszédos településeken átmenetileg fokozott zajterhelésre lehet számítani. A BA döntését elsősorban repülésbiztonsági okok, a nemzetközi előírásoknak való maradéktalan megfelelés indokolták, valamint az, hogy minél színvonalasabb szolgáltatást tudjon nyújtani légitársasági partnereinek. A karbantartás magában foglalja a mintegy 400 ezer négyzetméter alapterületű bazaltbeton pályák megtisztítását és újrafestését, valamint sor kerül a fénytechnikai rendszer teljes cseréjére is. Munkába áll a speciális „repülőtéri radír” is, mely a leszálló gépek okozta mintegy 70 köbméternyi szennyeződéstől, féknyomtól tisztítja meg a futópályákat. A felújítás eredményeként a jelenleg 60 méter széles pályák 45 méteresre szűkülnek, s ehhez kapcsolódóan megtörténik a 217 lámpatestből álló szegélyfénysor teljes átalakítása is. A kivitelező a pálya újrafestése során összesen 35 tonna festéket használ fel. A felújítási munkák valamivel több, mint 3 millió euróba, közel 800 millió forintba kerülnek. Egyszerre kb. 40 szakember dolgozik a pálya rekonstrukcióján. A terveknek megfelelően az 1-es pálya rekonstrukciója október 27-től november 1-ig tart, míg a 2-es pálya felújítása a november 3-tól 7-ig tartó időszakra tehető. A karbantartási munkálatokra ez a legideálisabb időszak, hiszen a nyári csúcsforgalom már lecsengett, de a téli hideg még nem hátráltatja a kivitelezők munkáját. A zárás idején a teljes forgalom a másik pályára terelődik át így a munkák első fáziásában a XVII. kerületi Rákoshegy, illetve Üllő, a második héten pedig Vecsés és a XVIII. kerület lakosainak kell néhány napig a szokottabbnál nagyobb zajterhelésre számítaniuk. Jost Lammers vezérigazgató elmondta: "Nagyon fontos és halaszthatatlan lépésnek tartom a kifutópályák felújítását, hiszen ez még jobban fokozza a repülés biztonságát Ferihegyen. Egyben hozzásegít bennünket ahhoz, megfelelő szolgáltatást biztosítsunk partnereinknek. Ugyanakkor tisztában vagyunk azzal, hogy a pályák lezárása idején a megszokottnál valamivel nagyobb zajterhelés éri szomszédainkat, ezért igyekeztünk a kivitelezőt a legszorosabb határidő betartására bírni. Az átmeneti kellemetlenségek miatt az érintett településrészek - elsősorban Vecsés és Rákoshegy - lakóinak szíves elnézését és megértését kérjük."

- Budapest Airport -


Vasárnap indul a téli menetrend

2008. október 22.

A Malév 2008. október 26-án, a nyári-téli időátállással egy időben életbe lépő téli menetrendje a hidegebb évszak utazási igényeihez és a regionális vonalakon erősödő forgalomhoz igazodik. A Malév a téli szezonban átlagosan heti 441, naponta 63 menetrend szerinti járatot üzemeltet. A nemzeti légitársaság ebben az időszakban 33 ország 47 városát, code-share partnereivel együtt pedig 36 ország 66 városát köti össze a magyar fővárossal. Valamennyi a téli időszakban megszokott célállomás – a hosszú távú járatok kivételével – továbbra is elérhető lesz a Malév repülőgépeivel, a menetrend és a felkínált kapacitás az utazóközönség elvárásaihoz, utazási szokásaihoz igazodik. Ennek megfelelően a tavalyi téli menetrendhez képest egyes járatok frekvenciáját és kapacitását megnöveli, míg másokét csökkenti, illetve praktikusabbá teszi a légitársaság. A svédországi járatok menetrendjét a megnövekedet forgalomhoz igazítja a Malév. Stockholmba a légitársaság a tavaly télhez képest heti plusz két járatot üzemeltet, így összesen kilencet, melyek közül kettő reggeli és kettő délutáni járat, míg a többi öt éjszakázó. A megváltoztatott menetrend és kapacitás, illetve frekvenciabővítés egyaránt kedvező a dél-kelet európai átszálló és a „point-to-point” utasok számára. A nyári időszakban ezen a vonalon a Malév jelentős utasszám-növekedést regisztrált, ezért a téli időszakban is nagy hangsúlyt helyez erre a skandináv célállomásra. Göteborgi menetrendjét is rugalmasabbá alakította át a légitársaság, heti hatszor közlekedő járataiból három reggel, míg három este közlekedik. Ezzel praktikusabbá válik az utazás megszervezése, hiszen egy reggeli érkezéssel és esti indulással sok hasznos időt nyerhetnek a Malév utasai. Az új menetrend emellett számos új csatlakozási lehetőséget jelent a kelet- és dél-európai utasok számára is.

- Malév -


Elkészült a ferihegyi repülőtér 900 millió forintos új átszállófolyosója és poggyászosztályozó csarnoka

2008. október 20.

Hivatalosan is felavatta a Budapest Airport (BA) a repülőtér 2-es termináljának két új létesítményét, az 1580 négyzetméter alapterületű ideiglenes poggyász-osztályozó csarnokot, illetve a 300 méter hosszú ideiglenes átszállófolyosót, amelynek padlóját a következő két évben várhatóan egymillió utas koptatja majd. A sajtóbejáráson Stephan Schattney fejlesztési igazgató körbevezette az újságírókat a 240 tonnás acélszerkezeten, amely novembertől szolgálja a 2-es terminált. Az építményekre azért van szükség, mert a jelenlegi átszállófolyosót és a poggyászosztályozót magában foglaló épületrészt 2009 elején elbontja a BA, hogy előkészítse a helyet a 2A és a 2B terminált összekötő impozáns új terminálépület, a SkyCourt számára. Az poggyászosztályozó csarnokban hat darab, összesen 600 méter hosszú poggyászszalag kanyarog. Szükség is van erre a kapacitásra, hiszen a következő hónapokban a 2B terminálon feladott összes bőrönd és küldemény ezen az épületen keresztül jut el a megfelelő repülőgépig, illetve az épület érkezési poggyászkiadójába. Az átszállófolyosó a 2A és a 2B terminált kapcsolja össze. A 300 méter hosszú folyosót a BA azon utasai használhatják november elejétől, akik egy schengeni országból érkezve nem-schengeni úti célra szeretnének tovább utazni, illetve akik budapesti átszállással nem-schengeni országból igyekeznek a schengeni övezetbe. A közel három méter széles hidat légkondicionáló és fűtő berendezéssel látják el. A folyosó egy szakasza alatt halad majd az ideiglenes poggyászosztályozó hat új szalagja is. A folyosó és csarnok építési költsége elérte a 900 millió forintot. A Budapest Airport a következő öt évben összesen 261 millió eurót, vagyis hozzávetőlegesen 65 milliárd forintot fektet be a budapesti repülőtér fejlesztésébe, amelynek érdekében elindította BUD Future modernizációs programját. A most átadott építmények a program előkészületi, nulladik szakaszának leglátványosabb elemei. Csak az előkészületi munkákra eddig összesen 40 millió eurót, több mint 10 és fél milliárd forintot költött a Budapest Airport. Az Európai Unió kiemelt projektként kezeli a Budapest Airport fejlesztési terveit és közel négymillió euróval támogatta az előkészületi munkákat. A jelentős összeget az EU a közlekedési és szállítmányozási fejlesztésre szánt TEN-T alapból bocsátotta a Budapest Airport rendelkezésére. A 2-es terminál falára a mai napon emléktábla is került, amelyet Jost Lammers, a BA vezérigazgatója és Giuseppe Rizzo, az Európai Bizottság szakhatóságának képviselője adott át. A tábla az utasokkal együtt „költözik” majd a SkyCourt, vagyis Égi Udvar terminálba, a ferihegyi repülőtér leendő központi terminálépületébe. Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója elmondta: „Jó érzés végigsétálni az új folyosón és a poggyászosztályozón, mert ez a két építmény az eddig befektetett több millió euró és a rengeteg munka kézzelfogható és utasok által is látható eredménye. A most elkészült épületekkel képletesen szólva felgyűrtük az ingünk ujját, végre hozzáláthatunk a 2-es terminál igazi munkálataihoz. A következő hónapokban teljesen lebontjuk a fő terminálunk középső részét, hogy a helyére a budapesti repülőtér új szívét építsük fel. Az Égi Udvar pompás épület lesz. Nemcsak Ferihegy, hanem Magyarország egyik emblematikus épületévé válik, amelyre mi repteresek, és minden magyar nagyon büszke lesz.”

- Budapest Airport -


Malév-utasokra szabott biztosítás


2008. október 17.

Új online szolgáltatást vezet be a Malév és a Mondial Assistance nemzetközi biztosító társaság október 17-től a légitársaság utasai számára. A Mondial Assistance utasbiztosítási csomagjainak köszönhetően az utasok útlemondásra is érvényes biztosítást köthetnek a légitársaság honlapján, akár már repülőjegyük megvásárlásakor. Az új termék a repülésen túl is garantálja a biztonságot, hiszen amíg a repülés biztonságáról a Malév gondoskodik, az utazással kapcsolatos egyéb ügyekben a Mondial Assistance nyújt segítséget. A biztosítási csomagot a Mondial „őrangyala” és a Malév légiutas-kísérői együtt népszerűsítik a médiában, akik a sajtótájékoztatón személyesen is részt vettek. A Malév utasainak mintegy 3%-a nem használta fel repülőjegyét valamilyen oknál fogva az elmúlt esztendőben. Ez több százmillió forint értékű repülőjegyet jelent. Útlemondás esetén - megfelelő biztosítás híján - az általános nemzetközi légiközlekedési gyakorlat szerint csak a módosítható kondíciókkal vásárolt repülőjegyek esetében jár vissza a jegy ára. Az új biztosítási szolgáltatás birtokában ezentúl visszakaphatja a pénzét az az utas is, aki kevésbé rugalmas vagy kötött feltételekkel vásárolta meg repülőjegyét. Számára a biztosító a szerződési feltételekben foglaltak szerint megtéríti a repülőjegyre kifizetett összeget, vagy annak jelentős részét. Az egyéni utazások esetén útlemondásra szóló biztosítások megkötése a hazai piacon jelenleg még nem elterjedt. A szolgáltatás ugyanakkor várhatóan hamar népszerűvé válik, különös tekintettel a magasabb árkategóriájú repülőjegyekre. Az új szolgáltatás keretében a Malév utasai nemcsak útlemondásra szóló, de teljes körű utazási biztosítást (betegség-, baleset-, poggyászbiztosítás) is köthetnek. A légitársaság és a biztosító négy csomagot kínál, melyek a repülőjegy vásárlásával együtt beszerezhetőek, de erre később, az „Utasbiztosítás” menüpont alatt is lehetősége nyílik majd. Ez utóbbi fejlesztése folyamatban van. A speciális utasbiztosítási termékeket, fedezeteket a Mondial és a Malév kifejezetten a légitársaság ügyfelei részére fejlesztette ki. A gyakran utazók számára éves utasbiztosítást is kínál a két vállalat. Ez várhatóan az év végétől vehető igénybe a Malév megújuló honlapján. A regisztrált Duna Club tagok kártyaszintjüknek megfelelően bizonyos fedezettípusoknál magasabb kártérítési összegeket élvezhetnek. Az új szolgáltatásról szóló megállapodást Leonov Péter a Malév vezérigazgatója és Erick Morazin a Mondial Assistancce nemzetközi utazási termékek eladásáért felelős igazgatója a mai napon a sajtó nyilvánossága előtt írta alá. „Nagy örömünkre szolgál, hogy a web check-in múlt hónapban történt bemutatása után, ebben a hónapban is egy új online szolgáltatást jelenthetünk be, ezúttal a Mondial Assistance biztosítóval közösen. A Mondial Assistance e-Business-ben elért tapasztalatai lehetővé teszik számunkra, hogy az utazásbiztosítási csomagokat direkt, a Malév portálon keresztül kínáljuk utasainknak, akik akár jegyvásárlásukkal egy időben is megköthetik biztosításukat.” – emelte ki beszédében Leonov Péter vezérigazgató. „A Malév igen gyorsan alkalmazkodik a piaci kihívásokhoz és az ügyfelek igényeihez. Új szolgáltatásait magas színvonalon vezeti be. Különösen nagy örömünkre szolgál, hogy a Malév és utasai számára az igényeiknek megfelelő utasbiztosítási megoldásokat kínálhatunk.”- mondta el az aláírást követően Erick Morazin, a Mondial Assistance nemzetközi értékesítési igazgatója. A négy különböző utasbiztosítási termék: * MALÉV utasbiztosítási csomag (útlemondási költségek és betegség-, baleset-, poggyászbiztosítás) * MALÉV útlemondási biztosítás (útlemondási költségek, ill. járatkésés fedezet) * MALÉV betegség-, baleset-, poggyászbiztosítás (gyógyíttatási és sürgősségi szállítási költségek, poggyász) * MALÉV éves utasbiztosítás - gyakran utazók számára (útlemondási költségek és betegség-, baleset-, poggyászbiztosítás gyakran utazók számára)

- Malév -


Tovább bővítette ösztönző rendszerét a Budapest Airport


2008. október 16.

A Budapest Airport bővíti és újabb elemekkel gazdagítja januárban bevezetett forgalomösztönző rendszerét, amely jelentős kedvezményekkel támogatja a légitársaságokat abban, hogy új járatokat indítsanak, illetve növeljék már létező járataik sűrűségét. - További kedvezmények a leszállási díjakból: A program futamideje három évről öt évre bővült, vagyis azok a légitársaságok, amelyek új célállomással gazdagítják a repülőtér kínálatát, fél évtizeden keresztül élvezhetik a leszállási díjak utáni kedvezményeket. Azon légitársaságok, amelyek új tengerentúli célállomásra indítanak járatot Ferihegyről, az üzemelés első két évében egyáltalán nem fizetnek leszállási díjat. A harmadik évben hetvenöt-, a negyedikben ötven százalékos kedvezményben részesülnek, de még az ötödik évben is megtakarítják a leszállási díj huszonöt százalékát. A nem hosszú távú új célállomásokra indított járatok esetében a kedvezmény mértéke száz-, hetvenöt-, ötven-, huszonöt-, illetve tíz százalékra emelkedett. Jelentősen nőtt a járatsűrítésekre vonatkozó kedvezmények mértéke is. A már meglévő útvonalakon járataikat sűrítő légitársaságoknak az első két évben ötven, a harmadik évben pedig huszonöt százalékos engedményt kínál fel a leszállási díjakból a BA. - Csúcsidőn kívüli kedvezmények a reptéri illetékből: Egyúttal új elemmel is gazdagodott a program: azon légitársaságoknak, amelyek a repülőtér csúcsidején kívül indítanak új járatot, a BA jelentős kedvezményt ad a repülőtéri illetékből. Évi 50 ezer utas esetében a légitársaság kedvezménye elérheti az 50%-ot is. Az új, kibővített kedvezmények október 26-tól élnek. - Néhány példa arra, hogy mekkora megtakarítást jelent az új ösztönző rendszer bevezetése a légitársaságok számára: Ha egy légitársaság heti négy alkalommal indít új járatot valamelyik európai városba Boeing 737-800-as géppel, akkor az ösztönző rendszerben akár 400 ezer eurót (kb. 90 millió forintot) takaríthat meg. Amennyiben a társaság hetente négy alkalommal a Távol-Keletre vagy az USA-ba létesít útvonalat Boeing 767-300-as géppel, akkor ez az összeg közel 1 millió euró (kb. 260 millió forint) is lehet. „A kibővített ösztönző rendszer olyan kedvező gazdasági környezetet teremt Budapesten, amelyben a légitársaságok megéri fejleszteni, gazdagítani az útvonalhálózatukat” – mondta Dimitrios Gatsonis, a Budapest Airport üzletfejlesztési igazgatója. „A kedvezmények hozzájárulnak Ferihegy forgalmának bővüléséhez, és a magyarországi turizmus növeléséhez. Nagyon erős kedvezménnyel támogatjuk az új tengerentúli járatokat, hiszen az ázsiai és az észak-amerikai piacok meghódítása kiemelten fontos számunkra. Az ösztönző rendszer mellett tovább keressük azokat a megoldásokat, melyekkel csökkenteni tudjuk a repülőtér-használati díjakat, hogy segítsünk a légitársaságoknak növekedni Ferihegyen, hiszen ez az egyetlen út ahhoz, hogy Közép-Európa legsikeresebb repülőterévé váljunk.”

- Budapest Airport -


A Wizz Air újabb A320-as repülőgéppel és új útvonalakkal bővíti budapesti bázisát


2008. október 15.

Wizz Air, Kelet-Közép Európa legnagyobb diszkont légitársasága a mai napon bejelentette, hogy 2009 áprilisától újabb Airbus A320 típusú repülőgéppel és új útvonalakkal bővíti magyarországi üzemelését. A jövő tavasszal érkező gép már a harmadik Wizz Air repülőgép lesz Budapesten. Ezáltal a légitársaság sűríti már meglévő járatait és tovább bővíti útvonalhálózatát. 2009. április 1-től a Wizz Air utasai Madridba és Nápolyba is eljuthatnak, valamint újra nyílnak a Budapest-Barcelona és Budapest-Oslo Torp útvonalak is. Az idei évhez képest 2009-ben 30%-kal növekszik a Wizz Air kapacitása. "A Wizz Air budapesti növekedése további olcsó utazási lehetőségeket kínal az utazók számára, ami különösen erős igényként jelentkezik az egyre mélyülő pénzügyi válság fényében. A Wizz Air arra is készen áll, hogy kiszolgálja azon légitársaságok utasait, amelyeknek nem sikerül majd megküzdeni pénzügyi problémaikkal a téli időszakban." - mondta Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója. "A Wizz Air hálozata 16 célállomásra növekszik, Norvégiától Spanyolországig, az Egyesült Kiralyságtól Olaszországig. Ezen felül, hamarosan jelentkezünk a jövő évi nyári járatainkkal is." - tette hozza. 2009-ben a Wizz Air több, mint egymillió utas elszállítását tervezi Magyarországon, 30%-kal többet, mint 2008-ban. A légitársaság 2009 áprilisára heti 72 járatot üzemeltet majd 15 útvonalon.

- Wizzair -


Érdekességek Ferihegyen


2008. október 10.

- Luftwaffe Airbus 310-304 10+26 c/n 522 (érkezett 10.09.) - USAF Boeing 747-200B (E-4B) 75-0125 c/n 20949 (érkezett 10.10.) - Air Europa (Sibir Airlines színben) Boeing 767-328ER EC-JJJ c/n 27428 (érkezett ACE-hoz karbantartásra 10.09.) - Privilege Style Boeing 757-256 c/n 26241 EC-ISY (érkezett 09.30.) - World Airways McDonnell Douglas DC-10-30F N303WL c/n 46917 (érkezett 10.09.) - World Airways McDonnell Douglas DC-10-30F N304WL c/n 47928 (érkezett 10.10.) - Seagle Air Boeing 737-33A OM-HLB c/n 25011 (érkezett 10.10.)

- FWM -


A BA felmondta a Kollektív Szerződést

2008. október 10.

Nem vezetett eredményre a több mint három hónapos tárgyalássorozat, amelyet a Budapest Airport (BA) kezdeményezett a ferihegyi érdekképviseletekkel a Kollektív Szerződés (KSZ) átalakításáról. A Budapest Airport ma este átadta a társaság szakszervezeteinek a Kollektív Szerződés felmondásáról szóló értesítést. A felmondás szabályai szerint a KSZ még három hónapig, azaz 2009. január 10-ig hatályban marad. A BA vezetése mindent megtesz annak érdekében, hogy a határidő lejárta előtt megszülessen egy új, rugalmas, a munkavállalók és a vállalat érdekét, valamint a repülőtér hosszú távú versenyképességét egyformán szolgáló Kollektív Szerződés, ezért folytatni kívánja a konzultációt az érdekképviseletekkel. A BA még június végén kezdeményezte az érdekképviseletekkel a KSZ módosításáról szóló tárgyalásokat, mert a vállalatnak korszerű működési alapdokumentumra van szüksége, amellyel képes a változó piaci igényekre reagálni és állni tudja a versenyt a konkurens repülőterekkel. A módosítással a BA újra kívánta gondolni a repülőtéri munkaszervezés egészét, beleértve a munkarendeket és a munkaidőkereteket. Új pótlékrendszert vezetett volna be és új alapokra kívánta helyezni a szakszervezetekkel való együttműködést is, különös tekintettel az esetleges sztrájkok kezelésére. A most felmondott KSZ megkötötte a munkáltató kezét és nagyon nehézzé és pazarlóvá tette a ferihegyi repülőtér üzemeltetését. A jelenlegi szabályozás nincs összhangban az iparág jelen követelményeivel. Nem gyakorlatias és sokszor ésszerűtlen szervezést követel meg a munkáltatótól. Olyan kőbe vésett, rugalmatlan szabályozások kötik gúzsba a repülőtér működtetését, amelyek jelentősen növelik a BA költségeit, ez pedig a versenyképesség fokozatos elveszítéséhez vezet. Jost Lammers, a BA vezérigazgatója elmondta: „A magyar főváros repülőterének eredményessége csak a régi struktúrák megváltoztatásával lehetséges. Rugalmasabb, a mai piaci viszonyokhoz alkalmazkodó keretrendszert céloztunk meg. Nehéz helyzetben van a légiközlekedési iparág és a Budapest Airport is nagyon erős versenyben van Prágával, Béccsel. Ha nem lépünk most, lemaradhatunk, és a légitársaságok Budapest helyett más repülőteret választanak. Ez pedig hosszú távon valamennyiünk munkahelyét, sőt a magyar gazdaság egészét is veszélyeztetheti.”

- Budapest Airport -


A Wizz Air megduplázza kapacitását Romániában


2008. október 02.

Wizz Air, Kelet-Közép Európa legnagyobb diszkont légitársasága a mai napon bejelentette, hogy három újabb Airbus A320 típusú repülőgéppel bővíti romániai bázisait és megduplázza kapacitását a következő fél év során. Az első repülőgép a Wizz Air tizedik bázisára, Temesvárra érkezik 2009. február 15-én. Az új bázist a légitársaság - a nagy keresletre való tekintettel - a tervezettnél egy hónappal korábban nyitja meg. Temesvárról Londonba, Dortmundba, Rómába, Milánóba, Velencébe, Barcelonába, Párizsba és Valenciába indulnak a Wizz Air új járatai. Bukarestben is tovább bővül a Wizz Air. 2009. március 1-én újabb repülőgép érkezik, mely immár a harmadik Wizz Air gép lesz Bukarest-Baneasa repülőtéren. A román fővárosból is bővül az útvonalhálózat. Az új repülőgép érkezésével új járatok indulnak Madridba, Párizsba és Bolognába. A légitársaság több, már meglévő járatát is sűríti márciustól. 2009. május 1-én a Wizz Air kolozsvári bázisa is egy újabb A320 típusú repülőgéppel bővül. Ez már a második Wizz Air gép lesz Kolozsváron. Az új repülőgép jóvoltából a légitársaság járatokat sűrít és új utakat indít Párizsba, Madridba, Bolognába és Velencébe. A Wizz Air 2009-ben 1.7 millió utas szállítását tervezi román útvonalain. Ez kétszerese az idei utasszámnak. A romániai flotta jövőre 6 Airbus A320 típusú repülőgépből fog állni. 2009. májusára a légitársaság 30 útvonalat üzemeltet és több, mint 200 helyi munkaerőt alkalmaz majd Romániában. "Ez a növekedés egy újabb mérföldkő a piacvezetővé válás útján. A Wizz Air üzemelteti Romaniában a legfiatalabb és legmodernebb flottát es ezt jóval alacsonyabb költségek mellett teszi, mint más légitársaságok. Ennek eredmenyeképpen mi ajánljuk a legkedvezményesebb árakat az utasoknak. “ – mondta Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója. “Biztos vagyok benne, hogy a légiközlekedési piac konszolidációja tovabbi lehetőségeket biztosít a Wizz Air számára. Ennek alapjan előrehoztunk repülőgépszállításokat, igy még erőteljesebb terjeszkedést tudunk megvalósítani Romániában és más piacokon.” – tette hozzá.

- Wizz Air -


Megkezdte a BA az Önkéntes Zajszigetelési Programot


2008. október 01.

A lakosság közvetlen tájékoztatásával megkezdte a Budapest Airport (BA) Önkéntes Zajszigetelési Programját, amelynek keretében a ferihegyi repülőtér üzemeltetője a repülőtér közvetlen szomszédságában lévő lakások hálóhelyiségeinek zajszigetelését vállalja. A program első fázisában a BA Üllőn, közel 250, a zajterhelésnek leginkább kitett lakás hálószoba-ablakain végez zajszigetelést, valamint szellőztető berendezést helyez el annak érdekében, hogy csukott ablakok mellett is lehetséges legyen a friss levegő beáramlása. Október 1-én a BA az üllői önkormányzattal közösen első kézből tájékoztatta az érintett ingatlanok tulajdonosait. A zajszigetelésre azok jelentkezhetnek, akik esetében a jelenlegi és jövőben várható légiforgalom alapján az átlagos nappali zajterhelés meghaladja a 65 dB-t, vagy az átlagos éjszakai zajterhelés meghaladja az 55 dB-t. Az érintett lakosok a BA és az önkormányzat által kézbesített szórólapok kitöltésével és visszaküldésével jelentkezhetnek, és vehetnek részt a programban. A kivitelezési munkák várhatóan idén november közepén kezdődnek meg, és a tervek szerint az első fázisban érintett lakóingatlanok zajvédelmi munkái még az idén befejeződnek. Az első fázis költségvetése közel 60 millió forint, melyet a Budapest Airport áll. A programmal a BA önkéntes vállalást teljesít, hiszen az intézkedéseket a jogszabályok csak a zajgátló védőövezetek kijelölését követően tennék kötelezővé. Az övezetek kijelölési eljárása azonban még folyamatban van. A BA tervezi, hogy az Önkéntes Zajszigetelési Program második fázisába bevonja a többi szomszédos önkormányzat érintett lakóközösségeit is, hogy ezzel is csökkentse a repülőtér környékén élő közösségeket érő zajhatásokat. Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója elmondta: „Történelmi a pillanat, hiszen megkezdtük a BA első zajszigetelési programját. Folyamatosan dolgozunk a repülési zaj csökkentése érdekében. Az elmúlt két évben végrehajtott intézkedések jelentősen javítottak számos közösség életminőségén, de most fordul elő először, hogy a leginkább kitett ingatlanok passzív akusztikai védelmet kapnak. Elkötelezettek vagyunk, hogy a környező lakóközösségek számára megtaláljuk az egészséges egyensúlyt a repülőtér közelségéből származó előnyök és a működéséből eredő egyéb hatások között.” Kissné Szabó Katalin, Üllő polgármestere elmondta: „A repülőtér üzemeltetőjével kezdettől fogva folyamatos tárgyalásokat folytattam, hiszen egyértelmű, hogy az Üllőt érintő zajterhelés csökkentése érdekében közös intézkedésekre van szükség. A most mindössze 250 ingatlanra megindított program csak az első lépés annak érdekében, hogy a zajterheléssel szemben megfelelő védelmet biztosítsunk és javítsuk a leginkább érintett lakótársaink életminőségét.”

- Budapest Airport -


Jól vizsgázott a Budapest Airport a schengeni csatlakozás óta eltelt fél évben

2008. szeptember 30.

Jól vizsgázott a Budapest Airport (BA) schengeni övezethez való csatlakozás óta eltelt hat hónapban, Ferihegy zökkenőmentesen lett része az övezetnek. A ferihegyi repülőtér termináljainál, honlapján valamint a precíz légitársasági tájékoztatásnak köszönhetően az utasok hamar megszokták, hogy a 2A terminál szolgálja ki a schengeni, a 2B terminál pedig a nem-schengeni forgalmat. A Budapest Airport (BA) több százmillió forintot költött a schengeni átállásra. A 2-es terminálon többek között hat darab új, két irányba nyitható útlevél ellenőrző pultot, két buszos beszállókaput és egy utasbiztonsági ellenőrző pontot épített. A ferihegyi alkalmazottak oktatáson vettek részt, tudásukról évente többször számot kell adniuk. A schengeni 2A és a nem-schengeni 2B terminált egy ún. átszállófolyosó köti össze, a Ferihegyen átszálló utasok ezt használhatják a terminálok közötti közlekedésre. A fél éve felépített és zártláncú kamerarendszerrel is ellátott útlevél ellenőrző pultoknak azonban hamarosan újra költözniük kell, hiszen az új terminálépület építése miatt a Budapest Airport elbontja a terminál ezen részét. Az ideiglenes átszállófolyosón az utolsó simításokat végzik az építők. A schengeni szabályok értelmében nem-schengeni utasok nem kerülhetnek a schengeni terminál érkezési szintjére, hiszen onnan – határellenőrzés hiányában – zavartalanul besétálhatnának a schengeni övezetbe. Ennek elkerülése érdekében a Budapest Airport egy többlépcsős biztonsági rendszert vezetett be. Ennek egyik igen fontos eleme, hogy a schengeni tranzit ajtaját ezentúl kizárólag az ott posztoló rendőr nyithatja ki az utasok előtt. Számos új monitor és tájékoztató tábla segíti mind a rendőrök, mind a repülőtér alkalmazottainak munkáját. A rendszer jól vizsgázott, hiszen az első hat hónapban egyetlen egyszer sem kellett kiüríteni a terminált utaskeveredés miatt. A schengeni csatlakozást követő elmúlt öt hónapban a Ferihegyi repülőtér 2-es terminál utasforgalmának 56%-a közlekedett a schengeni övezetbe. Az 1-es terminálon többségben voltak a schengeni országokba utazók, részarányuk 58% volt. Az útlevél ellenőrzés hiánya miatt a schengeni utasok percek alatt bejutnak a tranzit területére, de kevesebbet kell várakozni a 2B terminálon is, hiszen onnan eltűntek a schengeni övezetbe igyekvő tömegek. A gyors kiszolgáláshoz hozzájárul a Budapest Airport új utasbiztonsági rendszere is, amelynek köszönhetően jelentősen felgyorsult az utasbiztonsági ellenőrzés folyamata és látványosan rövidültek, illetve teljesen eltűntek a sorok Ferihegyen. Az új röntgengépek és mágneskapuk használatával 25-30 százalékkal nőtt a rendszer áteresztő-képessége.

- Budapest Airport -


Befejeződött a BA új utasbiztonsági rendszerének telepítése

2008. szeptember 26.

Befejeződött a Budapest Airport új utasbiztonsági rendszerének telepítése, amelynek köszönhetően jelentősen felgyorsult az utasbiztonsági ellenőrzés folyamata és látványosan rövidültek, illetve teljesen eltűntek a sorok Ferihegyen. Az új röntgengépek és mágneskapuk használatával 25-30 százalékkal nőtt a rendszer áteresztő-képessége. A csendesebb időszakokban egyáltalán nem kell várakozniuk az utasoknak, csúcsforgalomban pedig az eddigi fél óra helyett maximum tizenöt percet vesz igénybe a kézipoggyászok és a ruhák átvilágítása. A zsúfolt nyári időszakban egy-egy gépsor óránként akár kétszáz utast is átvilágított a korábbi százhatvan helyett. A BA idén tavasszal három és félmillió euróért, közel 900 millió forintért vásárolt tizenkét csúcsminőségű röntgengépet és mágneskaput. Jelenleg Ferihegy mindhárom terminálján ezekkel a berendezésekkel dolgoznak az utasbiztonsági osztály munkatársai. A 2A terminálon öt, a 2B terminálon négy, az egyes terminálon pedig három gép üzemel. Európában jelenleg a Ferihegyen használt rendszer számít a legfejlettebb technikának, hiszen ezek a modellek tavaly kerültek forgalomba. A Smiths Heimann cég legújabb modelljei előtt semmilyen veszélyes tárgy, vagy anyag nem marad rejtve, gyorsabbak és megbízhatóbbak mint az elődeik (további információk az új berendezésekről a Szerkesztők figyelmébe rovatban). A tapasztalatok szerint az eddiginél jóval kevesebb utasnak kell levennie a cipőjét, vagy átesnie a ruházat átvizsgáláson, hiszen a húsz adó-vevő készülékkel ellátott mágneskapu nagyon alacsony hibaszázalékkal működik. Ez nemcsak a biztonságot növeli, hanem az utasok hangulatát, kényelmét is javítja. A BA közeli tervei közé tartozik a diszkréció kabinok bevezetése a T2 terminál indulási utasbiztonsági ellenőrzésénél. Ezek olyan párnázott ülésekkel ellátott paravánok, amelyekben az utasok nyugodtan levehetik a cipőjüket és megvárhatják, amíg a biztonsági személyzet visszahozza a lábbelijüket az ellenőrzést követően. A kabinok már megvannak, jelenleg a munkatársak oktatása, illetve a hatósági engedélyeztetés zajlik. Jost Lammers a Budapest Airport vezérigazgatója elmondta: „Jól vizsgáztak a berendezések. Ezeknek köszönhetően a nyári csúcsforgalmat zökkenőmentesen bonyolítottuk le. A szükséges biztonsági vizsgálatokat megbízhatóan, kényelmesebben és sokkal gyorsabban tudjuk elvégezni, és ezáltal utasaink sok időt tudnak megspórolni. Az utasbiztonsági rendszer megújítása része a Budapest Airport teljes modernizációs programjának, mellyel Ferihegyet Közép-Európa legsikeresebb repülőterévé kívánjuk tenni.”

- Budapest Airport -


Száz pilótáját már kirúgta a Malév

2008. szeptember 23.

A magyar légitársaság 300 pilótája közül hétfőn mintegy száz kapta meg a felmondólevelét, közölte a Malév pilótáinak szakszervezete, a Magyar Közforgalmi Pilóták Egyesülete (Hunalpa). Az érdekképviseleti szerv hiányolja a légitársaság menedzsmentjének szakértelmét, túlzottnak tartja a vezetőség létszámát, ésszerűtlennek a takarékossági intézkedéseket, és nem látja sem a közép-, sem a hosszú távú koncepciót. A Hunalpa közleménye azt állítja, hogy a menedzsment által felkért tanácsadó cég, a Seabury úgy tett javaslatot a pilóták létszámának csökkentésére, hogy nem volt tisztában a repült óráik és a munkaidejük számítási módjával. Mint ismert, a légitársaság még augusztus elején jelentette be, hogy - költségmegtakarítás céljából - még idén 250 aktív dolgozót elbocsát, elsősorban pilótákat és légiutas-kísérőket. A menedzsment ettől a lépéstől mintegy kétmilliárd forint megtakarítást remél. Az elbocsátások mellett járatmegszüntetéseket és gépkivonásokat is magukban foglaló megszorító intézkedések hatvan százalékban a tartósan magas üzemanyag-árakra, harminc százalékban a világpiaci negatív gazdasági trendekből eredő visszafogott keresletre, tíz százalékban pedig a nagy iparági versenyre vezethetők vissza, közölte korábban az mfor.hu-val a társaság. A Hunalpa viszont úgy véli: a takarékossági intézkedések ésszerűtlenek. Például a legolcsóbb földi kiszolgálók igénybevétele a repülőterken sokszor késedelmes induláshoz vezet, ami tetemes többletköltséget jelent a Malév számára. Az érdekképviseleti szerv szerint a szakértelem hiányára vall, hogy a tranzitutasokra építő Malév megszünteti a hosszú távú (New York-i és torontói) járatait. Ezért a Budapesten átszálló utasoknak további átszállással kellene számolniuk, ami viszont a versenytársak malmára hajtja a vizet - véli a Hunalpa. A Malév a hosszú távú járatok megszüntetését azzal indokolja, hogy azok komoly veszteséget termelnek. A pilóták szerint viszont nem megszüntetni, hanem éppen bővíteni kellene a hosszú távú járatok számát Távol-Kelet felé, és fejleszteni a légi áruszállítást ugyanebbe a régióba. A társaság anyagi helyzetével kapcsolatban a Hunalpa megjegyezte, hogy egy tőkeerős befektető nem hitelekből finanszírozná a magyar légitársaságot. Ugyanakkor egy ilyen tulajdonos - a tőkeerejénél fogva - kezelni tudná a kerozin drasztikus drágulását, amely az egész légiipart sújtja. A szakszervezet szerint tőkeerős befektető segítségével stabilizálni kellene a Malév helyzetét. A Hunalpa úgy tudja, hogy egy meg nem nevezett közel-keleti légitársaság érdeklődik a társaság iránt. A privatizációs szerződés szerint egyébként a Malév 2007-es magánosítási pályázatán nyertes cég, a Borisz Abramovics érdekeltségébe tartozó AirBridge Zrt. csak a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. jóváhagyásával, a szerződés betartásával és az ahhoz szükséges garanciákkal adhatná el a Malév részvényeit. Ráadásul ezekre a magyar államnak a privatizálástól számítva öt évig elővásárlási joga van.

- MF -


Megszűnt a Malév torontói járata


2008. szeptember 22.

Szeptember 21-én MA096-os járatszámmal felszállt az utolsó Torontóba induló Malév gép. A járatot a HA-LHC lajstromjelű Boeing 767-300-as repülőgép teljesítette. A járat másnap a kora délutáni órákban érkezett vissza MA097-es járatszámmal.

- FWM -


IL-76-os Ferihegyen

2008. szeptember 20.

Szeptember 17-én CID5195-ös járatszámmal a Türkmenisztán-i Ashgabatból érkezett Ferihegyre egy IL-76TD típusú repülőgép. A Kazah Asia Continental Airlines tulajdonában lévő UP-I7618 lajstromjelű repülőgép 19-én repült tovább CID5203-as járatszámmal a németországi Neubrandenburg repülőterére.

- FWM -


Genfi járatot indít a Swiss International Air Lines Ferihegyről


2008. szeptember 19.

Svájc harmadik legnépesebb városába, Rousseau szülőhelyére, a francia és a svájci Alpok találkozásánál fekvő Genfbe hamarosan még könnyebben eljuthatnak a Budapest Airport utasai a Swiss International Air Lines új járatával. A svájci légitársaság Airbus A319-es, felújított repülőgépei október 26-tól heti négy alkalommal repülnek Budapest és Genf között. Ferihegyről három svájci nagyvárosba juthatnak el átszállás nélkül az utasok: Genfbe, Bázelbe és Zürichbe. Az új járat indítását úgy időzítették, hogy az pont csúcsidőszakra essen és segítségével a téli sportok szerelmesei két óra alatt eljussanak Budapestről valamelyik alpesi síparadicsomba. A genfi járat egyszerre szolgálja a turistákat, akik szeretnék felfedezni ezt a természeti szépségekben és történelmi hagyatékokban gazdag térséget, illetve eleget tenni a nemzetközi szervezetekhez, pénzintézetekhez igyekvő utazók igényeinek. A Budapest Airport jelenleg 101 célállomást kínál az utasoknak, a világ négy kontinensén. Svájc az egyik fontos európai úti cél, hiszen évente 350 ezren közlekednek Budapest és a kis alpesi ország között. Dimitrios Gatsonis, a Budapest Airport vezérigazgató-helyettes elmondta: „Az új járat indításával jelentősen nő a verseny a genfi útvonalon, melynek végső nyertesei az utasok lesznek, hiszen több, kedvező ajánlat közül választhatnak. Genf Európa egyik pénzügyi központja, Magyarország gazdasági élete szempontjából rendkívül fontos, hogy megfelelő összeköttetések legyenek a két ország között. De nemcsak ezért éri meg a nyugat svájci városba utazni, hanem a remek fondeau bárok, a Genfi-tó, a hangulatos belváros és a várostól kőhajításnyira fekvő síparadicsomok miatt is.”

- Budapest Airport -


Online check-in és online jegymódosítás a Malévnél

2008. szeptember 18.

A Malév Budapestről induló, elektronikus jeggyel rendelkező utasai szeptember 18-tól az eddigieknél jóval korábban, már repülőgépük indulása előtt akár 23 órával bejelentkezhetnek járatukra a Malév honlapján. Az online check-in az indulás előtt 50 perccel zár. Az új szolgáltatás lehetővé teszi, hogy az utasok elkerüljék a felesleges és időigényes sorban állást, hiszen az interneten a check-in mindössze 5 percet vesz igénybe, szemben a hagyományos check-in átlagos 20 percével. Az utasok a webes felületen az e-jegy száma, járatszám és név segítségével azonosíthatják magukat, majd a repülőgép ülés-térképének segítségével kiválaszthatják, hogy hová szeretnének ülni. Amennyiben több utas egy helyfoglalási azonosítóval rendelkezik, az együtt utazók közösen is bejelentkezhetnek a járatra, és a felajánlható szabad helyek függvényében egymás melletti ülőhelyeket választhatnak. A Malév Duna Club tagok és a oneworld légitársaságok törzsutasai a jegykezelési folyamat során törzsutas azonosítójukat is megadhatják ezzel biztosítva utazásuk után járó Törzsutas Bónuszponjaik jóváírását. A folyamat végén egy A/4-es papírra kell kinyomtatni a beszállókártyát, melyen 2 dimenziós vonalkódok tartalmazzák az utasra és a járatra vonatkozó elengedhetetlen információkat. A már bejelentkezett utasok poggyászukat a repülőtéri „Drop off” pultoknál tudják feladni, amelyek az online és reptéri kioszk check-in-t választó utasoknak nyújtanak olyan további szolgáltatásokat, mint például: felvétel a csatlakozó járatra, útlevél- és vízumadatok rögzítése amerikai vagy kanadai célállomások esetén. Az online check-in egyelőre csak a Budapestről induló Malév-járatokra vehető igénybe. A Malév a közeljövőben fokozatosan kiterjeszti az online check-in szolgáltatást, és a beszállókártyák csatlakozó járatokra történő kiadását is elérhetővé teszi honlapján keresztül. Az online check-in az utasoknak, a légitársaságnak és a repülőtér üzemeltetőnek egyaránt előnyös. Az utasoknak gyors és kényelmes megoldást kínál, a légitársaság költségeit pedig csökkenti, hiszen kevesebb check-in pultért kell fizetnie a repülőtérnek, és megtakarítja a beszállókártya nyomtatásának költségeit is. Iparági becslések szerint a jegykezelés hagyományos módja átlagosan 3.68 amerikai dollár utasonként, míg az online check-in esetében ez az összeg mindössze 0.16-0.25 dollárt tesz ki. Repülőtér-üzemeltetési szempontból az előnyök közé sorolható, hogy jobb pult kihasználást tudnak biztosítani a légitársaságok számára, és az sem elhanyagolható, hogy az elégedett utasok hajlamosak többet költeni a repülőtéri üzletekben, mint azok, akik a check-in pultok előtti hosszú sorban állás után türelmetlenül érkeznek be a tranzit területére. További újdonság a Malév online szolgáltatási palettáján, hogy a légitársaság a maléves e-jegyek módosítását is lehetővé teszi honlapján. A rendszer a jegymódosítást, majd az online fizetést követően kiállítja az új elektronikus jegyet, és elküldi a visszaigazolást valamint az elektronikus számlát az utas által megadott e-mail címre. A Malév havonta átlagosan 6 ezer jegycserét hajt végre, aminek több mint 90%-át az utasok kezdeményezik. A jegycsere esetén – ahogy korábban is – általában kisebb-nagyobb összeget kell fizetni az utasnak a módosításért, ami függ az alkalmazott tarifa szabályaitól. Vannak azonban olyan drágább díjtételű repülőjegyek is, amelyek ingyen is módosíthatóak. Az online jegymódosítás különösen előnyös azoknak, akik váratlan események miatt kényszerülnek megváltoztatni utazásuk időpontját. Az új szolgáltatással most mindez gyorsabb és kényelmesebb lesz.

- Malév -


Bármikor sztrájkolhatnak Ferihegyen

2008. szeptember 14.

A Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet (LESZ) munkabeszüntetést helyezett kilátásba Ferihegyen, mert eredménytelenül zárult a munkaadóval folytatott egyeztetésük; állításuk szerint a Budapest Airport Zrt. időhúzó taktikát követett és nem is törekedett a megegyezésre. A cég szerint viszont az érdekképviselet semmilyen konkrét követeléssel nem állt elő. A LESZ vasárnap közleményben emlékeztetett arra, hogy a szakszervezet szeptember 5-én jelezte a Budapest Airport Zrt. vezérigazgatójának, Jost Lammersnek, hogy a vállalatnál kialakult helyzet miatt kollektív munkaügyi vitát kezdeményez, és sztrájkbizottságot alakít. "A lépésre azért szánta el magát a szakszervezet, mert az elégtelen dolgozói létszám miatt a munkavállalók túlfoglalkoztatása általános gyakorlattá vált a cégnél, amely ráadásul további elbocsátásokba, a dolgozókat érzékenyen érintő átszervezésekbe kezdett" – indokolta a szakszervezet. A LESZ nehezményezi azt is, hogy bár a törvény szerint a leépítési tervet véleményeztetni kell nagy létszámú elbocsátás esetében a szakszervezettel, a LESZ nem kapott tervet a leépítésekről, a munkaadó ugyanis egyesével, illetve kis csoportokban válik meg alkalmazottaitól. "A LESZ felszólítja a vállalatvezetést, hogy hozza nyilvánosságra, milyen, a munkaerőt érintő tervei vannak a következő két évre. Szintén gondot okoz a mára több beosztásban (utasbiztonsági ellenőr, biztonsági ellenőr, fegyveres őr) elviselhetetlenné vált bérfeszültség. Azonos munkát végző dolgozók bérei között a különbség nemegyszer bruttó 100 ezer forintot is eléri havonta" – írják közleményükben. A szakszervezet szerint a munkaadó többszöri határozott ígérete ellenére a mai napig nem biztosítottak a pihenőhelyiségek, hiányoznak a munkahelyi higiénia alapvető feltételei is, az épületekben elszaporodtak a vaspondrók és a szárnyas hangyák, az ágyak és fotelek gusztustalanok, a falakról mállik a festék, a mellékhelyiségek állapota, felszereltsége pedig nem nevezhető európainak. A közlemény szerint a munkaügyi vitán a munkaadó a szakszervezet konkrét kérdéseire és követeléseire adós maradt konkrét válaszokkal, ezért a LESZ a törvényben szabott határidő lejártával a tárgyalást eredménytelennek tekinti. "Mivel a szakszervezet törvényes kötelességének eleget tett, így a fenti követelések miatt bármikor a munkabeszüntetés eszközéhez nyúlhat" – fogalmaz a nyilatkozat. A LESZ 2008 őszén, két szakszervezet összeolvadásával alakult, a hazai légiközlekedési ágazat legnagyobb érdekképviseleti szerve, a MAPLÉSZ (Magyar Polgári Légiszállítási Szövetség) tagja. A jelenleg több mint 1200 tagot számláló szervezet több ferihegyi vállalatnál erős pozíciókkal bír. Szollár Domokos, a BA Zrt. szóvivője közleményben reagált a szakszervezet állításaira. Mint írta, csütörtökön a LESZ kezdeményezésére összeült a sztrájkbizottság, a tárgyaláson a LESZ tájékoztatta a munkáltatót a sztrájkkövetelésekről, "amelyek minden konkrétumot nélkülöztek". Szollár szerint Jost Lammers vezérigazgató felvetésére bejárták azokat a helyiségeket, amelyek azonnali felújításra szorulnak, és a BA vezetése akciótervet dolgozott ki a helyzet orvoslására, amelyet pénteken reggel át is adtak a LESZ képviselőinek. "A BA vezetése elmondta, hogy 2008. február 15-én az érdekképviseletek és a dolgozók is első kézből ismerhették meg a BA modernizálására vonatkozó terveit. Azokban a kérdésekben, amelyek konzultációt igényeltek, a BA már tárgyalóasztalhoz ült a szakszervezetekkel, és a BA további konzultációs kötelezettségének eleget is fog tenni. A vállalat átalakítása a februárban bemutatott módon folytatódik, az akkor meghirdetett stratégia nem változott" – tette hozzá Szollár. A szóvivő szerint a LESZ a sztrájktárgyalások során "semmilyen konkrét követeléssel nem állt elő, üres frázisokat puffogtattak, hasraütés-szerűen sorolták a rossz munkakörülményekre vonatkozó problémáikat, melyek többsége csak blöff volt". "Rém felelőtlennek és gyerekesnek tartjuk, hogy a LESZ sztrájkkal fenyegetőzik a ferihegyi nemzetközi repülőtéren, amikor konkrét sztrájkköveteléseiket sem tudják fogalmazni. Nem farkast kell kiáltani, hanem inkább dolgozni. Mi a továbbiakban is várjuk az érdekképviseleteket, hogy folytassuk a tárgyalásokat és megoldjuk a problémákat" – javasolta a BA szóvivője a szakszervezet tagjainak.

- Index -


Új menetrendi koncepció és flottaösszetétel a Malév téli menetrendjében


2008. szeptember 11.

Elkészült és a foglalási rendszerekben publikálásra került a Malév téli menetrendje. A korábbi döntéseknek megfelelően a légitársaság a jövőben Európára fókuszál, a kontinens régiói közötti kiszámítható, az utazási igényekhez jól alkalmazkodó összeköttetések biztosítására helyezi a hangsúlyt. Valamennyi a téli időszakban megszokott célállomás továbbra is elérhető lesz a Malév repülőgépeivel, a menetrend és a felkínált kapacitás ugyanakkor még jobban igazodik az utazóközönség elvárásaihoz, utazási szokásaihoz. Ennek megfelelően a tavalyi téli menetrendhez képest egyes járatok frekvenciáját és kapacitását megnöveli, míg másokét csökkenti, illetve praktikusabbá teszi a légitársaság. A téli szezonban mutatkoznak be a Malévnél új típusként bevezetésre kerülő csendes, alacsony fogyasztású, környezetbarát Q400-as repülőgépek, melyek 1-1,5 órás utakat fognak teljesíteni. A Malév téli menetrendjében a tavalyi évhez képest a járatok száma összesen 2%-kal nő, míg a felajánlott székkapacitást a légitársaság mintegy 6%-kal csökkenti a kevésbé forgalmas időszakban. A flottába október végétől folyamatosan beálló három 72 üléses és egy 76 üléses Q400-as természetesen jóval kisebb befogadóképességet jelent, mint amivel a flottából kivonásra kerülő két B767-es és a téli menetrendi időszakban a Malév által nem üzemeltetett öt B737-es repülőgép rendelkezik. A hosszú távú üzemelés megszüntetése miatt mindössze a bangkoki járat nem szerepel az idei téli menetrendben, hiszen már a tavalyi téli időszakban sem közlekedtette észak-amerikai járatait a légitársaság. A szezonalitásból adódóan, idén télen is kikerülnek a hálózatból az olyan tipikusan nyári célállomások, mint Malaga és Split. A Malév 2008. október 26-án életbe lépő téli menetrendje a hidegebb évszak utazási igényeihez és a regionális vonalakon erősödő forgalomhoz igazodik. Stockholmba a légitársaság a tavaly télhez képest heti plusz két járatot üzemeltet, így összesen kilencet, melyek közül kettő reggeli és kettő délutáni járat, míg a többi öt éjszakázó. A megváltoztatott menetrend és kapacitás, illetve frekvenciabővítés egyaránt kedvező a dél-kelet európai átszálló és a „point-to-point” utasok számára. A nyári időszakban ezen a vonalon a Malév jelentős utasszám-növekedést regisztrált, ezért a téli időszakban is nagy hangsúlyt helyez erre a skandináv célállomásra. Göteborgi menetrendjét is rugalmasabbá alakította át a légitársaság, heti hatszor közlekedő járataiból három reggel, míg három este közlekedik. Ezzel praktikusabbá válik az utazás megszervezése, hiszen egy reggeli érkezéssel és esti indulással sok hasznos időt nyerhetnek a Malév utasai. Az új menetrend emellett számos új csatlakozási lehetőséget jelent a kelet- és dél-európai utasok számára is. A nyáron sikeresen bevezetett milánói és kolozsvári járatok menetrendjét a légitársaság a téli időszakban is megtartja, mely szerint az észak-olaszországi városba napi kétszer repül a Malév, ezzel biztosítva az összeköttetést a legnépesebb olasz régió, Lombardia fővárosa és Budapest között. A nyár elején indított, és azóta jelentős forgalmat bonyolító kolozsvári járat a tél folyamán is naponta kétszer szállítja majd az utasokat. Ugyancsak napi két frekvenciával repülnek a Malév gépek az olyan német és olasz régióközpontokba, mint Stuttgart és Velence, hiszen mindkét útvonalon stabil utazóközönség veszi igénybe a Malév járatait. A Malév üzemelése továbbra is napi több menetrendi hullámra épül. A közel-keleti és dél-kelet-, kelet-európai célállomásokról a kora reggeli órákban érkeznek meg a járatok Budapestre, ahonnét gyors és kényelmes csatlakozással tudnak az átszálló utasok a reggeli Nyugat- és Észak-Európába induló járatokkal tovább utazni. Európa nyugati és északi régióiból délben érkeznek vissza a gépek és indulnak tovább a keleti és dél-keleti térség országaiba. Ez a folyamat megismétlődik a délutáni és esti időszak folyamán. A Malév utasainak mintegy egyharmada átszálló utas, ezért a légitársaság számára különösen fontos a gyors és kényelmes csatlakozások biztosítása. A légitársaság európai célállomásai mellett közel-keleti útvonalaira is nagy figyelmet fordít, mely átszálló utasainak jelentős hányadát adja. A Malév a téli menetrendi időszakban átlagosan heti 441, naponta 63 menetrend szerinti járatot üzemeltet. A nemzeti légitársaság ebben az időszakban 33 ország 47 városát, code-share partnereivel együtt pedig 36 ország 66 városát köti össze a magyar fővárossal. A legtöbbször, szám szerint naponta ötször Amszterdamba repülnek légitársaság gépei. A Malév utasai a oneworld légitársasági szövetség taglégitársaságaival 150 ország 700 célállomását érhetik el, a taglégitársaságok egymás járataihoz összehangolt menetrendet, e-jegy elfogadást biztosítanak, a törzsutasok pedig minden oneworld járaton gyűjthetik illetve járatra felhasználhatják törzsutas bónusz pontjaikat. A Gold kártyás törzsutasok pedig világszerte mintegy 550 repülőtéri business várót használhatnak.

- Malév -


Ismét 20 perccel indulás előtt zár a Malév check-in


2008. szeptember 10.

A Malév az utazó közönség kényelme érdekében visszatért korábbi gyakorlatához, és ismét 20 perccel a járatok indulása előtt zárja az utasfelvételt. A légitársaság a check-in zárásának időpontját 2008 májusában mintegy 20 perccel hozta előrébb a korábbiakhoz képest. Ezt a schengeni rendszer Ferihegyen történő bevezetése és a nyári csúcsforgalom miatt - a járatok pontos menetrendszerinti indulásának biztosítása érdekében - vezette be a légitársaság. Mára már az utasok megismerték és megszokták a schengeni rendszert, a Budapest Airport új, csúcstechnológiájú utasbiztonsági berendezései pedig jelentősen meggyorsították a tranzitba való bejutását, mindemellett a nyári csúcsforgalom vége is csökkenti a terminálok zsúfoltságát. Mindezeket figyelembe véve a Malév utasainak idejével való takarékoskodás érdekében a légitársaság járatainak check-in kiszolgálása ismét csak 20 perccel a járat indulása előtt fejeződik be. A jegykezelő pultok ugyancsak az eredeti gyakorlatnak megfelelően 2 órával a járat indulása előtt nyitnak, így az előrehozott check-in zárással megszűnik a pultok korábbi nyitása is, melyek a nyári csúcsidőszakban 2 és fél órával a járat indulása előtt már fogadták az utasokat.

- Malév -


Pénz érkezik a Malévhez az átalakítások finanszírozásához


2008. szeptember 10.

A múlt héten, szeptember 4-én aláírásra kerültek a Malév átalakításának finanszírozását szolgáló megállapodások a Vnyeseconombank (VEB) és az AirBridge, illetve az AirBridge és a Malév között, mely által a légitársaság összesen 30 millió Eurós forráshoz jut. Ennek a pénzügyi forrásnak a biztosításával az AirBridge Zrt. mint tulajdonos teljesíti a 2007. február 23-án kelt privatizációs szerződésben vállalt teljes pénzügyi kötelezettségét. Az AirBridge Zrt. mint új tulajdonos 2007-ben 5 milliárd forinttal emelte meg a Malév alaptőkéjét és további 18 millió eurót fektetett a vállalatba. Tekintettel a légiközlekedési ágazatban bekövetkezett negatív folyamatokra, elsősorban a magas kerozinárakra, a privatizációs szerződésben vállalt további 12 millió Eurón felüli tőkejuttatás a cég rendbetételét célzó lépések fedezetéül szolgál. Ez a megállapodás biztosítja a légitársaság megkezdett átalakításához szükséges pénzügyi hátteret, többek között az új költséghatékony Q400-as gépek beszerzésének és az új flottához optimalizált létszám kialakításának finanszírozását. A szükséges pénzügyi fedezetek megteremtésével, és a megkezdett nagy volumenű átalakítások következetes véghezvitelével a Malév fejlődő és perspektivikus vállalkozássá képes válni.

- Malév -


240 tonnás acélszerkezet épül Ferihegyen


2008. szeptember 04.

Ferihegyen már áll az a 240 tonnás acélszerkezet, amely novembertől ideiglenes poggyászosztályozó csarnokként és átszállófolyosóként szolgálja a repülőtér 2-es terminálját. A két építményre azért van szükség, mert a jelenlegi létesítmények egy részét lebontja a Budapest Airport (BA), hogy előkészítse a helyet a 2A és a 2B terminált összekötő impozáns SkyCourt nevű terminálépület számára. Az 1580 négyzetméter területű poggyászosztályozó csarnokban és a poggyászfolyosóban hat darab, összesen 600 méter hosszú poggyászszalag kanyarog. Szükség is van erre a kapacitásra, hiszen november elejétől a 2B terminálon feladott összes bőrönd és küldemény ezen az épületen keresztül jut el a megfelelő repülőgépig, illetve ezeken a szalagokon jut be az épület érkezési poggyászkiadójába. Az átszállófolyosó a 2A és a 2B terminált kapcsolja össze. A 300 méter hosszú és 851 négyzetméter területű folyosót a Budapest Airport azon utasai használhatják várhatóan november elejétől, akik egy schengeni országból érkezve nem-schengeni úti célra szeretnének tovább utazni, illetve akik budapesti átszállással nem-schengeni országból igyekeznek a schengeni övezetbe. A közel három méter széles hidat légkondicionáló és fűtő berendezéssel látják el. A folyosó egy szakasza alatt halad majd az ideiglenes poggyászosztályozó hat új poggyászszalagja is. Mindkét oldalon ablakok sora fut végig, így az átszálló utasok testközelből láthatják az előtér nyüzsgő életét és a 2-es terminálon zajló építkezéseket. Az ideiglenes poggyászosztályozó és átszálló folyosó építése a BA 65 milliárd forintos fejlesztési programjának előkészítő munkálatai közé tartozik. A két építmény várhatóan október közepére készül el. Ekkor veszi kezdetét a 2-es terminál fejlesztésének első szakasza, melyben a BA a terminál közepét elbontja, hogy a helyére a SkyCourt, azaz Égi Udvar névre keresztelt új terminálépületet felépítse. Stephan Schattney, Budapest Airport fejlesztési-igazgatója elmondta: „A repülőtér szívében, a 2A és a 2B terminál találkozásánál zajlanak a munkálatok, méghozzá egy igen forgalmas időszakban. Kicsit olyan ez, mintha futás közben végeznénk el egy bypass műtétet. Úgy kell egyik napról a másikra átállítanunk a poggyászrendszert, hogy az utasaink semmit se vegyenek észre a bonyolult folyamatokból. Ha az ideiglenes építményeket átadtuk az utasoknak, akkor már nyugodtan koncentrálhatunk a repülőtér fejlesztési munkálatok leglátványosabb elemére, a SkyCourt építésére.”

- Budapest Airport -


Érdekességek Ferihegyen


2008. szeptember 01.

Ismét Ferihegyen járt egy An-124-es. A RA-82043 lajstromjelű (c/n 4155101) Ruszlán a kora reggeli órákban érkeztt és a B5 várópontra állították. Napközben folyt a rakodás, majd este 21:14 perckor a 31R futópályáról indult VDA7910-es járatszámmal. A repülőgép 1991. október 31-én gördült ki CCCP-82043 lajstromjellel a szerelőcsarnokból és azóta a Volga Dnepr légitársaság tulajdonában áll. Augusztus óta több alkalommal érkeztek Ferihegyre a World Airways teherszállító DC-10-es, illetve MD-11-es repülőgépei. A nyár utolsó napján az N275WA lajstromjelű MD-11CF típusú repülőgép látogatott Ferihegyre. A 48631-es gyári számú gép 1995. januárjában került ki a gyárból, melyet kisebb nagyobb megszakításokkal a World Airways bérel az ILFC-től mind a mai napig. A végére pedig egy kis érdekesség. A harmadik fotón a Cargolux Boeing 747-400F típusú repülőgépe landol a 13L futópályán, augusztus utolsó napjának délutánján.


Kicserélték a gurítóradar burkolatát


2008. augusztus 31.

A napokban helyére került a Ferihegyi torony tetején található gurítóradar új burkolata. A munkálatokat augusztus elején kezdték el a szakemberek és három hét alatt cserélték ki az elhasználódott régi burkolatot.


25 éves a Ferihegyi repülőtér 2-es pályája


2008. augusztus 30.

1983. augusztus 30-án adták át a Ferihegyi repülőtér 3707 méter hosszú 2-es futópályáját, amely azóta is hűen szolgálja Magyarország és az egész régió légiközlekedését. 1983. augusztus 31-én a Malév Rómából érkező járatának jutott a hivatalos dicsőség, hogy felavassa az építményt. Azért csak hivatalosan, mert néhány nappal korábban egy kis repülőgép pilótája tévedésből az akkor még építés alatt álló pályára tette le a gépét. A Cessnát vezető német férfi látta ugyan a levegőből az 1-es pályát, de jobban vonzotta a vakítóan fehér, szép hosszú kettes, így ott landolt. A 2-es építése része volt egy nagyszabású fejlesztési tervnek, amelyet a ’70-es évek végén indított a magyar kormány, hogy biztonságosabbá tegye a repülőteret és növelje a budapesti légikikötő befogadóképességét. Ebben az időszakban épült fel a 2-es pálya mellett a hozzá tartozó teljes gurulóút-hálózat és az irányítótorony is. Maga a pálya 1980 és 1983 között készült, az akkori csúcstechnika felhasználásával. „Az építkezés során arrébb kellett tenni az Ecser-Vecsés közutat és elterelték a Gyáli patakot is. Mivel a terület nem volt éppen biliárdasztal simaságú, nagyon komoly földmunkát is végeztek az építők. Hónapokig dolgozott Ferihegyen egy tűzszerészbrigád, ők szabadították meg a területet a második világháborús bombáktól” – mesélte Petőfalvi Béla, a Budapest Airport terminálvezetője, aki maga is részt vett ez beruházásban. Az átadott 2-es futópálya 3707 méter hosszú és 60 méter széles. A negyven centiméter vastag burkolat és a több mint 3000 db7,5x7,5 méteres betontábla gondoskodik arról, hogy a pálya kibírja a legnagyobb repülőgépek landolásával járó hatalmas erőhatásokat. A futópálya saját csatornarendszerrel is rendelkezik, amely a csapadékvizet a Maglódi csatornába vezeti. A pályához tartozó fénytechnikát és navigációs rendszereket az elmúlt években többször is korszerűsítették. A 2-es pálya alkalmas bármilyen repülőgép fogadására. Boeing 747-es először 1985-ben szállt itt le, azóta szinte mindennapos vendégnek számít a Jumbo. A kettes pályán szállt le a forgalomból azóta kivont Concorde is, idén pedig a világ legnagyobb repülőgépe, az Antonov-225-ös landolt a pályán. Az ezredfordulóig a 2-es pálya, az irányítótorony és a jelenlegi 2A terminálépület volt a legjelentősebb fejlesztés a Ferihegyi repülőtéren. Hozzá hasonlót indított el idén a Budapest Airport, s a BUD Future névre keresztelt program során 2012-ig több mint 65 milliárd forintot fordít a budapesti repülőtér fejlesztésére. Új futópályára igaz nincs szükség, de új terminálépület épül, cargo város születik a légiáru-szállítás kiszolgálására, bővül a repülőtéri infrastruktúra, és létrejön az Airport City, szállodával és irodahelyiségekkel.


Skytrax-díj a Malév légiutas-kísérőinek

2008. augusztus 28.

Az utasok a Malév légiutas-kísérőit tarják a legjobbnak a kelet-európai légitársaságok közül a Skytrax légitársaságokat értékelő legfrissebb éves felmérése szerint. A Skytrax – mely az egyik legelismertebb független, a légiközlekedési iparág szolgáltatási színvonalát vizsgáló szervezet – világszerte 95 nemzet több mint 15 millió légi utasát kérdezte meg, hogy mit gondol a világ légitársaságainak szolgáltatásairól. A beérkezett válaszok alapján összesen 35 kategóriában nevezték meg a legjobbnak ítélt iparági szereplőket, világszinten illetve kontinensenként, régiónként díjazva az egyes kategóriák legjobbjait. A „Best Cabin crew” kategória felmérését a Skytrax londoni irodája végezte. Az online, telefonon, személyesen, illetve kiscsoportban végzett kutatás során több mint 3,8 millió interjút készítettek az utasokkal. A felmérés alaposságát és magas szakmai színvonalát az is mutatja, hogy 229 ezer választ ítéltek érvénytelennek, többek között például azért, mert nem tartották azokat kellőképpen függetlennek. A kabin személyzettel kapcsolatos kérdőív 16 szempont alapján vizsgálta a légitársaságok légiutas-kísérőinek munkáját, és az utasok elégedettségét. A Skytrax rákérdezett például arra, hogy a személyzet mennyire fegyelmezett, barátságos, lelkes, igényes (öltözet és megjelenését tekintve), továbbá nyelvi tudásukat, egymással való együttműködésüket, problémamegoldó képességüket is vizsgálta, illetve választ keresett arra is, hogy mennyire készségesen reagálnak, ha hívják őket a repülőgépeken erre rendszeresített hívógombbal. Többek között a Malév légi-utaskísérőinek munkáját is dicséri, hogy a légitársaság az utóbbi időben egyre több elismerést kap magas minőségű szolgáltatásaiért. A Malév vezérigazgatója ez év januárjában immáron második alkalommal vette át New Yorkban az amerikai Global Traveler magazintól a Kelet-Európa Legjobb Légitársaságának járó elismerést, majd pedig a hazai ’Az utazó’ magazintól kapta meg Az év légitársasága díjat immáron sokadik alkalommal. A légitársaság nemzetközi szinten is elismert fedélzeti kiszolgálásának megőrzése és további fejlesztése érdekében a Malév egy légi-utaskísérőknek kidolgozott programot is elindított. Ennek lényege, hogy a cég vezetése a légi-utaskísérők munkájának értékelésében az utasok visszajelzései mellett a kollégák szakmai véleményére is támaszkodik. Ennek keretében a Malévnél házon belül minden évben a legtöbbet és legjobb színvonalon teljesítő kollégákat szakmai elismerésben részesítik.


Ferihegyen landolt az aranygép

2008. augusztus 26.

Ma reggel negyed hétkor landolt Ferihegy betonján az „aranygép”, fedélzetén a magyar olimpiai küldöttség nagy részével, köztük az aranyérmes vízipóló csapattal, a kajak-kenu válogatottal, valamint a negyedik helyezést szerző női vízilabdásokkal és kézilabdásokkal. A Hainan légitársaság menetrendszerinti járatát ezúttal két magyar pilóta, Szomolányi Ferenc és Varga János vezette. A Boeing 767-300-as repülő ahhoz a 78-as állóhelyhez gördült, amelyet a külföldi állami vezetők és uralkodók gépei is használnak, ha Magyarországra látogatnak. Stílusosan a felkelő nap szolgáltatta a hátteret a landolásához. A repülőtéri tűzoltók vízsugár diadalívvel köszöntötték a Pekingből hazatérő olimpikonokat Ferihegyen. Az állóhely felé guruló repülőgép pilótafülkéjéből pedig Vajda Attila kenus, az ezer méteres táv új olimpiai bajnoka lobogtatta meg a magyar zászlót. Ugyancsak a 222 utas között kaptak helyet a sportdiplomáciai vezetők, a Magyar Olimpiai Bizottság tagjai és Gyenesei István sportért is felelős önkormányzati miniszter. A lépcsőről lelépő olimpikonokat egy-egy marcipán rózsával köszöntötte a Budapest Airport. A rövid ceremóniát követően a küldöttség autóbuszai rendőri felvezetéssel hagyták el Ferihegyet.


Malév-gépek a Duna felett

2008. augusztus 20.

Az augusztus 20-i ünnepségsorozat keretében a Malév ismét páratlan látványossággal lepte meg a Duna partjára látogatókat, ezúttal a Goldtimer Alapítvánnyal együttműködésben. A 13.30 órakor, az ünnepi légibemutató részeként a magyar nemzeti légitársaság egyik Boeing 737-600-as típusú HA-LON lajstromjelű gépe és a világon egyetlen repülőképes, az 1960-as maléves festést viselő oldtimer Li-2-es típusú repülőgép a HA-LIX, 150 méter magasságban kétszer repült át a Duna felett délről északi irányba, a Lágymányosi híd és az Árpád híd közötti Duna szakaszon. A Malév B737-es repülőgépét Fehérváry Géza vezérigazgató-helyettes és Lakatos Károly főpilóta irányították, míg a repüléstörténeti ritkaságnak számító, a Goldtimer Alapítvány által üzemeltetett 60 éves Li-2-es gépet Krauth Péter és Borovszky János maléves oktató-berepülő kapitányok vezették.


Közvetlen légi összeköttetés nyílik Vilnius és Budapest között


2008. augusztus 14.

Októberben a flyLAL légitársaság közvetlen légihidat létesít Budapest és Vilnius között, repülőgépei heti három alkalommal, kedden, csütörtökön és szombaton repülnek majd a két főváros között. Vilnius a budapesti repülőtér vadonatúj 100. menetrendszerinti célállomása, mellyel tovább erősödött a Budapest Airport észak-európai kínálata. Skandináviába jelenleg heti 87 járat közlekedik és folyamatosan nő a kelet-európai célállomások száma is, de a balti országokba, vagyis Litvániába, Lettországba és Észtországba eddig csak átszállással lehetett átjutni. Nemcsak a célállomás, de az azt üzemeltető légitársaság, a flyLAL is új Ferihegyen. A litván nemzeti légitársaság 39. menetrendszerinti fuvarozó a BA palettáján. A Budapestről induló utasok az új járat segítségével két óra alatt elérhetik a legnagyobb és legnépesebb balti állam fővárosát, ahonnan könnyedén továbbutazhatnak a 7,2 milliós térség bármelyik részébe. A litván utazóközönség számára is roppant előnyös ez az összeköttetés, hiszen a magyar főváros remek utazási célpont, és a BA nagyszerű átszállási lehetőségeket kínál. A flyLAL új célállomással gazdagította a repülőtér kínálatát, így a légitársaság élvezheti annak három éves ösztönző programnak az előnyeit, amelyet az év elején hirdetett meg a BA. Ennek részeként a flyLAL az üzemelés első három évében jelentős kedvezményben részesül a leszállási díjakból.


Olimpia Ferihegyen

2008. augusztus 13.

Nem maradnak olimpiai közvetítés nélkül Ferihegy utasai: a Budapest Airport (BA) monitorokat helyezett el a repülőtér hat éttermében és bárjában, így a vendégek a várakozás perceiben is figyelemmel követhetik a pekingi eseményeket. A hat darab, 32 colos monitort egy központi rendszer üzemelteti, amelyet a Windows Szerver Média Services szolgáltatásának felhasználásával a Microsoft bocsátott a BA rendelkezésére.


Wizz Air Temesváron nyitja meg tizedik bázisát

2008. augusztus 08.

Wizz Air, Kelet-Közép Európa legnagyobb diszkont légitársasága mai sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy tizedik bázisát a romániai Temesváron nyitja meg 2009 márciusában. A légitársaság 3 új Airbus A320 típusú repülőgépet üzemeltet és több, mint 100 helyi munkaerőt alkalmaz majd Temesváron az elkövetkező három évben. Mindez több, mint 10 millió euros befektetést jelent a Wizz Air részéről. Temesvár lesz a légitársaság harmadik romániai bázisa Bukarest és Kolozsvár után. A Wizz Air már idén decembertől elindítja járatait Temesvárról Londonba, Rómába és Dortmundba, heti három alkalommal. 2009. március 11-én, a bázisnyitással egyidőben a légitársaság heti négyre növeli már meglévő járatainak számát és öt új útvonalat is indít Milánóba (Bergamo), Barcelonába, Párizsba (Beauvais), Valenciába és Velencébe (Treviso). Jegyek foglalhatók a wizzair.com weboldalon és a call centeren keresztül (0903 760 100 Romaniában és 06 90 181 181 Magyarországon).


Újra Malév színekben repül a Li-2-es



2008. augusztus 07.

Hosszú távú együttműködést kötött a Malév Zrt. és a Goldtimer Alapítvány, a világon egyetlen repülőképes Liszunov Li-2-es oldtimer repülőgép üzemeltetője. Ennek keretében a nemzeti légitársaság szakmunkával és eszköztárával hozzájárult ahhoz, hogy a HA-LIX lajstromjelű Li-2-es repülőgép eredeti, 1960-as Malév festéssel repülhessen. Az átfestést a Malév leányvállalatának, az Aeroplex of Central Europe Kft.-nek a munkatársai végezték Ferihegyen. A Malév nemcsak a légitársaság jövőjét, sikeres fejlődését tartja fontosnak, de a vállalat múltjához kapcsolódó értékek megőrzését, megmentését is. A légitársaság és a Goldtimer Alapítvány a most megkötött hosszútávú együttműködés keretében nyújtott szolgáltatásokkal segíti egymást a jövőben, ennek első lépéseként a Malév örömmel segített a gép átfestésében. A Li-2-est régi-új színeiben Krauth Péter és Kállai István Malév kapitányok repítették át Ferihegyről a Budaörsi Repülőtérre, ahol bemutatták a sajtó képviselőinek. A Li-2-es volt a második világháború utáni magyar polgári légiközlekedés első repülőgépe: a Malév jogelődje, a Magyar-Szovjet Légiforgalmi Társaság (MASZOVLET) 1946-ban ezzel a típussal indította be előbb belföldi, majd nemzetközi járatait. A Malév 1961-ig üzemeltette a személyszállításban a Li-2-eseket, melyek a forgalomból való kivonásuk után a légierőhöz, a sportrepülésbe (MHS), illetve kiállítási tárgyként különféle közterekre vagy szabadidős parkokba kerültek. Összesen 25 darab Li-2-es repült a Malév flottájában. A Li-2-es repülőgépeket 1939-től 1953-ig gyártották az egykori Szovjetunióban az amerikai DC-3-as licensze alapján eredetileg PSz-84-es (Passzazsirszkij Szamoljot) számmal, amit később Borisz Pavlovics Liszunov után Li-2-esre változtattak. Összesen mintegy 5300 darab készült a típusból, amiből a HA-LIX az egyetlen, mely ma is repül. A HA-LIX-et (c/n 18433209) 1949-ben gyártották az üzbegisztáni Taskentben lévő 84. számú gyárban. Először a Magyar Néphadseregben repült, mint katonai szállító repülőgép. Ezt követően 1958-ban került a Malévhez, ahol 1964-ig állt forgalomban. Ezután visszakerült a Magyar Néphadseregbe, ahol egészen az 1974-es kivonásáig szolgálatban volt. Leszerelését követően a szolnoki repülőtéren volt kiállítva. A HA-LIX a Magyar Állam (Honvédelmi Minisztérium) tulajdona és a Hadtörténeti Intézet és Múzeum a kezelője. A Goldtimer Alapítvány 1997-ben hozta el a gépet Szolnokról és több, mint 30 ezer munkaórával állította helyre és tette repülőképessé. Ezt követően 2001. szeptember 21-én emelkedhetett - közel harminc év után - ismét a HA-LIX levegőbe. Miután másodszor is megkapta a légialkalmassági bizonyítványát számos repülőnap és légibemutató sztárja lett. A HA-LIX azóta járt már Ausztriában, Csehországban, Hollandiában, Horvátországban, Németországban és Szlovákiában. Tavaly részt vett abban a Guiness-Rekord kísérletben, amelyben 9 darab DC-3-assal, egy DC-6-ossal és egy L-1049 Super Constellationnel közösen a világ legnagyobb oldtimer kötelékét alkották a hamburgi nemzetköz repülőtér felett. Az egyedülálló repülőgép a jövőben a hazai és nemzetközi repülőnapokon már maléves festéssel fog megjelenni, felidézve a több mint 60 éves légitársaság történetének kezdeti időszakát és egyben a magyar repüléstörténet egyik felejthetetlen korszakát.


Teljes kényszerhelyzeti gyakorlatot tartottak Ferihegyen


2008. augusztus 07.

Nagyszabású, teljes kényszerhelyzeti gyakorlatot tartott csütörtök hajnalban a Budapest Airport (BA), a Repülőtéri Katasztrófavédelmi Igazgatóság (RKI) és több más hatóság. A nyilvánosság bevonása mellett lezajlott gyakorlatban kilenc szervezet több mint 150 munkatársa vett részt A ferihegyi gyakorlat célja az volt, hogy az érintett szervek gyakorolhassák a repülőtér Kényszerhelyzeti Tervében meghatározott feladatokat, összehangolják riasztási rendszereiket, tevékenységüket, ellenőrizzék technikai felszerelésüket és fejlesszék együttműködési készségüket egy esetleges légi szerencsétlenség kezelésében. A Budapest Airport szinte valamennyi szakterülete részt vett a gyakorlatban. Kiemelt feladatot láttak el a repülőtér forgalmi irányítói, a Polgári Védelem, az Egészségügyi Központ munkatársai, sőt a „balesetet elszenvedő” statiszták jelentős része is a BA dolgozóiból került ki. A Budapest Airport a nemzetközi előírásoknak megfelelően kétévente tart teljes kényszerhelyzeti gyakorlatot. Legutóbb 2006 májusában volt ilyen gyakorlat Ferihegyen. Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója elmondta: „Megnyugtató volt látni, hogy mennyire összehangoltan dolgoztak a gyakorlatban részt vevő tűzoltók, mentők és a Budapest Airport forgalmi irányítói, polgári védelmisei, őrei. Ez a teljesítmény bármelyik európai repülőtéren megállná a helyét. Az ilyen gyakorlatok hozzájárulnak ahhoz, hogy világ legbiztonságosabb közlekedési formája, a repülés még biztonságosabb legyen.” Az esemény felszámolásában együttműködő szervezetek közel két óra alatt, gyorsan és hatékonyan oldották meg azon katasztrófavédelmi feladatokat, amelyeket több hónapos előkészítő tevékenység előzött meg. „Az ilyen szerteágazó kényszerhelyzeti gyakorlat jó alkalmat teremt arra is, hogy a végrehajtás során szerzett tapasztalatokat kiértékeljük, azokból tanuljunk” – nyilatkozta Szűcs Tamás tűzoltó ezredes az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság mentésszervezési főosztályvezetője.


Kicserélik a gurítóradar burkolatát


2008. augusztus 06.

A napokban elbontották a repülőtér irányítotornyának tetején található gurítóradar burkolatát. A jellegzetes, fehér "labda" alakú burkolatot, daruval emelték le. Erre azért volt szükség, mivel a szerkezet már 25 éves és a szakemberek a csere mellett döntöttek. A napokban kerül a helyére az új burkolat, mely már teljesen más alakú lesz, azonban a feladatát, hogy védje a gurítóradar szerkezetét tökéletesen el tudja majd látni.


Kényszerleszállást hajtott végre az Emirates egyik 777-ese Ferihegyen

2008. július 30.

Kényszerleszállást hajtott végre 380 utassal a fedélzetén az Emirates Boeing 777-31H típusú A6-EMS (c/n 29067) lajstromjelű utasszállító repülőgépe éjjel a Ferihegyi repülőtéren. Az EK006-os járata Londonból Dubaiba tartott, amikor a műszerek a pilótafülkében füstöt észleltek. A repülőgép vészhelyzetet jelentett, és a legközelebbi repülőtéren leszállt. A füstjelzés szerencsére a leszállás közben megszűnt. Az itt rekedt utasokért a légitársaság mentesítő járatot küldött. Az A6-EMP (c/n 29395) lajstromjelű Boeing 777-31H repülőgép a 84-es állóhelyen parkolt, majd délután a 31R futópályáról indult tovább Dubai felé. A kényszerleszállást végző gép pedig 30-án este repült el Dubaiba.


Európa Önre vár - elindult a Budapest Airport nyári kampánya

2008. július 26.

Win&Fly" néven ezen a héten indult el a BA vásárlást ösztönző nyári promóciós kampánya. Azok az utasok, akik július 21. és augusztus 17. között egy összegben vásárolnak 60 euróért, vagy ennek az összegnek megfelelő forintért valamelyik ferihegyi üzletben, jó eséllyel indulnak az értékes nyereményért. Nem kell mást tenni, mint kitölteni a pénztáraknál kapott információs füzet perforált nyereményszelvényét, amit mindhárom terminálon, külön erre a célra kihelyezett urnákban gyűjtünk össze. A Budapest Airport játékán, amelyet a Malév és a Malév Air Tours támogat, egy hat napos európai utazás a szerencsés vásárló nyereménye, aki maga döntheti el, hogy a légitársaság kínálatán belül melyik városba szeretne repülni. A sorsolást 2008. augusztus 25-én, Ferihegy 1-en, tartjuk meg közjegyző jelenlétében. A játékban való részvétel feltételei a BA honlapján, a www.bud.hu-n találhatók.


Két új járatot indít a Wizz Air Budapestről


2008. július 24.

Wizz Air, Kelet-Közép Európa legnagyobb légitársasága a héten két új járattal bővíti útvonalhálózatát Budapestről. A mai napon emelkedett a levegőbe az első járat Velence-Treviso irányába, szombaton pedig felszáll az első járat Oslo-Torp repülőterére. A Budapest - Oslo-Torp járatot a Wizz Air idén télen felfüggeszti, majd jövő nyáron kínálja újra. Mostantól a Wizz Air Budapestről 19 úticélba üzemeltet heti 67 járatot. Repülőjegyek a járatokra megvásárolhatók a wizzair.com weboldalon vagy a 06/90 181-181 telefonszámon.


Korszakváltás a Malév hálózatában


2008. július 23.

Az emelkedő olajár nyomása és az általános gazdasági recesszió miatt a Malév a jövőben kapacitásait és erőforrásait európai hálózatára koncentrálja, ezzel erősítve regionális piaci pozícióit. Ennek megfelelően az idei téli menetrendtől kezdődően megszünteti veszteséges hosszú távú járatainak üzemeltetését. A légitársaság a jövőben erőforrásait európai hálózatára összpontosítja, erősítve regionális piaci pozícióit. Ennek tükrében illetve a légiközlekedési iparág legújabb kihívásaira válaszul a Malév átalakítja flottáját. Európai hálózatát, egyrészt a már kipróbált középtávú B737 NG flottájával, valamint az idei téli menetrendben forgalomba álló költséghatékony és környezetkímélő regionális célpontokra repülő Q400-as turboprop repülőgépekkel fogja lefedni, melyek a CRJ és a 2009 decemberétől fokozatosan kivonásra kerülő Fokker 70-as gépeket fogják kiváltani. Az átalakítás keretében a légitársaság két B767-es gépét is kivonja flottájából (HA-LHB; HA-LHC), és egyben megszünteti veszteségesen üzemelő hosszú távú járatait. A flotta átalakítással egy időben a Malév újrapozícionálja útvonalhálózatát. A jövőben a növekvő kelet-európai piacokra kíván koncentrálni. A Malév a piaci igényekre gyorsan reagáló, dinamikus és rugalmas, ugyanakkor meghatározó légitársaságként kíván jelen lenni a régióban, melyben Budapest gyűjtő-elosztó bázisrepülőterének előnyös földrajzi elhelyezkedése is segíti. A Malév oneworld tagságának köszönhetően pedig továbbra is egy globális útvonalhálózat elérését tudja biztosítani utasainak, a világ mintegy 150 ország 700 célállomására közlekedő menetrend szerinti járatokkal, és a járatok közötti gyors és kényelmes átszállási lehetőségekkel. A Malév Duna Club tagjai pedig továbbra is igénybe vehetik a oneworld teljes hálózatán nyújtott törzsutas kedvezményeket. A légitársaság jelenleg két észak-atlanti célállomásra repül: New Yorkba és Torontóba. A kerozinár drágulása miatt ma egy B767-essel repült Budapest - New York - Budapest légiút üzemeltetési költsége utanként 7 millió forinttal (49 ezer amerikai dollárral) kerül többe, mint egy évvel korábban. Az utolsó járat a torontói útvonalon szeptember 21-én, míg a New York-in október 25-én száll fel Budapestről. Ez a költségnövekedés egy Malév méretű légitársaság számára végképp ellehetetleníti a hosszú távú járatok gazdaságossá tételét. A jelenlegi negatív iparági trendek pedig nem segítik egy jövőbeni sikeres működtetés feltételeinek kialakítását. Az üzemanyagárak jelenlegi drámai növekedése soha nem látott krízisbe juttatta még a legerősebb légitársaságokat is világszerte, melyek a tendenciára válaszul folyamatosan és jelentősen csökkentik járataik számát, kapacitásaikat és egyre szigorúbb költségcsökkentő programokat vezetnek be, nem ritkán alkalmazottaiktól is kénytelenek megválni. A Malév továbbra is a hálózati légitársaságok minden előnyét kínálni fogja utasainak, a business és a turista forgalomnak egyaránt, akár naponta többszöri, központi repülőterekre közlekedő, pontos és megbízható szolgáltatást biztosítva. A légitársaság utasai továbbra is utazhatnak Malév jeggyel és Malév kóddal az Egyesült Államokba a oneworld-tag American Airlines által üzemetetett járatokkal. A Malév szövetségi és code-share partnere közös járatként Brüsszelt, Párizst, Frankfurtot és Zürichet köti össze New York-kal és Chicagóval. Az érvényes repülőjeggyel rendelkező New York-i vagy torontói utasokat a Malév más légifuvarozó járataival juttatja el célállomásaikra. A foglalással rendelkező utasok számára, akik még nem fizették ki repülőjegyüket, a Malév alternatív útvonalat kínál fel egy európai átszálló ponton keresztül. Az utasoknak a légitársaság a jegy árának visszatérítését is felajánlja.


Ismét Ferihegyen a JAL

2008. július 23.

Szerdán 14:51 perckor landolt a 31R futópályán a Japan Air Lines JA8823-as Tokyoból érkező charter járata egy Boeing 747-400-as. A repülőgép mint az elmúlt két évben már megszokhattuk, japán túristákat hoz Budapestre. Az idei szezonban még kilenc alkalommal érkezik Japánból charter gép Ferihegyre. Július 30;31; Augusztus 06;07;08;13;14;16;21.


Megrepedt szélvédő miatt visszafordult a Malév brüsszeli járata


2008. július 23.

Megrepedt a pilótafülke ablaka, ezért visszafordult a Malév 600-as Budapest-brüsszeli járata szerdán reggel; az út során vészhelyzet nem volt - közölte Németh Krisztina, a légitársaság szóvivője. A Fokker 70-es típusú repülőgép pilótafülkéjében a jobb pilótaülés előtti háromrétegű ablak külső nem teherhordó rétege "pókhálószerűen" megrepedt, de a repülőgép útja során vészhelyzet nem alakult ki. A gépen 51 utas volt, Brüsszelből pedig 66-an jöttek volna vissza a járattal. Őket egy másik légitársaság gépével, illetve a Malév délutáni járatával szállítják célállomásukra.


A Ryanair átmenetileg kivonul Budapestről


2008. július 17.

A Ryanair, Európa vezető fapados légitársasága pénteken bejelentette, hogy november 4. és december 19. között időlegesen beszünteti budapesti működését. A döntés a cég 180 járatát érinti és emiatt 27 ezerrel csökken majd Ferihegy utasforgalma. A nem várt döntést a Ryanair egyrészt a magas ferihegyi repülőtéri díjakkal magyarázta, amely a legmagasabbak közé tartozik Európában, ráadásul ezek a költségek jóval magasabbak mint a budapesti utasoktól realizálható bevételek, különösen a téli hónapokban. Mivel a kőolaj világpiaci ára meghaladta a hordónkénti 140 dollárt a Ferihegyhez hasonló drága repülőterekről közlekedő járatainak csökkentésére kényszerül az ír fapados - áll a közleményben. A téli időszakban a repülőjegyek ára is alacsonyabb a frekventáltabb hónapoknál, s ez is az átmeneti bezárás mellett döntött. A Ryanair többször is kérte a Budapest Airportot, hogy csökkentsék a repülőtéri díjakat, de a közlemény szerint minden alkalommal elutasították a kérést. A 180 járat kiesése komoly forgalom- és bevételcsökkenést okoz majd a Ferihegyi repülőtér üzemeltetőjének és a Ryanair becslései szerint 6 millió fontnyi veszteséget szenved el Magyarország idegenforgalma is. Michael Cawley, a Ryanair vezérigazgató-helyettese elmondta, hogy a magas olajárak és a drága budapesti üzemeltetés miatt jobban megéri a cégnek a földön tartani gépeit, mint repültetni azokat a magyar fővárosba. A cégvezető szerint ez a lépés nem történt volna meg, ha a repülőtér üzemeltetője reagált volna a diszkont légitársaság kérésére a díjak csökkentésére vonatkozólag. A ferihegyi repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. szóvivője, Szollár Domokos arról tájékoztatta a távirati irodát, hogy a Ryanair a téli menetrendben lényegében térítésmentesen akarja használni a budapesti légikikötőt. Szollár Domokos emlékeztetett arra, hogy az ír légitársaságnak a június végéig eltelt 12 hónapban 0,5 millió euró megtakarítást jelentett az új járatok indítására ösztönző díjkedvezmény. A szóvivő hozzátette: a Budapest Airport menedzsmentje foglalkozik azzal, hogy az ösztönzést kiterjeszti az utasok által fizetett repülőtéri illetékre. Szollár Domokos elmondta azt is, hogy a versenytárs repülőterek - Bécs, Prága, Varsó - díjaihoz képest a budapesti a legalacsonyabb. A légitársaságok bécsi költségei 40 százalékkal, a varsói nyolc százalékkal, a prágai pedig egy százalékkal magasabbak a budapestinél.


Lockheed Electra Ferihegyen


2008. július 17.

A héten pár napig a TNT, megszokott repülőgépei helyett egy Lockheed L-188C Electra típusú repülőgéppel bonyolítja le teherszállító járatait. A Bécsben sűrűn látható repülőgépek az Atlantic Airlines tulajdonában vannak. A képen látható G-LOFD lajstromjelű repülőgépet 1961-ben gyártották 1143-as gyári számmal. A légitársaság 1997. májusa óta üzemelteti. A négy AN 501-D13A típusú hajtóművel felszerelt repülőgép 14.5 tonna hasznos terhet tud szállítani, felszálló súlya pedig 52617 kg.


Q400-as repülőgépeket vásárol a MALÉV a Bombardiertől


2008. július 16.

A Malév a légiközlekedési iparág legújabb kihívásaira válaszul átalakítja flottáját, és a jövőben erősíti regionális piaci pozícióit. Ennek érdekében regionális gépparkját fokozatosan a Bombardier Aerospace vállalat Q400-as típusú turboprop repülőgépeire cseréli. A két cég között aláírt szándéknyilatkozat értelmében a rövid- és középtávú forgalomra ideális csendes, gyors, hatékony, valamint környezetbarát Q400-as légcsavaros repülőgépekből első lépcsőben a 2008/09-es téli menetrendtől négy használt, majd 2012-től négy új modell áll forgalomba a magyar nemzeti légitársaságnál. A Malév, mely a világon a 25. légitársaságként fogja üzemeltetni ezt a típust, 2013-as teljesítéssel további négy gépre opcionális megrendelést is adott. A 2008-ban forgalomba álló négy géppel együtt öt év alatt így akár tizenkettőre is emelkedhet a Malév turboprop gépeinek száma. „A Q400-as repülőgépeket a Malév fokozatosan állítja be, a négy 50 személyes CRJ200-as (HA-LNA;B;C;D), valamint a 2009-től fokozatosan kivonásra kerülő öt, 72 személyes F70-es (HA-LMA;B;C;E;F)repülőgépek helyére. A tervek szerint a Malév megszünteti tengerentúli járatait is. A New York-i és torontói kapcsolat várhatóan idén ősztől szűnik meg, s ennek következtében feleslegessé válik a társaság két Boeing-767-es típusú gépe. A korszerűbb 767-300-ER típusjelűt (HA-LHC) visszaadják a lízingcégnek, a Malév tulajdonában levő 767-200-ER-re (HA-LHB) pedig vevőt keresnek.” - jelentette be Leonov Péter a légiközlekedési iparág egyik legrangosabb szakmai kiállításaként és vásáraként számon tartott angliai Farnborough Air Show harmadik napján, nemzetközi sajtótájékoztató keretében. A Bombardier Commercial Aircraft elnöke Gary R Scott a sajtóeseményen a Malévet a Q400-as család legújabb tagjaként köszöntötte: „Az első négy Q400-as géppel a Malév a világ jelenleg legkorszerűbb légcsavaros gázturbinás (turboprop) gépeinek 25. üzemeltetője lesz. Ezek a csendes, gyors, hatékony és környezetkímélő repülőgépek kulcsfontosságú szerepet kapnak a Malév flotta-átalakítási programjában.” Az első négy, egyenként hat éves repülőgép még az idén ősszel megérkezik a légitársasághoz és a téli menetrendi időszaktól kezdődően áll forgalomba. A következő lépcsőben, 2012-ben négy új repülőgéppel bővül a magyar légitársaság gépparkja, ezeket a tervek szerint újabb négy Q400-as követi majd 2013-ban, melyre a légitársaság opcionálisan adott rendelést a Bombardiernek. A 2008-ban forgalomba álló négy géppel együtt öt év alatt akár tizenkettőre is emelkedhet a Malév Q400-as turboprop gépeinek száma. A Malév 2010-ben dönt arról, hogy az új gépek érkezése után továbbra is megtartja-e a használt Q400-asokat és hogy érvényesíti-e a 2013-ra kötött opcionális rendelését. A szándéknyilatkozaton alapuló szerződés értéke a Q400 NextGen repülőgép listaárát alapul véve 4 új gép esetén 113 millió USD, míg az opcionálisan megrendeltek lehívásával együtt 226 millió USD. A jelentősen alacsonyabb üzemanyag felhasználásnak köszönhetően a Q400-as repülőgépek egy székre számolt üzemeltetési költségei a legkedvezőbbek a regionális repülőgépek piacán. Felmérések szerint a Q400-as gépekkel való repülés költségei alacsonyabbak a korábbi gyártású gázturbinás repülőgépekhez képest, járatonként a Malév több száz dollárt takaríthat meg forgalomba állításukkal. A költséghatékonyság mellett nyolc Q400-as a jelenleg a flottában lévő regionális gépekkel összevetve 22,4%-kal több férőhelyet biztosít a Malévnek, ami évente akár több mint 10 millió dolláros bevételt is generálhat. A Q400-asok kényelmes, modern és gazdaságos, környezetkímélő repülőgépek, melyek olyan jelentős oneworld légitársaságok leányvállalatainak flottájában is közkedvelt és bevált modellek, mint a Japan Air Commuter vagy a QantasLink. A Q400-asok üzembeállítása nagyban segíteni fogja a Malévet, hogy regionális útvonalain tovább erősítse piaci pozícióit és eredményességét.


A Wizz Air további 50 gépe lesz IAE hajtóművel felszerelve


2008. július 16.

A Wizz Air, Kelet-Közép Európa legnagyobb diszkont légitársasága újabb megállapodást kötött az IAE International Aero Engines céggel. A megállapodás szerint a légitársaság további 50 Airbus A320 repülőgépét szerelik V2500 típusú hajtóművekkel. A V2500SelectSM hajtómű karbantartási megállapodással együttvéve a szerződés listaára 1.6 milliárd dollár. Jelenleg a Wizz Air 18 IAE-meghajtású repülőgépet üzemeltet és további 23 A320 típusú gépére már megrendelte a V2500 típusú hajtóművet. Ezzel az új megállapodással a Wizz Air az IAE legnagyobb európai megrendelőjévé vált. Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója elmondta: “Mindig elkötelezettek voltunk az iránt, hogy a létező legújabb technológiát alkalmazzuk a legköltséghatékonyabb módon. A V2500 típusú hajtómű mellett is ezért döntöttünk. A V2500, a legmodernebb A320-asra kifejlesztett hajtómű, amely még hatékonyabbá teszi gépeink üzemanyagfelhasználását és ezáltal a károsanyag-kibocsátást is jelentősen csökkenti. A gazdaságos üzemelés mellett az alacsony kibocsátás létfontosságú manapsag a légiközlekedésben. A karbantartási megállapodással együtt ez az üzlet jelentősen hozzájárul költségeink további leszorításához.” Jon Beatty az IAE elnök vezérigazgatója hozzátette: “A legújabb SelectOne fejlesztésekkel a V2500–as üzemanyagfogyasztása további 1%-al javult, ez pedig közvetlenül jelentkezik a CO2 kibocsátás csökkenésében. Technológiai fejlesztéseink során elsődleges volt számunkra az, hogy megoldást találjunk megrendelőinket közvetlenül érintő, aktuális problémákra. Egy akkora flotta esetében, amekkorát a Wizz Air üzemeltet majd, az új fejlesztésű hajtómű jelentős megtakarítást jelent. A V2500Select program részeként a SelectOne továbbfejlesztés 1 %-kal csökkenti majd a hajtóművek üzemanyagfogyasztását, 20%-kal csökkenti a karbantartás-igényét és megfelel a legszigorúbb CAEP/6 NOx környezetvédelmi előírásoknak is. Az új, továbbfejlesztett hajtóművek az idei év második felében állnak először üzembe.


Vakvágányra állították a ferihegyi gyorsvasutat


2008. július 14.

Szeptemberben, a turistaszezon végén elkezdik a Ferihegyi repülőtér átépítését, amivel körülbelül kétszeresére nő a létesítmény kapacitása. A reptér tömegközlekedési kapcsolatai azonban nem javulnak, a ferihegyi gyorsvasút „már nem realitás”. A Budapest Airport a napokban mutatta be az átalakított repülőtér terveit a fővárosi önkormányzat városfejlesztési bizottságának. A testület fideszes elnöke, Ughy Attila elmondta, hogy a bár az üzemeltető néhány év alatt a forgalom megduplázódására számít, a terminálok tömegközlekedési kapcsolatai nem javulnak. Ughy elmondta azt is, hogy a kormányzati negyed kútba esésével a ferihegyi gyorsvasút megépítése lekerült a napirendről, a vonal megépítése „már nem realitás”. A jelenlegi vasúti kapcsolaton is van számos javítanivaló. A politikus kifogásolta, hogy a vonat egyelőre csak az 1-es terminál előtt áll meg, ott sincsenek tájékoztató táblák, és a MÁV sem a legjobb állapotú szerelvényeit járatja a vonalon. (A megálló kiépítése amúgy csúszott, és azt a kapcsolatot eleve nem végleges megoldásnak szánták, amíg a gyorsvasút ki nem épül.) Ughy szerint megoldás lehetne az 50-es villamos meghosszabbítása a repülőtérig, de ennek a vonalnak még a tervezése sem kezdődött el. A reptérfejlesztésről az ülésen elhangzott, hogy várhatóan mégsem lesz Ferihegy–3, hanem a 2-es terminált bővítik egy, a 2A terminál mellett épülő C terminállal . A környékbeliek legnagyobb bánatára a Ferihegy–1 várhatóan nem lesz kisgépes terminál, ezután is a fapados légitársaságok használják. A tervek szerint a 2-es terminál teljesen megváltozik. Első fázisban (2009 végéig) egy hatalmas kagylóra emlékeztető (Sky Courtnak nevezett) új terminált építenek a jelenlegi 2A és 2B terminál közé. 40 százalékkal nő a check-in terület, 18 új ellenőrző kapu létesül. Duplájára nő a terminál kereskedelmi területe, több bolt, étterem, üzlet lesz benne. A bontási munkák szeptemberben kezdődnek. A második (2010. második negyedév) és harmadik fázisban (2011. második negyedév) két egymással párhuzamos terminálszárny, móló épül, 16 új utashíddal. 2011-re a tervek szerint a reptér kapacitása a mostani évi 7 millió utasról 17 millióra növekszik. Az átalakítás tervezése nem ment buktatók nélkül. A 2-es terminál eredeti tervezőjével szerzői jogi vita alakult ki, az építész emellett több ponton is kifogásolja a terveket. Jaklics Ervin elmondta, hogy a repülőtér 140 százalékos kapacitásbővüléssel számol, az új utashidak és kapuk befogadóképessége viszont csak 100 százalékkal nő. A tervező véleménye szerint az A és B terminál közötti épületrész elbontása és újjáépítése hatalmas technikai problémákkal jár majd, és egy-másfél évig repülési káoszt fog okozni. Az építész egyébként több pert is indított a Budapest Airport ellen, és megfellebbezte az építési engedélyeket is. Hardy Mihály, a Budapest Airport közkapcsolati igazgatója elmondta, hogy álláspontjuk szerint nincs szerzői jogi probléma. A reptér átépítése pedig – mint kiemelt fejlesztés – a legutóbbi kormányülésen megkapta a szükséges engedélyt. Az építési engedélyekről a XVIII. kerületi önkormányzattól megtudtuk, hogy a Budapest Airport négy építési engedélyt kért. Ebből a teljes átépítési terv a kiemelt státusz miatt már nem az önkormányzat, hanem a kormány hatáskörébe tartozik. Két másik, ideiglenes (egy toldaléképületre és egy transzfer épületrészre) engedélyt megfellebbeztek, de a fellebbezéseket viszont a közigazgatási hivatal elutasította. A negyedik engedély (egy transzformátorállomásra) a napokban emelkedik jogerőre.


Felszállt a Wizz Air Ukrajnában


2008. július 11.

Wizz Air Ukraine, az első diszkont légitársaság Ukrajnában a bejelentette, hogy ma reggel 6 órakor menetrend szerint elindította első járatát Kijev Boriszpol repülőtérről Szimferopolba. Az első járaton az összes jegy elkellt. Az első ukrán diszkont járatot az ország közlekedési minisztere, Yosip Vinsky nyitotta meg. A miniszter köszöntötte a járat utasait és szalag átvágással indította útjára a repülőgépet. A Wizz Air a járatnyitással egyidőben bejelentette ukrán útvonalhálózatának további növekedését. Szeptember 15-től a légitársaság vadonat új Airbus A320 típusú repülőgépe további két új útvonalon közlekedik. Az utasok heti három alkalommal repülhetnek majd Kievből Harkovba és Zaporozsjébe. “Az, hogy ma terv szerint levegőbe emelkedett az első Wizz Air gép Ukrajnában óriási eredmény és egy igazi csapatmunka eredménye. Különös köszönet az ukrán hatóságoknak és az üzleti partnereinknek, akik támogatták az új diszkont légitársaság létrejöttét és hittek a sikerében. A ma reggeli teli járat és a közel 30 000 eddig eladott jegy mind azt mutatja, hogy mennyire pozitívan fogadta az ukrán utazóközönség a Wizz Air alacsony árait és új szolgáltatásait. Diszkont üzleti modellünk, melynek alappillére az új, Airbus A320 típusú repülőgép, tökéletesen kielégíti az ukrán utazóközösség igényét a megfizethető, biztonságos és kényelmes utazásra. Célunk, hogy tovább bővítsük útvonalhálózatunkat és egyre több belföldi és hamarosan külföldi utat is kínáljunk Ukrajnában." – mondta Kázmér Natasa, a Wizz Air Ukraine ügyvezető igazgatója.


Kényszerleszállás Ferihegyen


2008. július 08.

Július 08-án kedden 18:46 perckor a MALÉV MA566-os Zürichbe tartó járata kényszerleszállást hajtott végre Ferihegyen. Az eddigi információk szerint a Fokker 70-es típusú (HA-LMC) repülőgép hidraulika rendszerében - röviddel a 31L futópályáról történt felszállás után - hirtelen nyomáscsökkenés volt tapasztalható a műszerek jelzése szerint. Ennek alapján a kapitány a visszafordulás mellett döntött. A Fokker 70-es néhány perccel később a 31R futópályán szállt le. A repülőgép a futópálya felénél a Yankee és a Zulu gurulóutak közti részen állt meg. Itt körbevették a gépet a Tűzoltóság, valamint a Katasztrófavédelem kirendelt egységei, a futópályát pedig lezárták. Személyi sérülés nem történt. A 30 utast és az 5 fős személyzetet perceken belül kiszállították a Fokkerből és busszal a Terminál épületébe vitték. Ezután a szakemberek 19:12 perckor elvontatták az LMC-t a hangárhoz. Az utasok késöbb egy másik légitársaság gépével utazhattak Zürichbe. A 31R futópályát 19:30 körül nyitották meg ismét a forgalom előtt.


A Wizz Air online banki átutalásos fizetési módszert vezetett be Magyarországon


2008. július 08.

Wizz Air, Kelet-Közép Európa legnagyobb diszkont légitársasága tovább bővítette szolgáltatásainak körét. Mostantól kezdve a hitelkártyával és bankkártyával nem rendelkező utasok számára a Wizz Air online kezdeményezhető banki átutalásos fizetési módot ajánl. A szolgáltatást a wizzair.com weboldalon keresztül foglaló, Magyarországról és Romániából induló utasok vehetik igénybe. Eddig ez a fizetési mód csak a call centeren keresztül volt elérhető. Az új szolgáltatás a legolcsóbb módja a foglalásnak a Wizz Air-nél, mivel a légitársaság nem számol fel fizetés kezelési költséget a banki átutalás után. A szolgáltatás egyszerűen igénybevehető a foglalás során a ‘banki átutalásos fizetési mód’ kiválasztásával. Azoknak az utasoknak akik ezt a fizetési formát választják legalább 14 nappal a tervezett indulás előtt le kell foglalniuk repülőjegyüket. Amennyiben a teljes fizetendő összeg nem érkezik meg 5 nappal a foglalás után a megadott bankszámlaszámra, a rendszer autimatikusan törli a foglalást. Magyarországon az utalást forintban, az alábbi bankszámlára kell elküldeni: Wizz Air bankszámlaszáma: HU55 11742173-20153069 (OTP Bank) Bankszámla tulajdonos neve : Wizz Air Hungary Kft.


Razzia Ferihegyen

2008. július 07.

A Repülőtéri Rendőrségi Igazgatóság és a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság közreműködésével a repülőtér területén működő kiszolgáló egységeket, büféket, éttermeket illetve építkezéseket ellenőrizték az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség ellenőrei. Ferihegyen hét munkáltatónál tizenkilenc alkalmazottat ellenőriztek. Öt munkavállaló nyilatkozott úgy, hogy nincs munkaszerződése, kettőt pedig bejelentés nélkül foglalkoztattak. A munkáltató kilenc fő esetében nem vezetetett munkaidő-nyilvántartást a helyszínen. Gedeon András, a felügyelőség sajtószóvivőjének közleménye szerint a szabálytalanul és feketén foglalkoztató munkáltatók mindenképpen magas munkaügyi bírságra számíthatnak.


Budapestet népszerűsítő plakátok Ferihegyen

2008. június 27.

Budapest Főváros Önkormányzata Városarculati Tanácsnoki Irodája, a Magyar Turizmus Zrt, a Budapest Airport (BA) Zrt., és a repülőtéri médiafelületeket értékesítő Clear Channel Outdoor Kft. / DEFI Hungary Kft. közös akciót indított Budapest és Magyarország népszerűsítése céljából. A kampány keretében a ferihegyi repülőtér indulási és érkezési oldalain, valamint egyéb kültéri felületeken a fővárost és Magyarországot egyaránt népszerűsítő plakátok kerülnek kihelyezésére a turisztikai csúcsszezon idejére. Mostantól az országba repülőgépen érkező külföldieket méretes "Budapest welcomes you" felirat fogadja, a beléptető folyosó falait pedig a főváros arculatát alapvetően meghatározó, turisztikailag vonzó épületek, események képei díszítik. Magyarország turisztikai kínálatának népszerűsítése érdekében pedig a repülőtér indulási oldalán a Magyar Turizmus Zrt. - az új országos turisztikai arculat szerint elkészített - hirdetései "búcsúztatják" és csábítják visszatérésre a távozó turistákat.


Új „sorvezetői” szolgálat kezdte meg a működését a ferihegyi repülőtéren

2008. június 26.

„Sorvezetőkkel” bővült a Terminál szolgálat a Ferihegyi repülőtéren a nyári csúcsidőszakban. A szolgálatot teljesítő, vörös pólóba öltözött fiatalok egyik fő feladata az utasbiztonsági kapuk előtt kialakult sorok kezelése, irányítása. A sorvezetők gondoskodnak róla, hogy a kisgyermekes családok, az idősek és a mozgáskorlátozott utasok, illetve mindazok, akik számára a várakozás különösen kényelmetlen, a sor elejére kerüljenek. Emellett ellenőrzik a beszállókártyákat, illetve azt is, hogy az utasok a szabályoknak megfelelően külön zacskóba csomagolták-e a kézipoggyászba szállított folyadékokat. Bár a folyadékkal kapcsolatos szabályozás két éve van érvényben az Európai Unió összes repülőterén, mégis sokan elfeledkeznek róla. Ezért az utasok gyakran az utasbiztonsági ellenőrzés során szembesülnek azzal, hogy az ajándékba vásárolt bort vagy más folyadékot ki kell dobni. Az új sorvezetői szolgálat sok esetben még az ellenőrzés előtt figyelmeztetni tudják az utasokat, de a zökkenőmentes utazás érdekében a legjobb már az indulás előtt tájékozódni. Ez utóbbit segíti a BA honlapjára (www.bud.hu) feltöltött információs anyag.


Érdekességek Ferihegyen

2008. június 22.

2008. június 17-én Ferihegyen járt a Vietnam Airlines egyik Airbus 321-231 típusú repülőgépe. A VN-A352-es lajstromjelű repülőgépet 2007-ben gyártották 3013-as gyári számal, ex. jele D-AVZW volt és 2007. februárjában vette át a légitársaság. 2008. június 20-án érkezett az Uzbekistan Airways egyik Tu-154M típusú repülőgépe. Az UK-85711 lajstromjelű repülőgép 1991. október 30-án gördült ki a szerelő csarnokból 91A-887 gyári számmal, és az Aeroflothoz került CCCP-85711 lajstromjellel. 1993. április 04-én került Taskentbe az Uzbekistan Airwayshoz. Érdekesség, hogy 1996. december 06-tól 1997. szeptemberéig a Pakistan International Airways bérelte ki belföldi járatainak teljesítésére 85711-es lajstromjellel.


Air India Airbus Ferihegyen


2008. június 18.

Szerdán a kora délutáni órákban kényszerleszállást hajtott végre Ferihegyen az Air India egyik Airbus 321-211 típusú repülőgépe. A VT-PPI lajstromjelű (c/n 3557) vadonat új repülőgépet Hamburgból repülték át a megrendelő kérésére Sharjah-on keresztül Delhibe. A gép már a román határ felett repült, amikor a másodpilóta váratlanul rosszul lett. A kapitány azonnal engedélyt kért a budapesti leszállásra. Sajnos azonban mire a repülőgép földet ért addigra a másodpilóta szívrohamban elhunyt. A repülőgép gyári lajstromjele D-AVZQ, és májusban gördült le a szerelőszalagról.


A Sky Club helyett a Millennium várja az utasokat

2008. június 17.

Az utazóközönség körében népszerű Sky Club váró a repülőtér nagyszabású építkezésekkel járó fejlesztései miatt bezárta kapuit. A Sky Club helyett a megújult Millennium váró fogadja a Malév és partnereinek business és törzsutasait a repülőtér 2B, vagyis nem Schengen célállomásokra közlekedő járatokat kiszolgáló terminálján. Az emeleten lévő Millennium váróban a már megszokott kényelmi szolgáltatások mellett kitűnő kilátás is nyílik a repülőtér kifutópályáira és forgalmi előterére. Nyitva: minden nap 05:00 órától 24:00 óráig a 2008-as nyári menetrendi időszakban.


Újabb Wizz Air úti cél Budapestről: Dortmund


2008. június 16.

Wizz Air, Kelet-Közép Európa legnagyobb diszkont légitársasága bejelentette, hogy új járatot indít Budapestről. 2008. október 26-tól a magyar utasok heti 3 alkalommal érhetik el a németországi Dortmundot a Wizz Air közvetlen járataival. A repülőjegyek már 5990 Ft-tól (egy irányba, adókkal és illetékekkel együtt) megvásárolhatók a légitársaság weboldalán, wizzair.com vagy a 06 90 181 181 telefonszámon. A Wizz Air hétvégén elindította nyári járatait is, így újra kedvezményes áron érhetők el az örökzöld, nyaraló úti célok. Korfura, Rodoszra, Krétára, Mallorcára és Várnába heti egyszer, Burgaszba pedig heti 3 alkalommal szállítja a Wizz Air utasait kedvenc tengerpartjaikra. Barcelona Girona repülőterére - ahonnan Barcelona központja és a Costa Brava is könnyen elérhető - már május közepe óta járnak a légitársaság gépei heti 3 alkalommal. A tengerparti nyaralásra vágyó utasok még mindig lefoglalhatják repülőjegyeiket. A szezonális járatok mellett a Wizz Air július 24-én Osloba (Torp) és Velencébe (Treviso) is elindítja járatait. A Wizz Air kínálja a legtöbb diszkont útvonalat a magyar utazóközönségnek. A légitársaság idén nyáron 20 úti célba üzemeltet járatokat Budapestről, melyből 7 tengerparti nyaralóhely.


Eredményes közgyűlést tartott a Malév

2008. június 16.

A Társaság a 2007-es évet hosszú idő óta először pozitív, 703 millió forint nyereséggel zárta. A 2007-es év eredmény kimutatása szerint a repülési teljesítmény változatlan szintje mellett az anyagjellegű ráfordítások mintegy 9 milliárd forinttal csökkentek, melynek következtében a Malév alaptevékenységének eredménye 7 milliárd forinttal, mintegy 44%-kal javult az előző évhez képest. A számviteli törvény szerint összeállított eredmény kimutatás szerinti üzemi tevékenység vesztesége 14,7 milliárd forint volt. Ez alapvetően egyszeri tételek, például a CRJ repülőgépekre elszámolt értékvesztés felmerülése miatt romlott a bázisévhez képest. A Közgyűlés a Malév Zrt. könyvvizsgálójának 2008. június 1. és 2009. május 31-e közötti időszakra a Deloitte Könyvvizsgáló és Tanácsadó Kft.-t, a könyvvizsgálatért személyében is felelős kijelölt könyvvizsgálónak Gion Gábor bejegyzett könyvvizsgálót választotta meg. A Malév Zrt Közgyűlése még május 22-én a korszerűsítés jegyében, a költségtakarékos, biztonságos és egyszerűbb kezelés érdekében döntött a Társaság által kibocsátott és nyomdai úton előállított 359.900.000 darab, egyenként 10 forint névértékű névre szóló „A” sorozatú törzsrészvény, valamint az 1 darab 1.000.000 forint névértékű, névre szóló „B” sorozatú szavazatelsőbbségi részvény dematerializált, azaz elektronikus úton nyilvántartott részvénnyé történő átalakításáról. A Közgyűlés döntött a Malév Zrt. tevékenységi körének racionalizálásáról, tekintettel arra, hogy a tevékenységi körök felét a Társaság nem gyakorolja. A Közgyűlés döntött továbbá személyi kérdésekről is. A Malév Zrt. Igazgatóságából 2008. március 15-ei hatállyal lemondott dr. Gönci János helyére új tagot választott Lambert Zoltán adótanácsadó, nemzetközi adószakértő személyében. Lambert Zoltánt megbízatása a többi igazgatósági taggal megegyező időtartamig, azaz 2011. május 23-ig szól. Lambert Zoltán a HLB Klient Plusz Kft. és HLB Klient Holding Kft. társtulajdonosa és ügyvezetője.


Csökkentette a hosszú távú parkoló díjait a Budapest Airport

2008. június 12.

A nyári csúcsszezonra és a vakációra tekintettel, új parkolási tarifatáblázatot vezet be június 13-tól a Budapest Airport (BA). Ennek keretében a repülőtér üzemeltető jelentősen csökkentette a hosszú távú parkolás díjait: az egynapos parkolás 4,000 forintról 2,500 forintra, a három napos 10,000 forintról 6,200 forintra változott és 8 nap után is mindössze 9,500 forintot kell fizetni. A BA négy különböző parkolási lehetőséget kínál, hogy kielégítse az egymástól eltérő utasigényeket. A terminál bejáratánál található gyorsparkoló várja azokat, akik maximálisan egy órát kívánnak a repülőtéren tölteni. Két-három órás parkolásra szolgál, az épülettől száz méterre lévő rövid távú parkoló, a fent említett hosszú távú parkoló mellett még egy őrzött parkoló is rendelkezésre áll. Az új árszabás miatt már a három órát meghaladó tartózkodás esetén is érdemes igénybe venni a hosszú távú parkolót, hiszen kedvezőbb árakat kínál, mint a rövid távú parkoló. Mind a négy parkoló közös jellemzője, hogy a terminálépületek közvetlen közelében található. Az 1-es terminál hosszú távú parkolójából 30 másodperces sétával lehet eljutni az utascsarnokba. A 2-es terminált pedig mintegy 200 méter választja el a hosszú távú parkolótól. A ferihegyi repülőtér hivatalos honlapján (www.bud.hu) az utasok egy parkoló kalkulátor program segítségével ellenőrizhetik, hogy melyik számukra a legkedvezőbb tarifa. A ferihegyi repülőtéren összesen 2533 parkolóhely áll a vendégek rendelkezésére, ezek közül 234 őrzött parkolóhely.


Egzotikus kábítószert fogtak Ferihegyen

2008. június 12.

Khatleveleket foglaltak le a repülőtéri vámhivatal munkatársai Budapesten. Kartondobozokban, banánlevélbe csomagolva találták meg a nagy értékű szállítmányt, amilyennel még nem találkoztak a vámosok. A vámhivatalnál egy cég négy kartondoboz végleges kivitelét kérte. A tételes vámvizsgálatkor a dobozokban csaknem 300 darab, hánccsal összekötött banánlevélbe és papírtörlőbe csomagolt khat szálat találtak a pénzügyőrök. A vám- és pénzügyőrség nyomozói azt is megállapították, hogy a fuvarleveleken szereplő külföldi címzett fiktív személy. A további ellenőrzés során négy külföldit vettek őrizetbe és tőlük további khatadagokat, összesen 90 szálat foglaltak le. A négy férfi ellen kábítószerrel visszaélés miatt indult eljárás, a bíróság elrendelte előzetes letartóztatásukat. A lefoglalt növények hatóanyagtartalmát még vizsgálják, a szállítmány értéke a Vám- és Pénzügyőrség szerint legalább 30 millió forint. A fás szárú, örökzöld cserje [1] öt fő alkaloidja közül az efedrin kábítószer-alapanyagnak, míg a katinon tiltott doppingszernek minősül. A Jemenben és Etiópiában őshonos khat [2] (avagy abesszin tea) leveleiben lévő vegyület az amfetaminhoz hasonló hatást vált ki a fogyasztóban (azaz a katinon is pszichostimuláns, teljesítményfokozó hatású). A khat a Közel-Keleten és Ázsiában is népszerű, a növény leveleit rágják, illetve elszívják.


Bemutatkozott a Ferihegyi repülőtér új utasbiztonsági rendszere


2008. június 09.

Bemutatkozott a Budapest Airport (BA) új utasbiztonsági rendszere. Ma délben Dimitrios Gatsonis, a BA vezérigazgató-helyettese, Leonov Péter a Malév vezérigazgatója, valamint Dúzs József dandártábornok, a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság vezetője a sajtó előtt tesztelte a 900 millió forintért vásárolt berendezéseket. Június 30-ig a BA üzembe állítja mind a tizenkét csúcstechnikájú röntgengépet, valamint az új mágneskapukat is, vagyis teljesen lecseréli a repülőtér utasbiztonsági rendszereit. Ezek használatával gyorsabbá és kényelmesebbé válnak az ellenőrzések, csökken a várakozási idő és tovább nő a biztonság. A sajtótájékoztatón Dimitrios Gatsonis mutatta be az új kézipoggyász-átvilágító rendszer és a mágneskapu működését. Az átvilágító berendezés elején és végén is hosszabb a poggyászszalag, vagyis a korábbi egy-két utas helyett egyszerre négyen használhatják mind a két végén. A gép automatikusan forgatja az egyszerre a rendszerben lévő 20 tálcát. A szalag végén pedig egy kamera ellenőrzi, hogy üres-e a tálca és addig nem engedi tovább, amíg akár egyetlen pénzérme maradt rajta. A röntgengép kezelője két képernyőn, oldalról és felülről is látja a csomagot, amely segít abban, hogy tisztább képet kapjon annak tartalmáról. A berendezés az orvos diagnosztikában használt computer tomográfiához hasonlóan képes arra, hogy az atomsúly mellett az anyagok sűrűségét is megvizsgálja. A korábbi gépek például egy-egy tábla csokoládét ugyanolyan gyanúsnak véltek, mint a robbanószert, mert atomi szerkezetük nagyon hasonló, pedig eltérő a sűrűségük. A kevesebb hamis riasztás miatt az ellenőröknek ritkábban kell majd kinyittatniuk a csomagokat, vagyis felgyorsul a vizsgálat. A készülék automatikusan jelzi, ha gyanús csomagot észlel. Ezeket a táskákat a kezelő egyetlen gombnyomással külön szalagra tereli, így a „nem-tisztának” vélt csomag átvizsgálása nem tartja fel a sort. Az új mágneskapuk jóval intelligensebbek az elődjeiknél. Míg a régi kapukon hat darab elektromos teret generáló adó-vevő volt, az újakon 20 darab található. Alacsonyabb hibaszázalékkal működnek és a kevesebb hamis riasztás gördülékenyebb, gyorsabb folyamatot eredményez. Ferihegy mágneskapui képesek a cipőben elrejtett, alacsony fémtömegű tárgyak felismerésére is, emellett működésüket nem zavarhatják meg külső hatások, mint pl. az épület fémszerkezete vagy a neon lámpák. Európában jelenleg a Ferihegyen is használt rendszer számít a legfejlettebb technikának, hiszen a Smiths and Heimann cég modelljei tavaly kerültek forgalomba. Dimitrios Gatsonis, a Budapest Airport vezérigazgató-helyettese elmondta: „Nagy figyelmet fordítunk arra, hogy még a nyári csúcs előtt a lehető legkényelmesebbé és gyorsabbá tegyük a biztonsági ellenőrzéseket utasaink számára. Az első repülőterek közé tartozunk, amelyek rendelkeznek ezzel a technikával és büszkék vagyunk rá, hogy hamarosan ilyen felszereléssel végezhetjük a munkánkat nap mint nap. Segítségével utasainknak kevesebb időt kell várakozással tölteniük.” Leonov Péter, a Malév vezérigazgatója hangsúlyozta: “Nagyra értékeljük, hogy a repülőtér vezetése a légitársaságok és utasaik érdekeit figyelembe véve a korábbi terveit felgyorsítva még a nyári csúcsforgalom előtt üzembe helyezi a 2A és 2B terminál új utasbiztonsági rendszereit. Reméljük, hogy ezek révén a biztonsági ellenőrzésnél csökkeni fog a várakozási idő és továbbra is a tőlünk megszokott pontossággal tudunk a nyári csúcsban is üzemelni.”


Három új bár nyílt a Ferihegyi repülőtér 2-es terminálján


2008. június 07.

A ferihegyi repülőtér is készül a szombaton kezdődő futball Európa-bajnokságra, de azok is találnak maguknak egy nyugalmas zugot a tranzitban, akiknek elegük van a meccsekből. Két új bárral és egy mini kávézóval gazdagodott a T2, miután a terminál vendéglátó egységeit üzemeltető SSP Hungary Kft. három új létesítményt is nyitott a héten. A cég eddigi bérleményeinek jelentős része a T2 átépítéséből adódó bontási terület alá esett, ezekért kapta most cserébe az új helyeket. A három bár belső építészek közreműködésével és egyedi technikai megoldásokkal készült, hogy maximálisan szolgálja az utasok kényelmét. A 2B-n az újonnan átépített Duty Free üzlettel szemben található az új News Bar, ahol az utasok négy nagyképernyős tévén követhetik figyelemmel a labdarúgó EB eseményeit, miközben három féle - reggeli, délutáni és esti - menüből választhatnak harapnivalót. A 2A indulási szintjén kapott helyet a Bill Bentley bár, amely antik kiadványaival és kényelmes foteljeivel egy könyvtár hangulatát idézi a tranzitban. Az érkezési szinten pedig közkívánatra megnyílt a Ritazza Pod: ide az utasokra várakozó közönség térhet be egy-egy kávéra, üdítőre, vagy salátára. A Ritazza Pod az első kávézó a terminál érkezési oldalán.


Moszkva felé bővít a Malév


2008. június 05.

Heti három járattal sűrít a Malév moszkvai útvonalán július 3-ától. Ezzel a légitársaság heti tízre emeli Budapestet Moszkvával összekötő menetrend szerinti légi kapcsolatainak számát. A hétfő, csütörtök és vasárnap este induló és másnap reggel visszatérő járatok egyaránt kedveznek a Moszkvából Budapestre utazó üzletembereknek és turistáknak, hiszen az utasok mind az indulás, mind pedig a visszautazás teljes napját kihasználhatják. A MA108/9-es moszkvai járat menetrendje a Malév dél-kelet európai vonalaihoz is csatlakozást biztosít. Ennek köszönhetően nemcsak a Budapestre, de a dél-kelet európai régióba utakat szervező oroszországi irodák igényeihez is igazodik. A csatlakozási lehetőségek az orosz főváros Domogyedovó repülőterén is kedvezőek, ahol Oroszország Urálon túli területeiről, hajnalban az AirUnion és az S7 légitársaságok járataival érkező utasoknak biztosít a Malév kényelmes átszállást a légitársaság reggel Budapestre induló repülőgépére. Az oroszországi utas-potenciál kiaknázása céljából a Malév folyamatosan bővíti kereskedelmi kapcsolatait a Domogyedovó repülőtérre üzemelő helyi légitársaságokkal. Malév MA108/9 moszkvai járatának menetrendje: Budapest - Moszkva MA108 20:50 01:20+1 (1 4 7) Moszkva - Budapest MA109 07:55 08:35 (12 5 )


Gépbeszerzések a Travel Service-nél

2008. június 05.

A Travel Service Hungary két új Boeing 737-800-as géppel bővíti flottáját. A májusban érkezett HA–LKC és HA–LKD lajstromjelű gépek korábban a német Hapag Lloyd, TUIfly és a kanadai Canjet légitársaságoknál repültek D–AHFK és D–AHFL lajstromjellel. A repülőgépek bérleti szerződése 18 hónapra szól. A társaság 2004 óta használt HA–LKB jelű 800-as gépe visszakerül a cseh Travel Service-hez, ahol várhatóan az OK–TVI lajstromot kapja.


A magyar légtér is nemzetközi irányítás alá kerül


2008. június 03.

A nemzeti légiforgalmi szolgálatok (ANSP-k) közötti Közép-Európai Funkcionális Légtérblokk (FAB CE) kialakításáról szóló Együttműködési Nyilatkozat ünnepélyes aláírására került sor 2008. május 30-án a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. budapesti székházában. Hét ország, Ausztria, Bosznia-Hercegovina, Csehország, Horvátország, Magyarország, Szlovákia és Szlovénia nemzeti légiforgalmi szolgálatainak vezetői látták el kézjegyükkel a dokumentumot. A szerződés aláírásával a részes felek vállalták, hogy elkötelezik magukat a Közép-Európai Funkcionális Légtérblokk kialakítása mellett, valamint kidolgozzák az ehhez szükséges végrehajtási tervet. A dokumentum célja az együttműködés keretfeltételeinek kialakítása. A légi közlekedés alapvetően határokon átnyúló tevékenység, kezelését eddig mégis fregmentáltan, az országhatárok mentén közelítették meg. Több más iparághoz hasonlóan, a jövőben a légiforgalmi irányítást is regionális alapokon, funkcionálisan kell megszervezni. A légteret a működési követelményeknek megfelelően, az országhatárok figyelmen kívül hagyásával kell ún. „funkcionális légtérblokkokba” szervezni. Az Európai Unió egységes európai égboltról szóló jogszabályainak értelmében a tagállamoknak kötelességük létrehozni ilyen regionálisan integrált irányítási struktúrákat. A közép-európai légtérblokk kialakításáról szóló Együttműködési Nyilatkozat ezt a kezdeményezést szorgalmazza. Az aláírás után Dr. Kiss László, a HungaroControl Zrt. vezérigazgatójának elnökletével a felek megvitatták a FAB CE létrehozásához szükséges ANSP intézkedéseket (pl. az ANSP Vezetők Tanácsának felállítása, elnökének megválasztása, valamint az Európai Bizottság TEN-T programja ide vonatkozó támogatásának megpályázása, stb.). Az érintett országok miniszterei június 12-én Luxemburgban döntenek a FAB CE kialakításának alapjául szolgáló kormányzati feladatokról.


900 millió forintért fejleszti a repülőtér utasbiztonsági rendszereit a Budapest Airport


2008. május 30.

Több mint három és fél millió euróért - közel 900 millió forintért - vásárolt új, csúcsminőségű röntgengépeket, mágnes kapukat és más utasbiztonsági berendezéseket a Budapest Airport (BA). Az 1-es terminálon szolgálatot teljesítő berendezéseket a hét elején állította üzembe a repülőtér-üzemeltető. A berendezésekkel a BA teljesen lecseréli az utasbiztonsági rendszereket a repülőtér mindhárom termináljának indulási szintjén. A tizenkét darab kézipoggyász-vizsgáló röntgengép közül három az 1-es terminálon kap helyet, öt a 2A terminálon, négy pedig a 2B terminálon üzemel majd. Az üzembeállítást megelőzően a gépeket átfogó tesztelés alá vetik a hatóságok. A röntgengépek mind a repülőtéri biztonsági rendszerekre specializálódott Smiths Heimann cég legújabb modelljei. A berendezések az orvoslásban használt computer tomográfhoz (CT) hasonló elven működnek. A csomagokról az utasbiztonsági ellenőrök két képet látnak két szemszögből, vagyis semmi sem marad rejtve előttük, még azok a tárgyak sem, amelyek tökéletesen elfedik egymást. Háromdimenziós képet alkotnak az átvilágított tárgyak belső szerkezetéről, majd az atomok súlyának és az anyag sűrűségének vizsgálata után egyértelműen meg tudják állapítani, ha a poggyász robbanóanyagot tartalmaz. A gépek software fejlesztés után képesek lesznek folyékony robbanóanyagok felismerésére is, valamint biztonságosan átvilágítani a laptopokat anélkül, hogy azokat a laptop táskából ki kellene venni. Igaz, utóbbi képességeiket még a magyar hatóságok vizsgálják, és használatukhoz az Európai Unió engedélyére is szükség lesz. A 2-es terminálon a biztonsági csatornák szállítószalag-rendszere is megújul: 9 db új 13,5 méter hosszú csatornát állít üzembe a BA. Ezek képesek egyszerre több utast is kiszolgálni, és szétválasztják a gyanúsnak tűnő kézipoggyászokat a „tiszta” csomagoktól. A szalagok mellett paravánok is kerülnek a biztonsági kapuk mögé, ahol – amennyiben szükséges – az utasok jóval kellemesebb körülmények között tudják levenni cipőjüket, és a ruházat-átvizsgálás is diszkréten végezhető el. Ráadásul a szeparált átvizsgálás fel is gyorsítja az utasbiztonsági folyamatot, hiszen különválasztott utasok nem blokkolják a sort. A repülőtér üzemeltetője a technikai fejlesztések mellett személyi állományát is bővíti: május végéig közel 100 fővel 350 fősre gyarapodik a repülőtér utasbiztonsági személyzete.


Megkezdődött Ferihegy előterének bővítése


2008. május 30.

Alig hat nappal azt követően, hogy a Budapest Airport győztest hirdetett a repülőtér 2-es terminál előtti forgalmi előtér pályázatán a győztes VHS Konzorcium kedden délután kettőkor átvette a munkaterületet és megkezdte a földmunkát. A közlemény szerint 40 centiméter vastag bazaltbeton réteg alatt 70 centiméter vastag kavicságy gondoskodik arról, hogy a legnehezebb repülőgépek is használhassák a területet. Az építők 18 ezer négyzetméter aszfaltot, 3.100 négyzetméter beton felületet bontanak el, és több mint 100 ezer köbméter földet mozgatnak meg, hogy aztán megépítsék a mintegy 10 futballpályányi előteret. A bontáshoz és az építéshez több száz teherautó folyamatos munkájára lesz szükség. Az előtér mellé trafóház is épül, ez a speciális repülőtéri fényekhez biztosít áramot.A munkálatok Ferihegy forgalmát nem befolyásolják, az építkezés alatt a budapesti repülőtér zavartalanul működik majd.


Óriás szakszervezet alakult Ferihegyen

2008. május 30.

Megalakult a Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet (LESZ), mely több mint 1200 főt képvisel a jövőben, elnökévé Csorba Attilát, az LDFSZ vezetőjét választották. A LESZ az egyesüléstől azt várja, hogy a jövőben még eredményesebben tudják majd képviselni a munkavállalók érdekeit. Az elmúlt időszakban ugyanis sok olyan konfliktus helyzet adódott, amely arról győzte meg az érdekvédőket, hogy az olyan vállalatokkal szemben, mint a Budapest Airport (BA) Zrt., a Malév Zrt., a Malév GH Zrt., a RÜK Kft. vagy a Celebi GH Kft, csak egységes, határozott fellépéssel szerezhetnek érvényt jogos követeléseiknek, áll a lapunkhoz eljuttatott közleményben.


Légi segítség válsághelyzetben

2008. május 30.

A Magyar Köztársaság Külügyminisztériuma és a Malév, Magyarország nemzeti légitársasága egyetértési nyilatkozatban rögzítették, hogy külföldi válsághelyzet (különösen természeti katasztrófa, háborús cselekmény, fegyveres konfliktusok) miatt bajba jutott magyar és más uniós állampolgárokat a Malév a Külügyminisztériummal együttműködve légi úton kimenekíti. A tárca és a légitársaság együttműködése nem új keletű, most korábbi tapasztalataikat, már többször alkalmazott eljárásokat foglaltak írásba, ami még hatékonyabbá és gyorsabbá teszi a segítségnyújtást. A nyilatkozatot Horváthné dr. Fekszi Márta államtitkár jelenlétében Faller Jenő szakállamtitkár és Leonov Péter vezérigazgató sajtótájékoztató keretében május 30-án írták alá a Külügyminisztériumban. A megállapodásban foglaltak szerint a Malév - amennyiben repülőgépeit, azok személyzetét, a fedélzeten esetlegesen tartózkodó utasait nem fenyegeti közvetlen veszély az adott térségben - aktív szerepet vállal abban, hogy a magyar és uniós állampolgárok számára „menekülési útvonalat” biztosítson. A légitársaság ilyen helyzetekben vállalja a repülőjegyek térítésmentes átírását, szükség szerint nagyobb kapacitású repülőgépeinek forgalomba állítását, mentesítő és sűrítő járatok vagy akár charter gépek indítását is. A Malév a plusz kapacitást és szolgáltatásait a rendkívüli helyzetben önköltségi áron, a lehető legnagyobb kedvezménnyel biztosítja a Külügyminisztérium kezdeményezésére.


Eltűnőben a papírjegy


2008. május 29.

A IATA ajánlásának hatására 2008. június 1-jétől a Malévre kiállított e-jegyek aránya jelentősen nő, hiszen ettől az időponttól az ügynökségi jegyértékesítők kizárólag e-jegyet adhatnak ki. A Malév saját értékesítésében a jegyek 62%-a elektronikus jegy volt az elmúlt esztendőben. A légitársaság hálózatának valamennyi útvonala tekintetében már elérhető az e-Ticket szolgáltatás. A légitársaságoknak, köztük a Malévnek, a IATA nem szabott határidőt a 100%-os e-jegy bevezetésre, hiszen az iparágban több esetben, például helyfoglalásra nem jogosító, két év alatti kisgyermekek jegyénél, még nem nélkülözhető a papírjegyek alkalmazása. Akkor is papírjegyet kell kiállítani, ha az útvonalon olyan fuvarozó is szerepel, amellyel a jegyet kiállító légitársaságnak még nincs IET (Interline e-Ticket) kapcsolata. Az IET teszi ugyanis lehetővé, hogy a légitársaságok kölcsönösen el tudják fogadni egymás járatain a partner által kiállított e-Ticket-eket is. Ehhez rendszer-összehangolások és tesztelések szükségesek. Ebben a munkában a Malév a IATA statisztikája alapján a világ légitársaságainak élbolyában, a legjobb 50 között szerepel. A papíralapú jegyek kiváltása az utasok számára a teljes jegyvásárlás folyamatát, valamint az utazást is biztonságosabbá, kényelmessé, otthonról intézhetővé teszi. Az utasnak nem kell a papírjegyét felvennie valamelyik utazási- vagy jegyirodában, ehelyett e-mailen egy elektronikusjegy igazolást kap, ami otthon is könnyedén kinyomtatható. Az e-jegy nem veszíthető el, nem lehet ellopni, amennyiben szükséges, e-mailen vagy jegyirodában könnyedén pótolható. A jegy telefonon is módosítható, hiszen az utasnak nem kell bemutatni azt. A rajta levő adatokat az utas, az értékesítő és a légitársaság is minden pillanatban láthatja. A Malév esetében a legnagyobb előnyt a munkafolyamatok egyszerűsödése jelenti. Minimálisra csökken a munka (papírjegy-számok kézi rögzítése, borítékolása) a szigorú számadású – egyedileg sorszámozott, többpéldányos, önindigós – kuponokkal. Ezeket a dokumentumokat a Malév minden célállomásáról Budapestre küldik elszámolásra. A kuponokat a légitársaságnak 8 évig kell megőriznie, ami jelentős raktározási feladatot is igényel. Ez ugyancsak a töredékére esik vissza, s várhatóan 2016-ra a mostani raktár kapacitás csekély része is elegendő lesz a maradék kuponok tárolására.


A Malév megemeli a feladandó poggyász súlyhatárát

2008. május 28.

A Malév felülvizsgálva eddigi gyakorlatát, a legújabb előre mutató iparági tendenciáknak megfelelően június 2-ával megváltoztatja a feladandó poggyászok súlyára vonatkozó szabályzatát. A légitársaság 20 kg-ról 23 kg-ra emeli a külön térítés nélkül feladható poggyászok súlyhatárát európai, saját üzemeltetésű járatainak turista osztályán. A Malév sok éves tapasztalata alapján úgy látja, hogy a plusz három kilógrammot jelentő kedvezmény lényegesen megkönnyíti az utazást megelőző csomagolást, hiszen három kiló sok fontos holminak enged helyet egy turista utas poggyászában. A szabályozás csak a Malév üzemeltetésű járatokra vonatkozik. Más, Malév járatszámmal, de a code-share partner által repült járatokon továbbra is a IATA eljárási szabályzatban rögzített 20 kg-os korlát marad érvényben. A tengerentúli járatok turista utasai esetében az új poggyász szabályzat nem hoz változást, ők továbbra is két, darabonként 23 kg, tehát összesen 46 kg-nyi poggyászt adhatnak fel túlsúly fizetése nélkül. A business utasok a hosszú távú járatokon szintén kettő, ám egyenként 32 kg-os (összesen 64 kg) csomagot küldhetnek a repülőgép rakterébe. A Malév az engedménnyel egy időben zéró toleranciát vezet be a túlsúly kifizetésével kapcsolatban, vagyis az utasoknak a jövőben minden esetben meg kell fizetniük a túlsúly kilónkénti díját. Ezt a budapesti check-in pultoknál bankkártyával, míg a repülőtéri Malév jegyirodában vagy a külföldi repülőtereken készpénzben is megtehetik. A túlsúly mértéke az Európán belüli járatokon kilógrammonként 10 Euró. A változtatás nem érinti a Malév törzsutasainak túlsúlyra vonatkozó kedvezményeit, ők törzsutas kártyájuk szintjének megfelelően továbbra is a megszokott előnyökre (súly vagy darab többlet) jogosultak (ezüst kártyás törzsutas: +10kg, észak-atlanti utak esetén +1db, Aranykártyás törzsutas:+15 kg, észak-atlanti utak esetén +1db).


Ismét járnak a Malév gépei Budapest és Torontó között

2008. május 26.

A Malév május 26-tól ismét közvetlen járattal köti össze Torontót Budapesttel. A magyar nemzeti légitársaság kétosztályos 229 személyes Boeing 767-300ER típusú repülőgépeivel heti öt járattal, hétfőn, szerdán, csütörtökön, pénteken és vasárnap biztosítja a közvetlen összeköttetést a kanadai nagyváros és Budapest között. A Malév az alacsony forgalmú téli szezonban szüneteltette torontói vonalát, ami viszont a nyári időszakban átlagosan 90%-os kihasználtsággal üzemel.


DC-8-as Ferihegyen.....


2008. május 24.

Pénteken és szombaton két McDonnell Douglas DC-8-as teherszállító repülőgép landolt Ferihegyen. A manapság már ritkaságnak számító repülőgépek az Egyesült Államokból, azon belül pedig Toledó (KTOL) városából, az Air Transport International légitársaság színeiben érkeztek Ferihegyre. A szombati járatot (ATN840) az N604BX lajstromjelű DC-8-73F (c/n46046) típusú repülőgép teljesítette, mely szombaton hajnalban landolt Ferihegyen és este 19:30 perckor szállt fel a 31L futópályáról.


Hamarabb nyit a Malév check-in


2008. május 23.

A Malév május 26. hétfőtől fél órával hamarabb nyitja valamennyi járatának jegykezelését, kivéve a hosszú távú járatokat, melyek továbbra is 3 órával az indulás előtt nyitnak. Ezzel lehetővé válik, hogy a repülőtérre akár két és fél órával az indulás előtt kiérkező utasok kényelmesen be tudjanak jelentkezni járataikra. Természetesen az önkiszolgáló jegykezelő automatáknál továbbra is lehetőség van az adott napon a járat zárásáig bármikor bejelentkezni. A schengeni szabályozásnak megfelelően a schengeni célállomásokra a 2A terminál, a nem schengeniekre pedig a 2B terminál maléves jegykezelő pultjai fogadják a légitársaság utasait.. Az utas felvétel kezdetének fél órával történő előbbre hozása a Malév utasai számára a tranzitba való kényelmesebb, és gyorsabb bejutást biztosítja. A Malév a járatain az utasok felvételét, a schengeni üzemelésből adódó forgalmi változások miatt, az indulás előtt 40 perccel fejezi be.


Milliárdos tartozásai vannak a Malévnak

2008. május 23.

A Népszabadság információi szerint zálogjogot kapott a Ferihegyi repülőteret üzemeltető Budapest Airport a Malév egyik leányvállalatára a légitársaság tartozása fejében. A Malév-leány Aeroplex Kft. száz százalékát érintő úgynevezett első ranghelyű zálogjogot május 19-én jegyezték be. A Budapest Airport (BA) szóvivője konkrét összeg említése nélkül elismerte, hogy a légitársaság komoly pénzzel tartozik a repülőtérnek. A Malév nem éppen rózsás helyzetére lehet következtetni a csütörtöki közgyűlésre beterjesztett 2007-es pénzügyi beszámolójából is. A dokumentum alapján valószínűsíthető, hogy nem a Budapest Airport az egyetlen üzleti partner, amely (kényszerűségből) hitelezi a légitársaság működését. A 2007-es év üzemi vesztesége megközelíti a 15 milliárd forintot, a mérleg szerinti eredmény ugyanakkor 700 millió forintos eredményt mutat egyszeri bevételeknek köszönhetően.


Még nem zárult le a Malév átalakítása


2008. május 22.

A Malév Zrt évi rendes Közgyűlése a mai napon megkezdte munkáját, melyen többek között megtárgyalta és elfogadta a Malév részvényeinek dematerializálásáról, illetve a légitársaság tevékenységi körének racionalizálásáról szóló előterjesztéseket, továbbá új igazgatósági tagot is választott. A korszerűsítés jegyében, a költségtakarékos, biztonságos és egyszerűbb kezelés érdekében a Közgyűlés döntött a Társaság által kibocsátott és nyomdai úton előállított 359.900.000 darab, egyenként 10 forint névértékű névre szóló „A” sorozatú törzsrészvény, valamint az 1 darab 1.000.000 forint névértékű, névre szóló „B” sorozatú szavazatelsőbbségi részvény dematerializált, azaz elektronikus úton nyilvántartott részvénnyé történő átalakításáról. A Közgyűlés döntött továbbá a Malév Zrt. tevékenységi körének racionalizálásáról, tekintettel arra, hogy a tevékenységi körök felét a Társaság nem gyakorolja. A Közgyűlés napirendjén személyi kérdések is szerepeltek. A Malév Zrt. Igazgatóságából 2008. március 15-ei hatállyal lemondott dr.Gönci János helyére a Közgyűlés új tagot választott Lambert Zoltán adótanácsadó, nemzetközi adószakértő személyében. Lambert Zoltánt megbízatása a többi igazgatósági taggal megegyező időtartamig, azaz 2011. május 23-ig szól. Lambert Zoltán a HLB Klient Plusz Kft. és HLB Klient Holding Kft. társtulajdonosa és ügyvezetője. A jövőre vonatkozó finanszírozási struktúra tekintetében az Igazgatóság és a Felügyelő Bizottság által már elfogadott és a Közgyűlés elé terjesztett éves beszámoló módosítására készül a Társaság. Tekintettel arra, hogy az anyag közgyűlési megtárgyalásához és elfogadásához a légitársaság vezető testületeinek (Igazgatóság és a Felügyelőbizottság) újólagos jóváhagyása szükséges, a Közgyűlés felfüggesztésre került. A Közgyűlés munkáját, a gazdasági beszámoló megtárgyalásával június 16-án folytatja.


4,2 milliárd forintért bővíti Ferihegy előterét a Budapest Airport


2008. május 21.

A Budapest Airport (BA) ma aláírta a szerződést a Vegyépszer vezette VHS Előtér konzorciummal a 2-es terminál forgalmi előtérének bővítéséről. A munkálatok első szakaszában 76 000 m2 alapterületű előtér épül Ferihegyen, amely állóhelyeket biztosít majd a repülőgépeknek és növeli a légikikötő kapacitását. 2011-ig összesen 170 000 m2 forgalmi előtér építését tervezi a BA. A BA tavaly november 7-én nyilvános, az európai unió követelményeinek megfelelő nemzetközi közbeszerzési tendert írt ki az előtér fejlesztésének első szakaszára. Az öt jelentkező közül hárman jutottak be a második körbe, majd május 6-i eredményhirdetésen a Vegyépszer Zrt., Hochtief Construction AG Magyarország Kft, Swietelsky Kft. alkotta VHS Előtér (VHS) konzorcium nyerte el a megbízást. A pályázat összértéke 16,8 millió euró, vagyis 4,2 milliárd forint. A szerződés szerint a VHS konzorcium a terület átadásától számítva 275 nap alatt fejezi be a munkálatokat. Jost Lammers a Budapest Airport vezérigazgatója elmondta: „Sikeres és eredményes tenderen vagyunk túl. Az erős nemzetközi mezőnyben, a győztes VHS konzorcium adta a legelőnyösebb ajánlatot, hiszen a legjobb áron, legrövidebb határidővel és a legmagasabb színvonalú kivitelezési technikával vállalta a munkát. „Azt a célt tűztük ki magunk elé, amikor hetvenöt évre átvállaltuk a repülőtér irányítását és fejlesztését, hogy Ferihegyet Közép-Európa egyik legsikeresebb légikikötőjévé tesszük. Az előtér fejlesztéssel láthatóvá válik mindenki számára, hogy keményen dolgozunk azon, hogy terveinket meg is valósítsuk.” A Budapest Airport a következő években 65 milliárd forintot kíván a budapesti repülőtér infrastruktúrájának fejlesztésére fordítani, amelynek érdekében elindította a BUD Future modernizációs programot. A program keretében a BA jelentősen kibővíti a 2-es terminált, új cargo várost hoz létre a légiáru forgalom kiszolgálására, megépíti az Airport City, ahol több más mellett egy négycsillagos, 250 szobás szálloda is épül, és növeli a repülőtér ún. légoldali kapacitását is. A 2-es terminál előtti előtér bővítése ez utóbbi célt szolgálja. A repülőtéri előtér különleges eljárással készül, hiszen hatalmas terhelést kell elbírnia. A 40 cm vastag bazaltbeton réteg alatt 70 cm vastag kavicságy gondoskodik arról, hogy a legnehezebb repülőgépek is használhassák a területet. Az építők 18 000 négyzetméter aszfaltot, 3100 négyzetméter beton felületet bontanak el, és több mint 100 000 m3 földet mozgatnak meg, hogy aztán megépítsék a mintegy 10 futballpályányi, 76 000 négyzetméter nagy előteret. A bontáshoz és az építéshez több száz teherautó folyamatos munkájára lesz szükség. Az előtér mellé trafóház is épül, ez a speciális repülőtéri fényekhez biztosít áramot. A munkálatok Ferihegy forgalmát nem befolyásolják, az építkezés alatt a budapesti repülőtér zavartalanul működik majd.


Újabb terasz a T1-en


2008. május 20.

A 60 férőhelyes „kerthelyiségben” az induló utasok és az érkezőket váró hozzátartozók ezáltal még kényelmesebben, a szomszédos kávézó nyitva tartási ideje alatt pedig egy-egy csésze kávé vagy finom szendvics, saláta mellett múlathatják az időt. A nyár beköszöntével egy hónapon belül már a második teraszt nyitja meg a BA az 1-es terminálon. Április vége óta ingyenesen látogatható a felújított kilátóterasz is, ahonnan az előtér nyüzsgését követhetik figyelemmel, illetve az 1-es futópályán föl- és leszálló gépekben gyönyörködhetnek a Budapest Airport vendégei minden nap reggel 6 órától este 10 óráig.


Négy éves a Wizz Air


2008. május 19.

Wizz Air, Kelet-Közép Európa legnagyobb diszkont légitársasága 2008. május 19-én ünnepelte negyedik évfordulóját. Az első Wizz Air repülőgép négy évvel ezelőtt szállt fel a lengyelországi Katowice repülőteréről. Indulása óta a Wizz Air piacvezető diszkont légitársasággá vált Kelet-Közép Európában. Eddig több, mint 12 millió utas élvezhette a Wizz Air szolgáltatásait. 2007-ben a Wizz Air 4.2 millió utast szállított el, 40%-kal többet, mint előző évben. Idén a légitársaság két újabb bázissal növelte útvonalhálózatát. A már meglévő katowicei, budapesti, varsói, gdanski, szófiai és bukaresti mellett Poznanban (Lengyelország) nyílt meg a Wizz Air hetedik, Kolozsváron (Románia) pedig a nyolcadik bázisa. Jelenleg a légitársaság 51 úticélt kínál utasainak több, mint 100 útvonalon és 2008-ban több mint 6 millió utas elszállítását tervezi. A Wizz Air modern, Airbus A320 típusú repülőgépekből álló flottát üzemeltet. A gépek átaléletkora 3 év, így a Wizz Air rendelkezik a világ egyik legfiatalabb flottájával. A légitársaság nyár végéig 19 repülőgépet üzemeltet, 2014-ig pedig 82-re nőhet a Wizz Air flottája. Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója elmondta: “Európai utasok milliói döntenek a Wizz Air mellett és utaznak velünk. Büszke vagyok rá, hogy a mennyiség nem megy a minőség rovására. Ezt utasaink nem csak jegyvásárlással díjazzák, de idén több díjat is nyertünk magas színvonalú szolgáltatásaink elismeréseképpen. A Wizz Air jó úton halad afelé, hogy hamarosan Kelet-Közép Európa legnagyobb légitársasága legyen.”


Malév "foci-járat" Moszkvába


2008. május 16.

Harminc százalékkal növelte kapacitását a Malév május 20-án, a Moszkvában megrendezésre kerülő Bajnokok Ligája döntő mérkőzésre utazók igényei miatt. A légitársaság legnagyobb kapacitású, B737-800-as gépét küldi az orosz főváros Domodedovó repülőterére. A döntőn való részvételt jelentősen megkönnyíti, hogy Dimitrij Medvegyev orosz elnök 2008. május 14-én rendeletet adott ki, melyben a május 21-én Moszkvában sorra kerülő labdarúgó Bajnokok Ligája döntőre érkező és belépőjeggyel rendelkező külföldi szurkolók számára lehetővé teszi a vízummentes be-, és kiutazást a május 17-25. közötti időszakra. Ez vonatkozik a Malév járataival Budapestről, a moszkvai futball mérkőzésre utazókra is. Mint ismeretes, a BL döntőre, melyet a Machester United és a Chelsea játszik május 21-én, Nagy-Britanniából tömegesen érkeznek szurkolók. A drukkerek utaztatáshoz becslések szerint mintegy 250 repülőgépre lesz szükség. A Malév, amennyiben igény mutatkozik rá, más napokon is nagyobb kapacitásúra cseréli Moszkvába induló repülőgépét.


Egymillió fizető Malév-utas


2008. május 16.

A Malév a mai napon, 2008. május 16-án, a tavalyi évhez képest öt nappal korábban köszöntötte a légitársaság idei évének menetrendszerinti járaton utazó egymilliomodik fizető utasát. A számítógépes rendszer által kiválasztott szerencsés utas, Jakab Erzsébet, a Malév 763-as számú járatával Stockholmból érkezett, ahová a Malév a nyári menetrendtől kezdődően a hét öt napján napi kettőre emelte járatainak számát. A Malév nevében Németh Krisztina, a légitársaság szóvivője a repülőgép ajtajában köszöntötte a Társaság 2008-as évének egymilliomodik fizető utasát Ferihegyen. A légitársaság a szerencsés utasnak, aki tagja a Malév Duna Club törzsutas programjának, 10 ezer Bónusz Pontot adott ajándékba. Jakab Erzsébet több mint tíz éve havi rendszerességgel utazik a Malévvel Stockholmba. Elmondása szerint, amikor csak teheti, a magyar légitársaságot választja, üzleti útjait jelentősen megkönnyíti, hogy a Malév már naponta két közvetlen járatot is üzemeltet a svéd fővárosba.


Az Év Légiutas-kísérői


2008. május 15.

Hagyományteremtően második alkalommal választották meg a Malévnél az ’Év légiutas-kísérőit’. Az elmúlt évben végzett munkája alapján legjobbnak ítélt 10 stewardesst és stewardot Fehérváry Géza a Társaság vezérigazgató-helyettese és Molnár Éva a Légiutas-Kísérő Osztály vezetője köszöntötték. A kitüntettek egy éven át viselhetik egyenruhájukon „Az év légiutas-kísérője” kitűzőt. A Malév több rangos nemzetközi díjjal is elismert fedélzeti kiszolgálásának megőrzése és további fejlesztése érdekében 2006-ban indította el a légiutas-kísérők motivációs programját. Ennek lényege, hogy a Malév gépek fedélzetén szolgáló kollégák munkájának értékelésében az utasok visszajelzései mellett a munkatársak véleményére is támaszkodik a felmérés. A belső közvélemény-kutatás során a kollégák szakmai szempontok alapján jelölhették egymást a legjobbak közé. A különböző kategóriákat a beosztás (oktató-, vezető- és beosztott légiutas-kísérő) és a repült útvonal alapján (rövid illetve hosszútáv) állapították meg.


Megnyitotta Prága-Budapest-Dubai járatát a Smart Wings


2008. május 14.

Szerdán 13:24 perckor landolt a 13R futópályán a Smart Wings SQ1200-as járata, mely Págából érkezett, hogy utasokat és üzemanyagot vételezve, továbbrepüljön Dubaiba. A járatot az OK-TVH lajstromjelű Boeing 737-8Q8 típusú, - vadonat új, Travel Service színekben pompázó repülőgép teljesítette, melyet két nappal azelőtt vett át a Cseh légitársaság Seattle-ben. A Boinget a 62-es állóhelyen készítették fel a továbbrepülésre, majd 14:24 perckor SQ1200-as járatszámmal rendben felszállt a 13L futópályáról. A cseh diszkont légitársaság Boeing 737-800 típusú gépével május 14-től hetente egyszer, szerdánként repüli majd a Prága-Budapest-Dubai útvonalat. 05.14-10.22 // dep 12:25PRG - arr 13:25BUD - dep 14:15BUD - arr 21:45DXB 05.21-10.22 // dep 22:35DXB - arr 02:05BUD - dep 02:55BUD - arr 03:55PRG


Heti ötször jár a Malév Splitbe


2008. május 13.

A nyár közeledtével már szokásosnak mondható, hogy Split repülőterén megjelennek a Malév kékorrú repülőgépei is, melyek hetente ötször biztosítják az összeköttetést a vonzó tengerparti nyaralóhely és Közép-Európa gazdasági és kulturális központja, Budapest között. Az egész évben naponta közlekedő Zágráb-Budapest járat így kiegészül a horvát tengerparti légihíddal, melyet a magyar, valamint a nyugat-európai turisták mellett külföldről haza látogató horvátok is igénybe vesznek. Az öt éve indult járat beváltotta a hozzá fűzött reményeket: telítettsége átlagosan 65-70%-os. Az öt év alatt a magyar nemzeti légitársaság mintegy 700 járata csaknem 100 ezer utast szállított ezen az útvonalon.


A Caráttal dolgozik a Malév

2008. május 13.

A Carat Hungary 21. Média Kft. nyerte a Malév nyílt média tenderét, melyet a légitársaság január végén marketingkommunikációs médiatervezési és - vásárlási feladatok ellátására írt ki. Ezzel a Malév megmaradt korábbi ügynökségénél, hiszen azzal már 2005 óta együtt dolgozik a légitársaság. A döntést több körös pályázat és szoros szakmai küzdelem előzte meg. A tender elbírálásának legfőbb szempontja a négy pályázó által benyújtott árajánlat volt, de a feladatok között szerepelt egy konkrét integrált magyarországi kampány megtervezése is, amelyben a tenderen indulók bemutathatták stratégiai gondolkodásmódjukat és kreativitásukból is ízelítőt adhattak. Carat Hungary 21. Média Kft.-ről A Carat az AEGIS globális kommunikációs hálózatának kommunikációs tanácsadásra, médiatervezésre és -vásárlásra specializálódott tagja. Az Aegis Media része az outdoor specialista Posterscope, a Vizeum médiaügynökség és az Isobar digitális ügynökségi hálózat is. Az Európában piacvezető ügynökség 2006-ban és 2007-ben is elnyerte a Media Week szaklap „Az Év Médiaügynöksége” díját. A Carat Hungary a több mint 100 munkatársat foglalkoztató magyar Aegis csoport tagja, 1992 óta működik Magyarországon. Nemzetközi és helyi ügyfeleinek kiszolgálását nemzetközi tapasztalatok és fejlesztések szolgálják. Az integrált kommunikációs megoldásokat kínáló ügynökség a klasszikus médiaügynökségi szerepeken túllépve marketing- és kommunikációs tanácsadással, digitális szolgáltatásokkal is segíti ügyfeleit. Legnagyobb helyi ügyfelei többek között a Renault, az SCA, a DHL, a Philips és az Adidas, és nemrég nyerte el a Magyar Turizmus Zrt. bel- és külföldi kommunikációs megbízását is.


Részleges légtérzár lesz a Balaton felett

2008. május 13.

Részleges légtérzár lesz a Balaton felett, mert nemzetközi katasztrófa-elhárítási és együttműködési gyakorlatot tartanak Balatonkeresztúr és Balatonberény térségében május 13-14-én. Ez lesz minden idők egyik legnagyobb ilyen jellegű rendezvénye Magyarországon, a gyakorlaton 400 horvát és magyar önkéntes, illetve hivatásos tűzoltó, polgári védelmi szakember vesz részt.


A kínai delegáció elutazott Budapestről


2008. május 10.

Száztagú kínai delegáció tárgyalt csütörtökön és pénteken Budapesten. A delegáció szerdán 15:15 perckor érkezett Ferihegyre az Air China Boeing 747-4J6 (c/n 25883) típusú B-2447 lajstromjelű repülőgépével. A küldöttség a kétnapos látogatás befejeztével szombaton 14:00-kor repült vissza Pekingbe.


A bizonytalan helyzet miatt továbbra sem repül Libanonba a Malév


2008. május 09.

A Malév a bizonytalan libanoni helyzet miatt törölte a május 10-én szombaton 23:30-kor induló MA240-es bejrúti járatát. A légitársaság figyelemmel kíséri a libanoni fejleményeket, és vasárnap dönt arról, hogy a következő, keddi járatot elindítja-e Bejrútba. A Malév heti három járatot közlekedtet a libanoni fővárosba. A járattörlésben érintett utasok a Malév ügyfélszolgálatától és külképviseleteitől kaphatnak részletes információt a jegyek átfoglalásával kapcsolatosan. Ügyfélszolgálat Magyarországról: 06 40 21 21 21 A Malév bejrúti képviselete: (+961)(1) 366 107, 363 159 E-mail: aakassar@dm.net.lb


A bizonytalan helyzet miatt nem repül Libanonba a Malév

2008. május 08.

A Malév a bizonytalan libanoni helyzet miatt törölte a május 09-én pénteken 23:30-kor induló MA240-es bejrúti járatát - közölte Németh Krisztina, a légitársaság szóvivője. Elmondta, hogy figyelemmel kísérik a libanoni fejleményeket, később döntenek arról, hogy a héten következő szombati járatukat elindítják-e Bejrútba. Amennyiben szombaton már közlekedhet a járat, akkor azzal szállítják el azokat az utasokat is, akiknek utazása a pénteki járat törlése miatt meghiúsult. A bejrúti repülőtér még csütörtökön délután is zárva volt a Hezbollah által kormányellenes jelszavakkal meghirdetet, második napja tartó országos munkabeszüntetés miatt.


Kínai delegáció érkezett Budapestre


2008. május 08.

Száztagú kínai delegáció tárgyal csütörtökön és pénteken Budapesten, a küldöttséget Csia-Csing Lin, a Népi Politikai Tanácskozó Testülete Országos Állandó Bizottságának elnöke vezeti. A delegáció szerdán 15:15 perckor érkezett Ferihegyre az Air China Boeing 747-4J6 (c/n 25883) típusú B-2447 lajstromjelű repülőgépével. A küldöttség a kétnapos látogatás befejeztével várhatóan szombaton a kora délutáni órákban hagyja el Budapestet.


Üzemanyag-megtakarításba kezdett a Malév


2008. május 08.

Havonta 540 tonna kerozint takarít meg a Malév az üzemanyag felhasználásban bevezetett újításokkal, így csökkenti a dráguló kerozin miatt növekvő költségeit, illetve a gépek szén-dioxid-kibocsátását. Fehérváry Géza, a Malév üzemeltetési vezérigazgató-helyettese az újítások közé sorolta a repülőgépek sebességének optimalizálását egy speciális index alapján. Elmondta: az üzemanyag árának növekedésével, egyéb feltételek változatlansága esetén a gépeknek egyre lassabban kell repülniük - bizonyos korlátok mellett -, hogy az optimumot tartani tudják. Változtattak a segédhajtómű indításának és működtetésének szabályozásán is, és finomítottak a repülőterek megközelítési és kirepülési eljárásainak technikáin az útvonal lerövidítése érdekében. A légitársaság szakemberei részt vesznek a HungaroControl kirepülési/bevezetési eljárásainak kidolgozásában, a Malév számára legkedvezőbb útvonal kialakítása érdekében - mondta a főpilóta. További újításként szabályozták a tankolási számításokat, illetve az utazó magasság megválasztását a szél és a tömeg függvényében. Fehérváry Géza hangsúlyozta, hogy az üzemanyagtakarékossági szempont számos szabályzásban közvetlenül a biztonság után szerepel a prioritási listában. A megtakarítás mértéke szerinte csak becsülhető, járatszakaszonként 100-150 kilogrammra tehető. Az egyébként Boeing 737-es kapitányként is dolgozó vezérigazgató-helyettes a tervezett intézkedések közé sorolta egyebek között a repülőgépek gyakoribb festését a nagy sebességnél jelentkező felületi turbulencia csökkentése érdekében, illetve a gépek gyakoribb mosását. Az első negyedévben a Malév költségeinek 24 százalékát tették ki a kerozin költségek, az előző év hasonló időszakához képest mintegy 4 százalékkal fogta vissza a cég a gépek kerozin fogyasztását.


Budapest-Dubai járatot indít a Smart Wings

2008. május 06.

Tovább bővül a Ferihegyről átszállás nélkül elérhető úti célok száma: május 14-től a Smart Wings légitársaság közvetlen légihidat létesít Budapest és Dubai között. A cseh diszkont légitársaság Boeing 737-800 típusú gépével hetente egyszer repüli majd a Dubai-Budapest útvonalat. A szerdánként 14 óra 15 perckor induló járat különlegessége az, hogy ez az első olyan hosszú távú járat a budapesti repülőtérről, amelyet egy diszkont légitársaság üzemeltet. Az új járat nemcsak növeli a Budapest Airport-ról közvetlenül elérhető közel-keleti városok számát, hanem légihidat is biztosít a magyar főváros és a világ egyik legfontosabb légiközlekedési csomópontja között. Jelenleg öt közel-keleti úti cél szerepel a Budapest Airport kínálatában. A bejrúti, a damaszkuszi, a kairói és a tel-avivi járatot a Malév, az ammanit pedig a Royal Jordanian légitársaság üzemelteti. A Dubai Nemzetközi Repülőtér (DXP) az Egyesült Arab Emirátusok legforgalmasabb légikikötője és egyben a nemzeti légitársaság, az Emirates bázisa. Tavaly a repülőtér naponta átlagosan 95 ezer utast szolgált ki, éves forgalma pedig meghaladta a 35 milliót. Jelenleg 120 légitársaság 205 úti célra kínál járatokat, minden kontinensre. Az új Smart Wings járat lehetővé teszi, hogy a Budapest Airport utasai Dubai érintésével érjék el a Távol-Kelet, Afrika és Ausztrália legtávolabbi pontjait. Dimitrios Gatsonis, a Budapest Airport üzletfejlesztési igazgatója elmondta: “Jó hír utasaink számára, hogy mintegy öt óra alatt Budapestről Dubaiba érkezhetnek, onnan pedig – egyetlen átszállással - elutazhatnak a világ szinte bármelyik pontjára. Örülök annak is, hogy a Smart Wings egy hosszú távú járat indítása mellett döntött, remélhetőleg sok légitársaság követi a példájukat és tovább bővítik interkontinentális ajánlataink számát”. A Smart Wings az Air Europa-val közösen jelenleg heti két járatot üzemeltet Budapestről Madridba.


A Malév időben érkezik.....


2008. május 05.

A Malév gépei érkeznek a legpontosabban célállomásaikra a rövid és középtávon közlekedő járatok tekintetében – derül ki az Európai Légitársaságok Szövetségének (Association of European Airlines, AEA) 2008 első negyedévi jelentéséből. Az európai légitársaságok forgalmi és poggyászkezelési mutatóit összegző riportból az is kiderül, hogy a rövid és középtávon közlekedő járatok indulását tekintve a Malév a harmadik legpontosabb az öreg kontinensen, míg a poggyászkezelésében az ötödik leggondosabbként szerepel. A Malév járatainak több mint 95%-a 3000 km-en belüli járatokból áll, így ez a szám a mérvadó a légitársaság üzemelését tekintve. A Malév már nem először került a pontosság tekintetében az élre, poggyászkezelés szempontjából pedig a legjobbak közé. Az AEA statisztikái szerint a Malév 2006 első negyedévében is a legpontosabb európai légitársaság volt. A forgalmi és poggyászkezelési eredmények – a menetrend, fedélzeti szolgáltatások, magas szintű szakmai üzemeltetés mellett – nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a Malév az utóbbi időben több rangos nemzetközi elismerést kapott. Az Európai Légitársaságok Szövetsége első negyedévi jelenéséhez a pontossági adatokról 29, míg a poggyászkezelésre vonatkozóan 28 taglégitársaság szolgáltatott információkat.


Április végétől az Air Bridge is leszáll Ferihegyen


2008. május 04.

Április 27-től, június 01-ig vasárnaponként Ferihegyen is landolnak az Air Bridge Cargo légitársaság teherszállító repülőgépei. A légitársaság Boeing 747-es gépei Amszterdamból érkeznek 16:40-kor ABW712-es járatszámmal, majd 18:40-kor repülnek tovább Moszkvába.


Ismét repül New Yorkba a Malév


2008. május 03.

Újraindította Budapest és New York között menetrend szerinti közvetlen járatát pénteken a Malév. A járat kezdetben heti öt alkalommal közlekedik a két város között, május 26-a után pedig már napi rendszerességgel. A járat Ferihegy és a Kennedy repülőtér között közlekedik. A Malév a téli időszakban, november 17-től kezdődően szüneteltette a New York-i járatot, ugyanis költséghatékonysági okokból bérbe adta a B767-200ER típusú repülőgépeit. Az utasokat ebben az időszakban az American Airlines juttatta el napi rendszerességgel New York-ba, zürichi átszállással.


Ferihegy 1-en megnyílt a terasz


2008. április 30.

Kedd óta ingyenesen látogatható a ferihegyi repülőtér 1-es terminálján a felújított kilátóterasz. A 300 m2 területű terasz minden nap reggel 6 órától este 10-ig tart nyitva. A légi-közlekedés biztonságáról videokamerák és a teraszt körbevevő üvegfal gondoskodik. A közeljövőben a terasz egy részét birtokba veszi egy kávézó/étterem is, ahol a vendégek egy kellemes pohár ital, vagy kávé mellett élvezhetik a látványt és a különleges repülőtéri hangulatot. A ferihegyi repülőtér történelmi 1-es terminálja műemléki védettséget élvez, így a terasz építésére is különleges szabályok vonatkoztak.


IOSA-audit – Jól „vizsgázott” a Malév


2008. április 30.

A Malév az iparág legmeghatározóbb nemzetközi üzemeltetés-biztonsági auditján kitűnő eredménnyel felelt meg. Ennek köszönhetően az auditáló szervezet, az IATA újabb két évre megújította a légitársaság IOSA regisztrációját. A Malév így továbbra is szerepel az IATA IOSA regisztrált légitársaságok listáján (www.iata.org/registry), melyre 2006-ban került fel, amikor is a magyar nemzeti légitársaságot ugyancsak kiváló audit eredmény után felvették az IOSA követelményrendszernek megfelelő légitársaságok sorába. A tanúsítvány szerint a Malév továbbra is az IATA által elismerten és igazoltan biztonságos és minőségi szolgáltatásokat nyújtó légitársaságok körébe tartozik. Az idén végrehajtott auditot az IATA a két évvel korábbnál szigorúbb standard alapján végezte el, amely 230 új követelményt tartalmaz, 920-ra növelve azok számát. A légitársaságnál minden üzemeltetési terülten komoly munkával dolgoztak azon, hogy az összetett és szigorú követelményrendszer szerint szervezzék meg a munkát. A társaságnál végzett belső auditoknak, és az azok alapján javasolt változtatások végrehajtásának köszönhetően a Malév magas szinten biztosítja a minőséget és a biztonságos működést. Ennek eredménye, hogy két jelentős szervezeti egység – az Árufuvarozási Igazgatóság és a Légiutas-kísérő Osztály – hiba nélkül felelt meg az auditon. Ám, az összes többi üzemeltetési terülten is mindössze 16 javítandó elemet találtak a nemzetközi auditorok, ami jellemzően kis hiányosságnak számít az iparágban.


Együttműködésben a Malév és a Magyar Posta


2008. április 29.

1000 tonna a Magyar Posta által feladott küldeménnyel számol a Malév és a Magyar Posta a 2008-as évben. A mintegy 120 000 postazsáknyi küldemény 10%-kal nagyobb mennyiség az előző évihez képest. A két vállalat a növekvő igényeket összehangolt és szoros együttműködés keretében szolgálja ki. A Malév és a Magyar Posta között meglévő légi szállítási szerződést a két nagyvállalat a napokban újította meg. 2007-ben a Malév 108 915, a Magyar Posta által feladott postazsákot szállított. Ez napi több mint 200 zsákot jelent. A szállított posta mennyisége különösen nagy a karácsonyi és újévi, valamint a húsvéti időszakban. Ekkor az átlagos napi mennyiség 3-4-szerese is a repülőgépekbe kerül. A légi postai szállítás során szigorú követelményeket kell betartani. Ezek közül a legfontosabb a minőség és a biztonság. A minőségi követelmény például azt jelenti, hogy az EMS (expressz) és elsőbbségi posta küldemények Európában az EU-s elvárásoknak megfelelően a feladást követő három napon belül kézbesítésre kerüljenek. Postát már a múlt század 20-as éveiben is szállítottak légi úton Magyarországon. Ebből következően a Magyar Posta és a Malév együttműködése a légitársaság megalakulásának időszakára nyúlik vissza. A Magyar Posta évente több mint 900 tonna postát ad fel a Malévre. Ezt a magyar nemzeti légitársaság a világ 37 országába viszi el, ahonnan a partner légitársaságok a küldeményeket további 53 országba szállítják tovább.


Budapestre jön a Global Airport Development (GAD)

2008. április 28.

Budapestre jön a világ repülőtér üzletágának legfontosabb seregszemléje, a Global Airport Development (GAD) konferencia. A november 24-27-e között tartandó konferencia házigazdája a Ferihegyi repülőteret üzemeltető Budapest Airport lesz. A GAD a repülőtér üzlet legjelentősebb fóruma, melyen részt vesznek a legnagyobb nemzetközi befektető csoportok, a világ több repülőterének első számú vezetői, illetve tulajdonosai, valamint az üzletág iránt érdeklődő infrastruktúrafejlesztő társaságok. Nagy megtiszteltetés ez nemcsak Ferihegynek, hanem az egész országnak. A konferencia négy napja alatt a magyar fővárosba költözik a nemzetközi légiközlekedési iparág elitje.


A fel- és leszállóhelyek nem lesznek schengeni határok

2008. április 27.

A schengeni csatlakozás miatt módosítják a légiközlekedési törvény végrehajtásáról szóló kormányrendeletet, azonban ez nem befolyásolja a nem nyilvános le- és felszállóhelyekre vonatkozó szabályokat, azok továbbra sem minősülnek schengeni határnak. A gazdasági és közlekedési tárca tájékoztatása szerint a változtatás kizárólag arra terjedne ki, hogy a schengeni országokból érkező, oda induló járatok esetén ne legyen jogszabályi előírás a vám- és útlevélvizsgálat. A rendelet változtatása a jogharmonizációt szolgálja, tényleges változást nem jelent, a kötelezően alkalmazott, Schengeni határ-ellenőrzési kódex (EK rendelet) ugyanis magasabb szintű jogszabály a magyar kormányrendeletnél, így a repülőtereken már most sincs útlevél- és vámellenőrzés a schengeni országokból érkező és oda induló járatok utasainál. Magyarországon, az uniós tagok többségétől eltérően három kategóriába sorolták azokat a területeket, ahol repülőgépek le- és felszállhatnak. A nyilvános repülőtereken kívül léteznek nem nyilvános repülőterek, illetve nem nyilvános le- és felszállóhelyek, utóbbiak többsége magántulajdonban van. A schengeni belső határokra vonatkozó uniós előírás szerint belső határ a tagállamok belső légijáratok indítására és fogadására szolgáló repülőtere lehet, így a fel- és leszállóhelyek nem minősülnek belső határnak, azaz innen a schengeni országokba tartó repülőknek először egy magyarországi repülőtéren kell leszállniuk, onnan indulhatnak tovább. Magyarországon jelenleg több mint 80 nem nyilvános le- és felszállóhely van, ilyen a tököli is; számuk évről évre változik, mivel az engedély legfeljebb egy évre szól.


Terminál szolgálat kezdte meg működését Ferihegyen


2008. április 24.

Hétfőtől, kísérleti jelleggel, Terminál szolgálat kezdte meg működését a Ferihegyi nemzetközi repülőtéren. A Budapest Airport új fogyasztóvédelmi intézkedésének célja a repülőtér bejárata előtti és a terminálokon belüli szolgáltatások színvonalának ellenőrzése. A Terminál szolgálat fényképes, személyes azonosító számmal ellátott, kitűzőt viselő munkatársainak feladatai közé tartozik az engedély nélkül dolgozó, ezért ellenőrizhetetlen színvonalú szolgáltatást nyújtó kereskedők, személyszállítók és egyéb kereskedelmi tevékenységet végzők kiszűrése. A repülőtérrenddel összhangban figyelik a bejáratok előtti közlekedést is, és ellenőrzik a közlekedési szabályok betartását is. A Terminál szolgálat szakemberei a repülőtér nyitva tartásának 20 órájában felügyelik a repülőtér közönség számára nyitott területeit, vagyis a terminálokat és azok előtereit. Egyszerre heten dolgoznak a ferihegyi légikikötő három terminálján. Az utasterületek felügyelete csak az első eleme a repülőtér szolgáltatásait fejlesztő és az utasok kényelemérzetét növelő átfogó Terminál szolgálatnak. A koncepció a jövőben a repülőtér többi szolgáltatási elemére, elsőként a parkoló-üzemeltetésre is kiterjed. Jost Lammers a Budapest Airport vezérigazgatója elmondta: „„Ferihegy az első és az utolsó benyomás Magyarországról azon milliók számára, akik repülővel érkeznek az országba. A repülőtérnek ezért Magyarországhoz méltó módon kell fogadnia az idelátogatókat. Egyik kiemelt feladatunk, hogy a repülőtér szolgáltatási színvonalát ennek megfelelően megemeljük, és aztán a magas színvonalat megtartsuk. A Terminál szolgálat bevezetése ugyanakkor jó hír a kereskedelmi partnereink számára is, hiszen hatékonyabban tudjuk védeni az ő érdekeiket. De nyer vele a Budapest Airport is, mert szolgáltatásaink színvonala emelkedni fog. A szolgálat legnagyobb nyertesei azonban utasaink, akik immár biztonságban érezhetik magukat egy rendezett, jól működő repülőtéren”.


Wizz Air Ukraine megnyitja bázisát Kijevben


2008. április 24.

Wizz Air Ukraine, az első diszkont légitársaság Ukrajnában bejelentette, hogy 2008. július 11-től megkezdi üzemelését és a Wizz Air-től megszokott alacsony árakon kínál majd légi utazást Kijev Boriszpol bázisáról. Az ukrán utasok Kijevből Lvovba, Kharkovba, Odesszába, Zaporozsjébe és Szimferopolba, Szimferopolból pedig Kharkhovban és Lvovba juthatnak majd el a Wizz Air új járataival. A Wizz Air Ukrajnában is teljesen új Airbus A320 típusú, 180 bőrüléssel felszerelt repülőgépeket üzemeltet majd és alacsony árakon kínál kényelmes utazást az ukrán utazóközönségnek. “A mai nap egy mérföldkő a Wizz Air és az ukrán utazóközönség életében. A Wizz Air Ukraine magas színvonalú szolgáltatásai és alacsony árai teljesen átalakítják az ukrán közlekedés piacát. Mostantól bárki repülőgépre ülhet, még azok is akik soha nem gondoltak arra, hogy valaha is lehetőségük lesz gyorsan, biztonságosan és kényelmesen utazni egy új Airbus A320 típusú repülőgép fedélzetén a jelenlegi árak töredékéért.” – mondta Kázmér Natasa a Wizz Air Ukraine ügyvezető igazgatója. “A Wizz Air Ukraine-nek nagyratörő terjeszkedési tervei vannak. Hamarosan nemzetközi útvonalakkal, még több belföldi szolgáltatással és újabb bázisokkal bővítjük kínálatunkat Ukrajna-szerte, folyamatosan növekvő flottával.” – tette hozzá.


Ferihegyen már két utashidat elbontottak


2008. április 22.

Az elmúlt héten elbontották a 41-es és a 39-es utashidakat a 2-es Terminálon. E munkálatokkal készítik elő a területet a nyáron kezdődő repülőtér bővítés részére. A munkálatok alatt 12 ezer négyzetméter utasforgalmi terület elbontása, 50 ezer négyzetméter új utasforgalmi terület építése, valamint 35 ezer négyzetméter átépítése vár a kivitelezőre. A munkálatokat 42 hónap alatt kell elvégezni.


Újraindul a Wizz Air Budapest-Marosvásárhely járata


2008. április 22.

Wizz Air, Közép-Kelet Európa legnagyobb diszkont légitársasága bejelentette, hogy 2008. május 15-től, Kolozsvár helyett újra Marosvásárhely repülőterére üzemelteti majd járatait. Ez az időpont egybeesik a légitársaság legújabb, nyolcadik bázisának megnyitásával Kolozsváron. Wizz Air 2006 júliusában indította el első járatait Marosvásárhelyről, majd 2007 novemberében erdélyi üzemelését Kolozsvárra költöztette. A tapasztalat azt bizonyította, hogy bár a kolozsvári üzemelés összességében sikeres, a Budapest és Erdély közötti forgalom jelentős része azonban Marosvásárhelyre irányul. A Wizz Air kolozsvári üzemelését és terjeszkedési tervét a változás nem érinti.


Ferihegy kontra Rákoshegy


2008. április 18.

Egy rákoshegyi polgár, Deák István birtokháborítási pert indított a repülőgépek ellen. Beszámolója szerint a gépek mindössze 100 méter magasságban húznak el a házak felett, s a leszállópálya alá és a közelébe eső részeken mindenhol előfordult már tetőbontás. A 2-es kifutópályát még 1983-ban építették meg, Rákoshegy lakóövezetétől mindössze 1,5 kilométerre. Ezzel megsértették a jogszabályokat, ugyanis 5 kilométeres védőtávolságot kellett volna betartani. Hamarosan azonban a tiltakozás hatására megtiltották a 2-es kifutópálya Rákoshegy felőli használatát. Ezt 1997-ben oldották fel részben, majd 2004-ben teljes lett a feloldás. A XVII. kerületi önkormányzat sem fogadta el a Ferihegyi repülőtér zajövezet-dokumentációját. A polgármester az Alkotmánybírósághoz fordul a reptér környékén élők alkotmányos jogait sértő állapot megszüntetése érdekében. A Budapest Airport kommunikációs vezetője szerint a Ferihegyi 2-es futópálya használatának további korlátozása elképzelhetetlen. A vonatkozó jogszabályok szerint a napi forgalom öt százaléka közlekedhet a XVII. kerületi városrész felett. Ferihegyen átlagosan 400 le- és felszállás történik naponta, így Rákoshegy felett a gépmozgások száma nem haladhatja meg a napi átlagos 20-at.


Gyorsabb és egyszerűbb vámügyintézés Ferihegyen

2008. április 18.

Áprilistól kiterjesztették az 1. számú Repülőtéri Vámhivatal illetékességét az Airport City Logisztikai Parkra is. Ez azt jelenti, hogy a terület a reptéri vámparancsnoksághoz tartozik és el lehet végezni a logisztikai parkban is a teljes vámügyintézést, nem kell hosszú időt várni és plusz költségeket felvállalni az áru el- illetve visszaszállításával. A logisztikai parkban az első (C) épület elkészült, a következő (D) épület építését is elkezdte az ABLON, átadás várhatóan az idei év vége. Az Airport City építése 2007-ben indult. A Ferihegyi repülőtér szomszédságában létesülő bázis azon logisztikai cégek, valamint kereskedelemmel foglalkozó hazai és nemzetközi vállalatok számára épül, amelyeknek egyaránt fontos a repülőtér közelsége és a városközpont könnyű elérhetősége. A Budapest határánál, Vecsés közigazgatási területén található logisztikai park azonban nem csak Ferihegytől van karnyújtásnyira, hanem percek alatt megközelíthető az M0-ás autópálya is, tömegközlekedéssel pedig - a Nyugati pályaudvartól - 30 perc alatt érhető el.


A Wizz Air díjak sorozatát nyeri Lengyelországban


2008. április 14.

Wizz Air, Kelet-Közép Európa legnagyobb diszkont légitársasága két díjat is nyert az elmúlt időszakban Lengyelországban, a légitársaság legnagyobb bázis országában. Ez az eredmény is bizonyítja, hogy a mennyiség nem megy a minőség rovására, hiszen a Wizz Air dinamikus fejlődése mellett képes elismerésre méltó, magas színvonalú szolgáltatást nyújtani utasai számára. A pasazer.com – az egyik legnagyobb lengyel utazási portál - olvasói immár negyedik alkalommal szavazták meg a Wizz Airt Lengyelország legjobb diszkont légitársaságának. Szavazataikkal a Wizz Air utasai a légitársaság alacsony árait, kiterjedt útvonalhálózatát és színvonalas fedélzeti szolgáltatásait díjazták. A résztvevők 25%-a tette a Wizz Air-t az első helyre. A TNS OBOP (lengyel kutatóintézet) idén első alkalommal végzett elégedettségi felmérést a lengyel légiutasok körében. A kutatás eredménye alapján a Wizz Air első helyen végzett és átvehette az “Arany Szabvány” (Gold Standard) díjat. A légitársaság kiváló minősítést kapott a lengyel utazóktól. A Wizz Air jelenleg 35%-os részesedéssel rendelkezik a lengyel diszkont légitársasági piacon és ez az arány a nyár folyamán tovább növekszik majd. Magyarországon is piacvezető a Wizz Air, a nyári időszakban pedig további 27%-kal növekszik a légitársaság által felajánlott kapacitás. Két új úti céllal is bővül a Wizz Air útvonalhálózata. 2008. július 24-től a magyar utasok már Oslóba és Velencébe is könnyen, gyorsan és olcsón juthatnak el a légitársaság járataival. A Wizz Air piacvezető minden bázis országában. Lengyelország és Magyarország mellett Bulgáriában is a legnagyobb részesedést tudhatja magáénak és idén nyáron Romániában is átveszi a vezetést. A dinamikus növekedést igazolja a flotta folyamatos bővülése is. 2008 júliusára 19-re nő a Wizz Air Airbus A320 típusú repülőgépeinek száma.


Magyar könyveket ad ajándékba a Lufthansa

2008. április 07.

Április 11-én a magyar költészet napján a Lufthansa légitársaság budapesti utasai magyar szerzők köteteit kapják ajándékba. Nemcsak magyarul, hanem angol és német fordításban is elérhetőek lesznek a könyvek, így a magyarul nem beszélő utasok is megismerkedhetnek a könyvekkel. A beszállásánál Szabó T. Anna költő segít majd az utasoknak a megfelelő könyv kiválasztásában. A Lufthansának van miből támogatni a költészetet: már második éve rekordnyereséget ért el, így tavaly 22,4 milliárd eurós forgalom mellett 1,7 milliárdos adózás utáni nyereséget tudhat magáénak. A vállalat restrukturálásának látványos eredménye, hogy miközben a forgalom csak 13 százalékkal nőtt, az operatív eredmény 63,1 százalék. Tavaly fejeződött be a svájci Swiss légitársaság megvásárlása, és 2007-ben vásárolt a cég 19 százalékos részesedést az amerikai fapados JetBlue légitársaságban is.


In memoriam Dr. Fülöp András 1928 – 2008


2008. április 04.

Életének 79. évében, 2008. március 21-én, hosszan tartó súlyos betegség után elhunyt Dr. Fülöp András, a Malév egykori főpilótája, repülési igazgató, a magyar polgári repülés meghatározó alakja, kiemelkedő egyénisége. Pályafutása során 25 ezer órát töltött a levegőben, ami mind a mai napig egyedülálló a magyar aviatika történetében. Neve egybeforrott a Malév jet-korszakba való belépésével, hiszen aktív részt vállalt a Malév első sugárhajtású repülőgépének, a Tu-134-esnek az érkezésében mint típusfőpilóta, illetve vezetésével született meg a Tu-154-es három pilótás „magyar” változata, a Tu-154B-2. Közel harminc éves maléves pályafutása alatt új pilótagenerációk tanulták meg tőle a szakma szeretetét és fortélyait és még ma is sok olyan hajózó repül a légitársaságnál, aki a keze alatt tanult. 2008.április 4-én 14 óra 15 perckor a Farkasréti temető Makovecz termében és annak nyitott előterében vehettek hamvasztás utáni végső búcsút a családtagok, rokonok, barátok, ismerősök, pályatársak, volt és aktív Malév dolgozók Dr. Fülöp Andrástól. A szertartáson több mint 200-an voltak jelen. A búcsúbeszédek után egy Zlin kötelék és a HA-LIX átrepülése jelezte, hogy az aviatika egy kiemelkedő alakjától búcsúztunk. A szertartás befejeztével az urnát a család Nagykanizsára vitette, hogy szülőföldjén helyezhessék hamvait végső nyugalomra. Emlékét megőrizzük!


Budapesten járt az afgán elnök

2008. április 04.

Egynapos látogatásra hazánkba érkezett Hamid Karzait Afganisztán elnöke. A bukaresti NATO találkozóról érkező repülőgép a kora délelőtti órákban szállt le Ferihegyen. Az elnököt és kíséretét az Ariana Afghan Airlines tulajdonában lévő YA-BAB lajstromjelű Airbus 300B4-203 (c/n 180) típusú repülőgép szállította. A vendégek a rövid egynapos látogatás végeztével az esti órákban indultak tovább Kabulba.


Új földi kiszolgáló Ferihegyen

2008. április 03.

Új földi kiszolgáló, a Menzies Aviation kezdte meg tevékenységét a Ferihegyi Nemzetközi Repülőtéren. Jelenleg csak a Malév Ground Handling és a Celebi Ground Handling végez ilyen tevékenységet. A Ferihegyre járó légitársaságok régóta szorgalmazták, hogy bővüljön a piac. Az új szereplővel komoly verseny alakul ki Budapesten, ez pedig a szolgáltatások színvonalának emelkedését, a díjak csökkenését hozza magával, aminek végső soron az utasok lesznek a legfőbb haszonélvezői. Korábban is három szereplős volt a piac, mivel a Celebi és a Malév mellett a SkyEurope is végzett földi kiszolgálást. A diszkont légitársaság azonban tavaly kivonult a magyar piacról. A Menzies 1833-ban, Edingburgh-ben (Skócia) alapították családi vállalkozásként, 1963 óta jegyzik a londoni tőzsdén, a légi közlekedésben 1993 óta van jelen. A 12.500 alkalmazottat foglalkoztató társaság évente 65 millió utast és 2 millió tonna árut szolgál ki, 26 országban, 122 repülőtéren van jelen. Több mint 500 légi közlekedési partnerrel rendelkezik, közöttük van a Cathay Pacific, az Emirates, a Singapore, a Quantas, a Lufthansa, az EasyJet, és a Continental.


Újra KC-135-ösök Ferihegy légterében.


2008. április 02.

Kiemelt biztonsági készültség mellett kezdődött Romániában a NATO eddigi legnagyobb csúcstalálkozója. Több mint húszezer rendőr vigyáz a román főváros biztonságára. A belvárost hermetikusan lezárták az autósforgalom elől, hogy a konvojok útját biztosítsák. A gyalogosokat is egytől egyig átvizsgálják. A román főváros légterét szintén lezárták, és vadászgépek járőröznek folyamatosan a légtérben. A járőrszolgálatot teljesítő vadászgépeket, az ideiglenesen Ferihegyen állomásozó hat KC-135-ös légi utántöltő repülőgép látja el üzemanyaggal. Az amerikai légierő kötelékébe tartozó KC–135-ös repülőgépek, az angliai Sussexben lévő Mildenhall légibázisról érkezett még a múlt héten. A képeken a 60-0331 oldalszámú Boeing KC-135R Stratotanker (c/n 18106) látható a 31R futópályára történő végső megközelítés során, 2008. április 02-án 18:14 perckor. A többi tankerről pedig a következőket érdemes tudni: 58-0086 (c/n 17831), 58-0093 (c/n 17838), 60-0355 (c/n 18130), 63-8879 (c/n 18727), 63-8045 (c/n 18662)


A Ferihegyi repülőtéren március 30-ától élnek a schengeni szabályok


2008. március 27.

A Ferihegyi repülőtér március 30-án csatlakozik a schengeni rendszerhez, vagyis ettől a naptól kezdve megszűnik a határellenőrzés az övezeten belül közlekedő utasok számára. A nem schengeni utasok esetében megmarad a szigorú útiokmány-ellenőrzés. A repülőtér schengeni csatlakozásának napja, egybeesik a nyári menetrend bevezetésének időpontjával. A schengeni egyezményhez tavaly decemberben csatlakozott országok légikikötői egységesen március 30-án vezetik be az új határőrizeti rendszert. Március 30-tól a 2A terminál szolgálja ki a schengeni, a 2B terminál pedig a nem-schengeni forgalmat. A diszkont légitársaságokat fogadó 1-es terminál a schengeni és a nem-schengeni utasokat is fogadja. A Budapest Airport az elmúlt két évben több százmillió forintot költött a repülőtér schengeni követelményeinek megfelelő átalakítására. A 2-es terminálon több más mellett hat darab új, két irányba nyitható útlevél ellenőrző pultot, két új buszos beszállókaput és egy új utasbiztonsági ellenőrző pontot épített ki a BA, a repülőtéri alkalmazottak pedig oktatáson vettek részt. Az 1-es terminálon üvegfal választja majd ketté a schengeni és a nem-schengeni utasok számára fenntartott tranzitvárót. A változások nem érintik a poggyász- és utasbiztonsági ellenőrzéseket, hiszen azok a légiközlekedés biztonságát szolgálják – a schengeni csatlakozástól függetlenül.

A schengeni 2A és a nem-schengeni 2B terminált egy ún. átszállófolyosó köti össze, a Ferihegyen átszálló utasok ezt használhatják a terminálok közötti közlekedésre. A schengeni szabályok értelmében nem-schengeni utasok nem kerülhetnek a schengeni terminál érkezési szintjére, hiszen onnan – határellenőrzés hiányában – zavartalanul besétálhatnának a schengeni övezetbe. Ilyen helyzetekben akár a terminál teljes evakuálására, valamint a parkoló lezárására is sor kerülhet. Az utasok csak akkor térhetnek vissza, hogy megismételjék, vagy elkezdjék az utasbiztonsági ellenőrzést, ha a rendőrség már minden helyiséget átvizsgált. Ez nyilvánvalóan hosszú időbe kerül és teljesen felborítja a normális menetrendet. Ennek elkerülése érdekében egy háromszintű biztonsági rendszer gondoskodik arról, hogy zökkenőmentesen működjön a rendszer. Az OPS már a repülőgép érkezésekor megállapítja, hogy az a schengeni övezetből, vagy azon kívülről érkezett. Az átállás időszakában egy rendőr is segíti a toronyban az OPS munkáját. Ezt követően a földi kiszolgáló értesíti a busz vezetőjét, aki maga is meggyőződik a gép eredetéről. A schengeni tranzit ajtaját az átállás után már nem nyitja a buszsofőrök távirányítója, az éjjel nappal ott posztoló rendőr feladata és felelőssége lesz Schengen kapujának őrzése. Kizárólag ő nyithatja ki a kaput, miután beszélt a busz vezetőjével. A schengeni térséghez a következő országok tartoznak: Ausztria, Belgium, Csehország, Dánia, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Izland, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Luxemburg, Magyarország, Málta, Németország, Norvégia, Olaszország, Portugália, Spanyolország, Svédország, Szlovákia, Szlovénia.


Járatsűrítés jellemzi a Malév nyári menetrendjét


2008. március 27.

A Malév a 2008-as nyári menetrendi időszakban 37 ország 50 célállomására közlekedtet járatokat saját és bérelt repülőgépekkel. A légitársaság repülőgépei naponta átlagosan 140 felszállást hajtanak végre. Stockholmi és stuttgarti vonalán a hét öt napján plusz egy-egy járattal napi kettőre emeli frekvenciáját a Malév. A reggeli és esti járatok lehetővé teszik, hogy a magyar üzletemberek ügyeiket akár egy nap alatt is elintézhessék a svéd és a német nagyvárosban. Koppenhágába a napi kétszeri reggeli és esti járatok mellett hetente további öt alkalommal repülnek a légitársaság gépei, Tiranába és Temesvárra pedig heti három éjszakázó járattal bővül a menetrend a nyári időszakban a télhez képest. Ugyancsak március 30-tól életbe lépő újdonság, hogy Kolozsvárra és Milánóba a Malév saját repülőgépei viszik az utasokat, ezekre a célállomásokra eddig a Carpatair illetve az Alitalia gépei repültek. Mindkét városba napi két járatot biztosít a magyar nemzeti légitársaság. Moszkvában a modern és dinamikusan fejlődő légikikötőbe, Domogyedovóra helyezi át üzemelését a Malév. Domogyedovó a forgalmi mutatók tekintetében ma már Moszkva vezető repülőtere, ráadásul a Malév utasai számára itt biztosítható a gyors és kényelmes csatlakozás az AiRUnion és más orosz légitársaságok hálózatára, továbbá ide közlekednek a oneworld taglégitársaságai is. New York-ba május 2-tól indulnak ismét a közvetlen Malév-járatok, míg Torontó május 26-tól lesz elérhető a Malév Boeing 767-eseivel. Idén nyáron is belekerül a menetrendbe az utóbbi évek egyik legnépszerűbb spanyol nyaralóhelye, Andalúzia kapujának számító Malaga is, ahová a Malév hetente két járatot biztosít. A légitársaság bangkoki járata április végétől az alacsony forgalmi nyári időszakban szünetel. Kairóba és Lyonba május közepéig közlekednek a légitársaság gépei. Bezárásra kerül a Malév müncheni vonala, amit a járat tartósan csökkenő kihasználtsága és a fent említett járatsűrítések tesznek indokolttá. A korábbi nyári útvonalak közül Dubrovnik nem szerepel a légitársaság idei nyári menetrendjében, ehelyett a Malév a jövedelmezőbb útvonalakra helyezi át repülőgépparkjának erőforrásait.


Épül az Airport Hotel

2008. március 27.

Júliusban adják át a négycsillagos, 112 szobás Airport Hotelt. A Vecsésen épülő szálloda az első nagyobb méretű projekt a reptér környéki szállodafejlesztések sorában. Az Airport Hotel a business szálloda kategóriába tartozik, non-stop étterem, 200 fős konferenciaterem, tárgyaló, wellness központ tartozik hozzá. A szálloda a nyári főidényben teljes kapacitással működik majd. A 2.5 milliárd forintos beruházás az amerikai De La Rosa Kft. nevéhez fűződik.


Épül az Airport City logisztikai park Ferihegy mellett

2008. március 27.

Befejező szakaszához érkezett az Airport City logisztikai park első épületének beruházása a Ferihegyi repülőtér közelében, az új logisztikai központ már fogadja a leendő bérlők bejelentkezéseit. Az év közepére elkészülő első épület 8.300 négyzetméteren, magába foglal egy 2 ezer négyzetméternyi irodaegységet is. Itt logisztikai cégek bérelhetnek majd raktárterületet. Az új logisztikai park Vecsés közigazgatási területén, Budapest határánál lesz, a repülőtérre vezető út és az Üllői út elágazásához közel, 5 percre a Ferihegyi repülőtértől, valamint az M0-s autóút új szakaszától.


Százezer Malév-törzsutas

2008. március 27.

Százezredik törzsutasát köszöntötte a Malév a Művészetek Palotája Üvegtermében. A szerencsés nyertesnek, Matusek Juditnak a Malév vezérigazgatója, Leonov Péter gratulált, és adta át a 100 ezer törzsutas Bónusz Pont jóváírását igazoló oklevelet. A Malév az európai légitársaságok közül az elsők között még 1985-ben hozta létre törzsutas programját, amely fennállásának 23 évében folyamatosan európai színvonalú szolgáltatásokat nyújtott tagjainak. A Duna Club tagjai előtt a légitársaság egy évvel ezelőtti oneworld csatlakozásával szó szerint is kitárult a világ, hiszen a korábbi utasváró koncepció módosulásával, jelenleg a Malév ezüst, arany és platina kártyás utasai a világ repülőterein több mint 500 exkluzív várót vehetnek igénybe. A törzsutasok a oneworld légitársaságok 150 ország 700 célállomására közlekedő járatain gyűjthetik és használhatják fel pontjaikat. A szövetség tagjaként, és a megújult törzsutasprogram kínálta lehetőséggel az aktív Malév Duna Club tagjainak száma több mint 30%-kal növekedett az elmúlt egy évben. A klubtagok 65%-a magyar, míg 35%-a külföldi utazó, mintegy 8%-a pedig valamelyik úgynevezett prémium kártyával - ezüst, arany, platina kártya - rendelkezik.


Budapesten járt Lech Kaczynski lengyel államfő


2008. március 25.

A kora délelőtti órákban, egy napos villámlátogatásra Ferihegyre érkezett Lech Kaczynski lengyel államfő. A felesége Maria Kaczynska kíséretében érkező vendég eredetileg kétnaposra tervezte látogatását, azonban a varsói államfői hivatal közlése szerint belpolitikai okok miatt ez lerövidült. Az államfőt és kíséretét a LOT lengyel légitársaság egyik Embraer RJ145MP típusú (c/n 145285) SP-LGE lajstromjelű repülőgépe hozta Budapestre. A vendégek a kora esti órákban indultak vissza Varsóba.


A Malév sűrűbben jár Stuttgartba


2008. március 25.

A Malév március 30-ától, hétköznapokon napi kettőre emeli Stuttgartból Budapestre közlekedő járatainak számát a nyári menetrend életbe lépésétől kezdődően. A járatokat a Malév bérelt 50 személyes Saab2000-es repülőgépekkel üzemelteti. Ezzel heti 12-re nő a két város közötti Malév-járatok száma. A 2008-as nyári menetrendi időszaktól a Malév hetente összesen 46 járatot biztosít Budapest és négy németországi nagyváros - Berlin, Frankfurt, Hamburg és Stuttgart - között. A magyar nemzeti légitársaság több mint 300 ezer utast szállított a két ország között az elmúlt esztendőben. A stuttgarti sűrítéssel egyidejűleg a Malév a nyári menetrendtől kezdődően beszünteti müncheni járatát.


Magyarországról biztosítják a NATO bukaresti értekezletét

2008. március 24.

Az elkövetkező két hétben Ferihegyen, állomásozik az amerikai légierő hat légi utántöltő repülőgépe. A Románia feletti bevetéseiken ezek a tankerek látják majd el üzemanyaggal az április 2–4. közötti bukaresti NATO-csúcsot biztosító vadászgépeket. Vasárnap délután szállt le Ferihegyen a feladatban részt vevő első három KC–135-ös repülőgép, amelyek az angliai Sussexben lévő Mildenhall légibázisról érkeznek. Még a múlt hét közepén C–17-es óriás szállító repülőgépek és szárazföldi járművek hozták Ferihegyre azt a számos kiszolgáló berendezést, amellyel üzemeltetik a gépeket. Legutóbb Szerbia bombázása idején állomásoztak amerikai légi utántöltő gépek Ferihegyen.


Frekvencia-változás

2008. március 20.

A HungaroControl tájékoztatása szerint 2008. április 10-től a FIC északi szektor frekvenciája megváltozik. Az új frekvencia: 119,350 MHz. A Budapest ACC által eddig használt 136,375 MHz-es frekvenciát, 2008. május 8-tól 8,33 kHz csatornaosztásúvá alakítják. Az új csatorna-azonosító: 136,380 CH. A 128,950 MHz frekvenciát 2008. május 8-tól a Budapest ACC használja.


Ferihegyre jöhet az Aeroflot cargo bázisa

2008. március 17.

Az Aeroflot orosz légitársaság cargo üzletágának vezetői Budapesten tárgyaltak a Budapest Airport Zrt. menedzsmentjével arról, hogy a légitársaság közép-európai cargo bázisát Ferihegyen hozná létre. Megállapodás most nem született, de a Budapest Airport Zrt. örömmel fogadna egy ilyen lépést. A Budapest Airport "Cargo Város" elnevezésű projektjének keretében várhatóan még az év vége előtt megkezdik a légi áruszállítás fejlesztését. Az első ütemben - megduplázva a jelenlegi évi 80 ezer tonna kapacitást - 2009-2010-re 160 ezer tonna éves kapacitású cargo bázist építenek. A második fázisban, 2014-re a kapacitást 191 ezer tonnára bővítik, míg a harmadik ütemben a fejlesztések eredményeként 2020-tól évente 268 ezer tonna árut kezelhetnek Ferihegyen.


Nyáron csökkenti járatait a Ryanair Ferihegyen

2008. március 17.

Alighogy megérkezett, jelentősen visszafogja budapesti kapacitását Európa vezető fapados légitársasága, a Ryanair. Az ír cég október végén 7 útvonallal és heti 29 járattal jelent meg Ferihegyen, szinte pontosan egy időben a SkyEurope kivonulásával. Ehhez képest már februárban kiderült, hogy heti 3-ról 2-re csökken a Glasgow-ba induló gépeik száma, a napokban pedig egy kivétellel az összes budapesti útvonalon csökkentették a járatsűrűséget a nyári főszezonra. A tavaszi 29-cel szemben nyáron már csak heti 18 Ryanair-gép landol majd Ferihegyen. A törlés okairól Tomasz Kulakowski, a Ryanair Közép-Európáért felelős értékesítési igazgatója annyit mondott, hogy folyamatosan vizsgálják a járatok teljesítményét, ezek alapján pedig néhány budapesti útvonalnál ritkítás, másoknál pedig sűrítés vált szükségessé. Azt azonban nem közölte, hogy mely útvonalakon várható több járat. Az igazgató megerősítette, hogy a Ryanair továbbra is elkötelezett a budpesti piac iránt.


A Budapest Airport jóváhagyta a repülőtéri taxik új díjtáblázatát


2008. március 14.

A Budapest Airport (BA) jóváhagyta a Zóna taxi új, 2008-ra érvényes díjstruktúráját, amely március 15-én lép életbe. Az új struktúrát a BA a 2006-ban kötött szolgáltatási szerződéssel összhangban fogadta el, amely lehetővé teszi a taxi díjak – az infláció mértékének megfelelő – évi emelését. Nem változott az 1-es terminál és a 2-es terminál közötti fuvar díja, az 1. zóna tarifája pedig 300 forinttal emelkedett. A 2. és a 3. Zóna díja 400, illetve 500 forinttal nőtt. Március 15-től 800 forinttal kell többet fizetniük a Buda külső kerületeibe igyekvő utasoknak. Az új díjtáblázat kizárólag a repülőtéri alkalmi fuvarokra vonatkozik. A mostani áremelések után még mindig a Zóna kínálja a legalacsonyabb árakat a repülőtérről a városba.


Pénzt kér a beszélgetésért a Wizz Air

2008. március 13.

Normál helyi hívás díja helyett néhány napja csak emelt tarifával, egészen pontosan percenként 225 forintért hívható a Wizz Air call centere. A diszkont-légitársaság szerint az emelt díjas szolgáltatással a nemzetközi trendet követik. A Wizz Air helyfoglalásainak 85 százalékát az utasok az interneten bonyolítják, 9-10 százalék esik az utazási irodákra, s mindössze 5-6 százalék az ügyfélszolgálatra. Tapasztalataik szerint a call centerek hívásforgalmának 90 százalékát az információkérés teszi ki, amelyet a honlapról is megtehetnek az érdeklődők. Miután a legdrágább az élőmunka, ezért döntött úgy a diszkont-légitársaság vezetése, hogy emelt díjon legyen hívható az ügyfélszolgálat.


A felségjel nélküli CIA-gép többször is járt Ferihegyen


2008. március 13.

Az N34315 jelzésű Boeing 737-es többször is járt Ferihegyen az elmúl két évben. Ezek a repülőgépek, mint ahogyan az ATA L-1011-, DC-10- és Boeing 757-esei csak üzemanyagért szállnak le Ferihegyen. Amint befejeződik a tankolás, már indulnak is tovább. (Ferihegy egyébként kétfunkciós, azaz polgári és NATO-repülőtér egyben.) A gépet Pozsony és Budapest mellett még Frankfurtban, Hamburgban és Luxembourgban is látták. A Független Médiaközpont fórumának egyik hozzászólója konkrét útvonaltervet is közölt: "06.05.06 N34315 Vision Air Budapest, Hungary Baghdad-Budapest-Shannon-Dallas/Fort Worth, TX". A névtelen bejegyzés hitelességét növeli, hogy 2006. május 6-án valóban járt itt a szóban forgó repülőgép. Ezt a verziót erősíti meg a ferihegyi repülőtér szóvivőjének nyilatkozata is. Szollár Domokos szerint a Vision Airlines charterjáratai, valamint az Irak és az Egyesült Államok között repülő ATA charterjáratok gyakran állnak meg Ferihegyen kerozint tankolni, és néha itt végzik el a karbantartási munkálatokat is. Legutóbb kedden egy Boeing 767-es szállt le, fedélzetén üzletemberekkel. A járat Bagdad és Washington között közlekedett. Ha az utasok között esetleg katonák is vannak, azt a repülési terv leadásakor külön jelzik, de a tegnapit kereskedelmi járatként regisztrálták. E járatok azért Ferihegyet választják, mert Magyarország félúton van az Egyesült Államok és a Közel-Kelet között. Az amerikai chartergépek azóta közlekednek rendszeresen Ferihegyen át, amióta NATO-repülőtér lett a légikikötő. Ezek - az általában fehér - Boeingek a nemzetközi szabvány szerint feliratozottak, felségjelzésük és lajstromszámuk is van. Általában polgári és nem katonai gépekről lehet beszélni, de titkos katonai repülések is vannak Ferihegyen - közölte Szollár Domokos, azt azonban nem tudta megmondani, hogy a magyar hatóságok ellenőrzik-e ezeket a chartergépeket. Az esetek többségében nem lehet határátlépésről beszélni, hiszen általában a gépeken maradnak az utasok.


Fapados légikikötő tervek

2008. március 06.

Bő két év múlva nyithatja meg kapuit az első hazai kifejezetten fapados légikikötő a Veszprém melletti Szentkirályszabadján. A Frankfurt-Hahn példáját követni kívánó létesítmény nem a sármelléki FlyBalatonnak, hanem Ferihegy 1-nek szeretne konkurenciát támasztani, azaz a Wizz Airt és a Ryanairt csábítaná el. Megeshet azonban, hogy Szentkirályszabadját megelőzi a Székesfehérvár melletti börgöndi repülőtér, amelynek átadását 2009-re tervezik. A jelenlegi tervek szerint 2010. március végétől már a fapados légitársaságok járatait is fogadni képes állapotba kerül az egykori katonai repülőtér Szentkirályszabadján, jelentette be Kárpáti Zoltán, a légikikötőt üzemeltető BudaWest Airport Zrt. igazgatósági tagja. A nyitásig összesen 3,5 milliárd forint értékű beruházásra van szükség a területen, amit a cég uniós és önkormányzati támogatás nélkül, kizárólag saját pénzügyi konstrukciói segítségével fedez majd. Ennek keretében 2010 tavaszáig felújítják az élettartamán már jócskán túllévő fel- és leszállópályát, valamint az irányítótornyot, emellett megépítik az utas terminált és a forgalmi előteret. A fejlesztés újabb üteme 2010-ben indul el: ekkor kezdik építeni az oktatóközpontot és technológia parkot is magában foglaló BudaWest Business Parkot. Szintén ekkor látnak hozzá egy szálloda, egy konferenciaközpont, egy parkolóház, egy repülőgép-múzeum és egy logisztikai park létrehozásához. 2013-tól pedig egy kereskedelmi és szórakoztató központ is létesül majd a légikikötő mellett. Kárpáti Zoltán szerint ezek a fejlesztések összesen 12-15 milliárd forintos beruházást igényelnek majd. A térségben mindössze két repülőtér jelenthet majd konkurenciát Szentkirályszabadjának. Az egyik Győr-Pér, amely jelenleg elsősorban kisgépes forgalmat bonyolít le, a másik pedig a Székesfehérvártól mindössze tíz kilométerre fekvő börgöndi repülőtér. Utóbbinak az építése áprilisban kezdődik meg, s ideális esetben 2009-ben már nemzetközi járatok fogadására is alkalmas lehet.


Tizenkét amerikai várossal bővül a Malév-hálózat

2008. március 03.

Amerikai nagyvárosokkal bővül a Malév útvonalhálózata. A oneworld alapító taglégitársaság, az American Airlines tizenkét járatára kerül fel a Malév kereskedelmi kódja május 2-tól, ami lehetővé teszi a Malév-utasoknak, hogy közvetlenül foglaljanak helyet észak-amerikai járatokra, melyek csatlakozása illeszkedik a Malév közvetlen Budapest - New York járatához. A két légitársaság code-share együttműködésnek köszönhetően a Malév gyakorlatilag közvetlen szereplőjévé válik az amerikai belföldi légiközlekedésnek. A Malév kódok naponta összesen 36 AA járaton szerepelnek majd, ez a jelenlét a realizálható kereskedelmi hasznon túl jelentős marketing értéket jelent az észak-amerikai földrészen. Az utasok számára a gyors utazás és egyszerűsödő ügyintézés jelent előnyt, a Budapest-Los Angeles távolság a Malév és AA járataival például 17 óra alatt repülhető le New York-i átszállással. A Malév-kóddal elérhető városok: Baltimore (Maryland), Boston (Massachusetts), Cleveland (Ohio), Dallas/Fort Worth (Texas), Miami (Florida), Orlando (Florida), Raleigh/Durham (North Carolina), San Diego (California), San Francisco (California), Seattle (Washington), St. Louis (Missouri), Washington (DC). A célállomások a Malév New York-i járataival május 2-ától egyetlen átszállással érhetők el. Egy már korábbi megállapodásnak köszönhetően az American Airlines Los Angelesbe és Chichagóba közlekedő járatain is szerepelnek a Malév kódjai.


Ferihegyen 40 percig állt a légi közlekedés a tomboló vihar miatt

2008. március 01.

Csaknem háromnegyed órán keresztül egyetlen gépet sem indított és fogadott a heves széllel, esővel, jégesővel kísért vihar miatt a Ferihegyi repülőtér szombat délután. A repülőtéren 110-115 km/h széllökéseket mértek, ezért 14 órakor a biztonság érdekében lezárták a légikikötőt, egyetlen gép sem indulhatott vagy szállhatott le. Bár a szakemberek a legtöbb tárgyat, berendezést rögzítettek, a szél miatt így is kisebb mértékben megrongálódott egy-két utashíd. Több épület tetejét megtépázta, a 2-es terminálon pedig egy mozgatható utaslépcsőt döntött fel az orkán erejű szél. A műszaki előtéren álló F-GPKO lajstromjelű Piaggio P-180 típusú repülőgépet sem kímélte az orkán, amikor a viharos erejű szél a földön álló, kikötött repülőgép szárnyaiba belekapott és a járműt a "fenekére" ültette. A repülőteret végül 14 óra 40 perckor nyitották meg, amikor a vihar csitulni kezdett, addig körülbelül tucatnyi gép nem tudott le- vagy felszállni. Az egész Európán végigsöprő vihar miatt a bécsi repülőtéren az irányítótornyot is evakuálni kellett.


A Wizz Air belföldi járatot indított Romániában


2008. február 29.

A Wizz Air elindította belföldi járatát Romániában, Bukarest és Kolozsvár között heti négy alkalommal. Romániában ez az egyetlen belföldi járat, amit diszkont légitársaság üzemeltet. A belföldi járatindítás mellett a légitársaság nemzetközi útvonalhálózatát is bővítette. Csütörtöktől Bukarestből már Brüsszelbe, Milánóba és Kolozsvárról Dortmundba is repül a Wizz Air. A Wizz Air - Airbus A320 típusú repülőgépekből álló flottája - jelenleg 7 bázisról üzemel közel 100 útvonalon. A légitársaság Lengyelországból, Magyarországról, Bulgáriából, Horvátországból és Romániából kínál járatokat számos európai városba.


Legtöbbet és leggyakrabban a levegőben

2008. február 27.

Tizennyolc légiutas-kísérő kapott szakmai elismerést a Malévnél, melyeket Fehérváry Géza, a Társaság üzemeltetési vezérigazgató-helyettese adott át a Malév Oktatási Központjában. Az elismeréseket a legtöbb repült órát és felszállást teljesített légiutas-kísérők kapták a beosztás és a repülőgép típus szerinti különböző kategóriákban. A legtöbb, 513 felszállást Nagy Zsuzsanna rövidtávos supervisor, míg a legtöbb repült órát, 833 óra 52 percet pedig Rózsa Krisztina, hosszútávon repülő beosztott légiutas-kísérő teljesítette 2007-ben. A rövidtávú purserek közül Hankesz Delila töltötte a legtöbb időt, össesen 788 órát a levegőben.


Az Aer Lingus heti három járatot közlekedtet Belfast és Budapest között


2008. február 26.

Pár perccel hét óra előtt landolt az Aer Lingus Belfastból érkező nyitójárata. Az új járat indításával közvetlen légihíd kapcsolja össze Budapestet az 1 millió 700 ezres északír területtel. Az ír légitársaság kedden, csütörtökön és szombaton Airbus A320-as gépekkel üzemelteti új járatát. Belfast bevonásával hétre emelkedett azon városok száma az Egyesült Királyságban, amelyek közvetlenül elérhetők a ferihegyi repülőtérről. Az Aer Lingus élvezi azokat a kedvezményeket, amelyek a Budapest Airport új tarifarendszere szerint megilleti azokat a légitársaságokat, amelyek új célállomásokkal kapcsolják össze a ferihegyi repülőteret. Az első évben az Aer Lingus egyáltalán nem fizet leszállási díjat, a második évben ötven, a harmadikban pedig huszonöt százalékos kedvezményre jogosult. A Budapest Airport a forgalom bővítése és a magyar turisztikai ágazat erősítése érdekében hirdette meg 2008-as Ösztönző programját.


Újabb pályázat Ferihegy 2 bővítésére


2008. február 22.

Tendert írt ki a Budapest Airport a 2-es terminál bővítésére. A pályázóknak március végéig kell ajánlatot tenniük. Tavaly év végén a BA már kiírt egy pályázatot a 2-es terminál átalakítására, ám a rövid határidő, illetve az ünnepek miatt az eljárást meg kellett ismételni. A kiírás szerint összesen 12 ezer négyzetméter utasforgalmi terület elbontása, 50 ezer négyzetméter új utasforgalmi terület építése, valamint 35 ezer négyzetméter átépítése vár a győztes pályázóra. A munkálatokat 42 hónap alatt kell elvégezni.


Májusban a Malév újraindítja transzatlanti járatait


2008. február 22.

A Malév újraindítja májusban két észak-amerikai járatát. Május 2-től heti öt alkalommal, május 12-től pedig naponta közlekedik majd a New York-i járat. Torontóba május 26-tól indul újra a járat heti öt alkalommal.


Új csúcstechnológiájú mentőautót vásárolt a Budapest Airport


2008. február 21.

A Budapest Airport tegnap vette át és hamarosan a ferihegyi repülőtér utasainak és munkatársainak szolgálatába állítja a vadonatúj, csúcstechnológiájú Mercedes Sprinter típusú rohamkocsit. A legkorszerűbb berendezésekkel ellátott mentőautót több mint 19 millió forintért vásárolta meg a ferihegyi repülőtér üzemeltetője. A 150 lóerős és hat sebességes jármű rendelkezik minden olyan egészségügyi berendezéssel, amelyre a Ferihegyen dolgozó orvosoknak a sürgősségi ellátáshoz szüksége lehet. Ezek közé tartozik többek között a modern defibrillátor és EKG berendezés, az automata infúziós pumpa, valamint a fűthető infúziós készlet. A járműhöz olyan „önműködő” hordágy is tartozik, amelyet egyetlen ember is könnyen és biztonságosan tud kezelni. A mentőkocsi paraméterei megegyeznek az Országos Mentőszolgálatnál használt járművekével, így a beteget egyszerűen át lehet helyezni egy „városi” mentőautóba. A repülőtéri mentőkocsi kizárólag a légikikötő területén belül teljesít szolgálatot. A BA Egészségügyi Központja nemcsak az évi nyolc és félmillió utas és a több mint tízmillió kísérő közül lát el betegeket, hanem kezeli Ferihegyen működő vállalatok közel 13 ezer munkatársát is. A központ orvosai az év 365 napjában, napi 24 órában tartanak ügyeletet és évente átlagosan 4700-5400 alkalommal nyújtanak elsősegélyt. A páciensek közül 150-170 szorul kórházi kezelésre. A Mercedes Sprinter rohammentőt a Pappas Autótól vásárolta a Budapest Airport, a speciális felszerelésekkel pedig a Vasi Volán látta el a járművet. A beszerzéshez a BA az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálattól kapott szakmai támogatást.


Napi két Malév járat Kolozsvárra tavasztól


2008. február 20.

A Malév a nyári menetrendtől naponta két saját járatot indít Budapest és Kolozsvár között. A nemzeti légitársaság a járatokat saját Fokker 70-es, és a Carpatair-től bérelt Saab2000-es típusú repülőgépekkel üzemelteti 2008. március 30-tól. A Malév utasai, a magyar nemzeti légitársaság és a Carpatair 2005-ben indult code-share együttműködésének köszönhetően, már eddig is utazhattak Malév-repülőjeggyel Kolozsvárra, de csak a Carpatair által üzemeltett járatokon. Románia EU-s csatlakozásával nyílt meg a lehetősége annak, hogy a Malév saját üzemeltetésű járatot nyithasson a térségbe.


Hazánkba látogatott Ilham Aliyevv azeri elnök


2008. február 19.

Február 18-án kétnapos hivatalos látogatásra hazánkba érkezett Ilham Aliyevv Azerbajdzsán hivatalban lévő elnöke. Az elnököt és kíséretét szállító repülőgépek hétfőn a délelőtti órákban landoltak Ferihegyen. A magas rangú vendégeket két repülőgép hozta Bakuból Budapestre. Az egyik az Azerbaijan Airlines tuladonában lévő 4K-AZ01 lajstromjelű Airbus 319-115XCJ típusú repülőgép (c/n 2487), melyet VIP szállításokra használnak. A másik gép a Silk Way Airlines tulajdonában álló 4K-AZ888 lajstromú Gulfstream G450 típusú repülőgép volt (c/n 4045), mely szintén VIP szállítási feladatokat lát el. A vendégek a két napos program után, kedden a késő délutáni órákban utaztak el Ferihegyről.


Elszállította 10 milliomodik utasát a Wizz Air

2008. február 12.

A Wizz Air, Kelet-Közép Európa legnagyobb diszkont légitársasága elszállította 10 milliomodik utasát. A légitársaság ezt négy év üzemelés után érte el. A tervek szerint 2008-ban már 6,2 millió utast szeretne szállítani járatain, tartva az eddigi átlagos 45-50%-os növekedési tempót. Flottája pedig további 4 új Airbus A320 típusú repülőgéppel bővül, így nyáron 19 Airbus repül majd a Wizz Air szineiben.


Új Ryanair járat indul a Balatonról

2008. február 05.

A Ryanair légitársaság nemrég jelentette be harmadik járatát a sármelléki Flybalaton repülőtérről Düsseldorf-Weeze-re. A hetente kétszer, minden szerdán és vasárnap közlekedő járatok 2008. március 30-tól 2008. október 22-ig üzemelnek. Egyébként a légitársaság az első évben 15,000 utasra számít az új útvonalon.


Visszafordult a Malév 422-es járata


2008. február 03.

Vasárnap 18 óra után néhány perccel a Malév 422-es Velencei járatának kapitánya futómű problémát észlelt, ezért visszafordította gépét és rendben leszállt Ferihegyen. A Kárpát Air-tól bérelt Saab-2000-es típusú gépen tartózkodó 41 utas és a 3 fős személyzet sértetlenül úszta meg a kalandot. Végül az utasok 21 óra előtt néhány perccel utazhattak el a Malév egyik Boeing 737-600-as típusú gépével Budapestről.


Hardy Mihály az új közkapcsolati igazgatója a Budapest Airportnak

2008. február 1.

Február elsejétől Hardy Mihály lett a Budapest Airport (BA) vállalati és közkapcsolati igazgatója. Az új igazgató és csapata felelős a BA külső, belső kommunikációjáért, kormányzati kapcsolataiért, és a vállalati felelősségvállalásért. Emellett az új igazgatósághoz tartozik a vállalati marketing is, amely felügyeli a társaság arculatával kapcsolatos kérdéseket és a BA marketing stratégiáját. Hardy Mihály Donatella Gassertől veszi át a feladatokat. Donatella továbbra is a Budapest Airportot irányító konzorcium többségi tulajdonosa, a HOCHTIEF AirPort kommunikációs igazgatója marad.


Ferihegyen járt az An-225-ös

2008. január 19.

11:40-kor szállt le Ferihegy 13L betonján ADB376F járatszámmal az Antonov AN-225 Mriya, a világ legnagyobb repülőgépe. A gép a B5 vároponton parkolt, a 13L futópálya-küszöb és az irányítótorony között. A repülőgép a Kijev melletti Gostomel repülőtérről érkezett Ferihegyre, hogy speciális műszereket, úgynevezett szeizmikus vibrátorokat szállítson Ománba. Összesen 180 tonna rakomány került az An-225 fedélzetére. A repülőgép a rakodást követően még aznap éjjel 23:26 perckor a 31R futópályáról felszállt ADB3376-os járatszámmal.
Az Antonov An-225 típusú repülő nemcsak a legnagyobb, de 650 tonna maximális felszálló tömegével egyben a legsúlyosabb repülőgép is a világon. A gép összesen 250 tonna hasznos teher szállítására képes a 43 méter hosszú és 6,4 méter széles „gyomrában”. A járművet hat hajtómű repíti 800 km/órás sebességgel a célja felé, a leszállást pedig 32 kerék segíti. Az An-225 1988-ban repült először, és eredetileg a Buran űrsikló szállítására fejlesztették ki. Ebből a típusból egyetlen egy üzemképes példány létezik a világon.
A Budapest Airport szakemberei gondosan felkészültek az óriásgép fogadására, minden mozdulatát előre megtervezték. Az érkezés, indulás és kiszolgálása alatt a repülőtér zavartalanul, menetrendszerint üzemelt. A Ferihegyi repülőtér 3707 méter hosszú 2-es futópályája bármelyik típusú repülőgépet, így az An-225-öst is képes fogadni és indítani.
Az An-225-ös a legnagyobb, mindösszesen három típust tömörítő „F” kategóriába tartozik. Kiszolgálásukra külön állóhelyet használ a Budapest Airport a 2-es futópálya mellett, az irányítótorony szomszédságában. Az Antonov fesztávolsága 88,4 méter, így nemcsak szárnyai, de a hajtóművei is túlnyúlnak a futópályák, illetve gurulóutak burkolt felületen. Mivel a hajtóműbe így könnyen sár, vagy más szennyeződés kerülhetne, ezért megkérik a pilótát, hogy gurulás közben a szélső hajtóműveket kapcsolja ki és kizárólag a belsőket használva manőverezzen a repülőtéren.
„Mrija” a JAS Cargoways Kft. (www.jasww.com) szervezésében érkezett Ferihegyre, az út előkészítése több mint három hónapot vett igénybe. A repülőgép bérleti díja jóval felülmúlta a 100 millió forintot.

A hatalmas légijárművek kezelése nem újdonság a Budapest Airport számára. Az An-225 kistestvére, az An-124-es gyakran jár Ferihegyre. A délszláv válság idején az amerikai hadsereg C5B Galaxy teherszállító óriásgépei is megszokott vendégek voltak. Infrastruktúrája alapján a Budapest Airport a legnagyobb személyszállító repülőgép, az Airbus 380-as fogadására is képes.


A Malév repülőgépei Domogyedovóra járnak tavasztól.

2008. január. 10.

A Malév 2008. március 30-tól Seremetyevó helyett a modern, az utazóközönség igényeit teljes körűen kiszolgáló, Domogyedovó (DME) nemzetközi repülőtérre közlekedteti moszkvai járatait. Domogyedovó a forgalmi mutatók tekintetében ma már Moszkva vezető repülőtere, ráadásul a Malév utasai számára itt biztosítható a gyors és kényelmes csatlakozás az AirUnion és más orosz légitársaságok hálózatára, továbbá ide közlekednek a oneworld taglégitársaságai is.
Oroszország legnagyobb, és legdinamikusabban fejlődő repülőterére - mely első orosz légikikötőként nyerte el a ISO 9001:2000 minősítést - jelenleg 76 légitársaság üzemel, melyek 226 kül- és belföldi célállomással kötik összes az orosz fővárost. A Malév Moszkva - Domogyedovó -i, naponta közlekedő járatának menetrendje jól illeszkedik az AiRUnion nyolc (8) és a S7 légitársaság tizenhét (17), Oroszországba és FÁK országokba közlekedő járataihoz. A magyar nemzeti légitársaság ezzel megteremti annak lehetőségét, hogy Budapestről Moszkván keresztül Oroszország legnagyobb városai mindössze egy, kényelmes átszállással elérhetővé váljanak, illetve az orosz piacokról érkező utasok a Malévvel repüljenek Nyugat-, Dél- és Közép-Európa városaiba. Ugyancsak Domogyedovóra közlekednek a Finnair kivételével a oneworld Moszkvába járatot biztosító taglégitársaságai is - az American Airlines, British Airways, Royal Jordanian, Iberia és Japan Airlines.


8,6 millió utas ferihegyen 2007-ben


2008. január 05.

A Budapest Airport (BA) összesen 8,597,137 utast szolgált ki 2007-ben, négy százalékkal többet, mint az azt megelőző évben. A tavalyi év utolsó hónapjában 561,355 utas fordult meg Ferihegyen, ami 7,8%-os növekedést jelent 2006 decemberéhez képest.
A hagyományos légitársaságok utasainak száma 5,232,490-re emelkedett, vagyis öt százalékkal nőtt 2006-hoz képest. A diszkont légitársaságok 2,205,651 utast szállítottak, 0,4 százalékkal többet, mint egy éve.
Tavaly a gépmozgások száma 2,1%-al csökkent 2006-hoz képest, összesen 124,298 felszállást és landolást regisztrált a BA. A növekvő utas szám és a kevesebb gépmozgás közötti ellentmondás oka az, hogy a légitársaságok jobb helykihasználtsággal és nagyobb repülőgépekkel üzemeltek. A tavalyi év legforgalmasabb hónapja az augusztus volt, amikor a BA összesen 977,913 utast szolgált ki. 2007 augusztusa egyben a repülőtér történetének legforgalmasabb hónapja is volt. A legcsendesebb hónap 2007-ben a február volt, 437,852 utassal.
Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója elmondta: “Az utasforgalom 4%-kos növekedése általánosságban elfogadható egy repülőtér számára, de a Budapest Airport jövővel kapcsolatos várakozásaink ennél jóval nagyobbak. A BUD Future névre keresztelt, 65 milliárd forintos modernizációs programunk teret nyit a további növekedésnek, és valamint emelni fogja szolgáltatásaink színvonalát. Új, nemrégiben elindított, három éves Ösztönző programunk pedig abban fog segíteni, hogy több légitársaságot, járatot és utast vonzzunk Budapestre.”
A Budapest Airport 2008. január elsején vezette be új tarifatáblázatát. Az új tarifacsomag egy három éves ösztönző rendszert is tartalmaz, amely azokat a légitársaságokat támogatja, amelyek bővítik ferihegyi tevékenységüket és hozzájárulnak a BA és a magyar turizmus, valamint közvetve a gazdaság növekedéséhez. Az ösztönző jelentős kedvezményeket kínál azoknak a légitársaságnak, amelyek új járatokat indítanak, illetve növelik már létező járataik sűrűségét.


Schengen Ferihegyen: 2008 márciusától


2007. december 22.

Bár Magyarország 2007. december 21-én csatlakozott a schengeni övezethez, az ehhez kapcsolódó forgalmi változások a térség valamennyi repülőterén, így a Ferihegyi repülőtéren is majd csak 2008. március 29-én lépnek érvénybe. A gyakorlatban mindez annyit jelent, hogy a légi közlekedésben az okmányok ellenőrzése március végéig változatlan formában történik.
A Budapest Airport készen áll arra, hogy akár már most megfeleljen a követelményeknek, vagyis fizikailag is elkülönítse a schengeni övezet határain belül, illetve azon kívül utazókat. A nemzetközi megállapodások értelmében azonban, a schengeni övezethez most csatlakozó országok repülőterein az utas ellenőrzés szabályai egységesen a légiközlekedési nyári menetrend bevezetésének napján változnak meg.


Wizz Air finanszírozási szerződést kötött további 6 új A320 típusú repülőgépre a GECAS-szal


2007. december 20.

Wizz Air és a GE Commercial Aviation Services' (GECAS) megállapodást kötött újabb hat Airbus A320 típusú repülőgép finanszírozására - sale and lease back formájában (vásárlás és visszlízingelés) - 2009-es szállítási határidővel. Az új megállapodás kiegészítése a korábbi két hasonló szerződésnek, melyek keretén belül a két cég eddig összesen nyolc A320 típusú repülőgép, 2008 és 2009 közötti szállításáról állapodott meg.
A gépek, a Wizz Air és az Airbus Industries között korábban kötött, 107 új, Airbus A320 típusú repülőgép vásárlására szóló szerződés részét képezik. A repülőgépeket 180 üléssel szerelik majd, hasonlóképpen a Wizz Air A320 típusú gépekből álló egységes flottájának többi tagjához. A megkötött szerződés értelmében, az átadott repülőgépek az Airbus-tól a GECAS tulajdonába kerülnek és a Wizz Air 11 évig lízingeli majd azokat a GECAS-tól.


A Wizz Air 27%-kal növeli járatainak számát Budapestről


2007. december 20.

2008. nyarán közel harmadával több járatot indít a Wizz Air Budapestről. A régió legnagyobb diszkont légitársasága megnöveli a járatsűrűséget több meglévő útvonalán és új járatokat índít.
Az újdonságok között lesz a Budapest – Oslo/Torp, a Budapest – Velence/Treviso és az egy hónapja bejelentett közvetlen Budapest – Göteborg járatok. Továbbá újraindulnak a népszerű nyaralójáratok is Bulgáriába (Burgasz, Várna), Spanyolországba (Palma de Mallorca, Barcelona/Girona) és Görögországba (Korfu, Rodosz, Kréta).
A megnövelt járatsűrűség és az új járatok együttesen 15 frekvenciával, azaz 27%-kal többet jelentenek jövő nyáron, 2007 hasonló időszakához képest.


Tartalék Légiforgalmi Irányító Központ építését tervezi a HungaroControl


2007. december 05.

A Zsuffa és Kalmár Építész Műterem Kft. Tervei alapján épülhet fel a HungaroContol Zrt. új Tartalék Légiforgalmi Irányító Központja.
22 pályázó közül a Zsuffa és Kalmár Építész Műterem Kft. nyerte el a HungaroContol Zrt. Tartalék Légiforgalmi Irányító Központjára (ANS III) kiírt tervpályázatának első díját. A tervek szerint 2008. őszén kezdődhet el a közel 8 milliárd forintértékű beruházás megvalósítása, mely a repülőtér közvetlen szomszédságában, a Forgó utcában épül fel.
A HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt 4400 m2 alapterületű ingatlanon tervezi felépíttetni az új Tartalék Légiforgalmi Irányító Központját, mely egyben Tudásközpont szerepét is betölti. Az ANS-III épület megépítése nélkülözhetetlen előfeltétele azoknak a fejlesztéseknek, melyek a légiforgalmi szolgáltatás műszaki színvonalának folyamatos emelését, az irányítókkal szembeni egyre nagyobb szakmai követelményeit jelentik.
A megvalósítás célja egyrészt egy olyan, Légiforgalmi Irányító Központ kiépítése, amely a meglévő légiforgalmi irányítási rendszer tartalékaként, szinte elképzelhetetlen vészhelyzetben átveszi és biztosítja a légi irányítást a magyar légtérben. Másrészt helyet ad egy a légiforgalmiirányítók képzését szolgáló Tudásközpontnak, amely Közép-Európában elsőként Magyarországon valósul meg.


3200m² nagy konténervárost épít a Budapest Airport

2007. december 3.

Ma érkeztek meg a Ferihegyi repülőtérre az első kék-ezüst színű konténerek, és ezzel kezdetét vette a konténerváros építése. A következő hetekben további 201 darab konténer érkezik, mellyel együtt 3200 négyzetméter alapterületű ideiglenes városrészt épít a Budapest Airport a repülőtér 2-es terminálja mellett. A konténerváros építésére a 2A és 2B terminált összekötő a BUD Skycourt nevű új terminálépület építése miatt van szükség. Hiszen az utasvárócsarnok fejlesztése miatt számos cégnek kell új, ideiglenes iroda-, és munkahelyiségeket biztosítani. Ide fognak többek között költözni a repülőtér földi kiszolgáló vállalatai is. Ez a projekt a Budapest Airport (BA) BUD Future elnevezésű programjának első lépcsője. A BA 2011-ig 65 milliárd forintot költ a repülőtér fejlesztésére. A kétszintes, felülről nézve H-alakú konténerváros naponta 300-350 ember számára biztosít majd iroda-, tárgyaló- és öltöző helyiséget. A létesítményben központi fűtés és klímaberendezés is lesz, kényelmük, technikai felszereltségük pedig megfelel minden kívánalomnak.
Várhatóan három-négy évig, a T2 teljes megújulásáig lesz szükség a különleges építményre. A konténerváros mellett 7300 négyzetméteres burkolt parkoló és kiszolgáló terület is épül, az átadást 2008 első hónapjaira tervezi a Budapest Airport.
Jost Lammers, a BA vezérigazgatója elmondta: „Végre elkezdődött BUD Future bővítési és modernizációs programunk gyakorlati megvalósítása. Korábban sosem látott mértékű fejlesztést hajtunk végre a Ferihegyi repülőtéren, ennek első állomása a most megkezdett konténerváros megépítése. Ennek nyomán, 2011-re a Budapest Airport Közép-Kelet-Európa legsikeresebb repülőterévé válhat.”


Hivatalosan is Jost Lammers a Budapest Airport vezérigazgatója

2007. december 3.

December 1-én Jost Lammers hivatalosan is átvette a Budapest Airport (BA) vezérigazgatói pozícióját dr. Reinhard Kalendától. A váltás az előzetes tervek szerint zajlott, hiszen Dr. Kalenda csak az átmeneti időszakra vállalta el a társaság vezetését. Dr. Kalenda a továbbiakban az Igazgatótanács elnökeként dolgozik tovább.
Jost Lammers elmondta: „Az elmúlt három hétben itt tartózkodtam Ferihegyen, és egyre jobban megismertem ezt a csodálatos repülőteret. Kihívás lesz ez a munka, mivel a 21. században a repülőterek már nem csupán közlekedési csomópontok; szolgáltató központokká kell válniuk. Őszintén hiszem, hogy a Budapest Airport óriási lehetőségeket rejt, és BUD Future fejlesztési programunk segítségével gyorsítósávba állítjuk a repülőteret.”
Dr. Reinhard Kalenda elmondta: „Bizalommal tekintek a BA jövőjébe, mert tudom, hogy jó kezekben van a repülőtér. Jost Lammers hatalmas tapasztalattal rendelkezik e területen, és mindent meg fog tenni közös célunkért, hogy a Budapest Airportot 2011-ig Közép-, és Kelet-Európa legsikeresebb repülőterévé tegyük az utasforgalmi növekedés, a szolgáltatási színvonal és a működési hatékonyság terén. Elnökként támogatni fogom őt a tervek valóra váltásában.”